„Minden egyes kamera előtt töltött napot ünnepként élek meg” – Interjú Ember Márkkal, a Hogyan tudnék élni nélküled? című film egyik főszereplőjével

Egy interjúban említetted, hogy kamaszként frusztrált az, hogy kerek az életed és nincsenek traumáid, mert él a szakmában egy felfogás, miszerint csak az lehet sikeres színész, aki átélt komoly tragédiákat az életében, mert abból tud dolgozni a színpadon. Ezt kibeszélted a pályatársaiddal? Változott ez a szemlélet azóta? 

Igen, sokat beszélgettünk erről. A korombéli pályatársaimon is azt látom, hogy kritikával kezelik a felfogást, miszerint pusztán a szenvedés és feszültség árán érhető el művészi produktum. Akikkel én dolgozom, abban hisznek, hogy a kreativitás, a csapatmunka, az egymásra figyelés sokkal fontosabb. Úgy látom, hogy a generációmnak nagy erőssége a csapatjáték, de lehet, hogy csak szerencsés vagyok, és sok jó színész vesz körül. 

Azért is változhatott ez a felfogás, mert ma már sokkal nagyobb szerepet kap az emberek életében a mentális egészség, mint tíz-húsz évvel ezelőtt?

Mindenképp. Ha tíz évvel ezelőtt elmondtad valakinek, hogy pszichológushoz jársz, megkérdezte, beteg vagy-e. Az én generációm és a fiatalabbak számára már teljesen egyértelmű, hogy a lelkünkkel is ugyanúgy kell foglalkoznunk, mint a testünkkel.

A társadalom elkezdett odafigyelni a mentális egészségére, ez pedig hatott a színészetre is, folyamatos a változás.

Pár évvel ezelőtt még teljesen normálisnak számított, hogy az előadás és a próbák alatt ittak, dohányoztak a színészek. Ez ma már teljesen elképzelhetetlen. 

Szerepelsz filmekben, szabadúszóként játszol színházban, szinkronizálsz, és tévéműsort vezetsz. Ezek közül melyiket tartod a legfontosabbnak? 

Attól függ, hogy milyen munkáról van éppen szó. A tévében sem vállalnék bármilyen műsort és a színházban, filmben sem mondok igent minden felkérésre. Olyan munkákban veszek részt, amelyek vagy érdekelnek, vagy úgy érzem, hozzáadnak valamit az életemhez. Ha azt látnám, hogy már nem kíváncsiak rám a nézők, vagy nem érezném magamban a tehetséget, gond nélkül elengedném a színészetet. A szüleink generációja még máshogy gondolkozott erről. Kitanultak egy szakmát, és azt űzték életük végéig. Szívesen dolgoznék mást is, ha úgy hozza a sors. Nagyon élvezem a színészetet, de előfordulhat, hogy tíz év múlva már mással fogok foglalkozni, például nagyon szívesen lennék burkoló.

Stohl András említette egy interjúban, hogy volt, amikor a színház döntés elé állította, hogy vagy a színpadot választja, vagy a műsorvezetést. 

Ez is egy olyan szemlélet, amely sokat változott az évek során. Azért kellett választania, mert a színház vezetése úgy gondolta, a kettő együtt nem működhet. Ma már látják a színházak, hogy nekik is jót tesz, ha a színészeik minél több platformon megjelennek. Olyan nézőket is be kell vonzanunk, akik korábban nem érdeklődtek a színház iránt. Amikor a Sztárban sztár tévéműsorban szerepeltem, a döntő után egy héttel volt egy új bemutatóm. Az évad összes előadására elfogytak a jegyek a döntő hetén, pedig nem volt egy habkönnyű előadás. Sok visszajelzést kaptam a nézőktől, hogy azért vettek jegyet a darabra, mert láttak a tévében, és kíváncsiak voltak rám élőben is. Úgy látom, egyre kisebb a szakadék a televízió és a színház között. 

Novemberben került a mozikba a Futni mentem, amelyben egy futóedzőt alakítasz. Előtte a Valami Amerika-sorozatban is játszottál, amelyet szintén Herendi Gábor rendezett. Milyen élmény volt ismét a legismertebb hazai közönségfilmes rendezővel dolgozni?

