Egy este a Wumzi bárban – The Qualitons: Club Eco Vol. I (The Trail) lemezkritika

A The Qualitons 2008 tavaszán alakult Budapesten, és hamar a magyar zenei színtér egyik izgalmas szereplőjévé vált. Első anyaguk, a német Tramp Records kiadónál megjelent Panoramic Tymes volt (2010), amelyet négy évvel később a csak vokális dalokat tartalmazó Tomorrow’s News lemez követett (2014). Ezután az Echoes Calling következett (2018), amely a 2019-es Fonogram díj átadóján elnyerte a legjobb hazai alternatív vagy indie rock lemeznek járó elismerést. G. Szabó Hunor, a formáció vezetője és frontembere a Kexek lemez (2019) és a Green to Yellow single (2019) után 2022-ben úgy döntött, nem folytatja tovább a zenekarral való közös munkát, annak ellenére, hogy a KEXP-szereplés (2019) már egy szélesebb nyilvánosság elé is eljuttatta a The Qualitonst.

Ezután a zenekar paradigmaváltáson esett át, a dalcentrikusabb, alanyibb világokból jammelősebb, kötetlenebb útra léptek. Céljuk kezdetektől fogva az volt, hogy a ’60-as és ’70-es évek pszichedelikus rockját és funkzenéjét modern elemekkel ötvözzék, mindezt magyar kontextusba helyezve. Ez bizonyos tekintetben sikeresnek is mondható, hiszen az évek során több albumukkal sikerült elérniük a hazai és nemzetközi közönséget egyaránt. Azonban a kérdés velük kapcsolatban mindig is az volt, mennyire képesek a magyar közeg számára is érthetővé és befogadhatóvá tenni az angolszász zenei örökséget.

Se nem régi, se nem új

A Club Eco Vol. I (The Trail) című lemez a zenekar eddigi munkásságának csúcspontja és egy új valóság megnyitása is egyben. Az albumot hallgatva azonnal érződik a The Qualitons törekvése a hagyományos zenei elemek és egy friss, kortárs megközelítés egyesítésére. A Dolly című nyitó trekk már rögtön igazolja a „régi” és az „új” világ összekapcsolására tett kísérletet.

A pszichedelikus elemek finoman keverednek a modern hangzással, az andalgós tánczene – amely a fülünknek ismerősen csengő akkordkört is jelent – a legmodernebb billentyűsoundokkal gazdagodik.

A Wumzi bár funkőrületét felvezető arpeggiator szintén mondhatni műfajidegen zenei elem, de jól idomul a dal elképzeléséhez, nem ugrik le a felvételről. A Madeleine modern Hammond-szőnyege idézi a klasszikus értelemben vett ’70-es évekbeli orgonahangzást, a ⵖⴰⵍⴰⵅⵉⵙ (Galaxis) pedig a pszichedelikus rockzenével vegyít elektronikusabb elemeket.

Ezekkel az allúziókkal a The Qualitons műfaji történetekbe ágyazza bele magát. Talán a legerősebb hatást a beat gyakorolta a zenekarra, amit az is jelez, hogy gyakran úgy hivatkoznak dalaikra (leginkább a korai időszakukra vonatkozóan) mint „hungarobeat”-szerzeményekre, így ez a megállapítás rögtön a látóterünkbe hozza az Illés, az Atlantis, a Metro vagy a korai Omega által fémjelzett zenei világot. Az ő dalaikhoz a Te utad idomul a leginkább, ez idézi a legpontosabban a korai beatzene szellemiségét. Persze megjelenik a klasszikus rockzene, a disco, a funk és a soul hagyománya is, és műfaji sajátosságaik megjelenése a hangfelvételen mai értelemben már attól modernnek mondható, hogy számos esetben 21. századi soundokkal valósítják meg őket.

Mindezektől függetlenül a The Qualitons új lemeze nem egyszerű újrajátszása egy már mondhatni lezárult könnyűzene-történeti korszaknak.

Azonban azt sem állíthatjuk, hogy úgy használja a ’60-as, ’70-es évek stilisztikai jegyeit, hogy azokból innovatív állításokat hoz létre. A zenekarnak valahol a két megállapítás közötti vagy feletti pozíciója van.

