Elátkozva és szörnyeteggé téve – Kritika a Péterfy Bori & Love Band Medúza című albumáról

Péterfy Bori énekesnői karrierjét az Amorf Ördögök zenekarban kezdte, 1999-től egészen 2007 áprilisáig, a zenekar megszűnéséig ő volt az énekesnő. Ezután nem sokkal alakult meg az új formáció, a Péterfy Bori & Love Band, amellyel viszonylag rövid idő alatt megkerülhetetlen figurájává vált az alternatív zenei nyilvánosságnak. Akkor még senki sem sejtette, hogy a Tövisházi Ambrus produceri kézjegyét viselő együttes nemcsak kósza színfolt lesz a hazai palettán, hanem egy stabil, a progresszivitást nem mellőző jelenség. Aztán jött 2007 ősze, amikor a Péterfy Bori & Love Band első nagylemeze megjelent. A Hajolj bele a hajamba hamar kultikussá vált, egy generáció érezte magáénak ezt a félig sanzonos, félig alternatív popba ágyazott világot, amelyet a zenekar hozott magával. Az album zömét Tövisházi Ambrus komponálta, a szövegeket pedig Tariska Szabolcs és Lovasi András írták.

A kezdeti lendülettel a Péterfy Bori & Love Band hamar keresett zenekar lett a fesztiválszervezők részéről.

A Sziget, a VOLT, a Fishing on Orfű vagy a Müpa színpadjain ugyanolyan intenzitással mozgatták meg a közönséget, mint az underground klubokban. 2009-ben és 2011-ben új albumokat adtak ki, a Love Band 2-t és a 2B-t, amelyek tovább szilárdították az addigra már megalapozott zenei világot.

A dekadens, noir pop-art vonal megmaradt, miközben egyre inkább kibővítették a hangzást: szintipopos elemek, finom elektronika és egyre fajsúlyosabb szövegek kerültek a palettára. A zenekar tagjai közül ekkor már stabilizálódott a fő csapat: Drapos Gergely (basszusgitár), Gáspár Gergely (dob), Pápai István (perka), Kukola Mihály (gitár) és persze maga Tövisházi Ambrus, aki az egész produkció mögött a kreatív hajtóerő volt. A zenekar fennállásának tizedik évében jött a Bori X, egy jubileumi album formabontó koncepcióval: egy ingyen letölthető mobilalkalmazáson keresztül volt elérhető, amelyben a hallgató interaktív módon fedezhette fel a dalokat.

A 2020-as Szikra-album a pandémiás bezártság idején született, tele belső feszültséggel és a külső világ iránti olthatatlan vággyal. Majd megjelent 2022-ben a zenekar történetét feldolgozó Borikönyv című kötet, amelyet a szakma is elismeréssel fogadott. 2023-ban a zenekar nagy jubileumi koncertet adott a Budapest Parkban, ahol vendégzenészek társaságában (Papp Szabi, Saiid, Lovasi András) mutatták meg, hogy a Péterfy Bori & Love Band még mindig ugyanazzal a lendülettel hívja táncba a lázadókat, az éjszakai barangolókat, és azokat, akik hisznek még az önfelszabadításban.

Fényben táncoló ködfoszlányok

Amikor egy előadó hosszú éveken keresztül egy adott karaktert képvisel, óhatatlanul felmerül a kérdés: hogyan lehet azt megújítani anélkül, hogy az identitás elveszne? A Péterfy Bori & Love Band a Medúzával pontosan ezt a kérdést válaszolja meg. A lemez egyszerre építkezik a zenekar elmúlt tizenhét évének karakteres zenei világából, miközben egy olyan atmoszferikus, sötéten csillogó univerzumba visz minket, amely a nyolcvanas évek szintipop hangzásától a színházi képiségig szinte mindenből merít.

Az underground színházi hagyományokból kinőtt Péterfy Bori mindig is a dáma szerepében tűnt fel: egyszerre femme fatale, kései new wave ikonnő és egy romlott metropolisz melankolikus háziistennője.

A Medúza ezt a karaktert helyezi be egy már-már szédítően nosztalgikus, mégis jövőbe mutató képi világba. A lemez hangulatát az álom és valóság határán lebegő dalszövegek adják, amelyek egyfajta távolságtartó iróniával reflektálnak az éjszakai város neonfényei között bolyongó, elveszett figurákra.

