„Érdekelnek azok a helyzetek, ahol nincsenek bejáratott konfliktuskezelési modellek” – Interjú Nagy Kálmán filmrendezővel

Azt olvastam, tizenhárom évesen döntöttél úgy, hogy mozgóképpel akarsz foglalkozni. A családod mit szólt hozzá, hogy a művészpálya felé szeretnél elindulni?

A kezdetektől nagyon támogatóak voltak. Színészek híján ők voltak az első filmjeim főszereplői, és számos egyéb területen segítettek az előkészületekben és a forgatáson is. Bár nem szakmabeliek, a legkülönbözőbb pozíciókat töltötték be produkciós asszisztenstől kezdve a fahrtmesteren, építőn, sofőrön és cateringesen át a pirotechnikusig, és még sorolhatnám. Ha létezik közösségi filmkészítés, akkor ezt családi filmkészítésnek nevezném. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az őszinte lelkesedésük és hitük pályára állított, és egy percig sem kérdőjeleztem meg magam, vagy hogy ezzel akarok-e foglalkozni. Csak akkor kezdtek el aggódni, mikor világossá vált, hogy a filmezés anyagilag nehéz szakma. Az ember filmkészítőként végső soron vállalkozó. A családom támogatása a mai napig töretlen, a diplomafilmemben szintén jelentős részt vállaltak. Édesanyám például tíz napig főzött harminc emberre, édesapám és az öcsém pedig szerepeltek is a filmben. Nagyon hálás vagyok nekik.

A Bécsi Filmakadémián diplomáztál. Miért egy osztrák egyetemet választottál?

Herenden születtem és nőttem fel. Mindenképpen Budapesten szerettem volna egyetemre járni, viszont a gimnáziumban tartottak egy előadást a külföldi továbbtanulásról az érettségi évében, ami elindított bennem valamit. Még aznap úgy döntöttem, külföldön szeretnék élni és tanulni. Kiköltöztem Bécsbe, és magától értetődő volt, hogy a tanulmányaimat is itt folytatom.

Nehéz bekerülni a Bécsi Filmakadémiára?

Igen, nagyon megszűrik a jelentkezőket. Rendező szakra évfolyamonként két-három hallgatót szoktak felvenni. A felvételi négy lépcsőből áll, és bármelyikben ki lehet esni. Az első fordulóban négy kisjátékfilmet kellett készíteni, a másodikban az iskola rendező szakos tanárai beszélgettek a felvételizőkkel, főleg a benyújtott munkákról. A harmadik körben rövid idő alatt, megszabott keretek között kellett forgatni egy kisjátékfilmet. A negyedik fordulóban újabb beszélgetés következett, amin már az egyetem összes filmes szakának tanára részt vett.

A kortárs filmművészet egyik legjelentősebb rendezője, Michael Haneke volt az osztályfőnököd. Milyen érzés volt tőle tanulni a szakmát?

Rendkívül szerencsés és kiváltságos helyzet, hogy lehetőségem nyílt egy ilyen karizmatikus és nagy tudású rendezőtől tanulni. A vele való konzultációk, színészvezetési szemináriumok, filmelemzések nagyban hatottak a filmes gondolkodásom alakulására. Kihívást is jelentett nála tanulni, mert könyörtelenül maximalista és felelősségteljes munkafelfogás jellemzi, amit a hallgatóktól is elvárt. A forgatókönyveinket nagyon alaposan és figyelmesen olvasta, a kritikája végtelenül őszinte és éleslátó volt. Azonnal kiszúrta, ha valami hiteltelen vagy nem kellően átgondolt. Ez az őszinteség sosem csapott át szubjektív véleményezésbe, mindig precíz tárgyilagossággal párosult. Rengeteget tanultam tőle.

Haneke filmjeire jellemző az éles társadalomkritika és a határok feszegetése. Próbált átadni nektek valamit ebből a rendezői felfogásból?

Hanekének van egy nagyon szigorú esztétikai morálja, de a saját filmes hitvallását nem akarta másra erőltetni. Mindig azt mondta: „Én csak elmondom a véleményem, Ön pedig azt kezd vele, amit akar.”

