„Az embernek mindig megdobban a szíve, amikor egy film új kihívások elé állítja” – Interjú Benyó Zoltán VFX-supervisorral

Az IMDB-adatlapod szerint 1999-ben kezdtél el VFX-esként dolgozni. Hogyan kerültél a szakmába?

Már gyerekként nagyon érdekelt a számítástechnika, így tizenöt-tizenhat éves koromban elkezdtem számítógépes grafikával foglalkozni. Már akkor egyértelmű volt, hogy ez lesz a hivatásom. Tanulmányaim során tanultam programozni, fotózni, érdekelt a festészet is, de biztos voltam benne, hogy a kreatív számítógépes alkotói munkánál fogok kikötni. Aki huszonöt évvel ezelőtt digitális grafikával kacérkodott, jellemzően a tévés vagy a filmszakma közelében találta magát. Kezdetben főcímeket és tévés látványelemeket készítettem a tévécsatornáknak az éppen induló műsorokhoz. Egyre többen kerestek meg egyre nagyobb feladatokkal. Ebben az időszakban nagy igény volt a tapasztalt szakemberekre az itthon készülő külföldi szervizmunkákban. Először olyan produkciókon dolgoztam, mint a Dinotópia – Őslények szigete vagy a Mária, Jézus anyja című tévéfilm, ahol a külföldi trükkutómunka-cégeknek asszisztensként végeztem különböző feladatokat. Néhány évvel később egyre nagyobb munkákat kaptam, például én festettem a filmek hátterét vagy kisebb, egyszemélyes mozgóképes trükkfeladatokat készítettem. Miután az utómunkacégek visszamentek Angliába, nem szakadt meg a kapcsolat. Újabb megbízások érkeztek, amelyekkel a feladatok köre is bővült. A növekvő kihívások mellett egyre több szakemberre volt szükségem, ezért szabadúszó supervisorként elkezdtem művészeket gyűjteni magam köré. Egymás után érkeztek a megkeresések a produkcióktól. Volt olyan, amikor csak grafikai terveket kellett készítenünk az előkészítési munkához, de már digitális filmtrükkök készítésével is megbíztak minket időnként.

Pontosan mik azok a vizuális trükkök, amelyeknek az elkészítése a VFX-részleghez tartoznak?

Szinte minden vizuális trükk utómunka, amely a film leforgatását követően a kép manipulálásával valósul meg. Lehet egy egyszerű „takarítás” is, amikor eltávolítjuk a képről a nem odaillő zavaró elemeket, részleteket. Például egy belógó vezetéket, egy modern környezeti elemet. Szintén a VFX-esek feladata a film dramaturgiai világát erősítő digitális látványelemek, effektek, díszletkiegészítések elkészítése, vagy egy őslény digitális változatának létrehozása. A legegyszerűbben úgy lehet megfogalmazni, hogy VFX-nek nevezünk minden olyan vizuális trükköt, amely nem a kamerában jön létre.

VFX-supervisorként miből áll a feladatod egy nagyjátékfilmben?

A pozíció nagyon sokrétű, és filmenként is eltérő lehet, hogy épp mi a feladatom. Fura módon egyes produkciókban nem a digitális trükkutómunkát felügyelem, hanem konzulensként segítek a rendezői elképzelés szerint kialakítani a film képi világát. Például tanácsot adok, hogy hogyan lehet megvalósítani egy kameratrükköt úgy, hogy utólag ne kelljen vizuális effekteket alkalmazni.

Önálló alkotóként veszek részt a produkciókban a rendező, az operatőr és a látványtervező mellett.

