Repülés és felnövés – A Kiki, a boszorkányfutár című meseregény és animefilm összehasonlító kritikája

Mijazaki Hajao azon japán animefilm-készítők egyike, akinek alkotásai világszerte, így Magyarországon is széles körben ismertek és méltatottak, gondoljunk csak az Oscar-díjas Chihiro Szellemországban (2001) vagy A vándorló palota (2004) című alkotásaira. Rendezéseiben Miyazaki jellemzően szívesen nyúl irodalmi történetekhez: regényadaptáció A vándorló palota, a Szél támad (2013) és a Kiki – A boszorkányfutár (1989) című alkotása is. Kérdés azonban, hogy a rendező, aki előszeretettel tekinti az alapművet pusztán kiindulópontként filmjeihez (A vándorló palota például csak nagy vonalakban hasonlít a regényre), ezúttal mennyire rugaszkodott el az alapanyagától.

Egy tiniboszorkány kalandjai

A japán Kadono Eiko a magyar olvasók számára ismeretlen alkotó, holott közel 200 gyerek- és képeskönyv szerzője. Legismertebb alkotása a Kiki, a boszorkányfutár sorozat, amelynek első része 2023 őszén, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg először magyarul. A regény egy mágikus felnövéstörténet. Kadono mesevilágában a modern kor varázstalan emberei és a boszorkányok békében élnek egymás mellett. Ugyan a varázserővel rendelkezők száma a technológia egyre nagyobb befolyása miatt jelentősen megfogyatkozott (az eredeti mű 1985-ben jelent meg), a boszorkányok még őriznek néhány ősi tudást, például a seprűn lovaglást vagy – mint Kiki anyukája esetében – a tüsszentés ellenszerét. A hagyomány szerint, ha egy boszorkány eléri a tizenhárom éves kort, új városban kell letelepednie és foglalkozást választania. Ez a feladat vár Kikire is, aki elmaradhatatlan fekete macskájával, Dzsidzsivel indul útnak, és végül Koriko városában letelepedve repülőfutár vállalkozásba kezd.

Kiki első évét önálló boszorkányként a regény fejezetei rövid epizódokban, a meseregények szerkezetét követve mutatják be, ami elsősorban a kisebb gyerekeknek szóló történetekre jellemző. Kiki az epizódok elején szembesül egy problémával, amelyet a fejezet végére sikeresen megold, miközben tanul valamit saját magáról és a világról, új ismeretségeket köt, és barátokat szerez. (Ilyen felépítésűek például P. L. Travers Mary Poppins-történetei is.) Kalandjai során sok humoros és kedves figurával, szituációval találkozik, például egy mindent megoldó asszonnyal vagy egy kötögető nénivel, aki mindenkinek, még a kéménynek is derékmelegítőt köt.

Varázsereje ellenére Kiki átlagos tizenhárom éves kislány, akinek problémáival könnyen azonosulhat az olvasó.

Kíváncsiskodó, néha ügyetlen boszorkány, aki keresi helyét a világban, kezdi felfedezni a másik nemet és a szerelmet, és bár olykor elbizonytalanodik, mégis bátran néz szembe a problémákkal. Kalandjai során fontos leckéket tanul az elfogadásról, az egymásra figyelésről és az előítéletekről.

Az epizódok nem bővelkednek váratlan fordulatokban, de szórakoztatóak. Ugyanakkor, bár a szöveg kellemes atmoszférájával végig fenntartja az olvasói érdeklődést, az olvasásélményt gyakran megzavarják a magyar fordítás olyan, a szövegvilágtól idegen, túlságosan kortárs szlengkifejezései, mint az „oké”, a „cuki” vagy a „de izé vagy”. Ez egyrészt azért zavaró, mert a regény világa a 20. század végi Nyugat-Európát idézi meg, másrészt a kötet eredeti, 1985-ös kiadási dátuma is idegenné teszi őket a szövegben. Ennek ellenére a könyv mint könyvtárgy jól tükrözi a regény világát: a borító színes rajza a repülés és a természetközeliség idilli hangulatát eleveníti fel, Hajasi Akiko eredeti, a japán kiadásból átvett, gyerekrajzra emlékeztető tusillusztrációi pedig érzékletesen idézik meg Koriko városának múlt század végi atmoszféráját.

