A görbe tükör meghasad – Kritika A szer című filmről

A történet hősnője egy lassan népszerűségét vesztő, korosodó színésznő, Elisabeth Sparkle (Demi Moore), akinek a csillaga egyre halványabban ragyog Hollywood egén. Miután a sztárt kirúgják hosszú évek óta vezetett fitneszshow-jából, teljes kétségbeesésében egy illegális készítménytől reméli az újabb lehetőséget. A titokzatos eredetű szer kifejlesztői ugyanis az örök fiatalság ígéretét nyújtják a felhasználók számára. A beavatkozás azonban a testi hibák és az öregedés jeleinek végleges eltüntetése helyett egy tökéletes fizikumú klón – Elisabeth esetében Sue (Margaret Qualley) – létrehozását kínálja, hogy az önmagukkal elégedetlen résztvevők új énjükön keresztül teljesedhessenek ki. A folyamatnak ugyanakkor komoly ára és szigorú szabályai is vannak: a felhasználó és a mása ugyanazon személy két változata, ezért hetente kötelezően helyet kell cseréljenek egymással, miközben mindennap kénytelenek stabilizálni az állapotukat a másik énjükből kinyert esszenciával. A szer túlhasználásából eredő testi változások ráadásul nem visszafordíthatóak.

Önsorsrontó képmások

Elisabeth Sparkle-nek már a neve is szikrát vagy csillogást jelent, az idő előrehaladtával ugyanakkor – az önreflexív szerepben feltűnő Demi Moore-hoz hasonlóan – éppen ezt a meghatározó tulajdonságát veszíti el a kiöregedő híresség. A szer Oscar Wilde klasszikus regénye, a Dorian Gray arcképe és Robert Zemeckis hollywoodi intrikákban dús szatírája, a Jól áll neki a halál tematikus egyvelegét idézve jeleníti meg a korral járó relevanciavesztésből és az elmúlásból fakadó félelmeket a szórakoztatóipar felnagyított szűrőjén keresztül. Azonban míg az aranyifjú Dorian Gray helyett kísérteties képmása öregedett, Zemeckis filmjének szó szerint halhatatlanná váló színésznői pedig egymással vetélkedtek a figyelemért, addig Sue fiatalsága Elisabeth gazdatestét szipolyozza ki, így a cselekmény végig a saját ellenségévé váló hősnő belső konfliktusaként zajlik. Noha a dekadens élvhajhászatba merülő tökéletesített én épp úgy éli meg elődje önfeledt sikereit és korábbi népszerűségét, ahogy a feltörekvő színésznők új generációja folyamatosan veszi át az egykori világsztárok helyét.

A szer – magyar szinkronos előzetes

A karaktert alakító Margaret Qualley ráadásul Andie MacDowell lányaként maga is másodgenerációs hollywoodi híresség. A szintén beszédes nevű klón (a Sue jelentése: beperelni, pert indítani) ugyanakkor tapasztaltabb verzióját és rajta keresztül a korosodást hibáztatja az őt ért megpróbáltatásokért. Hiszen a szer használatát övező, elsőre egyszerűnek tűnő korlátozások hamar komoly terhet rónak az önmagával viaskodó, féktelen nőre.

Elisabeth és Sue öngyűlölő párharcában a különböző plasztikai beavatkozásokra vállalkozó, gyakran testképzavaros nők motivációi fejeződnek ki, és a történet során a betegséget meghatározó pszichés torzulások vetülnek ki a fizikai megjelenés szubjektív felfogására.

Így Elisabeth tökéletes sminkben és lehengerlő öltözetben is bizonytalannak és elégedetlennek érzi magát a tükör előtt. Állapota végül odáig fajul, hogy inkább lemondja a találkozóját, és a továbbiakban kizárólag Sue-ként vagy szükség esetén csak teljes inkognitóban merészkedik emberek közé.

A fiatalabb én tehát fokozatosan uralkodik el a személyiség felett, miközben Sue-nak is megvannak a maga mindennapi nehézségei, melyek következtében a tökéletesség kényszeres hajszolása idővel paranoiához és önkizsákmányoláshoz vezet. Mialatt a megnyerő megjelenésű Sue a szerhasználat megengedett kereteit túllépve igyekszik új házigazdaként ismét felfuttatni Elisabeth régi tévéműsorát a nő egyre torzuló szépségének rovására, addig a letűnt híresség otthonába zárkózva tömi magába az üres kalóriákat, melyek fiatalabb énjén is kiütköznek. A média – különösen nőket érintő – szépségideáljának kíméletlen sztenderdjei azonban folyamatos nyomás alá helyezik a megfelelési kényszeres, instabil személyiséget. A könyörtelen elvárásokat támasztó nagymenő producer, Harvey (Dennis Quaid) karaktere pedig nemcsak névrokona a #metoo botrányok kirobbanását okozó visszaélések arcává váló Harvey Weinsteinnek, hanem a férfiak elvárásait minden eszközzel kiszolgálni vágyó iparági normák képviselője is.

