„Ha mással foglalkozom épp, ez akkor is az identitásom meghatározó része” – Interjú Muhi Zsófiával a casting director szakmáról

Édesanyád forgatókönyvíró, édesapád pedig producer. Mennyire következett ebből, hogy te is a filmszakmában helyezkedsz majd el, és hogyan lettél casting director?

Ebben a közegben nőttem fel, otthon kizárólag erről volt szó, és bár mindig is érdekeltek a filmek, a gimnázium alatt egy előadás hatására egyre inkább a színház irányába mozdultam el. A színészet nem vonzott, de akkora teljesítménynek tartottam a színészek munkáját, hogy mindennél jobban szerettem volna velük dolgozni. Onnantól állandó jelleggel színházban ültem. A testvérem pedig ekkortájt az SZFE-re járt, általa ismertem meg Enyedi Ildikót és az akkori filmrendező osztályát. Ajánlottam nekik szereplőket a készülő vizsgafilmjeikbe, de akkor még nem tudtam, hogy ez egy konkrét szakma. Aztán Ildikó megkért, hogy segítsek neki színészeket keresni a következő nagyjátékfilmjébe, a Testről és lélekről-be. Ezek után elindult az egyik produkcióból a másikba zuhanó életforma.

Hogyan néz ki a szereplőválogatás folyamata onnantól kezdve, hogy a rendező elmondja, milyen típusú karaktereket keres a filmjéhez?

Mindenekelőtt el kell dönteni, hogy csak profi színészekben gondolkodunk, vagy amatőröket is keresünk, mert ez nagyban meghatározza a casting egész folyamatát. Aztán a rendezővel elemezni kezdjük a forgatókönyvet, a karaktereket, és hogy mik azok a külső és belső jegyek, amelyek meghatározó kiindulópontként szolgálhatnak. Ezután látunk hozzá a gyakorlati részhez, a szereplők megtalálásához. 

Minden castingfolyamat más, az összes alkalommal új kihívásokkal szembesülünk, ami fokozottan igaz, amikor amatőrök között is keresünk.

Utóbbi esetben át kell gondolni, hogy milyen szociális, szubkulturális közeget szeretnénk feltérképezni, de előfordul, hogy az ismerősi körből találunk egy jelöltet, vagy sorsszerűen sétál velünk szembe az utcán.

„Most először vettem részt szereplőválogatáson, ami nagyon érdekes volt. A színészek is mind megjegyezték, hogy mennyire izgalmas volt a folyamat, még azok is, akiket nem választottunk ki” – emlékezett vissza Szabó Mátyás a nyáron megjelent Látom, amit látsz castingjára. Hogyan zajlott a szereplők kiválasztása?

Arra emlékszem, hogy egyből izgalmasnak találtam, hogy összesen öt szereplőt keresünk, viszont nagyon eltérő életkorú, típusú karaktereket. Olyan szempontból klasszikusnak volt mondható a folyamat, hogy csak profi színészekben gondolkodtunk. Egyik szerepre sem néztünk meg túl sok mindenkit, ennek ellenére hosszúra nyúlt a folyamat, nehezen találtuk meg a főszereplőt, Ábelt. Emellett mindennél fontosabb szempont volt, hogy a két fiatal főhős, Ábel és Vera között meglegyen az a megmagyarázhatatlan valami, ezért nagyrészt páros castingokat szerveztünk, improvizáltattunk, és konkrét jeleneteket is próbáltunk a filmből. A mellékszereplők kiválasztása egészen más ritmusban zajlott. Amíg a két fiatalnál inkább a konkrét próbákra helyeztük a hangsúlyt, addig az idősebbeknél a beszélgetésre, hogy megismerkedjenek a karakterrel, akit játszanának. Lukáts Andorral volt egy hosszú beszélgetésünk, Nagy Marival viszont felolvastattunk egy részletet A kis hercegből. Itt történt meg, hogy elfelejtettem leállítani a felvételt. Ha ő nem kérdez rá, hogy még mennyit olvasson belőle, végighallgattuk volna tőle az egész könyvet.

Egy interjúban említetted, hogy a casting során először kötetlenebb beszélgetéssel indítasz. Ez hogyan tud segíteni a színészjelölteknek?

