Otthon, édes otthon – Kritika Rofusz Kinga Otthon című kötetéről

A BolognaRagazzi CrossMedia Awardot olyan innovatív irodalmi kezdeményezések, könyvkiadói projektek kaphatják meg két kategóriában (Crossmedia Projects és Digital Libraries), amelyek a hagyományos könyvkiadás keretein túllépve más platformokra, médiumokra is terjeszkedtek. A digitális könyvtárak kategória jelöltjei között olyan különösen izgalmas webalapú platformokat találunk, ahol a gyerekek előre elkészített, vizuális elemek felhasználásával saját mesét alkothatnak, míg egy másik felületen a felhasználó más gyerekeknek írhat és illusztrálhat meséket, amelyeket aztán önkéntesek fordítanak le több mint hetven nyelvre. A Crossmedia Projects kategória jelöltjei általában videójátékkal, kisfilmmel, podcasttal kiegészült narratívák, de ennek az ellenkezője, az audiovizuális termékekből készült könyvek is előfordulnak.

A digitális kultúra egyre nagyobb teret követel magának a könyvkiadás világában is, az alfa és a Z generáció minden korábbinál jobban preferálja a képernyőt, a hangot, a mozgóképet, mint a szöveget.

A vizuális történetmesélés gesztusa nem csak a történetből készült animációs kisfilm módszere, Rofusz Kinga díjazott Otthon című könyve úgynevezett silent book, vagyis szavak nélküli képeskönyv.

A silent book műfajának számos erőssége van, például, hogy az utóbbi években a hazai gyerekirodalomban is egyre inkább népszerű papírszínház formátumához hasonlóan átírja a hagyományos befogadási folyamatot. A lineáris textusokra és illusztrációkra támaszkodó olvasás helyett – melyet a célközönség korában még szülő és gyerek általában együtt végeznek – a szavak nélküli képeskönyvek esetében a történet rekonstruálása nem ilyen egyenes vonalú. A gazdagon illusztráltság, a képek, a rajzok és a szimbólumok, valamint az azok mögött meghúzódó érzelmek beszélgetésre és szabad asszociációra bátorítják a gyerekeket és felnőtteket. A silent book előnye, hogy többnyelvű környezetben, óvodában, iskolában, családban is bátran alkalmazható, hiszen az értelmezést nem kötik nyelvi korlátok. Bár kifejezetten kevés magyar szerzőtől érkező szavak nélküli képeskönyvet találhatunk a könyvpiacon, a kisszámú reprezentáció ellenére magyar alkotók nagy sikereket értek el ebben a kategóriában: Rofusz Kinga díja mellett 2017-ben már Maros Krisztina Milyen színű a boldogság? című könyve is döntős volt a Silent Book Contest nemzetközi versenyében. A Milyen színű a boldogság? vizualitását elsősorban a színek és a hozzájuk társított érzelmek szervezik, a színek valamilyen formájú kategorizálásához (fiús, lányos, vidám, szomorú) a gyerekek már egészen kis kortól tudnak kapcsolódni, a kötet későbbi kiadásában a képek Szabó T. Anna verssoraival egészültek ki a textualitás dimenzióját is beemelve a koncepcióba. Maros kötete abban a tekintetben nem hasonlítható az Otthonhoz, hogy az csupán érzések és hangulatok képi ábrázolására törekszik, tehát a narratíva megformálását nem tűzi ki céljául.

Rofusz Kinga illusztrációival olyan szerzők szövegei mellett találkozhatunk, mint Szabó T. Anna, Máté Angi, Boldizsár Ildikó vagy Gimesi Dóra. Az illusztrátor az Otthont megelőzően is kísérletezett már innovatív műfajokkal, 2019-ben a Csimota Kiadó gondozásában az ő illusztrálásával jelent meg Benedek Elek Só című meséje, ezúttal papírszínházként. Szabó T. Anna Senki madara című kötetének illusztrálásával pedig a gyerekkönyvek világától is elmozdul Rofusz, bár saját stílusától és érdeklődésétől nem áll távol a kötet, hiszen Szabó T. művének alapjait is folklór és a népmesei hagyományok adják.