A Bécsi Filmakadémia szabad gondolkodású és nagy kreatív teret adó intézmény, a világ tizenöt legjobb filmes egyeteme között szerepel

a Hollywood Reporter szerint. A tanáraink nem próbáltak minket sem művészileg, sem ideológiailag bizonyos irányokba terelni. Arra motiváltak minket, hogy keressük a saját hangunkat, fejlesszük a saját kézjegyünket, hogy mire végzünk az egyetemen, a diplomafilmet egyfajta névjegykártyaként használhassuk, amint kilépünk az egyetem kapuján.

Az egyetemen hat rövidfilmet készítettél. Miben fejlődtél leginkább ez idő alatt?

Rendezőként minden szemeszterben egy kisfilmet kellett forgatnunk. Ennek a gyakorlatorientált képzésnek az a nagy előnye, hogy intenzív munkatapasztalatot szerezhettünk. Az első három szemeszterben rotálva részt veszünk egymás projektjeiben is világosítóként, operatőrként, hangmérnökként, berendezőként, rendezőasszisztensként stb. Így a filmkészítés szinte minden szegletéből szerzünk tapasztalatot, ami a későbbiekben nagy előny, mert jobban átlátjuk a különböző pozíciók feladatköreit, nehézségeit, és az ember, nem utolsósorban, megtanulja tisztelni az egyes munkaköröket. Az ember akkor tanul a legtöbbet a filmkészítésről, amikor ténylegesen csinálja. Ez egy ilyen szakma. Sok mindent nem lehet könyvből megtanulni. Az alapos felkészülés híve vagyok, de van, amire nem lehet felkészülni, a tapasztalat és a rutin a terepen jön. A rendezés mellett Götz Spielmann forgatókönyvírónál és rendezőnél forgatókönyvírást is tanultam, és úgy érzem, hogy ezen a területen fejlődtem a legtöbbet, a színészvezetésben pedig magabiztos rutinra tettem szert, de rendezőként sosem ér véget a tanulás. Minden új filmmel új tanulási procedúra is kezdődik.

Az utca másik vége című rövidfilmedet az idei Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon láthatta először a széles magyar közönség. A film egy iskolai bullying történetét meséli el. Miért ezt a témát választottad?

Régóta foglalkoztatott az az alapszituáció, hogy egy apuka felkeresi a fia zaklatójának szüleit, és nem iskolai keretek között próbálja megoldani a konfliktust. 

Érdekelnek azok a helyzetek, ahol nincsenek bejáratott konfliktuskezelési modellek, és nem tudjuk, mi lesz a következő lépés.

Bár az iskolai zaklatás témakörével nyit a film, olyan témahalmazokat szerettem volna ezen az egyszerű hétköznapi helyzeten keresztül megjeleníteni, mint a gyerekek és/vagy felnőttek közti agresszió és erőszak, a gyerekek kiszolgáltatottsága és a gyerekekkel való egyéni és társadalmi szintű bánásmód. Emellett ahogy fejlesztettem a forgatókönyvet, kulcsfontosságúvá vált a film középpontjában álló morális dilemma, amivel az apuka szembesül. Egy olyan konfliktusba kerül, ahol elmosódik a határ a helyes és helytelen között. Bárhogy is dönt, a döntésének mindenképp káros következményei lesznek. Úgy hiszem, hogy bár az emberekben működik egy erős belső morális iránytű, az élet mégis olyan komplex és ellentmondásos, hogy nem mindig egyértelmű, melyik döntésünkkel cselekszünk helyesen. Az ilyen drámai krízishelyzetek foglalkoztatnak a legjobban.

A zaklatott fiú, Ábel édesapját Nagy Zsolt alakítja, aki a Friss Hús rövidfilmfesztiválon elnyerte a legjobb férfi színésznek járó díjat. Miért őt választottad?

Régi vágyam volt, hogy együtt dolgozzak Zsolttal. Ábel édesapjának karakterét is rá írtam. Rendkívül széles az az érzelmi skála, amit képes megjeleníteni a vásznon, emellett nagyon érzékeny, dinamikus és sokrétű a színészi játéka, erőteljes a jelenléte. Elküldtem neki a forgatókönyvet, majd nem sokkal később felhívott, és elmondta, mennyire tetszik neki, és szívesen játszana a filmben. Nagyon inspiráló és sikeres munkakapcsolat alakult ki közöttünk, és a debütáló nagyjátékfilmem főszereplője is ő lesz, ami nagyon nagy öröm számomra.

