Újragondolva 3. – A kollégiumi döntéshozás problémái az NKA működésében

Az előző írásban összefoglaltam, hogy az NKA működésében már megalakulása óta milyen intézményi anomáliák, problémák láthatóak, és miért volt az, hogy csak részben tudta betölteni azt a célt, amiért létrehozták. E mostani gondolatsor és elemzés azt vizsgálja, hogy az NKA kollégiumi (kuratóriumi) döntési mechanizmusai miért tartalmaznak már rendszerszinten olyan elemeket, amelyek inkább nehezítik, mint könnyítik a művészeti területek támogatását.

A kiindulópont, amelyet már mások is sokszor hangoztattak, hogy nincsen megfelelő anyagi bázis (pénz) a művészeti és kulturális szervezetek támogatására, főleg azután, hogy az utóbbi évtizedekben az NKA-ra egyre nagyobb feladat hárul e területen, miközben a támogatásokra kiosztható keretösszeg nem nőtt érdemben. Amikor szűkös a keret, akkor minden modellszerű probléma élesebben, plasztikusabban látszik. Felmerülhet a kérdés, hogy biztosan szükséges-e ilyen sok pénz a kulturális és művészeti területekre, ám ha az összeg nagyságát nézzük, az NKA éves támogatási kerete elenyésző az egyéb rendszerekben megjelenő költségvetési összegekhez képest. Az ország éves költségvetésének 0,01%-a, tehát nem sok, ezen még lehetne emelni.

E témakörben szükséges átgondolni azt, hogy az NKA-n kívül milyen más, állam által felállított intézmények folytatnak kultúratámogatási tevékenységet, s ezek milyen viszonyban vannak egymással, akár tematikai, akár pénzügyi, akár adminisztratív szempontból.

Az NKA szervezeti modelljében az intézmény vezetője az elnök, aki a kulturális ügyekért aktuálisan felelős miniszter. Ő irányítja a minisztérium alá tartozó összes állami támogatási forma összehangolt munkáját. Az operatív működés irányítása – és idetartozik a döntésirányítás – az NKA alelnökének feladata, a munkamegosztás jegyében ő a második személy a szervezeti hierarchiában. Az NKA működésének egyik nagyon fontos jellemzője, hogy kettős tevékenységi körben végzi feladatát, egyrészt szakmai szinten hoz döntéseket, másrészt adminisztratív szinten működteti a támogatások megvalósítását (szerződéskötés, kifizetések, elszámolások), s ezen minőségében az NKTK (Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő) intézmény része. A modellből rögtön látszik, hogy a két terület, a szakmai döntéshozatal és a pályázati támogatás megvalósítása (adminisztratív feladatok) típusában, feladatrendszerében erősen elválik egymástól. A jelenlegi modellben ez a kettősség nem tűnik feloldhatónak.

A szakmai döntések meghozatalát az NKA-n belül létrehozott kollégiumok végzik, amelyek az alapszabály szerint szakmai alapon szerveződnek, és különböző kulturális, illetve művészeti területeket fednek le. A szakmai alapon szerveződés a gyakorlatban azt jeleni, hogy művészeti szakmai szervezetek, a kisebbek vagy a nagyobbak (pl. MMA) delegálnak tagokat a kollégiumokba, illetve a miniszter is kinevez saját hatáskörében személyeket. Immár hosszabb ideje felmerülő kérdés, hogy a delegálást a szakmai szervezetek, illetve a miniszter milyen arányban kell megtegye, illetve hogy mely művészeti szakmai szervezetek és milyen döntéshozatali mechanizmussal delegáljanak személyeket. (Például az összes szakmai szervezet egyszerre gyűljön össze és együtt döntsön a szakmai tagokról – pl. 8 tagról – vagy területi illetékességi módokon pl. 2-2 tagról.) Ez nagymértékben függ a lefedett művészeti terület nagyságától is, de legalább ennyire függhetne a pályázók körétől és milyenségétől, vagy figyelembe lehetne venni a pályázó intézmények működési és gazdasági formáit, tehát azt, hogy például a pályázó intézmény milyen helyzetben van a művészeti (kulturális) szervezetek között, azaz önállóan működik, vagy önkormányzati, illetve más intézményi fenntartású szervezetként vagy egyéb, például alapítványi szervezet részeként.

Mindez azért fontos, mert már a tagok delegálásának módja nagymértékben meghatározza a kollégiumi döntések eredményeit, illetve a döntési módokat.