Az Otthon az első otthon elhagyásának és az új otthon megtalálásának története egy kisfiú szemszögéből, aki szüleivel és nagymamájával költözik. A sokak által gyermekkorban megtapasztalt költözés narratívája adja a könyv gerincét. 

A szavak nélküli képeskönyvek kifejezetten sokszor dolgoznak fel már a gyerekek számára is jól ismert narratívákat, mint a három kismalac, a Piroska és a farkas vagy más egyszerűbb állatmesék.

Ebbe a kategóriába tartozik a Csimota kiadó Design-könyvek sorozata, melynek koncepciója, hogy egy mesét (Csizmás kandúr, Csipkerózsika, Hófehérke és a hét törpe, A 3 kismalac, Piroska és a farkas) öt grafikus öt különböző kötetben dolgoz fel, mindegyikük saját vizuális stílusának megfelelően. Hasznosíthatóságról szólva a többnyelvű környezetben való alkalmazhatóságot ebben az esetben csak tovább erősítik a különböző nyelvű címadások (Csizmás kandúr, O papoytsōmenos gatos, Gato das Botas, Den bestovlede Kat, Kot w Butach, Il gatto con Glistivali). A gyerekek vizuális nevelését, képi gondolkodását segíti a sokféle módszer, amellyel ezekben a kötetekben találkoznak – Csizmás kandúr meséjét például Csernus Ági fotókkal, Stark Attila képregényként gondolja újra.

A Csimota példáján keresztül látható, hogy az elsőre szűknek látszó képkönyv formai kereteiből is rendkívül izgalmas alkotások születhetnek, ezekhez képest Rofusz kötete tradicionálisnak hat. Rofusz az Otthon történetével nem a klasszikus mesékhez nyúl, de egy hasonlóan univerzális élményt vesz alapul: az első költözés gyerekek és felnőttek számára is emlékezetes esemény, sőt, az új, idegen helytől való félelem, a honvágy és a vágyódás a régi otthon után a gyerekek első éveinek egyik legmeghatározóbb érzelmei között lehetnek. Rofusz témaválasztása rendkívül okos és körültekintő, hiszen ezek a folyamatok általában nehezen verbalizálhatók egy kisgyerek számára, így a kötet érzékletes képei, vizuális eszközei és szimbólumai sokkal kifejezőbbnek bizonyulhatnak a szövegeknél.

Rofusz a vizualitás segítségével saját képi univerzumot teremt, a természet, a kert az egész kötetet betöltő szimbólum: a családi házat jelképező apró madáretető házikót sűrű levélzet óvja a külvilágtól. A kert mint a családi ténykedés és a gyermeki játék színtere az ideális és a biztonságos otthon ígéretét hordozza. A történet kezdetét kifejezetten vibráló természeti színek, a zöld és a piros jellemzik. A zöld megjelenik a régi otthont jelképező apró növény formájában, amelyet a szülők és a főszereplő kisfiú is gondozásukba vesznek, végül pedig az új otthon kertjében hatalmas, erős fa képében látjuk viszont. Az anya hajának ábrázolásában a vörös szín kulcsszerepet játszik, a könyv közepe felé elhelyezett képen a lakáskeresés és a költözés időszakában az anya magához öleli a kisfút, vörös haja pedig hullámzó vízzé változik, amin a kisház és egy papírhajó is lebegnek. Rofusz a színek elvonásával játszik a költözés sokkját érzékeltető lapokon, szürke, monokróm, melankolikus ábrázolásban jelenik meg a pakolás, a teherautóra felpakolt gyerekjátékok, apróságok és bútorok halma. A vidék természeti sokszínűsége után mintha a városban járnánk, a szürke lapokon ugyanolyanok a kétszintes házak, a jobb oldalukon garázzsal. A természet hiányát érzékletesen fejezi ki, hogy a fiú az új ház előtti betonra krétával festi fel a korábbi otthon kertjében növekvő terebélyes fát – az új helyen nincs tere a természet növekedésének, a város szigorú betontömbjei nem adnak lehetőséget ennek.

