„Nehéz meggyőzni egy ismeretlent, hogy beengedjen fotózni a lakásába” – Interjú Bakos Gergő helyszínkeresővel

Eredetileg operatőr szerettél volna lenni. Hogyan lettél helyszínvadász?

Miután nem vettek fel a Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőr szakára, elkezdtem fotózást tanulni, aztán filmes helyszíneket fényképeztem, és egyre több felkérést kaptam. Nem terveztem, hogy ezzel akarok majd foglalkozni, egyszerűen „belenőttem” a szakmába.

A magyar filmgyártásban sokáig a felvételvezető feladata volt a helyszínkeresés is. Mikor és minek a hatására vált külön ez a feladatkör?

Amikor elkezdtem dolgozni a 2010-es évek elején magyar filmekben és reklámokban, a gyártásvezető és a felvételvezető sokféle feladaton osztozott, és az angolszász filmiparral ellentétben nálunk még nem voltak külön szakemberek a helyszínkeresésre. A digitális technika megjelenésével megváltozott a filmgyártás folyamata. Míg húsz évvel ezelőtt öt-hat hétig tartott, mire előkészítettünk egy rövid reklámfilmet, ma már ez egy nagyobb reklámnál is mindössze két hetet vesz igénybe. A produkcióknak muszáj szétosztaniuk a feladatköröket, különben megáll a folyamat.

A szakma a helyszínes csapaton belül a location scout, location manager és location supervisor pozíciókat különbözteti meg. Mennyire különülnek el egymástól ezek a feladatok a magyar filmgyártásban?

A különböző megnevezéseknek szerintem nincs nagy jelentősége, mert egy ember gyakran több feladatot is ellát. Egy kevés pénzből készülő napi sorozatban jellemzően csak egy location assistant dolgozik, vagy nevezhetjük, ahogy akarjuk. Ő a helyszínnel kapcsolatos összes feladatot egyedül végzi. Egy nagyobb költségvetésű produkciónál jobban megoszlik a munka. Ilyenkor már dolgozik a filmen egy location scout, aki helyszínt keres és fotóz, egy location manager, aki tárgyal a helyszínről, és ott vagyok például én mint location supervisor, aki kreatívként tanácsokat ad, egyeztet a rendezővel és a látványtervezővel.

Van egy saját céged, amely helyszínkereséssel és szervizmunkákkal foglalkozik. Mesélj róla egy kicsit!

A TheScout igyekszik kis gyártócégként üzemelni és saját produkciókat is szervizcégként gyártani. Sok szakemberrel dolgozom együtt, akik helyszínt fotóznak, keresnek és szerveznek, azaz location managerek, location scoutok. Sokszor nem a cégemnek, hanem az adott produkciónak dolgoznak. Kialakult egy összeszokott csapat nyolc-tíz emberrel. Ők nemcsak a kollégáim, hanem a barátaim is, akikkel együtt kezdtük a szakmát.

Mi alapján kezdtek el helyszínt keresni? A forgatókönyv mennyire jelent jó kiindulási alapot?

Nagyon sokszor a forgatókönyv alapján kell elkezdenünk keresni, aminek nem szoktam örülni, mert közel sem olyan plasztikus, mint egy irodalmi mű. Jellemzően semmi sem szerepel benne a helyszínről. Olyan, mint egy képregény képek nélkül. Nekünk ilyenkor azért nehéz a feladatunk, mert még senki sem képzelte el a film látványát. Azelőtt kell kitalálnunk, hogy mi tetszene az alkotónak, hogy az illető bármit mondott volna róla. 

Egy tapasztalt helyszínvadász a történetből valamennyire tud következtetni, hogy mit keres a rendező.

Ha egy második világháború idején játszódó filmben a szegény körülmények között élő főszereplő lakását keressük, akkor van elképzelésem róla, hogy milyen helyszíneket mutatok meg és ajánlok a rendezőnek. Jobb esetben a rendezőnek vagy a látványtervezőnek már van konkrét elképzelése, és rendelkezésünkre áll egy storyboard, azaz képes forgatókönyv. Még jobb, ha készítettek moodboardot is, amelyből kiderül, hogy a rendező mit szeretne látni, akár más filmekből átvett képekkel illusztrálva.

Amikor egy helyszínvadász megnéz egy helyszínt, milyen szempontok alapján kell megvizsgálnia azon kívül, hogy stílusában illik-e a filmbe?

