Szerelmes szívek, duzzadó izmok – Kritika a Kivérző szerelem című filmről

Július 18-án a magyar mozikba is megérkezik az idei nyár sokak által legjobban várt filmje, a Kivérző szerelem, amelyet megelőzött a híre. A queer movie-ként és leszbikus bosszúdrámaként is aposztrofált angol–amerikai mozifilm külföldi premierjei botrányoktól voltak hangosak, a beszámolók szerint ugyanis a Brüsszeli Nemzetközi Fantasztikus Filmfesztiválon többen homofób bekiabálásokkal zavarták meg a vetítést, sokan kivonultak a teremből, és fizikai erőszakba torkolló esetek is kísérték a bemutatók, az Egyesült Államokban pedig rendőrök vittek ki egy férfit a filmről közszeméremsértés miatt. A rendező, a harmincnégy éves Rose Glass a Saint Maud című pszichológiai horrorral mutatkozott be 2019-ben, második egész estés moziját, a Kivérző szerelmet szintén az az amerikai A24 stúdió jegyzi, amely előszeretettel ad teret a merész szerzői vízióknak és kísérletezésnek, és ahol olyan alkotások készültek, mint a Fehér éjszakák, az Örökség, az Amitől félünk, az Egy szent szarvas meggyilkolása vagy a tavasszal bemutatott, Erdély Mátyás által fényképezett Vaskarom.

A Kivérző szerelem egyik főszereplője Lou (Kristen Stewart), aki egy Isten háta mögötti lepattant konditeremben dolgozik mindenesként, majd itt találkozik Jackie-vel (Katy O’Brian), a tűzről pattant testépítővel, aki épp Las Vegasba tart egy versenyre. A két lány villámgyorsan egymásba szeret, de még mielőtt mélyebben megismerhetnék egymást – és mi is őket –, viszonyuk komoly próbatétel elé kerül, amikor magukra haragítják Lou apját (Ed Harris), aki az egész várost a markában tartja, lányával pedig már régen megromlott a kapcsolata. Rose Glass filmje igazi stíluskavalkád és érzelmi hullámvasút: lassan indít, visszarepíti a nézőt a ’80-as évek vidéki Amerikájába, valamint a tesztoszterontól túlfűtött és izzadtságtól csöpögő edzőtermek világába, majd explicit módon bemutatja a két főhősnő kibontakozó szerelmét és dominanciaharcát, aztán átcsap fekete komédiával kevert véres, mocskos bűnügyi thrillerbe, teszi mindezt rendkívül szórakoztató módon. 

A Kivérző szerelem egyik legnagyobb erénye, hogy folyamatosan kimozdítja a nézőt a komfortzónájából, és mindig képes meglepetést okozni.

A rendező olykor a legbrutálisabb, legfeszültebb jelenetekbe is képes belecsempészni némi morbid humort, így sokszor akkor is megnevetteti a nézőt, amikor térdig gázolunk a vérben, ugyanakkor képes fenntartani a feszültséget, és nem veszi el a dráma élét. A Kivérző szerelem ebből a szempontból eszünkbe juttathatja a Coen-testvérek filmjeit, melyekben a halál és az abszurd humor kéz a kézben jár, és egyetlen hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosság még nagyobb erőszakhullámot okoz, továbbá megidézi Quentin Tarantino klasszikusait, melyek a nyers erőszakot is elképesztően szórakoztató módon viszik vászonra. Ezek mellett Oliver Stone remekművére, a Született gyilkosokra is asszociálhatunk, melyben szintén a szerelem, gyilkosság és a szabadság a három legfontosabb hívószó.

A Kivérző szerelem nem fukarkodik a brutalitással, az egyik jelenetben például olyan kegyetlenül törnek össze a szemünk láttára egy emberi arcot – amelyet aztán még jó párszor hosszasan a szemünk elé tolnak –, hogy többen is egy emberként szisszentek fel a moziteremben.

A nyers kegyetlenség és a féktelen energia kifejezetten jót tesz a filmnek.

Csakúgy, mint a fojtogató, noiros atmoszféra, amivel operál. A kopottas, sárgás-zöldes színvilág és a neonfények villódzása remekül idézi meg a ’80-as évek hangulatát, a klipszerű jelenetek, hirtelen felvillanó álomképek és hallucinációk is hatásosak, a végtelennek tűnő kietlen új-mexikói helyszín pedig további hangulatelemet biztosít a véres bűnügyi történetnek. Ez a ridegség és kopárság köszön vissza Clint Mansell zenéiből is. A film éjszakai autós jeleneteit nézve pedig néha úgy érezhetjük magunkat, mintha a GTA (Grand Theft Auto) videójátékok egyik küldetésébe csöppentünk volna. Ami a színészgárdát illeti, Kristen Stewart magabiztosan hozza a vagány és szerethető főhősnő karakterét. A 73 éves Ed Harris ezúttal sem vallott szégyent, remekül játszotta a titokzatos, kiszámíthatatlan apafigurát, akinek már a tekintete is hátborzongató, a frizurájáról nem is beszélve. Az eddig főleg sorozatokban játszó Katy O'Brian nyújtotta talán a legemlékezetesebb alakítást a fékezhetetlen Jackie szerepében.

A Kivérző szerelem merész, bevállalós film és kifejezetten izgalmas műfaji egyveleg a mindent legyőző szerelemről. Bár a nyár közepén érkezett, felejthető limonádénak semmiképp sem lehet nevezni. Rose Glass láthatóan önfeledten megvalósíthatta rendezői elképzeléseit, és nem kellett kompromisszumokat kötnie, az eredmény pedig egy emlékezetes második nagyjátékfilm, amellyel stílusosan tette le a névjegyét a szakmában, és amit a zsáner rajongói évek múlva is szívesen néznek majd újra.

A Kivérző szerelem július 18-tól látható a magyar mozikban.