Az NKA-kollégiumok az eddigi rendszer szerint önmaguk tagolták fel a rendelkezésükre álló éves pénzkeretet, meghatározva az egyes kiírandó pályázatokra szánható keretösszegeket. Ez az önrendelkezési lehetőség mindenképpen előnyös, ám amikor év közben változás áll be az NKA anyagi helyzetében (a támogatásra fordítható összeg tekintetében), például a keretösszeg bővül, rosszabb esetben szűkül, akkor már nehéz utólag módosítani a korábban kiírt pályázati terület keretösszegét, illetve az ott született döntéseket. Ez az időben bekövetkező anomália azért válik fontossá, mert bizonyos pályázati típusokat az évnek különböző szakaszaiban lehet, illetve érdemes kiírni, ám a menet közben változó keretösszeg sok mindent összezavarhat, illetve aránytalanságokat hozhat létre. Különösen erősen jelentkezik ez a hatás akkor, amikor egy kollégium – éppen a folyamatos működésű intézmények esetében – egy jövőbeni pályázati időszakra (következő évre vagy még inkább évekre) ír ki pályázatot, azaz vállal előre kötelezettséget éves keretéből. Ha időközben aztán éves keretösszeg-csökkenés következik be, az nagyon megnehezíti a más típusú pályázatok kiírásának lehetőségét. A megoldás valószínűleg a keretösszegeknek olyan előre rögzített rendszere lehetne, amelynek alapjaitól nem térnek el a kollégiumok hosszabb időn (pl. 5 éven) keresztül.

A kollégiumok szakmai alapon döntenek az egyes pályázatokról. Ennek a feltételnek a megvalósítása a mai, nagyon vegyes működési és financiális hátterű művészeti produkciók esetében egyáltalában nem könnyű feladat.

Pusztán művészi szakmai (esztétikai) alapon hogyan lehet összehasonlítani egy háromtagú zenekari triót és egy nagyzenekari előadást?

A pályázók közötti különbséget olyan működési, logisztikai, gazdasági, szervezési okok adják, amelyek nem közvetlenül a művészi értéktől függnek. Az online világ mostani, kiterebélyesedő időszakában ezeken túl egyre nagyobb szerepet kap az is, hogy az egyes produkciók miként valósulnak meg, illetve ezzel együtt miként tudják láthatóvá tenni magukat az online térben. Maradva a zenekari példánál: a koncertről készül-e hang-, illetve videófelvétel? Van-e olyan social media aktivitás, amely a közönségelérés szempontjából jelentős hatást fejt ki? Egy pályázati döntésben ezek fontos körülmények, de a szakmai (esztétikai) szemponthoz csak távolabbról kapcsolódnak.

A jelenlegi rendszerben a kollégiumnak elsősorban a támogatási összegek elosztásában van szerepe. A pályázatokról szóló döntések szempontjait igyekeznek ugyan folyamatosan pontosítani, de még így is sokkal általánosabbak ezek a mondatok, mint hogy az élet sokszínűségére alkalmazhatók lennének. A helyzetből az következik, hogy a pályázatok sorsa az adott grémium személyes döntésein alapul, ide helyeződik a kollégiumi munka súlya. Az elszámolás szakmai szempontú részére kisebb figyelem jut, sok esetben azért is, mert a sok pályázat részletes szakmai ellenőrzésére nincsen kellő energia és idő. Ennek járulékos, de szükségszerű következménye, hogy sok esetben a támogatott produkció vagy tevékenység ismerete a kollégium tagjainál abból adódik, hogy az adott művészeti terület szakmai ügyeit ismerik, a művészeti élet eseményeit nyomon követik, s erre az ismeretre hagyatkoznak inkább, mint a konkrét pályázati beszámolóra, amely nem minden esetben ad elég mély és pontos információt.

Az elszámoltatási részhez kapcsolódik, hogy a kollégiumi tagok elsősorban a pályázatok szakmai tartalmát ellenőrzik (látják), a mögöttük álló gazdasági, anyagi hátteret és annak elszámolását nem feltétlenül.

Az pénzügyi elszámoltatást végzők, minthogy elsősorban pénzügyi szakemberek, nem tudják eldönteni, hogy az egyes kifizetések nagysága mennyire életszerű, ők a pontos pénzügyi teljesítést, bizonylatolást és bekönyvelést ellenőrzik. Az elszámolás két szála nem feltétlenül ér egybe.

