Lady Gaga a bolondját járatja a Mona Lisával

A világ leglátogatottabb múzeumában nemrég nyílt az a kiállítás, amelyről a nagyközönség szeptember végén hallhatott Lady Gaga megjelenő klipjében, aki ezzel a saját bemutatásra váró filmjét és lemezét is népszerűsítette. A bolond figurái: A középkortól a romantikusokig című tárlat jól passzol a Joker című filmben Harley Quinn szerepében feltűnő popdíva alakjához, mondhatjuk, hogy olyan termékkapcsolás, amellyel biztosra mentek, de ne szaladjunk ennyire előre. A Louvre és Lady Gaga közös (siker)története régebbre nyúlik vissza, és ezt érdemes együtt vizsgálni.

Vénusz alakjától a japán megkötözött testekig

A 2013-as év több szempontból produktívan és művészi szempontból is izgalmas kitekintésekkel telt Lady Gaga számára. Ez volt az az év, amikor megjelentette harmadik albumát Artpop címmel, amely nemcsak zeneileg volt kísérletező, hanem vizuálisan is több stílushoz nyúlt vissza. A lemez látványvilágát Jeff Koons tervezte, aki az énekesnő szerepeltetésén túl a művészettörténet ismert ábrázolásait is felhasználta a borítón.

Egy interjúban Jeff Koons elmondta, hogy Lady Gaga járt korábban az egyik kiállításán, ahol azt a sorozatát mutatták be, amelynél különböző klasszikus szobrok replikáin helyezett el kék színű, tükröződő gömböket. Az énekesnőnek annyira tetszett az anyag, hogy egy ilyen gömb lett a lemezborító központi eleme is, ő maga pedig Vénusz alakját megidézve, a márványszobrok plasztikusságával, direkt fényben ül aktot frontálisan a nézővel szemben. Haja – mely egyes elemzések szerint eszünkbe juttathatja Koons korábbi feleségének, a magyar származású Cicciolinának frizuráját – a szobrokra emlékeztető súlyos tömeggel omlik le a melleire, melyeket a tenyerével takar. A háttérben feltűnik két itáliai mester remekművének részlete, az egyik Botticelli Vénusz születése, a másik Bernini Apollón és Daphné szoborcsoportja. Mindkét mű kapcsolódik a szépség allegóriájához, míg Apollón a zene istene is egyben.

Az Artpop dalait végigkísérték a képzőművészeti utalások a videóklipekben és a fellépések során is.

A lemez első dala az Applause címet kapta, ez pedig még a lemez megjelenése előtt elhangzott a 2013-as MTV Video Music Awardson, a show megálmodója pedig a világ egyik legelismertebb alkotója, az amerikai Robert Wilson volt, akinek amellett, hogy színházi rendező, képzőművészeti, hang- és fénytervező munkái is jelentősek. A nagyjából ötperces előadás leginkább egy összművészeti performanszhoz hasonlított, melyben a zenén túl hangsúlyos szerepet kaptak a táncosok, a fény- és látványtechnika, a díszletekben, ruhákban pedig nemcsak a lemezborító néhány eleme – így a kék gömb – vagy Vénusz alakja, hanem más művészeti utalások is visszaköszöntek.