Fantasztikus, de az még inkább, hogy Gábort a barátomnak mondhatom. Sorsfordító pillanat és mérföldkő az életemben, hogy találkoztunk. Azt szoktam mondani, hogy a „filmszínészi édesanyám” Goda Krisztina, aki Mandel Helga casting directorral először látta meg a lehetőséget bennem, hogy talán nem vagyok reménytelen színészként, és azóta többször is dolgoztunk együtt, „filmszínészi édesapám” pedig Herendi Gábor, akitől rengeteget tanultam. Nehezen bízom meg bárkiben, de ő az egyik legbiztosabb védőhálóm.

A Futni mentem beszélgetésünk idején átlépte a 200 ezres nézőszámot. Szerinted minek köszönhető a siker?

Ezt nagyon nehéz megfejteni. Szerintem a magyar embereknek most hatalmas szükségük van egy ilyen témájú, műfajú filmre. A Futni mentem nem akarja megfejteni az életet, nem akarja megmondani, mit szeress, és mit ne. Az a célja, hogy érezd jól magad, amíg bent ülsz a moziban, és maradjon veled a végén valami remény, hogy az élet tud szép lenni, ha dolgozol rajta. Hogy érdemes küzdeni magadért és a körülötted lévőkért. Ezek nagyon fontos üzenetek egy ilyen nehéz időszakban, amikor tombol a széthúzás és az egymástól való elidegenedés. 

Az egyik online női magazin ügyeletes szívtipróként hivatkozott rád. Amellett, hogy ez nyilván jó érzés egy férfi színésznek, mennyire érzed bélyegnek?

Hízelgő. Én inkább a pozitív oldalait nézem. A szívtipró figura számomra egy szerep, a hétköznapi életemben egyáltalán nem ilyen vagyok. Ezért egyelőre nem érzem ezt tehernek.

A Hogyan tudnék élni nélküled?-ben Törőcsik Franciska mellett játszod a másik főszereplőt, Gergőt. Mikor kerestek meg a szereppel, és hogy zajlott a casting?

2018-ban forgattuk a Csak színház és más semmi-sorozat negyedik évadát, amin Goda Krisztina forgatókönyvíróként dolgozott. Már akkor említette, hogy szeretne írni egy zenés filmet. 2021 őszén kerestek meg, hogy menjek be egy castingra, mert készül egy mozifilm, amelynek év végén kezdődik a forgatása. Aztán jött a koronavírus és rengeteg csúszás. Először 2022 nyarára tolódott a forgatás, végül 2023 végén kezdtünk el dolgozni a Hogyan tudnék élni nélküled?-en, és idén nyáron fejeztük be. Nagyon hosszú út vezetett odáig, hogy elkészüljön ez a film, és sokáig nem lehetett tudni, hogy egyáltalán megvalósul-e. 

A forgatást több hónapos intenzív felkészítés előzte meg, ahol megtanultátok a Demjén-dalokat, és rengeteg táncpróbán vettetek részt. Hogyan zajlottak az előkészületek?

Ezt a filmet nehezebb volt előkészíteni, mint leforgatni. Már úgy álltunk a kamera elé, hogy pontosan betanultuk a koreográfiát és a dalszövegeket. 40-50 napig tartott a forgatás, ami nagyon rövidnek számít. Amerikában egy hasonló filmnél ez legalább száz nap. Olyan hangulata volt a felkészülésnek, mint egy színházi próbafolyamatnak. A Hogyan tudnék élni nélküled? előkészületei egybecsúsztak a Futni mentem forgatásával, miközben a színházban is próbáltam egy előadást. Közben az RTL Reggeli műsorvezetője lettem. Munka szempontjából ez volt eddigi életem legintenzívebb időszaka. 

A zenei előképzettségednek köszönhetően mondhatjuk, hogy számodra jutalomjáték volt ez a szerep?

Nem úgy fogtam fel. A munka minden folyamatába beletettem a véremet, verejtékemet.

Magyarországon már az is jutalom, ha egy színész játszhat egy filmben.

Kevés alkotás készül, és kicsi a piac. Én minden egyes kamera előtt töltött napot ünnepként élek meg.

Az általad alakított Gergő egy nagyon laza és szabad karakter. A huszonéves vagy a mai, 31 éves Ember Márk mennyiben hasonlít rá? 

