Világképünk alakulása az űrmédiumok tükrében – Ruzsa Dénes az űrmédiumokról és az áttekintő hatásról írt tanulmányt a szeptemberi Kortársban

Képzőművészként és médiateoretikusként foglalkozol az űrmédiumokkal és az űrkutatással kapcsolatos műalkotásokkal. Ha feltételezem, hogy az űrutazáshoz nincs közvetlen közöd, miért és hogyan kezdett el ez az egzotikus téma foglalkoztatni?

Az űrmédiumok tanulmányozása és az űrművészet különlegessége, az újdonság varázsa, ami megragadja az embert. Ezáltal mi is egy kicsit űrutazókká válhatunk, és lehetővé tesz egy, a megszokottól eltérő nézőpontot. Az űrművészet és tágabb értelemben az asztrokultúra sajátos módon ötvözi a tudományos eredményeket a kulturális hagyományokkal. Még sokszor az is újdonságként hat, hogy amit lokálisan teszünk (technológiai fejlesztések, társadalmi döntések, környezetszennyezés), az egész bolygónkra hatással vannak.

Az űrkutatás arra is rávilágít, hogy hasonló szimbiózisban élünk a kozmosszal is, annak természeti törvényei ugyanúgy alakítják sorsunkat, kultúránkat, mint ahogy mi is befolyással vagyunk az univerzum tágabb környezetére.

A tudomány és a művészet ilyen összefonódása új nézőpontot ad, és újragondolhatjuk az emberiség szerepét a világban.

Tanulmányodban az űrmédiumokat és az áttekintő hatást sok műalkotáson keresztül példázod. Ezek egy része az űr tapasztalatait próbálja közvetíteni a földiek számára, egy másik része pedig a földi civilizációról helyez ki információt a bolygón kívülre. Egy olyan létező világ tapasztalatának közvetítésére, amelyet a potenciális befogadók nem ismerhetnek, és maguk a potenciális befogadók sem ismertek – milyen lehetőségeket, nehézségeket látsz ezen az új művészeti területen?

A Pioneer ábrái, a Voyager aranylemezei vagy Trevor Paglen Az utolsó képek című projektje leginkább az emberiségnek szólnak, nagyon kis esély van arra, hogy egy távoli idegen civilizációhoz eljussanak. A Pioneer-táblák a tudomány nyelvét részesítették előnyben, a Voyager ikerszonda pedig idealizált üzeneteket közvetített rólunk. Paglen projektjében, amelyet nem az idegeneknek, hanem inkább a jövő emberének szánt, már a pusztításra való hajlamunk is megjelent, így egy figyelmeztetésként, iránymutatásként is szolgálhat. Ezek az üzenetek a jövő médiaarcheológusainak szólnak leginkább, az adott kor gondolkodásmódját tükrözik, természettudósok vagy éppen művészek szempontjait, hogy ők milyen emberképpel rendelkeztek. Az űrtájképek kapcsán gyakran felmerülnek gyarmatosító elképzelések, az űr meghódításáról vagy kizsákmányolásáról beszélnek. Carl Sagan hangsúlyozta, hogy sokkal fontosabb a világűr megismeréséről, felfedezéséről és kutatásáról beszélnünk. A kultúra fontos feladata, hogy milyen értelmezési keretbe helyezi ezeket a képeket, függetlenül attól, hogy egy űrteleszkóp vagy művész készítette. Az űrművészet lehet illusztráció egy szakcikkhez, tudományos tényekből kiinduló realista űrtájképek formájában. De ennél sokkal nagyobb spektrumot fed le: vannak olyan alkotások, ahol az űrtechnológia is a mű részévé válik, vagy az alkotás az űr közegében, illetve annak szimulációjában jön létre.

Alkotóként engem leginkább a kozmikus impresszionizmus irányzata érdekel. Itt a realista ábrázolás sokszor háttérbe szorul, és azok az érzések, gondolatok kerülnek előtérbe, amelyek a kozmosszal való szoros kapcsolatunkhoz fűződnek.

Számítógépes grafikasorozataim, animációs rövidfilmjeim nagy része is ebbe a kategóriába sorolható. A kozmosz filozófiai dimenziói nagyon gazdagok: a végtelennek tűnő tér felfogása, a hatalmas távolságok (még néhány ezer kilométert meg tudunk érteni, de a millió és milliárd kilométer közötti különbséget már nem igazán), az idő kérdése (az emberi élet, sőt az egész emberiség élete elenyésző az univerzum 13,8 milliárd éves korához képest), a kvantumvilág és a kozmikus struktúrák kettőssége (lehet, hogy egyszer megérthetjük a teljes világot, de lehet, hogy bizonyos részei örökre megfejthetetlenek maradnak az emberiség számára), és idetartozik még a fenséges élményének ábrázolása is. Felvetődnek az örök kérdések is: honnan származunk, van-e élet máshol is, hogyan írhatjuk be történetünket az univerzum történetébe? A művészet képes lehet olyan sejtéseket is megfogalmazni, amelyek a tudomány egzakt válaszait kiegészíthetik. Kurátori munkáimban is, ahol a világűr volt a tematika, az alkotók a kozmoszhoz kötődő személyes, filozófiai, sokszor elvont gondolatok vizuális kifejezésére törekedtek, de mindannyian a tudomány, az űrmédiumok által közvetített világból vették az inspirációt. Jasia Reichardt már a 70-es években felismerte, hogy a technológia kreatív partnerként vesz részt az alkotás folyamatában, és ez az űrművészet interdiszciplináris és jövőorientált jellegében válik igazán láthatóvá.