A fenti együttműködés még ebben az évben elvezette Gagát egy másik nagy projekthez. A 2013-as párizsi Festival d’Automne, vagyis Őszi Fesztivál számos programjával Robert Wilson munkássága előtt tisztelgett – amellett, hogy több színházi darabját is újra előadásra tűzték, a koncertek látványtervezőjének is őt kérték fel –, és a Louvre önálló kiállításon idézte meg szellemiségét. A Living Rooms címen futó tárlat nemcsak retrospektív részeket tartalmazott, hanem bemutattak új munkákat is, amelyek kifejezetten erre az alkalomra készültek. Wilson a Louvre gyűjteményében lévő ismert portrék közül azokat válogatta ki, amelyek a szépséget, a halált vagy a szakralitást szimbolizálják, és ezeket alkotta újra Lady Gaga szerepeltetésével. A műalkotások közt volt Jacques-Louis David Marat halála című műve, Jean-Auguste-Dominique Ingres képe Mademoiselle Caroline Rivière-ről és Andrea Solari Keresztelő Szent János levágott fejét ábrázoló festménye. Ezek mellett létrehozott egy negyedik művet is, amelynek nincs konkrét képi előzménye, hanem egy régi keleti hagyományra utal. A shibari egy olyan japán kötözéstechnika, amelyet élő embereken alkalmaznak, és bár ma már a nyugati világ elsősorban az erotikus vonzatát emeli ki, korábban sokkal inkább a test esztétikájának bemutatása volt a célja. A körülbelül 6-8 méter kötözőanyagot sokszor olajba mártották használat előtt, a fájdalomkeltés ugyanis nem volt elvárás, a kötözés valójában egy rituálé volt, melynek lényege, hogy vizuálisan minél izgalmasabb mintákat hozzanak létre miközben a kötél körülveszi a testet, annak így teljesen új nézőpontokat kölcsönözve. Wilson kérésére Gaga több mint 45 percet lógott fejjel lefelé megkötözve, hogy létrejöjjön a megfelelő képi anyag – a munkafolyamat egy werkvideóban visszanézhető.

A projekt mögött hatalmas csapat állt, múzeumi szakemberek, jelmez- és díszlettervezők, maszkmesterek, sminkesek, fodrászok, fotósok, grafikusok, animátorok, statiszták, modellek és még számos szakember kellett a végeredményhez. Wilson olyan videóportrékat hozott létre, amelyek elsőre teljesen mozdulatlannak, kimerevítettnek tűnnek, akárcsak a fotók, azonban a képernyőn mégis csak láthatók apróbb változások. Az alkotásokat megtekintő, az elmozdulásokat fürkésző nézőkben kialakul egyfajta bizonytalanságérzés, feszültség lesz rajtuk úrrá, hiszen ezek a művek, bár ismerősek, mégsem hordozzák azt az állandóságot, amelyet a festményektől megszokhattak, ugyanakkor a kíváncsiság nem is engedi, hogy továbbmenjenek. A Louvre kiállítását közel három hónap alatt több mint egymillió ember tekintette meg. Lady Gaga évekkel később, A Gucci-ház című film kapcsán adott interjújában úgy emlékezett meg erről, mint az egyik legnagyobb művészi produktumról, amelyben része volt.

2024: Az olimpia és a bolondok éve

Több mint tíz év után a művészetek városa ismét fogadta a pop díváját, és ebből több együttműködés is született. Az idei nyár részben az olimpiáról szólt, hiszen ez az a fajta verseny, amelyből kétségkívül még a legkiválóbb sportolók számára is csak kevés adatik meg az életben. A nemzetek képviselői sorban állnak, hogy az esemény megszervezésével a saját, illetve országuk imázsát is építsék, a szurkolók pedig kontinenseken átívelően figyelik hazájuk kiválóságait. Az, hogy a kultúra különböző területei, így például a múzeumok számára is fontos a sport iránt rajongók megszólítása, nem új keletű, ahogyan fordítva az sem, hogy egy-egy hasonló jelentőséggel bíró rendezvényt – legyen az egy sportverseny megnyitója vagy egy nagyobb döntő mérkőzés – különböző előadóművészekkel próbálnak népszerűsíteni az adott sport iránt kevésbé fogékonyak számára is.

A mostani párizsi olimpia megnyitóját sokan sokféleképpen értékelték, az ünnepségen láthattunk magától értetődő és váratlanul megjelenő szereplőket is.

Az előbbi kategóriába tartozik természetesen a Louvre, amely azon túl, hogy az egyes fellépő előadóknak és művészi kisfilmek jeleneteinek adott teret, befogadta az olimpiai lángot is. A sportolók a múzeum falain belül vitték a fáklyát, megálltak a legfontosabb művek mellett, a legemblematikusabb pillanatban pedig a Louvre udvarán keresztül jutottak el a Tuileriák kertjéhez, ahol meggyújtották azt a tüzet, amely a játékok befejezéséig égett. A sportesemény iránt érdeklődők számára természetesen külön programmal is készültek, így Olimpizmus címmel tavasztól egészen őszig volt látogatható az a kiállítás, amely a modern kori olimpiák történetét mutatta be.

