Társulattól a filmszerepekig – Interjú Törőcsik Franciskával

Gyerekként Földessy Margit színitanodájába jártál, de mint egy interjúban említetted, soha nem mondtad senkinek, hogy színésznő szeretnél lenni. Mikor érezted először igazán, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

Először a színitanoda foglalkozásain éreztem, hogy mekkora örömet jelent a színpadon állni és játszani.

Azt mondtad, akkor voltál a legboldogabb életedben, amikor felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Számítottál rá, hogy elsőre bekerülsz?

Már azt is nagy eredménynek tartottam, hogy eljutottam a harmadik rostáig. Nem hittem benne, hogy felvesznek. Valószínűleg ezért tudtam annyira élvezni a felvételi folyamatát, mert nem görcsöltem amiatt, hogy mi lesz, ha nem sikerül.

Mi volt a B terved? Próbálkoztál volna másodszor és harmadszor is, vagy elengedted volna a színészetet?

Japán szakra jelentkeztem, és ott kezdtem volna meg a felsőfokú tanulmányaimat, ha nem vesznek fel az SZFE-re. Mostani fejjel nem tudom megmondani, hogy jelentkeztem volna-e újra a Színművészetire.

Milyen érzés volt belecsöppenni a színészhallgatók mindennapjaiba? Volt köztetek rivalizálás?

Volt, de az osztályfőnökeink igyekeztek egészséges légkört teremteni.

Szerintem ebben a szakmában szükség van egy egészséges rivalizálásra, amely előreviszi a közösséget.

Aki intelligens, megérzi, ha már egészségtelen mértéket ölt a versengés, és nem engedi, hogy komoly hatással legyen rá.

Játszottál a székesfehérvári Vörösmarty Színházban és az Örkény István Színházban is. 2017 óta nem vagy leszerződve egy társulathoz sem. Miért választottad a szabadúszói létet?

Azt éreztem, hogy több mindent szeretnék kipróbálni. Dolgozott bennem a szabadságvágy. Bármennyire is élveztem a társulati létet a Vörösmarty Színházban, szerettem volna, ha több lehetőség közül választhatok, és nem egy szerződéstől függ, hogy milyen munkákat vállalhatok el.

Jelent valamiféle szakmai és közösségi biztonságérzetet egy színész számára, ha egy társulat tagja?

Mindenképp jó érzés, ha számít rá egy közösség, és van egy kiszámítható rendszer az életében.

Ez nem hiányzik?

A közösségi élményt szabadúszóként is megkapom, csak rövidebb távú projektekben, mint például egy néhány hónapos filmforgatás.

A színpadon vagy a kamera előtt érzed magad otthonosabban?

A kamera előtt. A film közelebb áll hozzám. Talán azért, mert abban több sikerélményem volt, és több embert elérek vele, mint a színházzal. Az is fontos szempont, hogy egy filmforgatás egy-két hónapig tart, így nem kell olyan hosszú időre elköteleződnöm.

Egy beszélgetésben említetted, hogy az egyik legrosszabb tulajdonságod a türelmetlenség, és hogy ez még mindig jellemző rád. Ez a színészi munka során is tetten érhető?

Igen. Ez néha hasznos, és akár mozgatórugó is lehet, máskor viszont hátráltat. Mindig igyekszem figyelni rá, hogy ez a többi színészt ne zavarja, és próbálom megtalálni a közös hangot a rendezőkkel.

Több mint húsz filmben, sorozatban szerepeltél. Az egyik legfoglalkoztatottabb fiatal színésznő vagy itthon. Mi alapján döntöd el, hogy elvállalsz-e egy felkérést? Mennyire fontos a rendező személye vagy a forgatókönyv?

Sok mindentől függ. A magyar színészekre nem jellemző, hogy válogatnak a szerepek között. Örülnek, ha lehetőséghez juthatnak. Ha úgy érzem, hogy a szerep által több lehetek, akkor elvállalom a felkérést.

Szeretsz castingokra járni?

Most már úgy érzem, hogy egyre inkább megtalálom benne az örömöt. 

Úgy tekintek a castingra, mint egy lehetőségre, hogy megmutassam, mit gondolok az adott szerepről.