Előfordul, hogy a forgatókönyv fejlesztési fázisában a film látványvilágának létrehozásához adok tanácsot a valóságban megépülő és a digitálisan megalkotandó díszletkiegészítések arányának megfogalmazásához. A forgatás alatt felügyelem a megtervezett felvételi folyamatot. Ilyenkor a helyszínen segítek az alkotóknak, hogy a rögzítésre kerülő jelenetek igazodjanak a kitalált látványvilághoz, és később alkalmazni lehessen bennük azokat a trükköket, amelyeket kitaláltak. A harmadik szakaszban a trükkutómunka legyártását felügyelem, azaz a munkák kivitelezésében a rendezői és produkciós igényeket szem előtt tartva tanácsokat adok a VFX-en dolgozó alkotóknak, hogy hogyan tudják elérni a legjobb végeredményt. Előfordul, hogy a három szakaszból csak egyben vagy kettőben veszek részt, ez az adott produkciótól függ.

Említetted, hogy a „takarítás”, azaz a jelenetbe nem illő részletek eltüntetése is a VFX-esek feladata. Gondolom, sok filmben előfordul, hogy utólag kell eltüntetni egy képbe belógó elektromos vezetéket. Ez mennyire számít időigényes és költséges munkának?

A mai technológiával egyszerű és relatíve olcsón megvalósítható feladat, persze a filmes szakmában mások az anyagi léptékek. Ennek több oka is van. A szoftverek és a feladat időre történő elvégzéséhez szükséges célhardver, számítógép sokba kerülnek. Ezeket általában két-három évente cserélni, fejleszteni szükséges. A szakmunkát végző személy feladattól függően öt-tíz éves szakmai gyakorlattal rendelkezik. Egy új alkalmazás, technológiai megközelítés megfelelő elsajátítása pedig egy évet is igénybe vehet. A jelenetbe nem illő egyszerűbb részlet eltüntetése a mai eszközökkel körülbelül egy nap alatt is megoldható, de előfordul olyan probléma is, amelynek kiküszöböléséhez hetekre van szükség.

Mennyire nőtt meg a VFX-szakemberek iránti kereslet azóta, hogy a sorozatok is egyre magasabb költségvetésből és nagyjátékfilmes igényességgel készülnek?

Jelentősen megnőtt, aminek több oldala is van. Az igényekhez igazodni nem könnyű, ami a szakmán belüli eltérő és növekvő tudásszinteken is érezhető. Egy ilyen mértékű hirtelen érkező igényre csak idővel lehet megfelelően reagálni. Az iskolák igyekeznek felvenni a lépést, így szerencsére Magyarországon egyre több VFX-es képzés indult az elmúlt években. A hazai filmgyártás is egyre bátrabban nyúl ehhez a filmnyelvi eszközhöz, ami szintén pozitív jel. Ezzel együtt kicsi ország vagyunk, és nagyon változó, hogy épp mennyi és milyen típusú szakemberre van szükség. Szerencsére a szervizmunkák által folyamatosan jelen lévő lehetőségek és a moziban látható jó és rossz példák mindenki számára elérhető közelségbe hozzák a kapcsolódási lehetőséget.

Az elmúlt évben többször is lehetett olvasni, hogy a Marvel nem fizeti meg rendesen a VFX-es szakembereket. Mennyire jellemző a szakmában, hogy nagy stúdiók a VFX-eseken spórolnak?

Ez egy összetett folyamat, több résztvevővel. Azt, hogy ki és miért nem kap megfelelő fizetést vagy sikerdíjat, talán ebben az esetben is több oldalról szükséges megvizsgálni. Egyrészt a cégek soraiban munkát végző szakemberek és a filmet megrendelők között több piaci „profitszerző” érdek, lépcső is van. Másrészt a filmek által megjelenő dömping és az ebből adódó verseny időnként nem a megfelelő irányba mozdítja el a munkák kihelyezését. A hirtelen jelentkező igények gyors lereagálása általában magában hordozza a hiba lehetőségét. Nem beszélve arról, hogy az utóbbi időben világszinten megjelenő, a gyártási költséget növelő tényezőkre egységes, szakmai érdekeket képviselő válasz csak ritkán fogalmazódik meg. Ezt egységesebben, a teljes filmes szakmát tömörítve lenne a legjobb megoldani. Tehát sok a széthúzó egyedi érdekre és elvárásra mutató tényező. A jó oldala a jelenségnek az, hogy a probléma ismét a felszínre került, és ez lehetőséget teremt arra, hogy esetleg egységesebb megoldás szülessen rá. Ezt még tudnám részletezni, nem tagadva, hogy én is érintett vagyok.