Egészen a megnyitó napjáig csak találgatni lehetett, hogy vajon kik lesznek azok az előadók, akik fellépnek majd az eseményen, és bár felreppent Lady Gaga neve is, konkrétumot nem lehetett tudni. Végül a közel négyórás produkció egyik fellépője az énekesnő lett egy alkalomhoz illő, egyedi előadással, amelyben franciául szólalt meg és énekelt el egy dalt, megelevenítve ezzel a kabarék világát. Az előadás helyszíne a Szajna partján a jellegzetes francia metrók megállóit idézte, a jelmezeket a Dior-divatház készítette, a hatalmas pompomok, melyeket a koreográfiához használtak, a legendás Le Lido kabarészínház archívumából kerültek ki, Gaga pedig francia táncosokkal lépett fel. Egy posztban az énekesnő kifejezte háláját a lehetőségért, mint írta, „szeretett volna a francia emberek, a francia művészet, zene és színház előtt tisztelegni”. Párizst a világ egyik legcsodálatosabb városának nevezte, és kiemelte, hogy bár ő maga nem francia, mégis „mindig is különleges kapcsolatot ápolt a francia emberekkel és kultúrával”. Azon túl, hogy a megnyitó után a világ a legjobb sportolókat követhette, a párizsi közönséget még néhány napig Gaga jelenléte is izgatta, aki nemcsak egy-egy lelátón tűnt fel szurkolni, de egyik este limuzinja tetőablakából rögtönzött énekléssel lepte meg a szállodája előtt őt váró rajongókat.

Idén a francia közönségen és a zenéje iránt rajongókon túl a filmvilág is nagy várakozással tekintett Gagára, hiszen a Joker: Kétszemélyes téboly című film egyik főszerepében jelent meg Joaquin Phoenix oldalán. A filmet a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be, és bár megosztotta a kritikusokat, azt előre lehetett tudni, hogy a Joker korábban rekordokat döntő első része után a másodikat is nagy érdeklődés fogja övezni. A film készítői már a forgatókönyvet is részben Gagára írták, a korábban inkább emberi drámát bemutató rész után ez sokkal inkább a musicalek világát adja vissza, számos zenei betéttel.

Arra számítani lehetett, hogy a filmben elhangzó dalokat Gaga valamilyen formában megosztja a közönséggel, sőt egy idő után az is kiderült, hogy egy önálló lemezt készít belőlük. A Harlequin címet viselő albumra helyenként „6,5 projekt”-ként is hivatkozott, mely a legutóbbi, hatodik lemeze és a jövőre már beharangozott hetedik lemeze közötti állomást jelenti, azt azonban nem lehetett tudni pontosan, hogy milyen lesz ez az anyag, feldolgozások vagy esetleg saját dalok is helyet kapnak-e rajta. Azt pedig főleg nem lehetett sejteni, hogy mikor milyen formában lesz a zenei premierje.

Meglepetésként szeptember 25-én a Louvre oldalain jelent meg a film címét viselő dal részlete, megelőzve a teljes lemez közreadását és a film egy héttel későbbi bemutatóját. A videó híre néhány óra alatt bejárta a sajtót, és hatalmas megtekintést ért el.

A Louvre úgymond biztosra ment Gagával, hiszen ahogy a fentiekből is látszik, a francia embereket néhány hónapja már megnyerte magának, ugyanakkor ő egy olyan sztár, akinek minden lépését követik a nemzetközi porondon is.

A világ leglátogatottabb múzeuma és a világ egyik legkeresettebb művésze egymás projektjét erősítette, a végeredmény pedig egy új lemez, egy film és egy kiállítás beharangozója is volt egyben.