Az NKA fontos intézményi szervezeti egysége a Bizottság, amelynek elsődleges feladata, hogy szakmai tanácsokat adjon az NKA támogatási irányaival kapcsolatosan, illetve ehhez illeszkedve ők a meghatározói, hogy a rendelkezésre álló összes pénz milyen keretekben legyen felosztva az egyes művészeti területek (kollégiumok) között. Minden kollégium tevékenységét a Bizottság valamelyik tagja ellenőrzi, tehát bizonyos fokig fölöttes személy, noha a konkrét kollégiumi döntésben nem vehet részt. Az üléseken jelen lehet, s közvetítheti a Bizottság irányelvi álláspontját, de a döntést nem befolyásolhatja, illetve értelemszerűen nem szavaz. Ez a kettős helyzet sem segíti az áttekinthető szakmai működést. Egyrészt egy magasabb szintű, stratégiai szervezeti egység felől adnak tanácsokat, másrészt mégsem befolyásolják az adott kollégiumi döntéseket, legfeljebb erősen ajánlanak valamilyen irányt, de minthogy a kollégiumi keretösszeg nagyságára behatásuk lehet, ezért nem életszerű és nem is hatékony, ha a kollégiumi tagok szembehelyezkednek a hozzájuk rendelt bizottsági tag szándékaival.

A kollégiumi (kuratóriumi) működés legnagyobb kérdése természetesen mindig az összeférhetetlenség.

Azaz ülhet-e döntési grémiumban olyan személy, aki aktív (vezető vagy csak dolgozó) tagja a támogatott projektnek, szervezetnek. Még ha nem is szavaz és ki is megy a döntés alkalmával, óhatatlan, hogy hatással legyen a döntésre, már csak azon egyszerű ok miatt is, hogy folyamatosan együtt kell dolgoznia a többiekkel. Az összeférhetetlenség problémájával kapcsolatosan az a vélemény szokott felmerülni, hogy a kollégiumokba csak olyan embereket lehet kinevezni, akik közelről ismerik a szakmát, viszont ők mindig pályáznak is, ezért nem kiküszöbölhető az összeférhetetlenség. A helyzet kettősségét valóban nehéz föloldani, de lehet olyan módszert találni, hogy azok a szervezetek, akiknek vezetői a kollégiumban ülnek, ne pályázzanak az adott időszakban, mondjuk, abban a négy évben. Megoldás lehet az is – a másik irányból –, hogy egy meghatározott időszakra a szervezetben betöltött vezető tisztségéről mondjon le, aki valamely kollégiumnak vagy a Bizottságnak tagja lesz.

A fentebb vázolt problémacsokorból az látszik, hogy a támogatási rendszer működését olyan irányba lenne érdemes és hatékony átalakítani, ahol a stratégiai irányokat sokkal pontosabban, részletesebben, jó előre írásban rögzítik, s hasonlóan a pályázati feltételeket is, mert egy ilyen formálisan rögzített paramétersorhoz azonos méretű támogatási összeget lehetne hozzárendelni. (Például nálunk, folyóiratoknál éves megjelenésszám, terjedelem, illusztráltság, kivitel és további kommunikációs, illetve rendezvényi paraméterek szerint ekkora támogatási összegre, egy másik paramétersor alapján egy másik támogatási összegre lehetne pályázni. Hasonló modellű rendszert ajánl a Független Előadó-művészeti Szövetség tervezete is.) Amennyiben a pályázatok a folyamatos működésű szervezetek esetében eleve több évre szólnának, akkor a kollégiumi működés inkább a paraméterek betartásának ellenőrzése irányába tolódna el, így a személyes döntések esetlegességét sikerülhetne minimalizálni. Igaz, mindezen működési mód előfeltétele, hogy a kultúra és művészetek támogatására rendelkezésre álljon megfelelő nagyságú pénzügyi keret, tehát a működés ne arról szóljon, melyik pályázónak milyen mértékben kell csökkenteni a támogatását, hogy beleférjen a kollégium a keretösszegbe.

A témában megjelent korábbi cikkeinket itt olvashatják:

1. Miért van szükség a folyóiratokra?

2. Szindbád – NKA – akcióterv

3. Újragondolva 1. – A magyar folyóirat-irodalom helyzete most

4. Újragondolva 2. – Az NKA működési modellje