Ha ez inspirálja az alkotókat, akkor örülök, ha pedig nem, akkor jobb, ha ez már az elején kiderül.

Olyan filmekben játszottál, mint az Aurora Borealis – Északi fény, az Isteni műszak, a Swing, a Budapest Noir vagy a Veszettek. Szakmailag melyik filmszerep jelentette a legnagyobb kihívást?

Mindegyik film jelent valamiféle szakmai kihívást, és mindegyik másképp. A legfrissebb élményem a Hogyan tudnék élni nélküled? volt, amelyben egy zenés film műfaji határain belül kellett megtalálnom a megfelelő hangvételt, hogy hiteles legyen a történet. Úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült a forgatás, úgyhogy alig várom a bemutatót.

Van olyan külföldi rendező, akivel nagyon szívesen együtt dolgoznál? Mi lenne számodra az álomszerep?

Egy ideje már nem kergetek ilyen álmokat, mert nem tesz jót. Annak örülök, ami van, szóval nem szoktam ezen gondolkozni.

A mozis közönség legközelebb a decemberben megjelenő Hogyan tudnék élni nélküled?-ben láthat majd, amelyben az egyik főszerepet játszod. Mesélj egy kicsit a filmről és a karakterről, akit alakítasz!

A film a Mamma Mia!-hoz hasonlít olyan szempontból, hogy a jelenetek átcsapnak dalokba, de a sztori teljesen más. Egy szerelmi történet, amely 1994-ben kezdődik, és a jelenben ér véget. Az alaptörténet három fiúról és három lányról szól, akik a Balatonon találkoznak, és beleszeretnek egymásba, de emellett van egy szép történet, ami a jelenben játszódik.

Annak apropóján beszélgetünk, hogy a Magyar Mozgókép Fesztiválon megkaptad a legjobb női főszereplő díját a Cicaverzumban nyújtott alakításodért. Hogyan reagáltál, amikor megtudtad?

Meglepett. Épp a Balaton déli partján forgattunk, ezért nem tudtam átvenni a díjat. Szkeptikus vagyok a szakmai elismerésekkel kapcsolatban. Az ember nyilván örül, ha kap egy díjat, de a helyén kell tudnia kezelni.

Szeleczki Rozáliának két rövidfilmjében is szerepeltél, a Cicaverzum forgatókönyvét pedig egyenesen rád írta. Mennyire volt testhezálló a szerep, és mennyire vagy elégedett a végeredménnyel?

Rozi már az elején jelezte, hogy velem képzeli el a történetet. Ez nagyon jólesett, és nagyon hálás vagyok neki, hogy nekem adta ezt a lehetőséget.

Mennyire jelentett könnyebbséget, hogy Rozáliával már dolgoztál együtt korábban?

Abszolút segített, pláne, hogy a korábbi élményeim a Rozival való közös munkával kapcsolatban nagyon pozitívak voltak.

Említetted, hogy szkeptikus vagy a szakmai elismerésekkel kapcsolatban. Van olyan személy, akinek a szakmai kritikáját, dicséretét kérdés nélkül elfogadod?

Nem tudnék egy ilyen embert mondani. Mindig mindenkinek a véleményét átszűröm magamon.

A szakmai sikereknek tudsz örülni?

Nem igazán. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz egy színész esetében. Nem tudom, mi számít sikernek.

Lehet siker az is, ha sokan megnézik a filmet, amelyben játszottam, vagy jót ír egy kritikus a játékomról, vagy az is, ha az utcán egy járókelő megdicséri egy szerepemet.

Nem foglalkozom a sikerrel. Mindig a következő feladatomra koncentrálok.

A kritikákat el szoktad olvasni a filmekről, amelyekben játszol?

Ahogy telnek az évek, egyre inkább a helyén tudom kezelni őket. Manapság annyira megosztott a társadalom, hogy nehéz eldönteni, pontosan minek szól az adott kritika. Ha egy olyan véleményt olvasok, amelytől tudok fejlődni, az hasznos lehet, és segíthet a pályámon, de óvatos vagyok az ilyen cikkekkel. Elég kritikus vagyok magammal szemben, ezért úgy érzem, nincs feltétlenül szükségem egyéb kritikákra.