„Hollywood már nem mer viccelni” – Interjú Szente Vajk filmrendezővel

A Legénybúcsú az általad rendezett, azonos című előadás alapján készült, amelyet a Játékszínben több mint kétszáz alkalommal adtatok elő. Egy interjúban említetted, hogy amikor elkezdted kitalálni a történetet, először egy film körvonalazódott a fejedben.

Amikor kitaláltam a történetet, filmként jelent meg a fejemben, de végül úgy alakult, hogy először színdarabként valósult meg. Később időről időre felmerült a gondolat, hogy el kéne készíteni a filmet is. Miután Fülöp Péter producer megnézte a darabot, azt mondta, minél előbb el kéne kezdeni forgatni a filmváltozatot.

Egy interjúban úgy foglaltad össze, hogy a Legénybúcsú egy barátság próbájáról szól, ahol több évtizednyi közös múlt kerül veszélybe egy hiba miatt. Mi ihlette a történetet, és hogyan kapcsolódik a személyes életedhez?

Amikor egy alkotó ír egy történetet, nem muszáj, hogy saját élmény legyen, de fontos, hogy megmozgassa az adott téma. Engem nagyon érdekel a barátság, érzelmileg közel áll hozzám ez a téma.

A Legénybúcsú története arról szól, hogy mit bír el egy barátság, milyen próbákat tud kiállni két ember kapcsolata.

Bemutatja, hogyan változik meg a dinamika két barát közt, akik ezt észre sem veszik, és hirtelen szakadnak fel a régi sebek.

Mennyire formálódott a darab a több mint kétszáz előadás során? Változtak a hangsúlyok, a szöveg vagy a karakterek közti dinamika?

Az előadás gyakorlatilag semmit sem változott, és szerintem ez volt a siker titka. Időről időre rövidítettem rajta, ahol úgy éreztem, hogy egy-egy rész lehetne kicsit tempósabb, de nem tettünk hozzá semmit a darabhoz.

Mint mondtad, régóta gondolkoztál rajta, hogy elkészítsd a filmváltozatot. Mikor döntöttétek el, hogy belevágtok?

2023-ban. Pályáztunk a Nemzeti Filmintézetnél, de nem kaptunk támogatást. Meg kellett várnunk, hogy Fülöp Péter megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy független produkcióként megvalósuljon a film.

Mennyiben tér el a film az előadástól?

Jelentősen. Egy egy helyszínes előadás és egy sok helyszínes film teljesen máshogy működik. Máshol helyezkednek el például a dramaturgiai töréspontok. Az előadás több szereplőt bír el, mint a film. Sok változáson esett át a forgatókönyv. Kikerültek egyes szerepek, és bekerültek helyettük újak. Ugyanabból az alapgondolatból született mindkettő, de a filmet nem az előadás alapján készítettük.

Hogyan választottad ki a film szereplőit?

Az volt a legnagyobb kérdés, hogy ki alakítsa a két férfi főszereplőt, akivel azonosulni tud a néző. Az egyik karakter egy kicsit felelőtlen, bátor, felszínes fiatal férfi, aki a történet előrehaladtával elkezd felelősséget vállalni a tetteiért. A másik egy olyan személyiség, aki már-már túlságosan szabályosan éli az életét, és menet közben kezd ellazulni, és kerül bele olyan szituációkba, amelyekbe korábban nem. Nagyon fontos volt, hogy a két színész közt jó legyen a kémia. Fehér Tibor és Ember Márk között megvan ez a kapcsolat. Fantasztikusan működnek együtt, ezért esett rájuk a választásom.

Szerinted mi kell ahhoz, hogy egy színész jól működjön egy vígjátékban?

Rengeteg minden szükséges ahhoz, hogy egy filmben működjön a humor. Néha az kell, hogy a színész jó időben mondja az adott viccet. Máskor arra van szükség, hogy az arcával mást kommunikáljon, mint amit mond. Egy színész számára fontos, hogy a poént egyszerű, természetes módon adja elő. Úgy kell viccesnek lennie, hogy húsz centire van a fejétől a kamera. Nagyon sokféle módon kell tudnia alkalmazni a színészi képességeit. Nem elég, ha csak vicces, a mélységeket is be kell mutatnia. Technikailag nagyon pontosan kell tudnia játszani az arcával.

Több mint 120 előadást rendeztél eddig, filmet azonban ezelőtt még soha. Mennyire jelentett kihívást?

Nem gondoltam bele. Sem abba, hogy ez az első filmrendezői munkám, és abba sem, hogy milyen kihívásokat rejteget majd ez a munka. Mindig is érdekelt a mozgókép, filmesztétikából diplomáztam. Sok hasonlóság van a filmes és a színházi rendezés között, de természetesen sok különbség is akad.

A színészvezetés például mennyire más egy filmben, mint a színpadon?

Egy sporthasonlattal élve a színészet olyan, mint a rúdugrás. Ugyanoda kell megérkezniük a színházi és a filmes színészeknek is, de előbbieknek van idejük nekifutni. A filmben helyből kell teljesíteni a célt. Például, amikor egy jelenetben sírnia kell a színésznek, azt a filmben azonnal kell produkálnia, nem előzi meg három felvonás, mint egy előadás esetében. Ráadásul a filmben a szereplő arcába nyomnak egy kamerát, ami elidegenítő hatással bír. De ettől színész a színész, hogy megoldja az ilyen helyzeteket. Mindkét műfaj más és más nehézségeket rejt.

Mennyire okozott nehézséget, hogy egy filmben óriási technikai apparátust kell irányítanod, és nagyon gyorsan kell döntéseket hoznod? A színházban ez kevésbé jellemző.