Miközben a múzeum kiállításáról a lehető legeredetibb módon szereztek tudomást a leendő látogatók, Gaga művészi teljesítményét is új szintre emelte azáltal, hogy a Louvre falain belül kapott teret. Ráadásul ezt mind a Mona Lisával együtt tehette, amelyhez egészen közel férkőzhetett. A film egyik kulcsjelenetéből vett gesztus köszön vissza a videóklipben: a Gaga által játszott Lee Quinzel (Harley Quinn) egy alkalommal, amikor meglátogatja Jokert a börtönben, a beszélőhelyiség üvegfelületére rajzol rúzzsal egy piros mosolyvonalat, mely megváltoztatja a túloldalon lévő főhős arcát, és látni engedi a „valódi énjét”. Gaga, miután végigtáncol és settenkedik a félhomályban a bezárt múzeum termeiben, megáll a Mona Lisát védő üveg előtt, sejtelmesen rámosolyog, és szintén egy mosolyt rajzol neki vörös rúzzsal. A Mona Lisa Leonardo da Vinci műalkotása, mely a világ egyik legismertebb műve, sokféle értelmezése volt már az idők során, számos legenda kering róla, alakja gyakran feltűnik művészi utalásokban és popkulturális hivatkozásokban. Azon túl, hogy a festményen látható nőnek és Jokernek is a mosolya az attribútuma, a Louvre szakemberei a két alakot etimológiai alapon is megpróbálták összekapcsolni. Olaszul a „giocondo” jelentése ’boldog’, Mona Lisát pedig gyakran La Gioconda néven is említik, akinek természetes tulajdonsága a mosoly. Mint írják, az itáliai nőalak és Joker kapcsán is felmerülhet a latin eredetű „jocus” szó, mely ’megmosolyogtató, tréfás, mókás’ jelentéssel bír.

Ahogyan a kiállítás címe is utal rá, A bolond figurái kiállítás a középkortól a romantikusokig követi, mikor hogyan ábrázolták a bolondokat. Azon túl, hogy ezek az alakok gyakran szórakoztatták vagy megnevettették a környezetüket, azt is láthatjuk, hogy milyen erős hatással lehettek a társadalomra és milyen sokféle jelentést társítottak hozzájuk, legyen szó erőszakos ábrázolásokról, erotikus tartalmakról vagy tragikus történetekről.

A bolondok sorsukban hordozták a bizonytalanságot, éppúgy lehetővé vált számukra a felemelkedés, mint az, hogy rosszra fordul az életük.

A Louvre időszaki anyagára 90 különböző intézményből több mint 300 műtárgyat gyűjtöttek össze, köztük festményeket, szobrokat, iparművészeti alkotásokat is. A közel négy hónapig nyitva tartó kiállításon várhatóan nagy látogatottságra számítanak, a szervezők pedig számos kísérőprogrammal készülnek. A múzeum folyamatosan jelentet meg újabb tartalmakat is, nem engedve el a filmes kapcsolódást, így például közvetlenül a megnyitás után felkerült a múzeum oldalára egy új videó, melyben az egyik kurátor ikonográfiai szempontok szerint részletesen elemzi a Joker azon jeleneteit, amelyekben a két főszereplő bohócnak öltözve látható, és rámutat azokra a hasonlóságokra és előképekre, amelyek felfedezhetők a kiállított alkotásokon. Ezen kívül a leendő látogatók, és azok számára is, akiknek nem lesz lehetősége személyesen megtekinteni a műveket, létrehoztak egy – kizárólag mobilról elérhető – felületet, ahol a legfontosabb műtárgyakról részletesebb háttéranyagot is kaphatnak az érdeklődők.

Mit hoz a pop a „konyhára”?

Az, hogy a Louvre szívesen lát(tat)ja magát különböző popikonokkal, nem új keletű, jóval a mostani előtt, már korábban is volt olyan együttműködése, amely mint művészi produktum is említésre méltó, és sikere számokban is jól látható. Hat évvel ezelőtt, 2018 nyarán a Beyoncé és Jay-Z páros, akik magukra gyakran The Carters néven hivatkoznak, előzetes hírverés nélkül meglepte a rajongóit egy új lemezzel, amelyről az egyik dalhoz videóklip is készült, nem is akárhol, a múzeum falain belül.