A bolygóközi kutatás etikai kérdései kapcsán említed példának az űrszemét termelését, ezen kívül milyen felmerülő problémák tartoznak még ide?

Idetartozik a fegyverkezés kérdése, az űrmédiumok biztonsági kockázatot is rejtenek. Az értelmes élet és egyáltalán az élet nagyon ritka az univerzumban, mi csak egyetlenegy példát ismerünk. Ezért sokan úgy gondolják, hogy kötelességünk ezt megőrizni, fenntartani és a hosszú távú fennmaradásunk csak akkor biztosítható, ha új helyeket, új planétákat keresünk, ha a Föld már alkalmatlan lesz az élet fenntartására. Ugyanakkor vannak, akik szerint a kozmikus környezet átalakításához, más bolygók terraformálásához nincs jogunk, nem birtokolhatjuk, nem változtathatjuk meg ezeknek az érintetlen területeknek a tájait. Főként, ha mikrobaszintű életet találnánk valahol, felmerülne a kérdés, jogunk van-e beavatkozni, átalakítani a környezetet esetlegesen elpusztítva azt az életformát. Ez a biológiai szennyezés fordítva is működik: a kutatóexpedíciók során elhozott minták veszélyt is jelenthetnek a földi ökoszisztémára. Továbbá: tekinthetők-e más égitestek nyersanyagforrásnak és veszélyeshulladék-lerakóknak? Kik fogják birtokolni az ott termelt javakat? A Hold kulturális szimbólum is, így lehet-e ott ipartelepeket, bányákat létrehozni.

Kitérsz arra is, hogy az űr meghódítása milyen hatalmi harcokat eredményez – kezdve a hidegháborús versengéstől egészen a drónok használatáig –, miközben kiemeled, hogy az úgynevezett áttekintő hatás épp az emberiség egységére világít rá. Miben látod e kettősség okát? Van-e időbeli, térbeli, egyéb szempont szerint megfigyelhető tendencia, hogy melyik a jellemzőbb, és vajon miért?

Ez a kettősség az emberi gondolkodást jól mutatja. Az államok és magáncégek számára a világűr egy gazdasági tér, amely felett hatalmat akarnak szerezni. Az űrkorszakot is ez a motiváció hozta létre, a Szputnyik fellövése, az Apollo-program létrejötte ennek köszönhető. Ugyanakkor miután ez a verseny eldőlt, rögtön létrejött a szovjet–amerikai együttműködés, először szimbolikusan 1975-ben a Szojuz és az Apollo űrhajók közös repülésével, majd a Nemzetközi Űrállomás építésével. Sőt már 1967-ben létrejött a Világűrszerződés, amely kimondja, hogy

a világűr nem sajátítható ki, oda nem telepíthetők tömegpusztító fegyverek, és az űrkutatás eredményeinek az egész emberiség javát kell szolgálniuk. Ennek ellenére a nagyhatalmak folyamatosan keresik a jogi kiskapukat, hogy valamilyen formában előnyt szerezhessenek.

Ugyanez a kettős logika érvényesül a Földön is a világtengerek és az Antarktisz esetében, amelyek hivatalosan közös területek, mégis folyamatosak a viták – ezt vetítik ki a világűrre is. A másik réteget pedig az egyén adja, az űrhajósok a Föld egységére hívják fel a figyelmet, onnan nézve nincsenek mesterséges határok. Kapu Tibor is ezt emelte ki a visszaérkezése utáni első interjúban, de a kulturális meghatározottság is megjelent szavaiban, országunk határai, az otthoni táj mégis jól felismerhető a Kárpátok és a Balaton révén. Tehát ez a kettősség párhuzamosan jelen van mind politikai, mind egyéni szinten.

Az áttekintő hatás kapcsán említed a kognitív transzcendenciát, és hogy ez a tapasztalat olyan alapvető filozófiai kérdésekben is változásokhoz vezet, mint az ember létezésének miértje és célja. Az ember létezésének filozófiai miértje hamar felveti a teremtő lehetőségét. Tudsz-e arra irányuló vizsgálódásokról, hogy a 20. század óta zajló űrkutatások milyen hatással vannak a teremtő istenképre?

