„Azt vettük észre, hogy ehhez a témához mindenki tud kapcsolódni” – Interjú Hajmási Péterrel és Csoma Gabriellával, a Világvége című rövidfilm alkotóival

Igaz, hogy volt velünk párhuzamosan rendező szakos osztály, de valahogy mégis úgy alakult, hogy az operatőri vizsgafilmjeinket mi gyártottuk, írtuk, rendeztük és vágtuk is. Egy idő után sokkal inkább egy film kitalálója akartam lenni, és nem „csak” az operatőre, illetve azt is beláttam, hogy az operatőri szakmának nemcsak művészeti, de szigorúan technikai oldala is van, ez a része pedig engem hidegen hagyott. Mindenesetre nagyon hálás vagyok, hogy így kezdtem a filmes tanulmányaimat, szerencsésnek érzem magam, hogy Medvigy Gábor, Maly Róbert és Ferenczi Gábor indított el ezen az úton.

A TÁP Színházban szerzett színészi tapasztalatodból rendezőként mennyire tudsz meríteni?

Az, hogy álltam már színpadon, voltam már egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben, azt hiszem, hogy pozitív hatással volt arra, ahogyan a színészekkel kommunikálok, instruálom őket. Amúgy is hiszek a partneri viszony kialakításában, és fontosnak tartom, hogy a színész is alkotója legyen az adott műnek a maga módján, és ehhez biztosan segítség, hogy nem csak „rendezői nyelven” beszélek.

Gabriella, a képzőművészeti egyetem látványtervező szakán végeztél. Mi vonzott ebben a szakmában?

Őszintén szólva nem tudtam pontosan a gimnázium után, hogy milyen irányba menjek. Művészeti általános iskolába jártam régen, így a kreativitás és a rajz mindig jelen volt az életemben. Mikor megtaláltam a látványtervezés szakot, kigyulladt a kis villanykörte a fejem felett. Film, színház, képzőművészet, irodalom, építészet, esztétika, filozófia, annyira sok mindent sűrít magába a látványtervezés, hogy azt éreztem, ennél jobb dolgot nem is találhatnék. Azt gondoltam, hogy ez egy összművészeti szakma, amelyet sose lehet megunni, mert mindig valamilyen új skillt kell használni.

A Világvége egy huszonéves lány, Kata (Tóth Zsófia) és édesanyja (Pelsőczy Réka) kapcsolatát mutatja be. Hogyan született meg bennetek a film ötlete?

A Világvége az anyukámmal való kapcsolatomról szól. Egyik este Petivel azon gondolkodtunk, hogy egy könnyen gyártható filmet kéne kitalálni, amelyet akár pénz nélkül is megcsinálhatunk. Kevés szereplő, egy lakás.

Mivel előtte hétvégén voltam otthon anyánál, frissen élt bennem minden jó és rossz érzés, amit a hazalátogatás maga után hagyott, és eszembe jutott, hogy egy ilyen estéről lehetne filmet csinálni.

Bár a történet személyes, sok olyan vonulata van, amely univerzális, és mindenki ráismerhet magára és a saját kapcsolataira.

Olyan forgatókönyvet akartunk írni, amelyet könnyen le tudunk forgatni. Egyszerű, egyhelyszínes történetben gondolkoztunk, amelyben kevés a szereplő. Annak ellenére, hogy ez Gabi személyes története, egy ponton engem is magával tudott rántani. Engem is foglalkoztat a szülő-gyerek viszony, annak minden pozitív és negatív oldala. Amikor elkezdtük forgatni a filmet, azt vettük észre, hogy ehhez a témához mindenki tud kapcsolódni.

Szerintetek megfigyelhető valamilyen tendencia abban ahogyan a szüleikhez kapcsolódnak a különböző generációk?

Én azt vettem észre, hogy a korosztályom sokkal többet vizsgálja, elemzi magát és a környezetet, mint a szüleim generációja, akik sokkal inkább az ösztöneikre hallgatnak. Úgy látom, hogy a szülők nem értik a mostani tizenéves korosztályt, a fiatalok pedig érdektelenséggel fordulnak az idősebb generáció felé. De ebben lehet, hogy tévedek.

Lehet, hogy a modern technológia ugyanolyan szakadékot képez a mostani szülő-gyerek kapcsolatokban, mint a Peti által említett önreflexió, ami a mi korosztályunk és a szüleink között jelent távolságot. Valamiféle szakadék azt hiszem elkerülhetetlen, de mégis vannak az emberi kapcsolatoknak általános dinamikái. A Világvége kapcsán egy anyukámmal egyidős női néző azt mondta, hogy a saját édesanyja jutott eszébe a történetről, pedig egy teljesen más generációhoz tartozik. Hasonló visszajelzéseket kaptam sokkal fiatalabb nézőktől is. Az, hogy ilyen széles kör tud ráismerni a saját kapcsolataira a filmben, azt mutatja, hogy léteznek örök, korosztályokon átívelő családi minták.