Az album az Everything is love címet viseli, a szóban forgó dal pedig a több mint hat perc hosszúságú APESHIT. A zenei anyag borítóképe már önmagában meghökkentő, amely amúgy az említett videóklip egyik jelenetéből származik. Egy afroamerikai pár látható a Mona Lisa előtt, miközben a nő épp a férfi haját fésüli ki. Aki járt már a Louvre-ban, az tudja, hogy ez a múzeum legzsúfoltabb kiállítótere, mégis a felvételen egy meglehetősen szokatlan, intim pillanatot láthatunk, mellyel elnyerik a nyilvánosság figyelmét. Az ábrázolás nem előkép nélküli, Carrie Mae Weems szociofotóira utal, melyeken hasonló jeleneteket látunk egy konyhaasztalnál. A kortárs művész célja, hogy bemutassa a feketék mindennapjait, és felhívja a figyelmet társadalmi és politikai helyzetükre.

Nem a fenti az egyetlen jelenet, amelyben a Mona Lisa felbukkan, hiszen a dal két előadója is a festmény előtt látható a videó elején és legvégén, egyfajta keretes szerkezetet adva. Beyoncé és Jay-Z pozicionálása több szempontból is tudatosan építkezik, a mellettük megjelenített műtárgyak pedig sok esetben új értelmezést nyertek a klipben.

Minden mű feltűnése egy új jelenet, egy új téma és új üzenet, amelyek ugyanakkor összekapcsolódnak.

Ahogyan a Mona Lisa a Louvre leghíresebb festménye, a Szamothrakéi Niké a gyűjtemény talán egyik legismertebb szobra. Itt tűnik fel másodjára a két főszereplő a táncosaival együtt. A győzelem istennőjének állított mű a Kr. e. 2. századból származik, Beyoncé a szoboréhoz hasonló hullámzó ruhában látható, amelynek esése egyszerre súlyos és légies, akárcsak Niké alakja. Ez az alkotás is többször megjelenik a videóban, Beyoncé szólóban is táncol itt, mintha csak a ruhájával szeretne elrugaszkodni a szárnyas istenséghez hasonlóan, illetve Jay-Z is feltűnik itt egyedül, rappelés közben is.

Hosszú lenne felsorolni a videóban részben vagy egészben megjelenített műveket, közülük talán azokat érdemes megemlíteni, amelyek a dal vagy az előadók szempontjából leginkább lényegesek. A Time magazin oldalán a Yale művészettörténész doktorandusza, Alexandra Thomas részletesen elemezte ezeknek a sokszor átvitt jelentését, bizonyítva, hogy a klip milyen részletekbe menően átgondolt és sokrétű. Mint írja, „a fehérek, különösen az európaiak és amerikaiak romantizálják a régi birodalmakat, és elsősorban fehér férfi művészekként gondolkodnak”, ezzel szemben ahogy az afroamerikai Beyoncé és férje beveszi a Louvre-t, annak fontos jelentése van.

A két előadó feltűnik a taniszi nagy szfinx előtt is, mely az egyiptomi birodalomhoz köthető alkotás, és amelyet az európaiak legtöbbször az ókori görög és római kultúra viszonylatában értelmeznek, nem pedig az afrikai részeként. Beyoncé az afrikai múltról való párbeszéd egyik aktivistájának is tekinthető, így nem maradhatott ki ennek a korai emléknek a szerepeltetése. Az énekesnő egy következő jelenetben nagyot ugrik az időben, és táncosaival Jacques-Louis David Napóleon koronázása című festménye előtt látható. A mű Napóleon személyében az egyik legnagyobb gyarmatosítót ábrázolja, aki azután, hogy megkerülve az egyházat császárrá avatta magát, éppen feleségét, Joséphine-t koronázza meg. Thomas rámutat arra, hogy ellentétben a történelmi nőalakkal, Beyoncé nem mástól várja, hogy elismerje nagyságát, ő a zeneipar egyik királynője, aki nem függ a férfiaktól, ahogy a férjétől sem. Erre utalnak a jelenetben éppen elhangzó sorok: „He wanna go with me (Go with me)… You ain't on to this (No)”.

