„Az író egyedül álmodik, most megtapasztaltam, milyen ezt másokkal együtt csinálni” – Interjú Szántó Fanni rendező-forgatókönyvíróval

Mikor döntötted el, hogy forgatókönyvíró szeretnél lenni?

A szövegalkotás már nagyon korán, gyerekkoromban érdekelt. Amikor egyetemre jelentkeztem, biztos voltam benne, hogy az írás irányába szeretnék elindulni, de azt még nem tudtam, hogy azon belül mivel szeretnék foglalkozni. Azt gondoltam, hogy a magyar szakon nem kap akkora szerepet a kreatív írás, inkább magolni kell. Láttam, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen indul színházi dramaturg, valamint forgatókönyvíró szak is. Először színházi dramaturg szakra jelentkeztem, ahová nem vettek fel. Tulajdonképpen egy brutálisan nehéz műveltségi teszt volt. Elsősorban a tárgyi tudást mérték fel, nem azt, hogy hogyan alkotunk történetet. Ekkor azt gondoltam, lehetetlen bekerülni az SZFE-re. A következő évben jelentkeztem a filmdramaturg szakra. A felvételi vizsgán rengeteg kreatív feladatot kaptunk. Már ott úgy éreztem, hogy a helyemen vagyok, és nagy örömömre fel is vettek.

2011 és 2016 között jártál az SZFE-re. Hogyan emlékszel vissza az ott eltöltött időszakra?

Nagyon szerettem. Mi voltunk az első 6x6-os osztály, ahol a leendő rendezők, forgatókönyvírók, operatőrök, vágók, gyártásvezetők és hangmérnökök együtt készítettek filmeket. Ez azért egy jó struktúra, mert a közös feladatok alatt kiderül, hogy ki kivel tud jól együtt dolgozni. Már az első évben több forgatókönyvemből rövidfilm készült, ami tanulságos volt. Amikor bevezették a 6x6-os szisztémát, a tanárok részéről érezhető volt egy erős motiváció, amely ránk is hatott. Nagyon szerettem az osztálytársaimat, akikkel folyamatosan tudtunk egymásnak szakmai visszajelzést adni. Schulze Éva, Szabó Iván és Németh Gábor voltak az osztályfőnökeim, akikre mentoraimként tekintek. Figyeltek arra, hogy ösztönből és lélekből dolgozzunk, de közben az írás mesterség részét is megtanították.

Kis Hajni diplomafilmjét, a Last Callt ketten írtátok. Vele az SZFE-n ismertétek meg egymást?

Hajni alattunk járt egy évfolyammal, de nem az egyetemen ismerkedtünk meg. Többen ajánlgattak minket egymásnak, hogy jól kijönnénk, mert hasonló az ízlésünk, gondolatvilágunk. Egyszer felhívott, hogy a diplomafilmjére készül, volna-e kedvem találkozni, és együtt ötletelni vele. Így indult a közös munkánk.

Hajnival ketten írtátok az első nagyjátékfilmjét, a Külön falkát is. „Lehet, hogy mi elképzeltünk valamit Szántó Fannival, hogy miről is kellene, hogy szóljon ez a film, de aztán menet közben tisztult ki sok minden, még a vágásnál is formálódott ez” – mondta egy interjúban. Te hogyan emlékszel vissza? Mi volt a kiindulópontotok, amikor elkezdtétek megírni a Külön falka forgatókönyvét?

Amikor a Last Callt írtuk, nagyon összeszoktunk. Tudtuk, hogy szeretnénk együtt írni egy nagyjátékfilmet is.

A közös ötletelés elején post-it cetliket ragasztottunk a falra egy-egy témával vagy motívummal, amiről szívesen gondolkodnánk, és kiderült, hogy az apa-lánya kapcsolat mindkettőnket érdekel.