Egy nagyobb stáb 80-100 főnél kezdődik. Fontos kérdés, hogy hogy jutnak el a helyszínre. Hiába néz ki tökéletesen egy erdei ház, lehet, hogy egy sziklaszirten áll, vagy egy hat kilométeres turistaösvény végén található, és nem tud odajutni a stáb vagy csak nagyon nehezen. Vannak olyan épületek is, amelyek jogdíjasok, azaz fizetni kell értük, ha ott akarunk forgatni. Lehet, hogy olyan környezetben található a helyszín, ahol sokan laknak, és zavarja őket a forgatás. Mindezek ellenére először mindig a látványra szoktunk koncentrálni, mert a legtöbb probléma áthidalható. Ha megvan a tökéletes helyszín, de nem felel meg bizonyos kritériumoknak, akkor is megoldjuk. Erről szól a filmgyártás.

Egy stáb a legtöbbször azon dolgozik, hogy furcsa, megoldhatatlannak tűnő helyzetekhez adaptálja a forgatási technikát.

Volt, hogy egy dzsungel közepén forgattunk egy vízesésnél. A helyi, külföldi stáb jelezte, hogy a parkolóig megyünk kocsival, onnan túrázunk a vízesésig. Rámutattak nyolc szamárra, hogy kötözzük fel rájuk a felszerelést, és onnantól 3-4 kilométert sétáltunk a helyszínig sziklás ösvényeken. Egy ilyen helyszínre nyilván nem tudunk odavinni négy világosító teherautót, ezért alkalmazkodunk, és csak annyi technikát cipelünk magunkkal, amennyit tudunk.

Egy külső budapesti helyszín, például egy forgalmas kereszteződés vagy útszakasz lefoglalása mennyire bonyolult feladat? Mennyire nehezíti meg a dolgotokat a bürokrácia?

A filmgyártás jelentős iparág Magyarországon, de kérdés, hogy mennyit profitál ebből a környezet. Olyan ez, mint a turizmus, ami sok pénzt hoz az országnak, de aki a hetedik kerületben lakik, és hajnalig nem tud aludni a legénybúcsúra érkezett csapatok kiabálásától, az valószínűleg máshogy látja a kérdést. A filmipar sok embernek ad megélhetést, de ha egy lakás mellett egész nap megy az aggregátor, és hajnalban állványokat dobálnak a filmesek egy teherautóra, az a lakosoknak semmiképp sem jó. Márpedig az önkormányzatok egyik fő feladata, hogy a helyi lakókat védjék. Emellett az utóbbi időben szükségük van ezekre a bevételekre, mert nehéz anyagi helyzetben vannak. Vannak kerületek, ahol könnyebb a dolgunk, máshol nehezebb dűlőre jutni a helyi jegyzővel, polgármesterrel. A feladatunkat nagyban megkönnyíti, hogy bevezették az egyablakos ügyintézési rendszert. Ez azt jelenti, hogy ha közterületet akarunk lefoglalni filmes helyszínnek, akkor egy helyen elintézhetjük, és nem kell felkeresnünk az adott önkormányzat különböző osztályait. Nagyobb helyszín esetén ugyanakkor továbbra is meg kell egyezni a helyi önkormányzat különböző szerveivel. Javuló tendenciát látok. Az elmúlt négy évben egyszerűbb és észszerűbb lett a helyszínek lefoglalása. Régebben sokszor indoklás nélkül kaptunk visszautasítást.

Egy alacsony költségvetésű, például egy Inkubátor Program keretében készülő magyar film ott spórol, ahol tud, többek között a helyszíneken is. Mennyivel nehezebb ilyenkor a helyszínvadászok munkája? Gondolom, egy lakásért nem fizet több százezret a produkció, ha az egyik stábtag vagy ismerős ingyen is rendelkezésre bocsátja.

Magyar filmeknél, főleg inkubátoros produkcióknál rengetegszer ismerősök, rokonok lakását használjuk. Egy hipermodern luxuslakásért naponta kétmillió forintot is elkérhet a tulajdonos, ha egy filmes stáb használni szeretné. Ha elmondjuk neki, hogy csak egy fotózásról vagy vizsgafilmről lenne szó, lehet, hogy azt mondja, legyen csak kétszázezer forint. Előfordult, hogy olyan irodaházban akartunk helyszínt bérelni, amelynek nagyon magas az árszabása. Elmondtuk nekik, hogy szoktunk náluk reklámot forgatni, de most csak az összeg ötödét tudjuk kifizetni. Azt válaszolták, hogy azt az összeget nem akarják kiszámlázni, úgyhogy nem kérnek egyetlen forintot sem a helyszínért. Sokszor az állami vállalatok, például a BKK vagy a MÁV is elképesztően segítőkészek. Ezek nagy, veszélyes üzemek, és normál esetben alaposan megkérik az árát, ha valaki ilyen helyszíneken akar forgatni, de ha egy vizsgafilmmel keresik meg őket, jóval rugalmasabbak. Elsősorban azon múlik, hogy a produkció, a location manager megtalálja-e a megfelelő vezetőket, akikkel lehet tárgyalni. Nyilvánvaló, hogy egy inkubátoros filmben nem zárják le a Bajcsy-Zsilinszky utat, hanem a szereplő elkezd futni a járdán, és felveszik egy kézikamerával. Sokkal jobban szeretem, amikor kreatív módon kell megoldani egy helyzetet. A kisebb és közepes méretű magyar, európai alkotásoknál sokkal többet számít a találékonyság. Azt, aki elkezd location managerként dolgozni, először mindenképp kisebb költségvetésű filmben alkalmaznám, amely kicsit szervezetlen és amatőr. Mint említettem, a tévés napi sorozatokban egy, maximum két ember felel a helyszínekért. Ott megtanulnak mindent a szakmáról. A helyszínvadásznak nem az a feladata, hogy mindent pénzzel oldjon meg.