Gergő karaktere olyan, mintha velem történnének a filmben látható események, csak éppen egy párhuzamos univerzumban. Mintha végignéztem, végigéltem volna az életem egy másik lehetséges kimenetelét.

Hogy ment a közös munka Törőcsik Franciskával? Könnyen összecsiszolódtatok?

Igen, már ismertük egymást. A BÚÉK-ban Franciska az egyik főszerepet játszotta, nekem pedig a film végén volt vele egy fontos közös jelenetem. Már akkor kaptunk olyan visszajelzéseket, hogy a karaktereink akár egy külön nagyjátékfilmben is jól működnének közösen.

Mennyire fontos, hogy személyesen is megtaláld a közös hangot egy olyan színészkollégáddal, akivel a film főszereplőit alakítjátok? 

Akkor tudok jól dolgozni, ha akkor sem feszengünk, amikor épp nem forog a kamera. 

A nézőkre nem tartozik, hogy a két színész a hétköznapi életben hogyan jön ki egymással, de nekem mint alkotónak nagyon fontos, hogy jó legyen köztünk a viszony.

Úgy érzem, hogy látszik a Franciskával való közös jeleneteinken, hogy megtaláltuk a közös hangot. 

Követed a filmről megjelent kritikákat, nézői véleményeket? 

Igen, nagyon.

A szívedre tudsz venni egy negatív kritikát vagy kommentet?

Igen. Adott esetben két napig fekszem, és teljesen magam alatt vagyok. Aztán azért szép lassan a helyére kerülnek bennem a dolgok. Nem lenne elegáns, ha véleményeznék egy rólam készült kritikát. Mindenkinek lehet véleménye, és azt ír, amit akar. Az már az én személyes magánügyem, hogy emberileg, szakmailag mit gondolok az adott kritika szerzőjéről. 

Amikor moziba kerül egy film, amelyben játszol, felhívod a volt SZFE-s tanáraidat, például az osztályfőnöködet, Máté Gábort, hogy mit szólnak a játékodhoz?

Igen, nemrég beszéltem Máté Gáborral a Futni mentem kapcsán. Gratulált, és nagyon elégedett volt. 

Ha Máté Gábor megdicsér, az egy nagyon komoly visszajelzés?

Feltétlenül jólesik. Vannak emberek az életemben, akiknek mindig adok a véleményére. Gábor is közéjük tartozik. Nagyon örülök neki, hogy a mai napig megnézi az előadásokat, filmeket, amelyekben játszom, és utána mindig megbeszéljük, milyennek látott. 

A Hogyan tudnék élni nélküled? két idősíkon játszódik, 1994-ben kezdődik, és a jelenben ér véget. A napjainkban játszódó jelenetekben 30 évvel idősebbre maszkírozva vagytok láthatóak. Milyen érzés volt így viszont látni magad a vásznon? 

Jó volt látni, hogy nem dobja le a vászon az öregítést. Kicsit féltünk ettől a megoldástól. A Harry Potter és a Halál ereklyéi utolsó jelenete jutott eszünkbe, amelyben szintén elmaszkírozták a szereplőket. Nagyon nehéz műfaj ez, de szerintem jól sikerült a Hogyan tudnék élni nélküled?-ben. Az biztos, hogy én nem így fogok öregedni. Szakállam biztos, hogy nem lesz, mert csak a film kedvéért növesztettem meg, és nem szerettem.

Mennyire jelent mérföldkövet a filmes pályádon, hogy 2024 végén egymás után két közönségfilmben is szerepeltél?

Mindenképp annak érzem. A Futni mentemben egy fontos karaktert alakítok, a Hogyan tudnék élni nélküled? pedig életem első mozifilmes főszerepe. Annak, hogy mindkét filmet hatalmas szeretet övezi, végtelenül örülök. Fantasztikus, hogy hetek óta magyar filmek vannak a mozis toplisták élén, az pedig már csak a hab a tortán, hogy ennek a sikernek talán én is a részese vagyok. Gyerekkorom óta imádom a magyar filmeket. Az se zavar, ha néha kicsit sárgább vagy savanyúbb. De a miénk. Szóval, hajrá magyar film!