Amikor Balogh Mirjanával beszélgettünk a Wish You Were Ear kapcsán – amely szintén szerepelt az idei Friss Hús magyar versenyprogramjában –, azt mondta, számára a címválasztás volt az egyik legnehezebb feladat. Nektek ez mennyire okozott kihívást?

Viszonylag hamar megvolt a cím.

Először arra gondoltunk, hogy a cím valamilyen étel neve legyen, amit az anyuka főz a filmben, de ezeken csak jókat nevettünk, és elvetettük az ötletet, így egy ideig a doksi azon a néven futott, hogy „Anya” de ezt csak munkacímnek szántuk. Volt a forgatókönyvben egy párbeszéd, amelyben az anya megkérdezi a lányától, hogy mi lesz, ha már nem érzi az ízeket, Peti viccnek szánva beleírta, hogy a lány azt válaszolja: „világvége”. Szerintem ez a párbeszéd szépen magába sűríti a viszonyukat.

Ez a fajta ironikus humor nagyon jellemző a családomra. Végül a Világvége mellett döntöttünk. Nem volt komoly tudatosság a címválasztás mögött, utólag mégis azt éreztük, hogy jól illik a film hangulatához és mondanivalójához. Egyébként valóban rettenetesen nehéz a címadás, legyen szó filmről vagy zenekarnévről.

Gabriella, te voltál a film látványtervezője is. Hogyan álmodtad meg a lakásbelsőt, ahol játszódik a történet? Milyen helyszínt kerestetek?

Amikor elkezdtem írni a forgatókönyvet, a székesfehérvári panellakást képzeltem magam elé, ahol felnőttem. Anyukám a mai napig abban él, de ott nem tudtunk forgatni, viszont fontos volt, hogy a filmbéli lakás hasonlítson rá, főleg a konyha. Igyekeztünk olyan lakást találni, aminek az elrendezése hasonlít ahhoz, amit írás közben elképzeltünk.

A fürdőszoba mérete is fontos szempont volt. Egy panellakásban nagyon szűkek a terek, mi pedig olyan fürdőszobát kerestünk, ahol elférünk két színésszel és egy kamerával.

Amikor elkezdtünk forgatni, szinte nulla költségvetéssel indultunk, és nagyon szűk volt a felajánlott és a nekünk is alkalmas lakások metszete. Olyan kellett, ami budapesti, jó elrendezéssel, nincs túlságosan felújítva vagy lelakva, de bútorozott és nagyon kevés pénzért tudunk ott forgatni három napig. Végül egy idős néni lakása felelt meg a legjobban ezeknek a szempontoknak, aki nem él ott életvitelszerűen, ezért három napig úgy tudtunk ott dolgozni, hogy senkit nem zavartunk, ami szuper volt. Ennek a hátulütője az volt, hogy a nappali tele volt régi bútorokkal, ami kicsit ijesztő volt először, de láttam benne a potenciált.

Olyan volt, mint egy labirintus.

Nehéz feladat volt meggyőzni Petit és az operatőrünket, Császár Danit, hogy ez lesz a megfelelő helyszín, de láttam, hogyan lehetne fiatalosabbá tenni.

Azt akartam, hogy lehessen érezni, hogy korábban két gyerek nőtt fel a lakásban, és a régebbi bútorokban is éreztem egy olyan jelentést, hogy ezeket örökölték a nagyitól, ami illeszkedett a film hangulatába.

Így sok átrendezéssel és új berendezési tárgyakkal, apróságokkal fel lehetett frissíteni annyira a lakást, hogy elhiggyem, Anya ott él. Izgalmas volt úgy dolgozni, hogy nem a nulláról kellett felépíteni a helyszínt, hanem egy meglévő lakásból hozhattuk ki a lehető legtöbbet.

Hogyan találtátok meg a két főszereplőt, Pelsőczy Rékát és Tóth Zsófiát?

Az anyagi lehetőségeink miatt nem tudtunk nagyobb castingot szervezni. Próbáltunk a megérzéseinkre hagyatkozni a színészválasztásnál. Réka Zsófi osztályfőnöke volt az SZFE-n. A művészeti oktatásban a tanár és a hallgató között egyszerre működik egy alá-fölé rendeltségi és egy belsőséges viszony is, amely nagyon hasonlít egy anya-lánya kapcsolathoz. Ez persze nem egy tudatos szempont volt, nem ez alapján kerestünk színészeket.