A musicalrendezésben szerzett tapasztalatom sokat segített, ahol szintén komoly technikai apparátust mozgatunk, és gyorsan kell döntenünk. Ebben a filmben egyszerre maximum hetvenen dolgoztak, az Erkel Színházban egy musicalben akár több mint száz szakembert is irányítanom kell. Ez a rutin óriási segítséget jelentett.

A romantikus vígjátékok komoly népszerűségnek örvendenek itthon, a tavaly év végén megjelent Hogyan tudnék élni nélküled? és a Futni mentem a két legnézettebb magyar film lett a rendszerváltás óta, a november 27-én moziba került Szenvedélyes nőket pedig eddig 93 ezren látták a december 8-ai adatok szerint. Amellett, hogy nagy hagyománya van ennek a zsánernek itthon, szerinted mitől ilyen sikeres nálunk ez a műfaj?

Szerintem ez egy hullámvasút. Most épp ez érdekli a nézőket. Másrészt fontos a környezet is. Az Egyesült Államokból jelenleg limitált számban érkeznek a szórakoztató műfaji filmek. Hollywood már nem mer viccelni. Talán attól is félnek, hogy megbántanak valakit. Emiatt kevesebb olyan alkotás érkezik hozzánk Amerikából, amelyben fontos szerepet kap a paródia.

A magyar nézők viszont továbbra is nagyon vágynak a könnyed, szórakoztató filmekre.

A magyarok nagyon szeretnek szórakozni. A magyar vígjátékok azért is sikeresek, mert az ebben a műfajban tevékenykedő alkotók tapasztalt filmesek, akik jól ismerik ezt a zsánert.

Gyakran szóba kerül, hogy nekünk, magyaroknak a humor egy védekező mechanizmus is a viharos történelmünk és a sok traumánk miatt. Ez mennyire játszhat közre a vígjátékok népszerűségében?

Az eszképizmus szerintem a világ minden pontján jellemző. Az emberek ki akarnak szakadni a saját valóságukból, hétköznapi problémáikból.

Számodra mi volt a legnagyobb tanulsága az első rendezésednek?

Az, hogy az időmenedzsment az egyik legfontosabb készség ebben a szakmában. Amikor musicalt rendezek, sok esetben 6-8 hét alatt kell összeállítanunk egy darabot. Megtanultam, hogy ilyenkor gyorsan kell instrukciókat adni. Hasonló a helyzet a filmkészítésnél is. Emellett fontos a felkészülés is. Ebből a szempontból is sokat segített, hogy a zenés színházban pallérozódtam. A Legénybúcsúnál jó előre megterveztünk mindent, ennek köszönhetően huszonhárom nap alatt le tudtuk forgatni a filmet.

Minek kell teljesülnie, hogy úgy érezd, sikeres lett a film? Van elvárásod a nézőszám tekintetében?

Érdekes kérdés, hogy mitől függ egy alkotás sikere.

Egy előadás esetén talán több a lehetőség a javításra egy rosszul sikerült indulás után.

Át tudjuk írni a darabot, tudunk változtatni a szereposztáson, a plakáton vagy a kommunikáción. Egy film esetében ilyenekre nincs lehetőség. A mozinál már csak azért is más a helyzet, mert az adatok szerint idén majdnem 30 százalékkal kevesebben váltanak jegyet filmekre itthon, mint tavaly.

Herendi Gábor legújabb filmje, a Szenvedélyes nők körülbelül két héttel a Legénybúcsú előtt került a mozikba. Mennyire jelenthet konkurenciát egymásnak a két alkotás? Mennyire vehetik el egymás elől a nézőket?

Nem láttuk előre, hogy mikor fog a mozikba kerülni Herendi Gábor filmje. A tavalyi mozis adatokból arra lehet következtetni, hogy a Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled? felfelé húzták egymás nézettségét. Ha a néző az egyik film előtt látja a másik alkotás előzetesét, kedvet kaphat, hogy pár héttel később arra is jegyet váltson.

Ember Márk említette egy tavaly vele készült interjúnkban, hogy adott esetben kifejezetten negatívan viseli a kritikákat, kommenteket. Te hogyan viszonyulsz ezekhez?

Elég kevés kritika ér el hozzám. Sok esetben a kritikák, kommentek nem a színész teljesítményéről vagy a konkrét filmekről, előadásokról szólnak, hanem inkább azoknak az ellenérzését fogalmazzák meg, akik írják ezeket. Régen nem volt jellemző, de ma már gyakran megesik, hogy egy film komoly dühöt vált ki a kritikusokból és a kommentelőkből. Nekünk, alkotóknak vállalnunk kell ezt is, hogy kiállunk egy térre, ahol kővel dobálhatnak meg minket. Nem hiszem, hogy ezeket a köveket bármilyen esetben is fel kéne vennünk, visszadobni pedig semmiképpen sem szabad. Remélem, látni fogják a történetben rejlő barátság próbáját, és azt, hogy a kisebb és nagyobb botlások után felelősséget kell vállalnunk.

Figyelemmel kíséred majd a filmről megjelent kritikákat? Egyáltalán, meg tudja állni egy rendező, hogy ne olvassa a nagyobb híroldalak és filmes portálok kritikáit, amikor megjelenik az első filmje?

Inkább azt fogom figyelni, hogy a moziteremben hogyan reagálnak a filmre a nézők, és ez hogyan árnyalja majd a nézettségét.

Szeretnél még filmet rendezni?

Igen, szívesen készítenék musicalfilmet. Nyilván egy ilyen alkotást nehéz független filmként tető alá hozni, de örülnék, ha sikerülne.

A Legénybúcsú december 11. óta látható a mozikban a Fórum Hungary forgalmazásában.