A casting egyáltalán nem egy természetes helyzet, nekem mindig az érettségi élményeimet juttatja eszembe, és szinte az összes érkezőnek van olyan traumája az életéből, amelyet vizsgahelyzethez köt. Nagyon bátornak tartok mindenkit, aki hajlandó eljönni. Épp ezért fontos, hogy amennyire lehet, megkönnyítsem ezt a nehéz élethelyzetet, és minél kevésbé legyen kiszolgáltatott a színészjelölt. A beszélgetés jó esetben tud azon segíteni, hogy az érkező jelölt ne érezzen akkora nyomást, amikor egy castingszituációban kell épp helytállnia, ellazuljon annyira, hogy önmagát tudja adni, és az aznapi maximumát nyújtani.

Tóth Barnabás említette a Mesterjátszma kapcsán, hogy a self-tape [amikor a szerepre jelentkezők otthon, magukról készítenek bemutatkozó videófelvételeket – a szerk.] ma már a legelterjedtebb és legkényelmesebb formája a castingnak. Mennyire játszott közre ebben a járványhelyzet, és hogyan változtatta meg a szereplőválogatás folyamatát?

A karantén időszakában nagyrészt self-tape-ek alapján dolgoztunk, ez egy kényszer szülte praktikus megoldásnak indult, ami aztán sok más szituációban is alkalmazhatóvá vált. 

Egyre több nemzetközi produkció készül, így ma már nem mindig megoldható, hogy a rendező és a színész egy helyen, egy időben legyen, emiatt egy kisebb film- vagy sorozatszerep esetében könnyen előfordulhat, hogy a rendező és a színész a forgatáson találkoznak először.

Ez nyilván rejt magában izgalmakat, de azért túl nagy kockázatról nincs szó, a főszereplők kiválasztása esetében minden rendező ragaszkodik a személyes castinghoz és a többszöri találkozáshoz. Ami érthető is, hiszen az egyik legfontosabb döntés egy rendező életében, hogy ki lesz a főszereplője, és hogy meg van-e a szakmai kémia kettőjük között.

Az általad castingolt amatőr szereplők közül kik azok, akiket a legnagyobb tehetségnek, legjobb választásnak tartasz?

A számomra legfontosabb moziélményeim szinte mind olyan filmekhez kötődnek, ahol amatőr szereplők is vannak a vásznon, ehhez képest szerencsém volt, hogy két ilyen típusú munka is megadatott, a Természetes fény és a Larry szereplőválogatása során. Mindkét esetben éveken át rengeteget jártunk vidékre szereplőket keresni, ami számomra meghatározó élmény volt, a pesti filmes buborékból időről időre kilépni, és a nagy büdös valósággal találkozni. Azt gondolom, hogy a Természetes fény erejéhez rengeteget ad hozzá a főszereplő Szabó Ferenc és a többiek jelenléte, valamint Csala Do sem véletlenül nyerte el a Magyar Filmkritikusok Díját a Larry-ért. Nem tudom, ki tudná rajta kívül még ilyen hitelesen elmondani Vilmányi Benett és egy kamera mellett ülve, hogy „forgatunk a trébe egy gettó seggszagú klipet”.

Több színésztől is hallani, hogy nem szeretnek castingokra járni. Ennek mi lehet az oka?

Szerintem főleg a rossz tapasztalatok. A fiatalabb színészek már hozzászoktak, hogy szereplőválogatásra járnak, és mivel sokféle rendezővel és casting directorral találkoznak, elkerülhetetlen, hogy negatív tapasztalatokat is szerezzenek. Emiatt nyilván kialakulhat bennük egy félelem, ellenérzés a castingokkal szemben. Az idősebb színészek számára nem evidens, hogy szereplőválogatásra járjanak. Megszokták, hogy közvetlenül megkeresik őket a rendezők egy szereppel, ami viszont ma már csak a legritkább esetben fordul elő. A rendező a legtöbb esetben akkor is tart castingot, ha van elképzelése, melyik színészt szeretné az adott szerepre, és csak akkor nyugszik meg, ha előtte minden más lehetséges opciót is végignézett.

Más a játéka a kamera előtt egy olyan színésznek, aki jellemzően inkább színházban szerepel, és ritkábban vállal filmeket? Több munkája van vele a rendezőnek?

