„Aki látta, felejtse el; ha értette, úgysem értette” – Kritika a Gyulai Várszínházban bemutatott Revizor című előadásról

2025. augusztus 8-án mutatta be a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház M. V. Gogol Revizor című drámáját a Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválján. A fesztivált harmadik alkalommal rendezték meg Gyulán. Az előadást a közönség a Nemzeti Színház színpadán tekintheti meg a 2025/26-os évadban.

Ifjabb Vidnyánszky Attila rendezésében a Revizor időben és térben a háború előtti Kárpátaljára, egy határ menti kisvárosba repül. A nyelvezet, a jelmezek, a „felhasznált irodalom” is ehhez alkalmazkodik. A darab elején egy konferanszié (Sipos Ilka) lép színpadra, és tájékoztat, hogy az előadás hatályos rendelet szerinti lezajlásának biztosítása érdekében a nézők között megfigyelők ülnek. A rendelet a következő: „Ha egy színházi előadás nem az államnyelven hangzik el, állami vagy önkormányzati színházban kötelező azt ukrán fordítással kísérni, például feliratozással vagy más módon.” De ne ijedjen meg a néző. Az előadás sok szabályt és konvenciót felrúg, köztük ezt is. Ennek meg is lesz a következménye, ugyanis a darab végén ismét színpadra lépő konferanszié bejelenti, hogy a be nem tartott rendelet miatt az előadásról készült bármilyen felvétel, nyomtatott sajtóbeli megjelenés súlyos következményekkel járhat.

A jelmezek korhűen tükrözik a kisvárosok világát. A férfiakon összeillő melegítőszettek vannak, míg a nőkön ezek plüss anyagú változata, fenekükön felirattal. Kiegészítőkkel gazdagon feldíszítve, hajukat begöndörítve, feltupírozva hordják, és minden nő plusz fenék- és mellbetétekkel jelenik meg a színpadon, a plasztikai műtétek iránti rajongást figurázva ki. A jelmezeken túl is kíméletlen a városka ábrázolása: természetesen mindenkinek van házi főzésű pálinkája, a cigarettát a határon át csempészik, mindenki ott csal és emel el pénzt, ahol csak tud, a pletykálkodás, a posta felbontása, a kenőpénzek mindennaposak. De mindenki csinálja, így elfogadott és természetes ez a világ.

Központi helyszín az OKKO benzinkút, amely állandó gyülekezőhelyként szolgál az ukrajnai városokban, mivel éjjel-nappal nyitva áll. A nyitójelenetben megismerjük a város lakóit, akiket a polgármester lánya Marja (Polyák Anita) erős szláv akcentussal mutat be. Ám előtte a rendező belöki a nézőt az aktualitás szakadékába. Marja elmeséli a legújabb trendet, amelyet most tanult az internetről: bombastic side eye criminal. A magyarázat alapján a rendezőnek sincs fogalma, hogy ez konkrétan mit jelenthet, de remek eszköz arra, hogy minden kétséget kizárjon a nézőben: ez nem egy hagyományos Revizor-előadás lesz.

Senkit sem kímélve

Az előadás nevettet és megbotránkoztat, holott csupán az emberi kicsinységet emeli színpadra. Ne tévesszen meg minket ez a musicalekkel, trashvideókkal (a köztudatban elterjedt rövid, nem humorosnak szánt videók, szereplőjük lehet közember, de gyakran közéleti személy, politikus) megbolondított, humoros köntös. A darab társadalmunk minden rétegének odaszúr egyet-egyet, mindenkinek üzen valamit, mindenkit kinevet. Az előadók miatt központi témává válik a kárpátaljai színház mai helyzete: a megszorítások, a rendeletek, illetve a villámcsapásként érkező orosz–ukrán háború annak minden tragédiájával.

A darab világunk egészét veszi górcső alá, a nézőnek nagy figyelemmel kell a nézőtéren ülnie, hogy mindent megértsen.

Központi témák Kárpátalja helyzete, a színház világa és az azt átszövő előítéletek és berögződések, továbbá az egész rohanó, kiüresedett világunk, ahol mindenki csak a saját érdekét nézi.

Az alapszituáció a következő: érkezik egy e-mail, mely tudatja a város lakóival, hogy álruhában egy revizor érkezik a városba. A levelet ukránról a polgármester lánya, Marja fordítja le a nézők számára, ezzel is megerősítve a helyszín kétnyelvűségét. A polgármester (Ferenci Attila) elküldi Dobcsinszkijt (Séra Dániel) és Bobcsinkszkijt (Jakab Tamás), hogy szaglásszanak körbe, hátha már meg is érkezett a rettegett megfigyelő a városba.

Az előadás természetéből kitűnik, hogy a rendező a színészekkel közösen dolgozva hozta létre a darabot. Bár az előadás humora sok helyen a popkulturális utalások pontos idézésén alapul, rengeteg teret ad a színészeknek improvizációra. Igaz, Jakab Tamás és Séra Dániel párosa a hosszabb szövegek egyszerre mondása és szinkronizált mozgásuk miatt kevesebb lehetőséget kap a rögtönzésre, játékuk azonban koncentrált, pontos, könnyedén perdülnek táncra vagy kezdenek rappelni. Összeszokott párosuk egységként jelenik meg a színpadon, humorforrást biztosítva a nézőknek.