Hajninak az egyik diplomafilmterve is erről szólt, én is egy ilyen történetet írtam, amikor az SZFE-re felvételiztem. Egy ambivalens kapcsolatról szerettünk volna mesélni, ahol az apa szereti a lányát, de fogalma sincs, hogy kell jó szülőnek lenni. A forgatókönyv első verziójában az apa nem kidobó, hanem fizikatanár lett volna, aztán később átírtuk, és kitaláltuk a filmnek azt a világát, amely mindkettőnkhöz közel áll.

A Külön falkát a szakma és a közönség is nagyon pozitívan fogadta. A Magyar Mozgókép Fesztiválon a legjobb nagyjátékfilmnek választották, emellett számos külföldi díjat nyert. Hajninak és neked is ez volt az első nagyjátékfilmes munkád. Hogy éltétek meg a film sikerét?

Fantasztikus érzés volt, hogy amit írtunk, gondoltunk, az találkozott az emberek érdeklődésével. Izgalmas volt figyelni a vetítéseken, mikor nevet, hatódik meg a közönség, vagy mikor telepszik olyan csend a nézőkre, aminek súlya van. Léteznek bénító erejű sikerek, amit nehezen tud feldolgozni egy alkotó, számomra ez nem ilyen volt, inkább motivációt adott.

Boross Martin első nagyjátékfilmjében, a Nyersanyagban is társ-forgatókönyvíró voltál. Hogyan talált meg az a munka?

Tanárom, a már említett Szabó Iván ajánlott Martinnak. Neki volt egy konkrét elképzelése, hogy milyen történetet szeretne kibontani egy forgatókönyvíró segítségével. Mivel a színház irányából érkezett, szüksége volt egy filmírói látásmódra. Először dramaturgként kapcsolódtam be, aztán ahogy elmélyültünk a folyamatban, mindketten azt éreztük, szeretnénk együtt írni. Elkezdtünk kutatni a magyar falvakban zajló uzsorázás és egyéb visszaélések kapcsán, és végül az került a film fókuszába, hogy a történetben szereplő filmes stáb mit kezd ezzel a helyzettel. A forgatókönyvet fele-fele arányban írtuk meg Martinnal.

Amikor Martinnal beszélgettünk a Nyersanyagról, ő is említette, hogy mielőtt megírtátok a forgatókönyvet, hosszas kutatómunkát végeztetek. Milyen élmény volt elmerülni ebben a témában?

Inspiráló. Budapesten nőttem fel, nem volt alapos tudásom erről a témáról. A kutatómunka sokat segített abban, hogy jobban rálássak, mi történik a fővároson kívül.

Dolgoztál olyan sorozatokban is, mint a Mellékhatás vagy a hamarosan induló Bróker Marcsi. Mennyire más sorozatot írni, mint filmet?

A Mellékhatásban viszonylag kötött feladatom volt, mert a második évadon kezdtem el dolgozni. A kollégáim, akik közül többen is osztálytársaim voltak az SZFE-n, az írószobában már kitalálták a sorozat világát, karaktereit, ezeket kellett működtetnem. Az új évad ívét pedig együtt építettük fel. A Bróker Marcsiban is intenzív közös ötleteléssel kezdődött a folyamat. Sorozatot írni általában csapatmunka. Amikor a részek megírására kerül a sor, akkor marad magára az író. A vállalt epizódok dialógusaiért és belső logikájáért elsősorban ő felel.

A Friss Húson bemutatott első rendezésed, a Két felnőtt egy rosszul sikerült randi történetét meséli el, melyben a lány a kocsma mosdójába menekül a kínos szituációból, de bent ragad a WC-ben, és kénytelen visszahívni a fiút, hogy segítsen neki kijutni. Mikor és hogyan jutott eszedbe ez a történet?

2019-ben írtam meg a forgatókönyv első verzióját.