Ez a rész átvezet egy másik fontos témához, a nők (alárendelt) szerepéhez.

Két másik Jacques-Louis David-alkotás tűnik fel, A szabin nők elrablása című festmény, ahol a részletekre ráközelítve az erőszaktól szenvedő női figurák láthatók, míg a másik festmény Madame Récamier portréját ábrázolja. A második mű megjelenítését a Guardian szerzője, Bidisha Mamata a klip egyik leghatásosabb pillanatának tartja. A francia asszony portréja előtt két fekete nő ül fehér kendővel a fején, olyan mozdulatlanul, mintha maguk is műalkotások lennének. Bidisha szerint ezek az alakok emlékeztetnek azokra a nőkre, akik engedelmesen végezték munkájukat a náluk előkelőbb származású nők szolgálatában, és akik személyéről szinte semmi nem maradt fenn. Az európai művészet története során ritkaságnak számítanak azok az alkotások, amelyeken színes bőrű nők láthatók, ezért is van jelentősége annak, hogy a klip végén végül feltűnik egy: Marie-Guillemine Benoist Madeleine portréja (korábban Egy fekete nő portréja) című alkotása.

Az APESHIT hatalmas sikert és elismerést hozott az alkotóknak. 2018-ban többek közt két díjat kapott az MTV Video Music Awardson, a Rolling Stones magazin pedig az év legjobb klipjének választotta.

És hogy mit nyert a Louvre mindezzel? Látogatórekordot. A 2018-as évben soha addig nem tapasztalt számmal nőtt a múzeum közönsége, mely átlagosan napi szinten 32 903, éves szinten pedig 10,2 millió látogatót jelentett. Ezzel egy 2012-es rekord dőlt meg, a változásra pedig nagy szüksége volt az intézménynek, hiszen a 2015-ös terrortámadások hatására a következő években, 2016–2017-ben jelentősen kevesebb jegyet adtak el. A múzeum 2018-ban két nagy dobással is készült, az egyik a valaha volt legnagyobb Delacroix-kiállítás, melyet a New York-i Metropolitan Múzeummal közösen szerveztek, és amely még nyitva tartott az APESHIT megjelenésekor is. Az intézmény így több közönséget ért el egy csapásra. A videóklip apropóján meghirdettek egy olyan tematikus programot, amelynek során az érdeklődőket végigvezették azokon a műveken, amelyek mind szerepeltek a videóklipben. Ha pedig már eljöttek, természetesen jegyet válthattak az említett Delacroix időszaki kiállításra is. Ebben az évben a legtöbb látogató az Egyesült Államokból, az Európai Unióból és Kínából érkezett, és bár emelkedett a franciák száma is, még mindig csak a látogatók 25%-át tették ki. A számok azt mutatták, hogy érdemes tehát a nemzetközi trendek és a kortárs alkotók felé nyitni, valamint a fiatalabb közönség sikeres megszólítása is komoly gazdasági tényező lehet.

Megújulás a látogatói igényekhez igazodva

Egy-egy blockbuster (tömegeket megmozgató, nagy látogatószámú) kiállítás mögött ma már nem feltétlen csak egy elismert művész neve áll, hanem egy olyan koncepció, amelyre az emberek valóban felkapják a fejüket. A legtöbb múzeum – fő profiljától függetlenül – kiállításaival reagálni próbál a társadalmat foglalkoztató kérdésekre, az ott dolgozó kurátorok pedig a jelen kontextusában (újra)gondolnak témákat, amelyek bemutatására nemcsak a műtárgyraktárakból kölcsönöznek alkotásokat, hanem beemelnek olyan elemeket, amelyek kiegészítik a művek jelentését vagy megmagyarázzák az egyes összefüggéseket.

Az ismeretek megszerzése mellett ma már szinte elvárás, hogy egy kiállítás változatos élményt nyújtson és minden korosztályt elérjen.

A szakmai programokon túl az intézmények olyan múzeumpedagógiai kínálattal rendelkeznek, amelyek a gyerek és fiatal korosztálytól az idősebbekig érdekesek és szórakoztatóak. A közönség megszólítása túlmutat már a kiállítótéren, ez pedig lehetőséget teremt arra, hogy a művészeti értékeket is más szemmel vizsgáljuk.

