„There is only war” – A Warhammer 40,000: Space Marine 2 egyszerűségének varázsa és veszélye

A Saber Interactive 2024-ben megjelent Warhammer 40,000: Space Marine 2 című játékában egy űrgárdistának hívott szuperkatona bőrébe bújva élhetjük át újra, milyen hack ‘n’ slash-szerűen koponyákat bezúzni, eretnekeket elégetni és űrlényeket szitává lőni. A Space Marine első részének folytatása egy háborúval, politikai intrikákkal és más véget nem érő krízishelyzetekkel telített világba, a Warhammer 40,000 transzmediális univerzumába enged újabb videójátékos belépést. A játék ugyanakkor nem operál összetett narratívával, és a játékmenet sem világmegváltó, ez az egyszerűség viszont pont a játék előnyére válik.

A Space Marine 2 nem vállalkozik tehát összetett politikai vagy társadalmi mondanivaló megfogalmazására, de maga az univerzum, amelyben játszódik, a kezdetektől fogva szatírára épült. A Warhammer híres a nagy mennyiségű háttérirodalmáról, könyvsorozatok halmazairól, amelyek gyakran boncolgatnak érzékeny társadalmi és egyéni témákat.

A Space Marine 2 a Warhammer korábbi szubkulturális státusza ellenére sikeres játék lett, sőt elérte azt, hogy a popkulturális mainstream közelébe kerüljön, és egy időre azok is a franchise-ról beszéljenek, akik korábban nem ismerték.

Hogy megértsük ennek okait, meg kell ismernünk a játék gyökereit, magát a Warhammer 40,000 univerzumot, azt, hogy honnan indult ez a brutális, gótikus, gyakran abszurd sci-fi-fantasy univerzum, amely ilyen hatékony tükre tud lenni a mai világnak.

A terepasztaltól a képernyőig

A Warhammer 40,000 egy miniatűr stratégiai hadijátékként kezdte, amelyet a brit Games Workshop nevű cég a már meglévő Warhammer Fantasy spin-off-jaként indított 1987-ben. A játék célja az, hogy a játékosok az általuk megvásárolt, majd összerakott és kifestett műanyag figurákkal szimulált asztali csatákat játsszanak a barátaik ellen. Bár hamarosan a világ egyik legnépszerűbb asztali hadijátékává vált, a háttértörténetek főként a játék mellé kiadott szabálykönyvekben itt-ott elejtett narratív morzsákban, információtöredékekben voltak megtalálhatóak. A Warhammer háttérirodalma napjainkban – az audiovizuális produktumok mellett – nagyrészt regények formájában elmesélt történeteket jelent, amelyek 1997 óta a Games Workshop kiadói részlegének, a Black Librarynek köszönhetően jelennek meg. Az univerzum meglehetősen sötét témákkal foglalkozik: a kolonializmus, a vallási fanatizmus, a háború, az erőszak, az elnyomás, a xenofóbia és a brutalitás úgy általában véve központi témái a Warhammer 40,000 keretében elmesélt összes történetnek. Nem véletlenül tekintenek rá a sci-fi grimdark alműfajának egyik alapköveként. Maga a grimdark szó is a könyvek szlogenjéből származik, amely a következőképpen hangzik: „In the grim darkness of the far future, there is only war.” – „A távoli jövő komor sötétjében csak háború létezik.” Az univerzum sikere a hadijátékok kontextusában azt eredményezte, hogy a franchise felismerhető jegyei hamarosan több spin-off médiumban is megjelentek, szétszóródtak, legyen szó filmekről, sorozatokról vagy videójátékokról.

„They are the Defenders of Humanity. They are my Space Marines…”

A Warhammer 40,000 alapszituációja szerint az i. sz. negyvenezredik évben az emberiség egy galaxist átölelő, alig funkcionáló, korrodáló militarista rezsimet alkot, amelyet Emberi Birodalomnak, Impériumnak neveznek. Ez a birodalom egy haldokló Istencsászár nevében nap mint nap követ el szörnyűségeket az életben maradásért. Az Impérium mellett további frakciók is jelen vannak, a birodalmak közötti viszony pedig meglehetősen szociáldarwinista természetű.

Az Impérium és a többi frakció mexikóifelállás-szerűen egymás ellenségei; a különböző űrlények és a doktrínáikban, hitükben eltérő eretnekek maguk is legalább annyira brutális eszközökkel és attitűddel rendelkeznek.