A filmezés erősen technikai sportág, a VXF területén pedig különösen nagy szerepet kapnak a folyamatosan fejlődő szoftverek, technikai megoldások. Mennyire nehéz ezekkel lépést tartani?

Szerintem lehetetlen. Be kell ismerni, hogy az ember nem tud mindenre fókuszálni és mindenben tökéletes lenni. Mivel a szakterületek szerepe itt is igen fontos, egy bizonyos területre koncentrálva érdemes ezt tenni. Rengeteg időt és energiát emésztene fel, ha folyamatosan a legújabb szoftverek használatát tanulná mindenki, lehetőséget és időt nem hagyva a gondolatoknak és az alkotás folyamatának. Supervisorként sem arról szól a munkám, hogy minden új technológiai megoldást ismerjek és azt napi szinten használjam, hanem az a feladatom, hogy felismerjem az adott produkció igényeit és a bevált, megfelelő végeredményt biztosító megoldással egy kiszámítható tervet tudjak felvázolni. Nem beszélve arról, hogy mit sem ér egy új technológia, ha nem tudom, hogy mit és milyen célból várok el tőle. Az új szoftverek napi szintű használata és beépülése szerencsére idő, ami lehetőséget ad egy bizonyos tanulási folyamatnak és tesztelésnek. Másrészt a technológiai újítások trendszerűek, és időnként elhalnak. Egyszerűsítve, egy átlagos mozifilm trükkutómunkálatai során körülbelül nyolcvan-húsz százalékban jelennek meg a régi és az új technológiák. A régiek között több olyan is van, amely már tíz-húsz éve szakmai standard.

Sokszor szóba kerül, hogy a vizuális effektek akkor jók, ha semmit nem lát belőlük a néző, a közönség számára tehát „láthatatlan” a VFX-esek munkája. A szakmától mennyire kapjátok meg a figyelmet és elismerést?

A külföldi fesztiválokon és szakmai díjátadókon megkapjuk, itthon sajnos ez nem jellemző. A VFX-es szakmának itthon nincs akkora múltja, mint külföldön, ezért nem alakult ki a szemlélet, miszerint ez a terület is fontos része lehet a filmgyártásnak. Ehhez példákra van szükség.

A vizuális effektek valóban akkor jók, ha nem látja őket a néző.

Erre egy jó példa a Blokád: a filmről megjelent kritikákban szóba sem került a trükkben látható VFX, pedig volt benne rendesen. Ez önmagában egy nagy elismerés. Számszerűsítve hónapokról beszélünk és harminc-negyven szakember odaadó munkájáról. Mivel nem forgathattunk sem a Parlamentnél, sem az Árpád hídon, rengeteg jelenetet kék háttér előtt vettünk fel, később kiegészítve a filmben látható tartalommal. Egy VFX-supervisor ennél többet nem is kívánhat.

A Blokád kapcsán egy interjúban azt mondtad, hogy trükkutómunka szempontjából még nem készült itthon hasonló film. Mi okozta a legnagyobb kihívást?

Nagyon izgalmas volt a Blokádon dolgozni. Nemcsak az archív anyagok reprodukálása volt a célunk, hanem azokon keresztül egy világ megteremtése. Az alkotókkal közösen arra törekedtünk, hogy ne lehessen látni az átmenetet az archív felvétel és a díszletben történő felvétel között. Rendkívül aprólékos munka volt. Példaként olyan kameramozgásokat és felvételi megoldásokat alkalmaztunk, amelyek illeszkednek a korszakból ismert felvételek, archív anyagok stílusához. A trükkutómunka során is ezt a szemléletet követtük: a számítógéppel létrehozott képi tartalomnak illeszkednie kellett az archív felvételek hangulatához, gondolok itt az autók elrendezésére, az épületek kinézetére, a táblákra és reklámfelületekre.