Hagyomány és felnövés

Mijazaki Hajao közvetlenül a nagy sikerű Totoro – A varázserdő titka (1988) című mesefilm után kezdett bele a Kiki-anime elkészítésébe a Studio Ghiblivel. Ugyan a regény alapszituációját megtartotta, többnyire csupán egy-egy mozzanatát emelte át (például Kiki otthonról való elindulásának hagyományát vagy találkozását O-szonóval). A film nagy részében azonban eltávolodik az eredetitől, és olyan – a regényben is feltűnő, ám kevésbé hangsúlyos – témákat helyez előtérbe, amelyek több művében is foglalkoztatták (emiatt egyébként konfliktusba is került a szerzővel, Kadono Eikóval).

A függetlenné válás nehézsége és a hagyományok tisztelete a filmben, akárcsak a regényben, központi probléma, azonban Miyazaki – az eredeti meseregény-szerűségével ellentétében – látszólag inkább a kamasz és fiatal felnőtt nézőközönséghez szól, ugyanis jóval nagyobb hangsúlyt fektet Kiki identitáskeresésére és kortársaival való kapcsolatára. A rendező műveiben a főhősök kapcsolatai jellemzően a szerelem, a barátság és a vonzalom határmezsgyéjén mozognak (például a Chihiro Szellemországban esetében Haku és Chihiro, vagy a Laputában Sheeta és Pazu között). Szemben a regénnyel, ahol Tombo csupán a hatodik fejezetben tűnik fel, Miyazaki feldolgozásában Kiki és a fiú már a történet legelején találkozik, és kezdeti idegenkedésük fokozatosan barátságba, majd vonzalomba fordul. Eközben Kikinek meg kell küzdenie saját zűrzavaros érzéseivel, a féltékenységével és bizonytalanságával, amiért nem érzi magát elég lányosnak kortársaihoz képest.

Kiki bizonytalansága a hagyomány és a származás kérdésével is összefonódik, amely a boszorkányok hagyományos öltözéke kapcsán mind a filmben, mind a regényben megjelenik. A térd alá érő, fekete ruha helyett a modern világban nevelkedő kislány színesebben, divatosabban szeretne öltözni. A ruhával kapcsolatos bizonytalanság két aspektusa összefonódik: Kiki a boszorkányhagyományokban és a kortársai között is keresi a helyét. A kamaszlét problémáit tetézi az a – Mijazakira egyébként is jellemző – csavar, hogy Kiki egyik pillanatról a másikra elveszíti a varázserejét. A varázserejétől való megfosztottság (amely a tinédzserek útkeresését, bizonytalanságát szimbolizálja) teszi azonban lehetővé Kiki számára, hogy jobban megértse az embereket, és szorosabb kapcsolatot létesítsen velük.

Izgalmas megfigyelni, hogy a regény szereplői közül Miyazaki kiket emel be az animébe, hiszen az eredetiben az epizodikus felépítés miatt kevés a visszatérő karakter. Ilyen például az animefilmben nagy szerepet játszó O-szono, a pékné, aki befogadja Kikit, a kislányt barátjává fogadó festőlány vagy a repülés iránt élénken érdeklődő Tombo, aki a könyvben csupán néhány rövid jelenet erejéig kap szerepet. O-szono Kiki felnőtté válása szempontjából kulcsfontosságú karakter: a családjától elszakadt kislány életében az anya szerepét tölti be. Támogatói, beavatói szereppel bír a regényben csak néhány jelenetben szerepet kapó festőlány is, aki a filmben Kiki számára az érzelmek és a kamaszlét zűrzavarában utat mutató, idősebb és tapasztaltabb női karakter. A repülés kulcsfontosságú motívumához és az első szerelem kialakulásának élményéhez kapcsolódik Tombo, aki feltehetően a rendező repülés iránti érdeklődése miatt kap fontos szerepet a filmben.