Egy barátnőm, akivel együtt laktam, akkoriban sokat ismerkedett Tinderen, és rengeteg történetet mesélt. Az kezdett el foglalkoztatni, hogy milyen nehéz egy ilyen erőltetett szituációban parancsszóra megnyílni a másik félnek.

De nekem ez a történet nem kisfilmként, hanem egy sorozat első részeként jutott eszembe. A sorozat erről a két fiatalról szól, a megismerkedésük történetét követi végig, kizárólag különböző fürdőszobákban. A nyolcrészes évad összes forgatókönyvét megírtam, és miközben írtam, tudtam, hogy én szeretném megrendezni. Mikor a könyveket megmutattam Sípos Anna producernek, eldöntöttük, hogy megcsináljuk az első részt, amiről úgy gondoltuk, kisfilmként is megállja a helyét. Meg akartuk nézni, hogy működik a vásznon ez az egy helyszínes történet, és hogy nekem milyen élmény a rendezés.

Hogyan választottad ki a két főszereplőt, Gellért Dorottyát és Lengyel Benjámint?

Somogyi Liza casting directorral úgy kezdtük el a keresést, hogy minden színészt, aki felmerült, elmentünk megnézni színházban. Két hónapon át folyamatosan színházba jártunk. Castingra olyan színészeket hívtunk be, akiknek a képességeiről meggyőződtünk, csak az volt a kérdés, ki hordozza leginkább magában a karaktert, akit keresünk. Benit és Dorkát külön-külön és együtt is megnéztük, mindkettejüknél nyilvánvaló volt, hogy mélyen értik a karakterük mozgatórugóit. Amikor együtt játszottak, egészen különleges összhang alakult ki közöttük.

A főszereplő lány karaktere mennyire hasonlít rád? Előfordul, hogy egy forgatókönyvíró tudat alatt egy kicsit saját magát is beleírja a szereplőibe?

Biztos, hogy vannak benne rám jellemző mondatok, gesztusok. Amikor a forgatókönyv első verzióját írtam, 27 éves voltam, így biztos, hogy a karakter közvetlenül is rezonál a személyes tapasztalataimmal, de nem volt célom, hogy saját magamat írjam meg. Számomra izgalmasabb, hogy hogyan tudunk belebújni más emberek bőrébe. Aki történetet ír, elkerülhetetlen, hogy magából dolgozzon. Akkor is, ha egy sajátjától eltérő jellemű, habitusú karaktert ír.

A Két felnőtt végig egy szórakozóhely mosdójában játszódik. Hogyan találtátok meg a helyszínt?

Nagyon nehéz volt megtalálni. Kis költségvetésből gazdálkodtunk, ezért nem volt lehetőségünk rá, hogy műteremben forgassunk, pedig nagy könnyebbség lett volna. Olyan helyszínt kerestünk, ahol nagy a belmagasság, és tudunk világítani, emellett fontos volt, hogy ki lehessen venni az ajtókat, oldalfalakat. Több mint száz belvárosi kocsma mosdóját megnéztük. Három napig tartott a forgatás, ennyi időre be kellett volna zárni, de ebbe egyik tulajdonos sem ment bele. Egy népszerű budapesti szórakozóhellyel sikerült megegyeznünk, hogy napközben forgathatunk náluk, de estére kinyitnak. Két héttel a forgatás kezdete előtt jelezték, hogy mégsem tudják a rendelkezésünkre bocsátani a helyszínt. Ez óriási nehézséget jelentett, mert az egész stáb erre az időpontra készült. Ezután az agglomerációban kezdtünk el keresni, ami jó ötletnek bizonyult, mert ott kisebb a nyüzsgés. Végül Dunakeszin, a Tükrös nevű kocsma mosdójában tudtunk forgatni, abban a három napban, amikor zárva tartott a hely. A tulajdonos nagyon segítőkész volt. Megengedte, hogy kedvünk szerint átalakítsuk a helyszínt. Eredetileg teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy a filmben látható.