Ilyenek például a brutális zöld orkok, az arrogáns eldák, a rovarszerű tyranidák vagy a sötét istenségek kegyeiért imádkozó eretnekek. Ellenük az emberiség egyik legfőbb és legismertebb védelmi vonalát jelen játék főszereplői, az űrgárdisták (Space Marine) képviselik. Ezek testi módosításokon és komoly pszichikai kiképzésen átesett, valamint gondos ideológiai nevelésben részesült, félelmet nem ismerő, emberfeletti méretű szuperkatonák, akik hatalmas páncélzatban és fegyverzetben megjelenve egyfajta barokkosan magasztos fenségességet sugároznak a harcmezőn. Némi iróniával, az univerzum plakátfiúi ők, így amikor valaki meghallja a „Warhammer” kifejezést, nagy eséllyel rögtön az űrgárdisták jutnak eszébe.

A lánckard újra felzúg

Nem meglepő tehát, hogy a legtöbb és legsikeresebb Warhammer játék középpontjában az űrgárdisták állnak. Így volt ezzel a Relic Entertainment által fejlesztett, és 2011-ben megjelent Warhammer 40,000: Space Marine is, ahol először ismerhettük meg a játék főhősét, Titust, az egyik űrgárdistarendház, az Ultramarinok kapitányát, akit irányítva egy ork inváziót verhettünk vissza, testközelből irtva az Impérium ellenfeleit. A játék nem volt különösebben forradalmi, egy hagyományos, fedezékmechanika nélküli úgynevezett third-person shooter volt, amely a közelharcra, a nyers erő érzetének közvetítésére, a brutalitásra és az autentikus Warhammer-hangulat átadására épített. Habár a játék nem döntött rekordokat eladásaival, kritikai fogadtatása mégis kedvező volt, és kialakult körülötte egy hűséges rajongótábor, akik az évek során várták a folytatást, egy újabb minőségi alkotást a Warhammer 40,000 univerzum videójátékos divíziójában. Ebben a kontextusban volt váratlan, de kellemes meglepetés, hogy 2021 decemberében, egy évtized várakozás után bejelentették a Space Marine 2-t, és kiderült, hogy Titus kapitány is visszatér a folytatás főszereplőjeként.

Az egyszerűség ereje

A Space Marine 2 egyik legnagyobb erénye a játék egyszerűsége, és az ebből következő elérhetősége, azaz hogy ennek hatására a legtöbb Warhammer-médiummal ellentétben a játékosnak nem kell végigülnie egy „Warhammer Lore kezdőknek” szemináriumot ahhoz, hogy egyáltalán elkezdhesse élvezni a játékot. Emiatt egy remek belépőpontként szolgál az egyre inkább a popkulturális mainstream közelébe kerülő Warhammer franchise-ba. A játék pont eleget mutat be ebből a gazdag univerzumból ahhoz, hogy felkeltse iránta a laikusabb játékosok érdeklődését, és jutalmazza a világban való elmélyülést. Ez az egyensúly a játékmenetben is megmutatkozik, hiszen a harmadik személyű irányítás és harc intuitíven elsajátítható, sok aspektusában merít az első részben lefektetett hagyományokból. Rendkívül praktikus, hogy nem kell órák hosszat a netet böngészni arról, hogy lehet a legjobban optimalizálni a játékmenetet, vagy hogy működik egy-egy bonyolultabb játékmechanika (ahogy az például könnyen előfordulhat a 2023-ban megjelent Warhammer 40,000: Rogue Trader című szerepjátékban). Ugyanakkor a játékmenet az előző részhez képest új mechanikákat vezetett be, és ezek tökéletesítése sok időt és gyakorlást vehet igénybe, az elsajátításuk és alapszintű használatuk könnyű, és a kaszabolás okozta hatalomittassággal gyorsan jutalmazza a játékost. Az egyjátékos módban kibontakozó narratíva nem a játék erőssége, sőt szinte egy az egyben vesz át paneleket az első részből.

Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy a Space Marine 2 nem is összetett történetalkotásra törekszik, hanem egy autentikus belépést igyekszik biztosítani a franchise világába.