A páros Hlesztakovban (Szabó Sebestyén László) egy, a városba haknizni érkezett előadóművészben véli felfedezni a revizort. Szabó Sebestyén László alakítása magával ragadja a nézőt. Kívülállóként mulat a város lakóinak magatartásán, felhívja a figyelmet a kisemberek nevetséges viselkedésére. Könnyedén vált a tőle ismert művieskedő hangról természetes emberi megnyilvánulásokra. Hedonista, gerinctelen karaktere adhatna teret a ripacskodásra, de Szabó Sebestyén László játéka egyszerű és őszinte marad. Rengeteg vendégszöveggel dolgozik, amelyeket, ha nem pontosan idézne, nem érnék el a kellő hatást, ám ezeket hangsúly és gesztus szintjén is precízen adja elő. Az ő szájából hangzik el a legtöbb kritika a színház és a színészet felé: „Aki semmire se jó, azt kinevezik színházi szakembernek”, vagy éppen kijelenti, hogy a 19. században elterjedt félrebeszélés ócska és ódivatú, tessék abbahagyni.

A darab a budapesti színházi trendeket és önmagát sem kíméli kritika terén: „Takarodj vissza a tükörtartós, modernizálós, átiratos, összelopkodott, progresszív, k*rva színházadba, oda!”

Hlesztakov karaktere jeleníti meg a nagyvárosi (magyarországi) embert. Öltönyben, csokornyakkendővel lép színpadra, de fesztiválokról rajta maradt karszalagok virítanak csuklóján. Az elhangzottak alapján, ő egy „23 éves, vékonypénzű, műveletlen, divatos slim-fit szerkós, latte avocadós, kigyóvállú szarjancsi”. Erkölcsök terén semmivel sem jobb vagy rosszabb a kisváros lakóinál. Kihasználva a félreértést meggazdagszik a kenőpénzekből, gátlástalanul issza meg az eléje hordott pálinkákat, és még házasságot is ígér a polgármester lányának, illetve feleségének.

Csípős (ön)kritika

A darab minden rétegnek és korosztálynak odaszúr egy-egy csípős megjegyzéssel. Mikor a polgármester sorra veszi a város tisztségeit, hogy kinek mit kell rendbe raknia, szépen sorra veszi a különböző területeken megjelenő hibákat. Így a járási főorvost (Sőtér István) a kórház kitakarítására, a betegek elrendezésére, meggyógyítására szólítja fel, a tantestület-felügyelő (Puskás Gergő) figyelmét felhívja egyes tanárokra és magára a tanításra, hogy azt tanítsák, amit a központban kérnek. A darab nem erőlteti rá Gogolra az aktuális szlenget, csupán a vendégszövegek terén aktualizál. Így itt is az eredeti dráma szövege hangzik el a színpadon. Ne feledjük, ezeket a szövegeket nem aktualizálták. Gogol örök érvényű szövege hangzik el a színpadon.

Rendkívül izgalmas a polgármester és Hlesztakov párosa. A polgármester igyekszik mindenben a revizornak hitt csavargó kedvében járni, amit ő szépen ki is használ. Megdöbbentő jeleneteket eredményez ez a felállás. Egy ízben Hlesztakov leköpi a polgármestert pálinkázás közben. Csend ül a városlakókra, hiszen az ő világukban a legnagyobbnak számító embert egy kívülálló leköpte. A csendben csak Hlesztakov röhögése hallatszik. Biztatására a polgármester is iszik és visszaköp. A köpködés folytatódik – a végén már ital nélkül. A hisztérikus nevetés elterjed a színpadon és a nézőtér is kínosan nevetgél a jeleneten.

Erős kritikát kapnak a zenés színházak és nézőközönségük.

A helyi társulat éppen Az ember tragédiáját próbálja, mire a polgármester javasolja, hogy valami élvezhető darabot kellene inkább játszaniuk, hogy a revizor elmehessen szórakozni. Mondjuk, zenéset, az csak szórakoztató, nem? Hogy ezt bizonyítsák felcsendülnek ismert musicalek, úgymint a Macskák, a Chicago vagy éppen a legújabb, nagy sikerű Hamilton musical slágerei, de megszólalnak az Aladdin és a Macskafogó ismert dallamai is. Mindegyik playbackről szól, amelyre a szereplők parádés koreográfia közepette tátognak egészen groteszk élményt nyújtva ezzel a nézőnek. Eközben a város lakói lenézik a színházat: „A színház az olyan haszontalan, mint a balett. Miért, a balett az haszontalan? Hát nem?”

A darab számos popkulturális utalással, illetve trashvideók idézésével él. Mikor egyesével járulnak Hlesztakov elé a város lakói, hogy megkenjék őt cigarettával vagy pénzzel, elhangzik a „Mi újság a tóparton, tópartokon” vagy éppen az „Elképzelhető, hogy előveszek egy Kalasnyikovot” trashvideók ismert szövege. Megéri a darab előtt feleleveníteni ezeket a hétköznapjainkban annyiszor idézett videókat, hogy ne szalasszon el a néző semmiféle utalást.

A színház művészeti vezetője (Mónus Dóra) a darab folyamán végig hideg nyugalommal szemléli az eseményeket. Nem avatkozik bele, nem táncol vagy énekel, nem próbálja megkenni Hlesztakovot. Csak figyel, és várja a pillanatot, mikor beigazolódik jövendölése. Az előadás végén pezsgőt bont és megjegyzi, ez az a pont, amikor a darabokban eljön a fordulat. Erre a végszóra érkezik meg a fővárosból az igazi revizor: „Egyesével kéreti az urakat. Csak az urakat. Mindenki hozza magával a személyi igazolványát, a katonai nyilvántartási könyvét és lehetőleg három napi élelmet.”