A sötétség ritmikája

A Love Band sosem volt az a zenekar, amely egyetlen stílusba zárta volna magát, de a Medúza mintha egyfajta válasz is lenne az utóbbi évek hazai zenei tendenciáira. Az elektronikus textúrák keverednek az indie rockos, posztpunkos riffekkel, és időnként egyfajta sanzonszerűség is átüt rajtuk. Ez a zenei világ egyszerre hozza be a nyolcvanas évek magyar underground hatásait, de közben kortárs nemzetközi inspirációk is felismerhetők benne. Nick Cave és PJ Harvey egyfajta találkozása a budapesti éjszakában, ahol a társadalom peremére sodródott figurák keresik az igazságot.

Már a nyitó trekk (A test) is letaglóz: mechanikus, lüktető groove, rideg és mégis érzéki szintetizátorok, miközben Bori hangja – ahogy az álmát meséli – egyszerre hívogat és taszít. A szövegben olyan filozófiai kérdések rejlenek, mint hogy a test és a lélek szétválasztása mennyire lehetséges, mennyire illúzió a fizikai lét primátusa. Tudattalanul ható, ismétlődő, szimbolikus aktusokon (Tűzvízlevegő) és a nyolcvanas évekbeli szintipopon át jutunk el a népmese-dekonstrukcióig, amelyben egy archaikus világkép ütközik egy modernebb feminista attitűddel (Huncut menyecskék). Aztán a melankóliából kerülünk a kontrollvesztés és az elkerülhetetlen pusztulás létállapotába (Medúza), mígnem a mesebeli tájakat magunk mögött hagyva (Kígyós mocsár) üvöltünk egy nihilista kiáltványt (Semmi jót) egy Tarkovszkij-film futurista diszkójában (Lézerfény), ahol a végzet és a szerelem összefonódik, mint a legkifinomultabb Dosztojevszkij-regényben (Szakadék), de a végén természetesen az érzékek és a lemezen befogadóként is átélt benyomások koncentrálódnak egy mágikus pillanatban (Mágia).

Állítások elidegenedésben

A lemez dalszövegeit rejtett utalások szövik át, amelyeket egyfajta posztmodern játékként lehet olvasni. A medúza maga is egy visszacsatolás a görög mitológiára, de ez a mitikus lény itt már nem pusztán egy szörny, hanem egy félreértett létező, aki a patriarchális társadalom szemében veszélyt jelent. Az ebből fakadó érzületi klíma az egész Medúzát átjárja, így a befogadók könnyen át tudják élni a szöveg elbeszélőjének érzelmeit, és betekintést nyerhetnek abba, hogy milyen elátkozva és szörnyeteggé téve élni. A Medúza tehát erős társadalmi kommentár is egyben.

A dalok szövegei sokszor egy olyan világ képét festik meg, ahol az egyén már nem uralja a saját narratíváját, hanem annak rabjává válik.

A Medúza tehát nem pusztán egy konceptlemez, hanem egy értelmezési keret; a Péterfy Bori & Love Band egy olyan hangot üt meg, amely ritkán hallatszik ilyen erővel a magyar alternatív színtéren: női, társadalomkritikus – egyszerre szomorú és felszabadult.

A Medúza tényleg átformál?

Az új Bori-lemez pontosan azt teszi, amit a cím sugall: lebegésben tart. Nem ad egyértelmű válaszokat, nem fogalmazza meg nyíltan a kérdéseit sem, hanem hagyja, hogy a hallgató maga érezze meg azt a furcsa kettősséget, amelytől ez a lemez egyszerre hipnotikus és nyugtalanító. Azoknak, akik szerették Péterfy Bori korábbi albumait, talán egy kis türelemre lesz szükségük, de ha egyszer elkapja az ember a ritmust, akkor egy nagyon is koherens, érett alkotással találja magát szemben.

A Péterfy Bori & Love Band albumán az alternatív pop-rock zene, a költészet, a mitológia és a társadalmi reflexiók külsőségmentes elegye egy külső világtól elzárkózó, ugyanakkor arra kényszerűen reflektáló univerzumot alkot. A lemez szövegvilága, amelyet Tariska Szabolcs precíz, de groteszk és metaszövegekkel teli stílusa ural, egyszerre kelt melankóliát és extatikus menekülési vágyat.

Ez a lemez maga a kővé dermedés mitikus lénye, akinek tekintete megbénítja azt, aki ránéz.

Ebben a szimbolikus értelmezésben Péterfy Bori elénekel egy modern Medúzát, aki nemcsak lebilincsel, de maga is csapdába esett. A dalok folyamatosan billegnek az erős női karakter szabadsága és a belső lélektani korlátok között. Az életre keltett történetekben Bori egyszerre alakja a társadalom szélén egyensúlyozó femme fatale-nak és az elnyomott, bezárt személyiségnek.