A megváltozott látogatói igények, a közönség fiatalítására való törekvés és az elmúlt években a világjárvány miatti bezárások rámutattak arra is, hogy azok a múzeumok lehetnek igazán sikeresek, amelyek az online térben is megállják a helyüket és megtalálják a saját hangjukat akár határokon átívelően. A különböző digitalizációs törekvések, a gyűjtemények és kiállítások online megtekinthetősége ennek csak egy részét képezik, emellett a siker azon is múlik, hogy mely intézmények képesek követőkből közönséget építeni.

A Louvre ismertsége, népszerűsége túlmutat a látogatói számokon, az itt található kincsek, de még az intézmény épülete és az ahhoz tartozó üvegpiramisok is emblematikus jelképei az európai (magas)kultúrának.

Az intézmény tudatosan is tesz azért, hogy híre túljusson az épület falain, gyűjteményi anyagát bárki elérheti digitálisan, emellett pedig időről időre jelentkezik olyan innovatív megoldásokkal és szolgáltatásokkal, amelyek közelebb hozzák az alkotásokat, legyen szó kiterjesztett valóságról vagy applikációról. A közönség szélesebb körének eléréséhez az intézmény a kínálatát tekintve is igyekszik megújulni, így a Louvre ma már korántsem csak az ókori emlékeknek és a klasszikus, nagy mesterek munkáinak ad otthont, hanem arra is törekednek, hogy a kortárs művészek és témák ugyanúgy reprezentálva legyenek. A közönség igényéhez kapcsolódóan naprakész programmal rendelkeznek, és ahogy a korábban említett együttműködésekből is látható, jókor, jó megközelítésekkel csatlakoznak aktuális eseményekhez, témáik anyagához pedig merítenek a popkulturális színtérről is. Egy 2019-es interjúban elmondták, hogy marketingstratégiájukban a legfontosabb szempont az élményközpontúság, amelyet igyekeznek fenntartani a látogatás előtt, alatt és után, hogy ezzel is elkötelezzék a korábbi látogatókat, és újakat szólítsanak meg. Különösen nagy figyelmet szentelnek a 35 év alattiak elérésére és az olyanokéra, akik még soha nem jártak a múzeumban.

A fiatalok megszólítása volt a célja 2014-ben a Petite Galerie elnevezésű kiállítóhely létrehozásának is az intézményen belül. A múzeum viszonylatában kicsinek számító, 240 négyzetméteres tér azoknak az időszaki kiállításoknak ad helyet, amelyekre az iskolásokat is külön programmal várják. Igazodva a tanévhez, jellemzően ősztől a nyári szünetig látogathatóak, és egy-egy kisebb, jól körbejárható témát vizsgálnak meg, amelyek könnyebben befogadhatóak és érdekesek ennek a korosztálynak. Az egyik első ilyen, popkulturális jelenségeket is magában foglaló bemutató volt a Mítoszok alapítása: Herkulestől Darth Vaderig című tárlat, melyet éppen két Star Wars-film bemutatója közé időzítettek 2015-ben. A kurátorok rámutattak arra, hogy a mítoszok, legendák olyan egyetemesen ismert történetek, amelyek „minden kultúra és civilizáció részét képezik, beleértve a populáris kultúrát is”. Ezek a históriák, legyen szó Gilgamesről, Herkulesről, Ikaroszról, mind hatottak arra, ahogyan a jó és a rossz küzdelmét elképzeljük, illetve a korábbi vagy akár a kortárs hősábrázolásokra. Ezeknek az ókori alakoknak a modern kori metamorfózisai pedig ugyanúgy megtalálhatók a Star Wars-filmekben, mint a japán mangák közt.

A kiállításokon túl…

Ha a Louvre-ban történik valami, az garantáltan figyelmet kap, a vezetői pedig tudatosan törekszenek rá, hogy az intézményhez kapcsolódó projekteknek kedvező hír- és reklámértéke legyen.