Említetted, hogy két héttel a forgatás előtt lépett vissza az egyik szórakozóhely, akikkel már megegyeztetek. Ezt hogy éli meg egy elsőfilmes rendező? Nagyon kétségbeesik?

Nagyon rossz érzés volt. Próbáltam nyugtatni magamat, hogy úgyis megoldjuk valahogy. Attól nem féltem, hogy az egész produkció kútba esik. Azért volt nehéz helyzet, mert az összes stábtag, akik mind ingyen, szerelemből dolgoztak a filmen, úgy intézte az életét, hogy két hét múlva forgatunk.

Mi az, amiben úgy érzed, fejlődnöd kell rendezőként, és mi az, ami kifejezetten jól ment?

Amit könnyűnek éreztem, az a munkának az a része, ami az írásban gyökerezik.

Amikor írok, újra meg újra azzal a kérdéssel szembesülök a papír fölött, hogy miről szól a történet, amit el akarok mesélni; miről szól a nagy ív, miről szól az adott jelenet, mit akar a főhősöm, mire vágyik, mitől fél. Az írás folyamata tulajdonképpen az a hosszú út, amíg ezekre a kérdésekre tiszta válaszokat tudok magamnak adni.

És a tudás, amit így megszerzek, a rendezői döntéseim alapját adja. Segít abban is, hogy a csapattársaimnak minél pontosabban meg tudjam fogalmazni, mi fontos nekem a történetben.

A legnehezebb talán a valóságnak és véletlennek való kitettség volt. Hogy elképzelek valamit, aztán jön az élet, és kiderül, az akkor és úgy biztosan nem lehetséges. Visszalép egy stábtag, lemondja a helyszín, eltörik a lábam – ez is megtörtént, egy héttel a forgatás előtt. Ilyenkor változtatni kell a terveken, elképzeléseken, amit a legjobb tudásom szerint csináltam, de egy rutinos rendezőnek ez bizonyára gyorsabban és kisebb lelki igénybevétellel sikerül.

Lengyel Benjámin megkapta a legjobb férfi színésznek járó díjat a Friss Húson. Mit jelentett számotokra ez az elismerés?

Nagy boldogság volt. Beni kivételes színész, örülök, hogy tudtunk neki olyan terepet biztosítani, ahol megmutathatja, mire képes. Azt gondolom, az elismerés Dorkát is illeti, aki méltó partnere volt, és a legjobbat hozták ki egymásból.

Említetted, hogy a Két felnőtt ötletét sorozatként szeretnétek majd folytatni. Vannak más terveid is rendezőként? Van nagyjátékfilmes ötleted?

Jelenleg az a következő tervem, hogy tető alá hozzuk a sorozatot. Most ez foglalkoztat leginkább, de közben azon is gondolkozom, hogy miről készítenék még filmet. Schulze Éva tanította nekünk az egyetemen, hogy minden írónak kell egy „bőrönd”, egy jegyzetfüzet, amelyben megtalálható minden, ami hatott rá, legyen szó egy újságcikkről vagy egy érdekes beszélgetésről, amit a villamoson hallott. Rengeteg jegyzetet gyűjtöttem össze az évek alatt, nyáron szeretném végigbogarászni, mi lapul a „bőröndben”. A rendezés különleges élmény volt. Van benne valami mágikus, hogy valósággá válik, amit sokáig csak a képzeletedben őrizgettél, formálgattál, aztán más emberekkel megosztottad, és ők gazdagabbá tették. Az író egyedül álmodik, most megtapasztaltam, milyen ezt másokkal együtt csinálni.

Korábbi interjúink az idei Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál kapcsán:

„Sokáig féltem, hogy az emberek nem fogják érteni, mit akartam elmondani ezzel a filmmel” – Interjú Balogh Mirjana animációs rendezővel

„Bekerültünk a filmfesztiválok egy szűk elit klubjába” – Interjú Deák Dániellel, a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál igazgatójával