Sokat segített, hogy nagyon jól ismerték egymást, de a korábbi tanár-diák viszony miatt volt köztük egy kis távolságtartás is. Zsófit ismertem már korábban, és nagyon tehetséges színésznőnek tartottam, aki nem mellesleg szuper kedves és jó fej. Az anya szerepére olyan színészt kerestünk, aki vissza tudja adni az én anyukám vonásait, nemcsak fizikai értelemben, de gesztusaiban és az aurájában is. Pelsőczy Réka csodálatos színésznő, akit ritkán látni filmben, és mikor Zsófi megerősített minket abban, hogy szerinte is nagyon illik Rékára ez a szerep, biztosak voltunk benne, hogy őt szeretnénk. Szerencsére lelkes és izgatott volt az ötlettől, annak is örült, hogy Tóth Zsófi fogja játszani a lányát, aki nemcsak az SZFE-n volt tanítványa, de most a Katona József Színházban is együtt játszanak.

Az egyik jelenetben anya és lánya Sisi és Hundred Sins dalára, az Anya Mondd Megre buliznak a lakásban, ami egyrészt nagyon felkapott dal volt tavaly nyáron, másrészt a szövege is kapcsolódik a Világvége témájához…

Két héttel a forgatás előtt jelent meg a klip. Előtte folyamatosan azon gondolkoztunk, hogy milyen dalra táncoljon a két főszereplő. Először direkt olyan zenéket kerestünk, amelyeknek nincs köze az anya-lánya kapcsolathoz, mert úgy éreztük, hogy az túl didaktikus lenne. Réka azt ajánlotta, hogy válasszunk egy számára ismeretlen, nagyon modern zenét. Beton.Hofi is szóba került. Aztán megjelent az Anya Mondd Meg. Amikor először meghallottam, azt éreztem, nagyon jó dal, és mégsem lenne elcsépelt, ha egy olyan számot választanánk, amely ennyire direkt módon kapcsolódik a filmünk történetéhez.

Könnyű volt elintézni, hogy használhassátok a dalt?

Ezzel is óriási szerencsénk volt, mert

a gyártásvezetőnk ismerte Sisi menedzserét, és megkerestük, hogy használhatjuk-e a filmben a dalt.

Amikor elkezdtünk forgatni, még vártunk az engedélyre. Vállaltuk a rizikót, és úgy vettük fel a táncolós jelenetet, hogy ez a dal szólt a helyszínen, és ezt rögzítettük hasznos hangként. Szerencsére nem sokkal később megkaptuk az engedélyt.

A Világvége megnyerte a 44. Magyar Filmszemle legjobb rövidfilm díját, a Friss Húson a Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének fődíját kaptátok meg, Tóth Zsófia pedig a legjobb színésznőnek járó elismerést nyerte el. Mit jelentenek ezek a díjak számotokra?

Euforikus érzés. Amikor egy alkotás iskolai keretek között készül, az mindig ad egy védőhálót. Mi támogatás és értelmezhető költségvetés nélkül vágtunk bele ebbe a filmbe. Már akkor is azt éreztem, hogy nagyon bátrak vagyunk. Nem voltunk benne biztosak, hogy meg tudjuk-e szervezni a stábot, és találunk-e helyszínt. Az összes stábtag egy nagy családként fogott össze, hogy elkészülhessen ez a film.

Ezek a díjak többek között azért is fontosak, mert visszaadnak valamennyit a stábtagoknak. Látják, hogy van eredménye a munkájuknak. Számunkra is fontos visszaigazolás, hogy lehet és érdemes így dolgozni, a saját elképzeléseink szerint.

Most először dolgoztam forgatókönyvíróként filmen. A munka során néha elbizonytalanodtam, hogy talán nem is olyan jó ez a script. Nem voltam biztos benne, hogy vajon megér-e annyit, hogy ennyien dolgozzanak rajta. Végül átlendültem ezeken a pillanatokon. Ezért is fontosak ezek a díjak, mert bebizonyítják, hogy igenis volt értelme dolgozni a filmmel.

Mik a további terveitek a Világvégével? Külföldi fesztiválokon is láthatja majd a közönség?

Külföldi fesztiválszereplésekről vannak tervek, de ezek még csak tervek, éppen a jó híreket várjuk mi is.

Terveztek újabb filmeket ezzel a stábbal?

Ezzel a stábbal bármikor szívesen dolgoznánk újra. Ha úgy alakul, ők lesznek az elsők, akiket megkeresünk majd. Gabival már elkezdtünk írni egy újabb forgatókönyvet egy egész estés filmhez, de erről most többet még nem szeretnék elmondani.

A Világvége megtekinthető a Friss Hús rövidfilmfesztivál országos vetítésein.

Korábbi interjúink az idei Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál kapcsán:

„Bekerültünk a filmfesztiválok egy szűk elit klubjába” – Interjú Deák Dániellel, a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál igazgatójával

„Sokáig féltem, hogy az emberek nem fogják érteni, mit akartam elmondani ezzel a filmmel” – Interjú Balogh Mirjana animációs rendezővel

„Az író egyedül álmodik, most megtapasztaltam, milyen ezt másokkal együtt csinálni” – Interjú Szántó Fanni rendező-forgatókönyvíróval

„A mi generációnk kevésbé hajlandó feláldozni minden idejét és energiáját a szakmáért” – Interjú Lengyel Benjámin színésszel