A repülés varázsa

A regényben Tombo egy repülősszakkör tagja. A filmben ezzel szemben nemcsak Tombo érdeklődik a repülés iránt: a város közelében állomásozó hatalmas léghajó felszállása az egész közösséget, sőt az egész országot felcsigázó esemény. A rendező repülés iránti szenvedélye szinte az összes filmjében megjelenik: fontos szerepet kap a Nauszika – A szél harcosaiban (1984) és a Porco Rosso – A mesterpilótában (1992) is, sőt mi több, eredetileg utolsónak szánt filmjét, a Szél támad-ot teljes egészében e témának szentelte. Nem véletlen tehát a változtatás sem, hogy szemben a regénnyel, amely egy sokkal humorosabb megoldást választ, pont a léghajó elszabadulásának megakadályozása lesz az a mozzanat, amely Kikit hőssé teszi a városlakók szemében.

A film összetett módon alkalmazza a repülés szimbólumát egyrészt mint a kamaszlét tapasztalatát, másrészt mint szerelemtoposzt.

A boszorkány közvetlenül azután veszíti el a repülés képességét, hogy meghitt pillanatát Tombóval, a kezdődő vonzalom megélését megszakítják a fiú lekezelően viselkedő barátai. A repülés elvesztése ily módon többszörösen szimbolikus: egyszerre értelmezhető a szerelem szárnyaló érzésében való megakadásként és a kamaszlét bizonytalanságainak visszahúzó erejeként. Ez az értelmezés a képesség visszanyerésével válik teljessé, ahogy Kiki éppen a fiú hatásának köszönhetően tud újra repülni, és megmenteni Tombo életét.

Miyazaki a regényben csupán a megszokott állati segítőtárs szerepét betöltő Dzsidzsi karakterét is árnyalja. Míg a regényben a macska egyértelműen a segítő statikus szerepében jelenik meg, addig a filmben maga is fejlődik, és függetlenedik Kikitől. A regény világában a boszorkányok és macskáik között különleges kapcsolat áll fenn: a kiválasztott kiscica a boszorkány születésétől kezdve a kislánnyal nevelkedik, valamint ennek köszönhetően értik egymás nyelvét. A filmben Kiki úgy döbben rá, hogy eltűnt a varázsereje, hogy többé nem képes szót érteni Dzsidzsivel. Miközben Kiki megpróbálja visszaszerezni varázserejét, a macska fokozatosan függetlenedik gondviselőjétől (például ő is szerelmes lesz), míg végül hiába tér vissza Kiki varázsereje, már egyáltalán nem értik egymást. Miyazaki ez esetben azt a toposzt használja ki kreatívan, amelynek jellemzője, hogy az állatok megértésének képessége tipikusan a – természethez még közel lévő – gyerekszereplők sajátja. Kiki és Dzsidzsi felnövésének, fejlődésének tehát természetes velejárója, hogy bár a boszorkány visszanyeri varázserejét, többé nem értik egymást, hiszen mindketten felnőttek.

Nem csak gyerektörténet

A produkcióért felelő Studio Ghibli munkatársai az animációban nem követték Hajasi Akiko illusztrációit, hanem a rájuk jellemző, mára már ikonikus technikákkal és látványvilággal dolgoztak. A képek hatása tagadhatatlanul „mijazakis”: a békés, érintetlen természetet ábrázoló nagytotálok elmaradhatatlanok, ugyanakkor tökéletesen illeszkednek a könyv leírásainak atmoszférájához. Ezt a hangulatot csak még tovább erősíti a zene. A rendező, akárcsak legtöbb filmjében, ezúttal is Hiszaisi Dzsó zeneszerzővel dolgozott együtt, aki a tőle megszokott érzékenységgel komponálta meg a Kiki olykor kellemesen üdítő, olykor játékos, ám sosem giccses dallamait.

Összességében elmondható, hogy a Kiki, a boszorkányfutár regény- és animeadaptációja két különböző irányba viszi el a boszorkánylány történetét. Mindkét mű fókuszában a függetlenedés és az útkeresés nehézségei, illetve önmagunk keresésének kérdései állnak, ugyanakkor míg a regény a meseregények epizodikussága miatt egy kedves hangulatú, tanító célzatú gyerekregény marad, addig a feltételezhetően idősebb korosztályt, kamaszokat és felnőtteket célzó Mijazaki-adaptáció sokkal rétegeltebben, szimbolikus jelentéseken keresztül mutatja be a boszorkány felnőtté válásának történetét.