Ennek eszközévé pedig – a mészárlás és kaszabolás útján – az egyszerű ismétlésre épülő játékmenet, a hangulatképzés, valamint a látvány válik. És egy olyan világban, amelyet válság válság után sújt, van valami furcsán megnyugtató a játék egyszerűségében. Nem próbál meg változtatni a világon vagy valamilyen mély morális üzenetet közvetíteni a játékos felé, csak néhány órányi tiszta power fantasyt ad, és néha pontosan erre van szükségünk.

A 41. millennium mint kortárs ideológiák csatatere

Az egyszerűség azonban bizonyos közösségek ideológiai hivatkozási pontjává is vált. A Space Marine 2-t már bejelentése pillanatában felkapták az önmagukat „anti-woke”-nak nevező játékosközösségek, és egy politikailag egyértelmű, hipermaszkulin akcióhoz való visszatérésként pozicionálták, amely „nem erőltet a játékosra semmilyen világnézetet”. Hamar felvették a tábor által hasonlóan (jó vagy éppen rossz indokból) „anti-woke”-nak vélt játékok közé, mint amilyen például a Doom vagy Call of Duty. Látszólag a Space Marine is a hipermaszkulinitásra, a keresztény ikonográfiára, a fekete-fehér morális viszonyrendszerekre és a politikai állásfoglalás nélkülözésére épül, ám ez, ahogy a többi játék esetében is, csupán a felszín.

Ezek az asszociációk nem a játék esztétikájáról vagy struktúráit érvként felhasználva fogalmaznak meg állításokat, hanem sokkal inkább egy politikai identitás kivetítését szolgálják.

Ez az értelmezés különösen ironikus jelen esetben, vagy talán szándékosan is figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a Warhammer 40,000 eredendően nem politikamentes (ha lehetséges ez egyáltalán). A Warhammer egy szatirikus univerzum, amely nyíltan kritizálja a fasizmust, vallási fanatizmust, vagy közvetít olyan értékeket, amelyeket ez a tábor alapvetően elutasít.

Ez nem az első alkalom, hogy a Warhammert megpróbálta politikai céloknak megfelelően instrumentalizálni ez a réteg, sőt, a hobbi szinte a kezdetek óta küzd a szélsőjobboldali rajongótáborokkal, akik felszínesen értelmezve az univerzum esztétikáját és narratíváit, azokat használják fel ideológiai üzenetek terjesztésére. Az Impériumot csodálatra méltó rezsimként, az űrgárdistákat pedig hősies férfiideálként értelmezik, holott egy rétegzettebb értelmezői attitűd pont az ellenkezőjére mutat rá. Ezek a vélemények és feszültségek sokszor hangos összetűzésekhez vezetnek a rajongói tábor többi részével a különböző fórumokon. Maga a Games Workshop is adott ki nyilvános nyilatkozatot arról, hogy ez a hobbi nem a gyűlölet, hanem az inkluzivitás tere, azt is hangsúlyozva, hogy az Impérium egy disztópia, nem pedig egy követendő példa. A cég folyamatosan igyekszik figyelni az inkluzivitásra, nemrég például komoly felháborodást váltott ki, amikor női Custodes – az űrgárdistákhoz hasonló szuperkatonák – szuperkatonákat is beemeltek a világba. Bár a változtatás szélesebb körben is kapott kritikát, a leghangosabban az „anti-woke” közösség tiltakozott.

De ha meg szeretnénk tudni, milyen tanulságot akar a Games Workshop közvetíteni az emberi rezsim ilyenfajta ábrázolásával, nem is kell messzebb tekintenünk a már fentebb említett, minden könyvben megjelenő idézetnél, amely így ír az Impériumról: „To be a man in such times is to be one amongst untold billions. It is to live in the cruelest and most bloody regime imaginable.” – „Ilyen időkben élni azt jelenti, hogy az ember egy az arctalan tömegek milliárdnyi sokaságából. Azt jelenti, hogy az ember az elképzelhető legkegyetlenebb, legvéresebb rezsimben él.”

Összességében a Space Marine 2 a Warhammer-franchise sikerének egy újabb fontos állomása. A Games Workshop számára talán az utóbbi két év volt a legsikeresebb időszak a megalakulása óta. Ezt jelzik az újonnan bejelentett sorozatok, a Secret Level című animációs antológiában helyet kapott Warhammer-epizód, a nagyszabású játékok, crossoverek. Mindez jól mutatja, hogy a Warhammer népszerűsége megállíthatatlanul növekszik, és gravitál a popkulturális mainstream felé.