Az áttekintő hatás szorosan kapcsolódik a nooszféra elképzeléséhez, melyet a 20-as években Vernadszkij használt és Teilhard de Chardin jezsuita teológus gondolt tovább.

Létezik az emberi tudatnak is egy rétege a bioszféra felett, és e szerint az univerzumnak célja van, az értelem felé fejlődik.

Chardin szerint ez az anyag szellem felé vezető útja, ebből a szempontból az űrkorszak a tudat kiteljesedésének egy új szakasza, az istenkép a kozmikus tudat felé mozdul el. Már nem egy helyhez kötött, a felhők fölött lévő teremtő, hanem az egész univerzumban jelen lévő tudat képében látják sokan a megnyilvánulását. Számos űrhajós spirituális élményekről számolt be, az Apollo-8 űrhajósai a Teremtés könyvéből olvastak fel a Hold megkerülése közben. A teológia gondolkodásába egyre jobban beépíti az űrkorszak eredményeit, még gyakorlati szinten is: például egy holdbázison működő kápolna terve is elkészült, mely a bázishoz igazodva a felszín alatt helyezkedik el, tetején egy nyílással, melyen keresztül láthatóak a csillagok. Ez a terv a 60-as években készült, a technooptimizmus idején, amikor még úgy gondolták, hogy a technológia mindent megold, nem lesz szegénység sem, így csak a spirituális szükségletre kell helyezni a hangsúlyt. Ez a terv jól mutatja, hogy az egyház nem marad ki a jelen kor diskurzusából, a több ezer éves hagyományt a világűr helyszíneire is kiterjeszti, átformálja. Ugyanakkor sokakban az űrkutatás gyengítette az istenképet, vagy éppen megerősítette ateizmusukat. Ha a világ keletkezését meg lehet magyarázni fizikai törvényekkel, akkor nincs szükség egy antropomorf teremtő jelenlétére. Ha nem mi állunk a világ középpontjában, akkor a teremtés középpontjában sem lehetünk.

Az űrmédiumok céljának ellentétbe fordulása kapcsán fejted ki, hogy míg e kutatások feltett szándéka kezdetben a világmindenség korlátainak feltérképezése volt, mára egyre inkább az ember földi tevékenységét segítik, gondoljunk csak a mindennapi élethez mostanra elengedhetetlen műholdakra. Milyen reális lehetőséget látsz a legfontosabbnak az űrmédiumok kutatásaiban?

A technooptimizmus idején a Hold elérése valósággá vált, a holdi bázisok is reális elképzelésnek hatottak, az emberes marsi utazások is egyre közelebb kerültek. Az űrművészetben a Hold és a Mars futurisztikus kolóniák helyszínévé váltak, nem végső célként jelentek meg, hanem csak egy állomásként, ahol az interplanetáris, űrutazó és felfedező ember az egész Naprendszerhez tartozónak érezhette magát. Ezt a nézetet Wernher von Braun is hangsúlyozta, hiszen számára ezek az égitestek csak ugródeszkaként szolgáltak távolabbi kozmikus felfedezésekhez. A későbbi évtizedekben a technoszkepticizmus kapta a főszerepet, az Apollo-korszak után nem lépett újra ember a Holdra, a Mars egyre távolabb került. Az űrművészet az űrhajósokat nem hősökként, hanem elszigetelt, magányos és kiszolgáltatott alakokként ábrázolta.

Most egy újabb fordulat küszöbén állunk: Kína holdjárót küldött a Hold túlsó oldalára, a James Webb-űrteleszkóp távoli tájakról küld adatokat, a magáncégek megjelenésével, újabb technológiai tervekkel újra reális céllá váltak az emberes hold- és talán marsutazások is.

Az űrművészetben újra megjelentek a nagy víziók: terraformálás, marsi kolóniák, interplanetáris jövőképek. Ezek az új médiumok közelebb hoznak az univerzum megértéséhez, átéléséhez, és egyben lehetőséget teremtenek arra, hogy a tudományos felfedezéseket művészi élménnyé formáljuk. Az űrmédiumok kutatásakor továbbra is nagy szerepe lesz annak, hogy az ember hogyan látja magát ebben az új korszakban: a technooptimista interplanetáris létben, a kozmikus összefonódásban vagy egy hatalmi, etikai konfliktusokkal teli világban, a földi politikai harcok világűrbe való kiterjesztéseként. Minden médium jelentését egyszerre határozza meg, mire képes technikailag és milyen narratívába helyezzük.

Ruzsa Dénes Az űrmédiumok és az „áttekintő hatás” című tanulmánya a Kortárs folyóirat szeptemberi számában az 53. oldaltól olvasható. A lapszám online elérhető a kortarsfolyoirat.hu-n.

Ha biztosan kézhez szeretné kapni a Kortárs friss lapszámait, ide kattintva előfizethet a folyóiratra a Magyar Posta oldalán, illetve aktuális számunkat megvásárolhatja az Írók Boltjában, valamint fellapozhatja könyvtárakban.