Erre a kérdésre egy disszertáció méretű választ tudnék adni, épp ezért is írom első körben épp erről a témáról a szakdolgozatomat. Röviden megválaszolva, másfajta munkája van a rendezőnek egy színésszel, aki már gyakorlottabb forgatási helyzetekben. Bár ebben az esetben sem mindegy, hogy a színész milyen tapasztalatokkal rendelkezik, filmekben vagy sorozatokban játszott-e már többet, és milyen rendezőkkel dolgozott korábban. Sok múlik azon, hogy milyen filmes képzést kaptak a színészek, és azon is, hogy hogyan tanulnak meg instruálni a rendezők, és aztán mennyire van lehetőségük közösen gyakorolni, minél többet kooperálni.

Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó casting director legyen?

Sokat kell színházba járni, és nemcsak Budapesten, hanem vidéken és az országhatáron túl is. Ismerni kell az állandó társulatok színészeit és a szabadúszókat. Fontos tisztában lenni vele, hogy épp melyik színészt mennyire, és milyen szerepekben játszatják a rendezők. A forgatókönyv és a karakterek felfejtéséhez elengedhetetlen a pontos szövegelemzési készség.

A jó casting director ért a színészvezetéshez is. Ha kell, ebben is segíti a rendezőt, ha viszont nincs rá szükség ilyen téren, megérzi, mikor vonuljon háttérbe.

Emberileg a legfontosabb tulajdonsága a nyitottság és a kíváncsiság, amellyel segítheti a színészeket, hogy jobban teljesítsenek, valamint fontos, hogy meglássa a tehetséget egy amatőr szereplőben.

Amikor egyeztettük az interjút, említetted, hogy egy ideje már elsősorban nem casting directorként dolgozol. Mivel foglalkozol?

Színházrendező szakra járok. Kerülőútnak tűnhet, számomra mégsem az. Ugyanúgy színészekkel és szöveggel dolgozom, kreatívan és csapatban. A lényeg nem változott, csak végre azzal foglalkozom, amivel mindig is igazán szerettem volna. Ráadásul most már az is kiderült, hogy a színházi munka során maximálisan tudok profitálni abból, amit tíz év alatt a castingolásból és a filmekből tanultam. Ha mással foglalkozom épp, ez akkor is az identitásom meghatározó része.

Korábbi interjúink a filmes szakmákat bemutató sorozatban:

„Az embernek mindig megdobban a szíve, amikor egy film új kihívások elé állítja” – Interjú Benyó Zoltán VFX-supervisorral

„Nehéz meggyőzni egy ismeretlent, hogy beengedjen fotózni a lakásába” – Interjú Bakos Gergő helyszínkeresővel

„Az én feladatom, hogy megszülessen a döntés a néző fejében, és beüljön a moziba” – Interjú Bedő Barna trailerkészítővel

„Mindig véresen komolyan veszem, hogy a lépésekkel karaktert adjak a színészeknek” – Interjú Győri Balázs zörejművésszel

„Mindenkire egyformán oda kell figyelnem, hogy a gépezet működni tudjon” – Interjú Nemes-Jeles Veronikával

Filmes szakemberek a tűzvonalban – Interjú Gonda Zsolt fegyvermesterrel

„A zenének minden esetben a képet és a narratívát kell kiszolgálnia” – Interjú Kalotás Csaba zeneszerzővel

„A vágó füle, szeme és szája vagyok” – Interjú Szigeti Krisztina naplóvezetővel

„Amikor azt mondják, »Tessék!«, minden megszűnik létezni, csak a feladatra figyelsz” – Interjú Piroch Gáborral a kaszkadőrszakmáról

„A hangok titkos élete” – Interjú Zányi Tamás hangmesterrel

„A standfotós egy mázlista outsider” – Interjú Szabó Adrienn standfotóssal

„Volt, amikor élőben figyeltem meg, hogy néz ki egy halott” – Interjú Pohárnok Iván maszkmesterrel

„Régen mindig odamentem a vágóhoz, és az utolsó képkockákig küzdöttem” – Interjú Pohárnok Gergely operatőrrel

Hivatásos veszélykeresők – Interjú Gulyás Kiss Zoltán és Bács Péter kaszkadőrökkel

„Ez a szakma nem adja könnyen magát” – Interjú Lemhényi Réka vágóval

„Addig írj, amíg működni nem kezd a sztori!” – Interjú Hegedűs Bálint forgatókönyvíróval

„Képek használati utasítás nélkül” – Interjú Pater Sparrow látványtervezővel

„A színpad mindennek az alfája és ómegája” – Interjú Csőre Gáborral a magyar szinkronszakmáról