Dolgoztál többek között a Külön falkán is, amely szintén alacsony költségvetésből készült, inkubátoros produkció. Hogyan találtátok meg a tökéletes helyszíneket, például a paneltömböt, ahol a film egy része játszódik?

Annyira sok produkcióban dolgoztam, hogy sokszor el is felejtek egy-egy filmet. Leginkább azokra emlékszem, amelyek nagyon megizzasztottak. Az első és legnagyobb lépést már itthonról, a székemből el tudom végezni. Amikor a Külön falkához kerestünk helyszínt, tudtam, hogy Budapesten hol vannak olyan paneltömbök, amelyeket még nem újítottak fel, és sikátorszerű udvarrészek választják el őket egymástól, ami egyébként nagyon ritka. A filmekben az ilyen szűk átjárókban lövik be magukat a kábítószerfüggők. Ez a fajta építészeti megoldás Magyarországon nem jellemző, úgyhogy amikor találunk ilyen helyszínt, azt filmes szempontból nagyon meg kell becsülni. Az inkubátoros filmeknél a legtöbbször nem megy ki az adott területre helyszínvadász. Elmondom a rendezőnek vagy az operatőrnek, hogy az ő elképzeléseik alapján hol keresném az adott helyszínt, és ők mennek el megkeresni.

Azt mondod, voltak olyan produkciók, amelyek nagyon megizzasztottak. Mik a legnagyobb nehézségek egy helyszínvadász számára?

Egy ideje már nem járok forgatni, csak a helyszínkeresés előkészítésében veszek részt. Amikor egy külső helyszínen forgatunk, sok az olyan tényező, amelyre nincs ráhatásunk. Végtelenül sok a változó, rengeteg minden elromolhat, miközben szorít az idő. Emiatt nagyon könnyen feszültté válhat egy forgatás. Azt tapasztaltam, hogy a location területen dolgozó szakemberek különösen ki vannak téve ezeknek a nehézségeknek. Sokszor a helyszínesen csattan, ha a rendező vagy látványtervező nem tudja, hogy pontosan mit szeretne.

Mit szeretsz ebben a szakmában?

Rengeteg alkotást látok megszületni. Amikor megnézem a kész filmet, látom, hogy mi az, amit én találtam ki. Kredit szempontjából a film a rendező, az operatőr vagy a színész munkája, de tudom, hogy az adott jelenetben milyen arányban van jelen az én munkám vagy a kollégámé. Ha az egyik fotósom képet készít egy olyan helyszínről, amelyre senki sem gondolt, és a reklámban ugyanaz a beállítás köszön vissza, akkor tudom, hogy azt a látványt ő szülte meg.

Különösen szeretem a szabadságot, amelyet ez a szakma ad.

Nem kell évi negyvennyolc hétben heti öt napon bejárnom egy munkahelyre, mégis jó életet tudok biztosítani a családomnak, és van időm a gyerekemre is.

Mennyire kapcsolódsz érzelmileg a nagyjátékfilmekhez, amelyeken dolgoztál? A díszbemutatókra például eljársz? Figyeled a film sorsát?

Attól is függ, meddig dolgozom a filmen. A besúgó című sorozatba például rengeteg energiát fektettem, és egy kicsit a saját gyerekemnek is érzem. Az is számít, hogy milyen volt a kapcsolatom azokkal, akikkel együtt dolgoztam az alkotáson. Voltak filmek, amelyekhez munka közben érzelmileg egyáltalán nem kötődtem, mégis óriási öröm volt megnézni a végeredményt. Amikor elolvastam az Isteni műszak forgatókönyvét, nem gondoltam volna, hogy ennyire sikeres lesz. Olyan is előfordul, hogy nézek egy filmet, és ismerős a helyszín, aztán utólag jövök rá, hogy dolgoztunk rajta.

Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó helyszínes legyen? Mennyire tanulható ez a szakma?

Tanulható. Nem atomfizika. Fontos, hogy a helyszínvadásznak legyen érzéke meglátni a jó helyszínt egy épületben, és úgy tudjon gondolkodni, ahogy egy operatőr. Meg kell tudnia mutatni, hogy az adott hely miért lesz jó. Olyan fotót kell készítenie, amely meggyőzi a kreatív szakembereket.

Nemcsak ötletesnek kell lennie, hanem be is kell jutnia az egyes helyekre, amihez pedig elengedhetetlen a jó kommunikációs készség.

Nehéz meggyőzni egy ismeretlent, hogy beengedjen fotózni a lakásába. Néhány perc beszélgetés alatt bizalmi viszonyt kell kialakítani. Ez egyrészt adottság, másrészt bele is lehet tanulni.

Ez a szakma jó belépési pontot jelenthet a filmiparba egy olyan fiatalnak, aki nem végzett filmes iskolát, de jól kommunikál és tud fotózni?

Szerintem nem. Nagyon nehéz ezt a szakmát a nulláról elkezdeni. Azért fordulnak hozzám a produkciók, mert annyi összegyűjtött háttértudás van mögöttem és a csapatom mögött, ami nagyon felgyorsítja a munkafolyamatot. Ha fiatalon el szeretnék kezdeni filmezni, biztos nem a location scout és a location menedzser vonalon indulnék el, inkább produkciós asszisztensnek mennék. Az ismerőseimen keresztül keresnék egy filmest, aki gyártási vonalon dolgozik, és addig kaparnám nála a küszöböt, amíg éhbérért fel nem venne produkciós asszisztensnek. Ha sikerül megragadni a szakmában, a következő produkcióban már jobb fizetést adnak, és az ember eldöntheti, hogy merre akar tovább menni.

Egy hat évvel ezelőtti interjúban azt mondtad, hogy a location manager még mindig nagyon szürke zóna a filmgyártásban, és sokan megkérdőjelezték a létjogosultságát. Változott azóta valamennyire a helyzet?

Nem tudom megítélni, csak a saját tapasztalataim alapján tudok erről beszélni. Az évek alatt én is sokat változtam és a location management szakma is. Azt már fejlődésnek tartom, hogy nem kell arról beszélgetni egy producerrel, hogy miért kell megfizetni egy helyszínvadászt.

Korábbi interjúink a filmes szakmákat bemutató sorozatban:

„Az én feladatom, hogy megszülessen a döntés a néző fejében és beüljön a moziba” – Interjú Bedő Barna trailerkészítővel

„Mindig véresen komolyan veszem, hogy a lépésekkel karaktert adjak a színészeknek” – Interjú Győri Balázs zörejművésszel

„Mindenkire egyformán oda kell figyelnem, hogy a gépezet működni tudjon” – Interjú Nemes-Jeles Veronikával

Filmes szakemberek a tűzvonalban – Interjú Gonda Zsolt fegyvermesterrel

„A zenének minden esetben a képet és a narratívát kell kiszolgálnia” – Interjú Kalotás Csaba zeneszerzővel

„A vágó füle, szeme és szája vagyok” – Interjú Szigeti Krisztina naplóvezetővel

„Olyan a filmes világ, mint egy kis Tesz-Vesz város, ahol mindenki megtalálja a helyét, aki szereti ezt a pályát” – Interjú Lányi Eszterrel a filmes szakemberképzésről

„Amikor azt mondják, »Tessék!«, minden megszűnik létezni, csak a feladatra figyelsz” – Interjú Piroch Gáborral a kaszkadőrszakmáról

„A hangok titkos élete” – Interjú Zányi Tamás hangmesterrel

„A standfotós egy mázlista outsider” – Interjú Szabó Adriennel

„Volt, amikor élőben figyeltem meg, hogy néz ki egy halott” – Interjú Pohárnok Iván maszkmesterrel

„Régen mindig odamentem a vágóhoz, és az utolsó képkockákig küzdöttem” – Interjú Pohárnok Gergely operatőrrel

Hivatásos veszélykeresők – Interjú Gulyás Kiss Zoltán és Bács Péter kaszkadőrökkel

„Ez a szakma nem adja könnyen magát” – Interjú Lemhényi Réka vágóval

„Addig írj, amíg működni nem kezd a sztori!” – Interjú Hegedűs Bálint forgatókönyvíróval

„Képek használati utasítás nélkül” – Interjú Pater Sparrow látványtervezővel

„A színpad mindennek az alfája és ómegája” – Interjú Csőre Gáborral a magyar szinkronszakmáról