Dolgoztál a Post Mortemen is, amely az első nagy költségvetésből készült magyar horrorfilm volt. Mesélj egy kicsit erről a munkáról!

Bergendy Péterrel nem először dolgoztunk együtt. Régi álma volt, hogy horrort rendezzen, sokat beszélgettünk vele a filmről. Számomra is izgalmas feladat volt, mert tudtam, hogy ebben a zsánerben olyan trükkutómunka-feladatokban próbálhatom ki magam, amelyekre korábban nem volt lehetőségem. Az embernek mindig megdobban a szíve, amikor egy film új kihívások elé állítja. Ez egy ilyen film volt.

Mit szeretsz a legjobban ebben a szakmában?

Az alkotói munkát, amely elképesztő szabadsággal, óriási felelősséggel és sok-sok kihívással jár. Furcsa kötődés ez, hiszen kevesen mondják, hogy vonzza őket a kihívás és a nyomás. Soha nem szerettem a rivaldafényt és a figyelmet, gyerekkoromban szívesebben ültem a szobámban a számítógép előtt. Szerintem, ha az ember megtalálja, amit igazán szeret, akkor megváltozik a gondolkodásmódja. Elképesztően boldoggá tesz, hogy együtt dolgozhatok másokkal és megmutathatom nekik az alkotáshoz vezető utat, segíthetem a vágyaik megvalósítását. Nagyon sok nehézséggel jár egy film elkészítése, de óriási öröm, amikor az ember a végén a vásznon látja, hogy az ő és a többi stábtag munkájának köszönhetően elkészült egy alkotás.

Korábbi interjúink a filmes szakmákat bemutató sorozatban:

„Nehéz meggyőzni egy ismeretlent, hogy beengedjen fotózni a lakásába” – Interjú Bakos Gergő helyszínkeresővel

„Az én feladatom, hogy megszülessen a döntés a néző fejében, és beüljön a moziba” – Interjú Bedő Barna trailerkészítővel

„Mindig véresen komolyan veszem, hogy a lépésekkel karaktert adjak a színészeknek” – Interjú Győri Balázs zörejművésszel

„Mindenkire egyformán oda kell figyelnem, hogy a gépezet működni tudjon” – Interjú Nemes-Jeles Veronikával

Filmes szakemberek a tűzvonalban – Interjú Gonda Zsolt fegyvermesterrel

„A zenének minden esetben a képet és a narratívát kell kiszolgálnia” – Interjú Kalotás Csaba zeneszerzővel

„A vágó füle, szeme és szája vagyok” – Interjú Szigeti Krisztina naplóvezetővel

„Olyan a filmes világ, mint egy kis Tesz-Vesz város, ahol mindenki megtalálja a helyét, aki szereti ezt a pályát” – Interjú Lányi Eszterrel a filmes szakemberképzésről

„Amikor azt mondják, »Tessék!«, minden megszűnik létezni, csak a feladatra figyelsz” – Interjú Piroch Gáborral a kaszkadőrszakmáról

„A hangok titkos élete” – Interjú Zányi Tamás hangmesterrel

„A standfotós egy mázlista outsider” – Interjú Szabó Adrienn standfotóssal

„Volt, amikor élőben figyeltem meg, hogy néz ki egy halott” – interjú Pohárnok Iván maszkmesterrel

„Régen mindig odamentem a vágóhoz, és az utolsó képkockákig küzdöttem” – interjú Pohárnok Gergely operatőrrel

Hivatásos veszélykeresők – interjú Gulyás Kiss Zoltán és Bács Péter kaszkadőrökkel

„Ez a szakma nem adja könnyen magát” – Interjú Lemhényi Réka vágóval

„Addig írj, amíg működni nem kezd a sztori!” – Interjú Hegedűs Bálint forgatókönyvíróval

„Képek használati utasítás nélkül” – Interjú Pater Sparrow látványtervezővel

„A színpad mindennek az alfája és ómegája” – Interjú Csőre Gáborral a magyar szinkronszakmáról