Az első éjszakákat ábrázoló kép szinte ijesztően szürke és fekete, a játékok homályos körvonalai rémisztővé válnak, saját gyerekkori félelmeinkre asszociálva szinte úgy érezzük, bármikor kibújhat egy gonosz szörny az ágy alól. Ezt a szörnyet játékosan el is helyezi Rofusz a fal mellett az ágyra ragasztott gyerekrajz formájában, amely bár egy kedves, mosolygó és integető szörnyet ábrázol, a sötét és idegen helyen ez is nyugtalanítóan hat. A következő lapokon az otthon megteremtésének folyamatát látjuk: a kisfiú a régi házat szimbolizáló madáretetőből kinőtt fát kiülteti az új otthon kertjébe, az új és a régi ilyen módon összekapcsolódik a fa szimbólumán keresztül, a szürkeségben és a régi tárgyak kavalkádja között lebegő fa és az újonnan nyitó, zöld növény az új lakás kertjében – melynek levelein a nagymama teáscsészéje gőzölög – egymásból nőnek ki. A természet gondozása, amely az első oldalakon is megelevenedett, a lezárásban is hangsúlyos, a kertben már több fa is gyökeret vert, a család közös munkájának hála. 

Az otthon érzése nem házakhoz, épületekhez vagy tárgyakhoz kötött, hanem a család közös gondoskodó munkájával formálható érzés, amely idővel alakul ki.

Az utolsó oldalon csak megerősödik az üzenet, évek múltán a nagymama és az azóta már felnőtt fiú a kert hatalmas fája alatt állnak, a nagymama kezében a madáretetőt látjuk, felfelé néző tekintetük pedig azt sugallja, az ágak rengetegében keresnek új helyet a madárháznak.

A közel nyolcperces animációs kisfilm, melyet Rofusz Kinga írt, tervezett és rendezett, felerősíti a kötete jelentéstartalmát, hiszen az olyan finomságok, amelyek talán a kötet illusztrációiban kevésbé kidolgozottak (arckifejezések, az illusztrációk részletei vagy olyan összetettebb perspektívák, mint amikor a kisfiú a madáretető ablakán benézve látja a bent tevékenykedő szülőket és a nagymamát), a filmben látványosabban kivehetőek. A kisfilm animációja digitális, papírkivágásos technikával készült, így a mozgások darabosabbá válnak, bár a digitális megvalósításnak hála így is lényegesen folyamatosabb mozgást láthatunk, mint a hagyományos eljárás alkalmazása esetén. A mozgások és a hangok segítségével új motívumok és hangulatok is hozzáadódnak a történethez, az „eladó” tábla felszögelését jelző vészjósló kopogás vagy a hirtelen feltűnő gyors, pattogó ritmus megjelenése az aláfestő zenében, miközben egyre több bútor és személyes tárgy kerül fel a teherautóra. Kiindulási alapként változatlanul a kötet képei szolgálnak, azonban a kameramozgást idéző perspektívaváltások, gyorsan távolodó és felülnézeti képek tovább gazdagítják Rofusz vizuális világát. Salamon Eszter melankolikus zenéje remekül illik Rofusz Kinga hasonló hangulatú rajzaihoz, vonalvezetéséhez, a zene ritmusa néhol tökéletesebben leírja a szereplők lelkiállapotát, mint egy néhány soros szöveg tenné, az unalom, a félelem, a nyugtalanság vagy az aggodalom jól érzékelhetők csupán a hangokon keresztül is.

Rofusz Kinga szavak nélküli képeskönyvének és kisfilmjének megtekintése egy teljes értékű, mély érzelmű élményt hagy az olvasóban. Bár mára már a klasszikusnak ható befogadásstílusoktól jelentősen eltér az attitűd, az a pozícióváltás, a gyors, hangos és harsány videós és képi tartalmaktól való eltávolodás, amelyet a két médium (a film és a silent book) elvár a fogyasztójától, egy immerzívebb befogadásra ösztönözheti az olvasót. A formátum egyszerre egészen más és nagyon is hasonló ahhoz, amilyen könyvtárgyakkal és médiaszövegekkel manapság találkozhatnak a gyerekek: a befogadási folyamat lassabb és elmélyültebb, azonban a könyv jól illeszkedik a most felnövő generációk vizualitásra való éhségéhez, képi gondolkodásához is.