A bizonytalanság tere

A Club Eco Vol. I (The Trail) olyan értelemben posztmodern, hogy a retrospektív és progresszív állítások közötti térben helyezkedik el. Még ha az alkotóközösség bizonyos is magában, a létrehozott anyag többletjelentéseket hordoz a nyilvános térben. Mivel a The Qualitons zenei valósága szervesen kapcsolódik egy adott zenei korszakhoz, amelyet nem csupán eszközként használ, az újítások pedig nem elegendőek ahhoz, hogy ezen a korszakon túllépjen, létezése és annak tere eleve bizonytalan és törékeny. Ezt az úgynevezett bizonytalanságot a lemez zenei eklektikája is megerősíti. A zeneipar piaci metanarratívája az önazonosság útjáról való lelépésre kényszerítheti a különböző produkciókat – nos, a The Qualitons ezt teljesen elengedte:

kiváltotta szabadságát, belépett a bizonytalan terébe, nem engedett semmiféle nyomásnak.

Ebbe a szabadságba beleférnek a filmzenei betétekként is elgondolható The Trail I., II., III. című trekkek, illetve a Madeleine elején hallható prózai megszólalás is.

A törékenység azt is eredményezi, hogy voltaképpen minden megjelenő lemez egy potenciális „utolsó” anyagnak minősül, amihez az is hozzá tartozik, hogy jó pár dalnál jelentős szerepet kap az improvizáció, ami még bizonytalanabbá teszi a The Qualitons valóságát. A rögtönzéshez nemcsak zenei professzió szükségeltetik, hanem lelki közösség is, ezért egyáltalán nem biztos, hogy mindig, minden körülmények között létre tudnak jönni releváns zenei gondolatok. Ez egy olyan alkotói attitűd, amely a kockázatvállalással dolgozik, és amely nem volt mindig jellemző a zenekarra, egyes dalaik inkább a verse-refrén alapú dalvázból kiinduló, jóval konzervatívabb alkotói folyamatból születtek. A lemezen a klasszikus értelemben vett dalformát sem hagyták el, hallhatjuk ezt az Óceán, vagy a Te utad című dalokban, de a Wumzi bárban is vannak jól értelmezhető versszakok.

A zenekar egyedülálló színfoltja a magyar könnyűzenének, és bár a legnagyobb sikereket, amelyeket az ilyesfajta törékeny és bizonytalan zenei valósággal el lehet érni, már elérte, mégis él és alkot. A nemzetközi színtéren való megjelenés szintjét is nehéz növelni a magyarországi piacról, a KEXP-ben való szereplést nehéz felülmúlni, de bizakodjunk abban, hogy a zenekarnak így valamelyest kialakulhatott a megfelelő kapcsolatrendszere, amely által talán az új lemez is meg tud jelenni egy külföldi nyilvánosságtérben, ahol képes megmutatkozni a hazai specifikumnak nevezhető bizonytalanság és a törékenység esztétikája. A The Qualitons a magyarországi zenei életben pedig már rendelkezik akkora nyilvánossággal, hogy akár olyan, most induló zenekarok is kövessék, amelyek egy erőteljes közösséget alakíthatnak ki, így egy egyedi szubkulturális teret képezve meg.

A Club Eco Vol. I (The Trail) egy bátor és ambiciózus vállalkozás a The Qualitons részéről.

A zenekarnak sikerült megőriznie saját arcát, miközben új területekre is merészkedett. Az angolszász zenei hatások magyarországi meghonosítása továbbra is kihívás, de a The Qualitons példája azt mutatja, van lehetőség megpróbálni, még ha a produkció egy bizonytalan térbe is kerül. Az album egyértelműen azoknak szól, akik nyitottak az új zenei élményekre, és hajlandóak elmerülni a komplexebb hangzásvilágban is, illetve könnyedén rácsatlakozhatnak azok is, akik a ’60-as, ’70-es évekbeli zenéket fiatalként hallgatták. Még ha a mainstream közönség számára talán nem is lesz azonnal befogadható a lemez, mindenképpen gazdagítja a magyar zenei palettát.