Több rendezőről is hallottam, hogy a gyerekszínészeket a legnehezebb megtalálni. Az Ábelt játszó Sáfrány Ágostont hogyan választottátok ki?

Úgy vágtam neki a filmnek, hogy ha nem találom meg, hogy ki fogja játszani Ábelt – akinek a legnehezebb, főleg sírós jelenetei vannak –, akkor ezt a filmet nem szabad elkészíteni. 

Ha a gyerekszereplők nem hitelesek, és nem tud mélyen megérinteni, ami velük történik, akkor ez a film nem éri el a célját.

Nagyon hosszú castingfolyamat volt, nyolcvan-kilencven gyereket hallgattunk meg. Ágostonon azonnal lehetett érezni, hogy kellően érzékeny, érti a szerepet, nagyon jól lehet vele dolgozni, és le is tud válni erről a rendkívül nehéz érzelmi állapotról. Ugyanezt tudom elmondani a másik gyerekszereplőről, Zikkert Milánról is. Mindketten nagyon érettek a korukhoz képest, magas érzelmi intelligenciával és profizmussal vették ki a részüket a munkából. Inspiráló és tanulságos volt dolgozni velük, sokat tanultam a velük való munka során.

Michael Haneke látta a filmet?

Igen. Ez volt a diplomafilmem, ő pedig mentorként követte végig az alkotói folyamatot onnantól kezdve, hogy megmutattam neki a forgatókönyvet. Nagyon pozitív visszajelzések érkeztek tőle. Izgalmasnak találta a történetet, erősnek érezte a morális konfliktust, és nagyon dicsérte a színészi játékot. Haneke a következő évben távozott a Bécsi Filmakadémiáról, így óriási öröm, hogy még nála fejezhettem be a filmes tanulmányaimat.

Nem volt benned félelem vagy plusznyomás amiatt, hogy egy ilyen nagy nevű rendező felügyelete alatt készítetted a filmed?

De igen, és ezen folyamatosan dolgoznom is kellett. Ijesztő, amikor egy ilyen biztos kezű, filmtörténeti fontossággal bíró rendező véleményezi a munkádat egy olyan életszakaszban, amikor az ember még keresi önmagát és a saját stílusát. De még ezzel az ijesztő mentális terheléssel együtt is óriási ajándékként fogtam fel, hogy egyengeti az utamat.

Mennyire követed figyelemmel a magyar filmszakma történéseit Ausztriából?

Amennyire a lehetőségeim engedik, igyekszem követni. Mivel már tizenkét éve kint élek, és itt alakultak ki a munkakapcsolataim, ezért nem mindig könnyű. A legtöbb új magyar alkotást is csak akkor tudom megnézni, ha egy streamingplatformra felkerül. Gyakran hazajárok látógatóba, de Veszprém környékén sajnos nincs túl sok művészfilmet vetítő mozi. Az új, szintén otthon készülő filmem kapcsán remélem, több alkalmam nyílik majd rá, hogy a magyar filmes közeghez közelebb kerüljek, és izgalmas szakmai kapcsolatok alakulhassanak ki.

Egy tavaly áprilisi interjúban említetted, hogy már dolgozol az első nagyjátékfilmed forgatókönyvén. Miről fog szólni, és milyen stádiumban van a filmterv?

Egyelőre annyit árulnék el róla, hogy egy családi dráma lesz, ami Az utca másik vége tematikai és stilisztikai jegyeivel mutat majd rokonságot. Tavalyelőtt itt Ausztriában kaptam támogatást a forgatókönyv, valamint az előkészítések fejlesztésére. A script tulajdonképpen elkészült, de folyamatosan finomítom az anyagot. Egy osztrák gyártó, a DOR Film állt be a film mögé, de a történet magyar környezetben játszódik majd, magyar színészekkel. A rövidfilmemhez hasonlóan Nagy Zsolt lesz a főszereplője, és sok gyerekszereplő játszik majd benne. Nagyszabású castingot rendezünk majd a gyerekszereplők megtalálására, amire bárki jelentkezhet, nincs szükség színészi tapasztalatra. Idén nyáron kezdjük meg a színész-, és helyszínkeresést. Ha minden a terv szerint halad, 2025-ben kezdhetjük el a forgatást, és 2026-ban be is mutathatjuk a filmet.