Távol a glamourtól

A szer ennek megfelelően a kizsákmányoló nézői tekintetnek alávetett vizualitás hatásmechanizmusának megfordításával tart görbe tükröt a közönség elé. Hiszen a közszemlére tett női idomok és a már-már pornográfiába hajló, nagymértékű meztelenkedés szokásosan vágykeltő látványa ezúttal testhorrorral borzasztja el az ácsingózó tekinteteket, a szereplőket megszépítő hollywoodi glamour pedig a nyers kendőzetlenség esztétikájába fordul, miközben a különböző premier plánok az intimitás érzékeltetése helyett az undor felnagyítására törekednek. Az aerobikgyakorlatokat végző hősnő bájairól és az ügynöke cigarettára harapó, sárga fogsoráról, vagy az ételmaszatban tocsogó ujjairól készült szuperközeli felvételek például hol kifejezetten kényelmetlenné, máskor egyenesen visszataszítóvá teszik a látottakat. Kifejező továbbá az a filmet keretező beállítás, amely felülnézetből mutatja Elisabeth hollywoodi hírességek sétányán elhelyezett csillagát az évek során, ahogy az ünnepelt letételt követően előbb jelentőségét vesztett hétköznapi utcakővé, majd a véres borzalmak helyszínévé válik, így szemléltetve a híresség sorsának alakulását és azt, hogy alakja miként változik a közönség szemében.

A hősnőt ráadásul folyamatosan kísértik saját torzult pszichológiai tükörképének fenyegető megjelenései. A fordulatokat hozó kulcsjelenetek rendszerint különböző fürdőszobákban zajlanak, melyek tükröződő csempés és üvegfelületei, illetve tényleges tükrei szembesítik helyzetével a hiú sztárt, aki gyakran saját arcképére reagálva cselekszik vagy hoz döntéseket. Munkahelyének vörösre festett, hosszú folyosói és útvesztőmintás szőnyegei pedig a Ragyogás szellemhotelének kísérteties elmelabirintusaira emlékeztetnek, miközben a falakat Elisabeth korábbi műsorainak poszterei díszítik, melyekről önmaga fiatalabb alakjai néznek rá vissza. Otthonában szintén megtalálható egy róla készült hasonló óriásplakát, amelyet épphogy sikerül eltüntetnie, hatalmas ablakával szemben máris felállítanak egy hirdetőtáblát az új műsor reklámozására, amelyről a tökéletes Sue mosolyog rá vissza egész nap. A fiatalabb lányt ugyanakkor a show-műsor próbái alatt nyomasztják a testi hibáit kiemelni képes, a képet több síkra osztó monitorok, ahogy a kamera „szemének” külön beállításokon hangsúlyozott jelenléte is fokozza az ábrázolásmódbeli sajátosságok önreflexív jellegét.

A formavilág továbbá a stúdiórendszeren kívül készült exploitationfilmek tabudöntögető megoldásaiból és az új francia extremitásmozgalom felforgató esztétikájából inspirálódik.

Coralie Fargeat forgatókönyvíró-rendező az intézményesített normák megszokásai ellen lázadó stílusirányzatok képviselőihez hasonlóan előszeretettel tobzódik a szexuális dekadencia, a zsigeri erőszak és a nyugtalanító pszichózis önfeledt ábrázolásában. Így A szer vágatlan hosszú beállításokban mutatott véres képsorai és praktikus maszkeffektjei elsősorban a 80-as évek VHS-korszakának brutalitását idézik, miközben a társadalomkritikus állítások az olyan rendhagyó elbeszélésmódú kortárs francia alkotások mintájára fogalmazódnak meg, mint többek között a Visszafordíthatatlan, a Mártírok, a Nyers, a Titán vagy Fargeat előző egész estés alkotása, A bosszú. A rendezőnő viszont ezúttal sem képes mértéktartóan alkalmazni az alternatív formanyelvben rejlő lehetőségeket, így önreflexív képi fogalmazásmódja ismét komolyanvehetetlenül eltúlzott, tartalmatlan magamutogatásba torkollik.

A három részre osztott történet egyes fejezetei a hősnő aktuálisan domináló énjére koncentrálnak, a valóságtól egyre inkább elrugaszkodó narratíva túlfeszített koncepciója ugyanakkor idővel nem képes újabb szempontok felvetésére. Mivel a színésznő alakváltozatai nem lépnek közvetlen kapcsolatba egymással, ezért érdemi párbeszéd sem alakul ki közöttük, noha a karakter szinte ki sem lép az elméjét szimbolizáló penthouse-lakásból és az annak elfojtott tudatalattijaként megjelenő rejtett fürdőszobájából, ahol a metamorfózis zajlik. A lényegében egyszereplős kamaradrámává váló film perspektívája tehát jelentősen beszűkül, és nem tartogat további meglepetéseket az önmagát visszataszítónak látó hősnő tényleges szörnyszülötté alakulásának újabb állomásain túl. A testképzavar vizuális metaforájának kiterjesztése azonban hiába teszi a közönség számára is átélhetővé az egészségtelen önképű nő állapotát, a borzalmas testi deformációk fokozásának ötlettelenségében dagonyázó történet folyamatosan hitelteleníti el önmagát, mígnem teljes dekadenciába fullad.