A múzeum egy olyan márka, amely a luxuskategóriába tartozik, ennek megfelelően felső kategóriás entitásokkal dolgozhat együtt, és bár néha látszólag nem kapcsolódnak a klasszikus művészetekhez, mégis alkalmasak arra, hogy a figyelmet az ott található műalkotásokra irányítsák.

Az intézmény a közelmúltban két olyan reklámkampányban is szerepelt, mely bár kereskedelmi céllal jött létre, mégis bejárta a művészeti sajtót is. Tavaly év elején a Tiffany luxusékszermárka „öltöztette fel” a Louvre-t, az ötlet alapját pedig egy optikai csalódás adta. Az épület elé egy óriási ponyvát feszítettek ki, amely az eredeti homlokzatot ábrázolta, csak egy kicsit eltorzítva, mintha csak meggörbült volna a tér egy ufónak tűnő tárgytól, amely valójában a legújabb Tiffany-ékszer, a Lock névre keresztelt karkötő volt. A fotót egy francia fényképész, Paul Rousteau készítette, aki úgy nyilatkozott, hogy munkáiban mindig a láthatatlant szeretné megmutatni, így tett most ennél a reklámfotózásnál is.

A Louvre egy másik nagy kampánya a szintén francia Lancôme parfüm- és kozmetikai céggel volt alig egy éve. Az alkotó Sølve Sundsbø norvég fotográfus volt, aki a klasszikus szépség továbbgondolására tett kísérletet. A fotós modelljei a Lancôme nagykövetei voltak, akik szó szerint kiegészítették a múzeum szobrait. Többek közt a jelenleg egyik legnépszerűbb fiatal színésznő, Zendaya is látható a képeken, aki által Szamothrakéi Niké került új nézőpontba, folytatva az alkotás kecses mozdulatait, légies drapériáját. A Louvre igazgatója, Laurence des Cars a kampány kapcsán megjegyezte, hogy a művészet és a szépség története, valamint a szépségre való törekvés mindig is összefüggött. Véleménye szerint „[a] popkultúrát – legyen szó mozgóképekről, reklámokról, közösségi médiáról vagy a mindennapi életünk kultúrájáról – gyakran inspirálják ezek az időtlen képek és ábrázolások. A múzeum a gyűjteményén keresztül figyeli, hogyan alakul a művészeti kánon és a műalkotások értelmezése. Ezzel az együttműködéssel a Louvre, mint modern művészeti tér, hozzájárul a jelen szépségének újraírásához.”

Iskolapélda

A Louvre megközelítése a klasszikus művészet értelmezésének kitágításáról, a popkulturális és gazdasági szereplőkkel való együttműködése bár iskolapéldának tekinthető, nem egyedüli. A világ nagyobb múzeumainak számos hasonló kezdeményezését, kampányát fel lehetne még sorolni, amely sikerrel működött, de ehhez kell a megfelelő reputáció, a szervezeti és financiális feltételek, és még sorolhatnánk. Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy a kisebb múzeumok ne honosíthatnának meg hasonló gyakorlatot, ne nyithatnának új közönségek felé olyan szereplőkkel, akik nem feltétlen a képzőművészet felől érkeznek.

Ha a hazai gyakorlatot nézzük, akkor majd minden nagyobb múzeum kiállításához kapcsolódóan lehet olyan izgalmas tárlatvezetéseket, beszélgetéseket vagy más programokat találni, amelyek egy-egy új aspektusból járják körül az ott látható műalkotásokat, és arra is figyelnek, hogy az ismert vagy kevésbé ismert meghívott vendégek különböző korosztályok számára is érdekesek legyenek. Az időszaki kiállítások tekintetében itthon is kiszélesedett a kiállítások témájának, a kiállított (mű)tárgyaknak a köre, látunk példát kurátorok és piaci szereplők közös együttműködésére, a gyűjteményi anyagaink pedig nemzetközi szemmel is izgalmasak. És noha Lady Gagáról nem tudni, hogy volt-e már valamelyikben, egy-egy világsztár, mint John Malkovich vagy Jesse Eisenberg, idén is járt a tárlatainkon.