Napjaink Odüsszeiája – Narratív megoldások az EPIC: The Musicalben

Görög mitológia a 21. század populáris kultúrájában

Aligha bír nagy felfedezésértékkel a kijelentés, miszerint napjainkban reneszánszukat élik a görög mitológiai történetek és történetelemek a kortárs populáris kultúrában. Legyen szó akár a mítoszok újrameséléséről vagy átírásáról, esetleg mitológiai szereplők modern korba való átültetéséről, számtalan különböző kulturális ágazat és médium juthat eszünkbe, ahol az elmúlt években nagy sikert tudhattak magukénak a görög mitológiai tematikára épülő alkotások. A videójátékok terepén számos díjat bezsebelt a 2020-ban megjelent Hades – amelynek folytatásán jelenleg is gőzerővel dolgozik a Supergiant Games –, de szintén ebben az évben debütált az Immortals: Fenyx Rising, ahol hasonlóképp az ógörög istenek és hősök kapták a főszerepet.

Nehéz a görög mitológia kortárs jelenlétéről beszélni Rick Riordan amerikai író említése nélkül, akinek kultikus Percy Jackson és az olimposziak ifjúsági könyvsorozatából immár élő szereplős Disney-sorozat is készült, amely 2023 decemberében debütált a Disney+ streamingplatformon. Az irodalom világában az utóbbi években külön (al)műfajjá nőtte ki magát a görög mitológia híres – vagy épp elfeledett – női alakjaihoz való visszatérés, történeteik énelbeszélésként való feminista színezetű bemutatása.

A műfaj úttörőjének tekinthetjük Margaret Atwoodot, aki 2005-ben megjelent Pénelopeia című regényében éppen homéroszi mintára meséli el az Odüsszeia történéseit Odüsszeusz hűségesen várakozó feleségének, Pénelopénak a szemszögéből.

(Érdemes megemlíteni, hogy a regény a Canongate Myth című sorozat második része, amelyben különféle kultúrák – nem csupán görög – mitológiai történetei kerülnek átírásra kortárs nemzetközi írók tollából.) Atwood törekvéseit több írónő is követte, köztük a brit származású Patricia Barker, aki The Silence of the Girls (2018) és The Women of Troy (2021) című műveiben az Íliász háttérbe szorult női karaktereinek – köztük Bríszéisz, Andromakhé és maga Szép Helené – sorsát követi végig. Fontos kiemelni Madeline Miller nevét is, aki Atwoodhoz hasonlóan szintén csak az Odüsszeia egyik kulcsfontosságú női karakterének a történetét meséli el Kirké (2018) című művében, noha Miller sokkal jobban ismert az Akhilleusz daláról (2011), amelyben az Íliász legendás hősének életét – és legfőképp a Patroklosszal ápolt szerelmi kapcsolatát – értelmezi újra a female gaze felől.

Pataki Elvira Átjárók az Olymposra: A görög mitológia és a kortárs magyar YA fantasy című tanulmányában fejti ki a mitológiai történetek népszerűsödésének lehetséges okait, arra a következtetésre jutva, hogy egyrészt az antik kultúra ismeretének demokratizálódása, másrészt pedig a mitológiai szövegek könnyed adaptálhatósága áll a háttérben. A tudás demokratizálódása alatt azt érti, hogy míg korábban az antik történetek ismerete az elit kiváltsága volt, a klasszikus szövegek közoktatásba való átkerülése azt is eredményezte, hogy a mitológiai történetek a magaskultúrából a populáris kultúrába és annak jellegzetes médiumaiba – filmbe, képregénybe, videójátékba – vándoroltak át; „a műalkotásból globális igényeket kielégítő szórakoztatóipari árucikk vált”. Az adaptálhatóság kérdésében amellett érvel, hogy mivel a görög mítoszok nem egy egységes kánon részei, azok nem kodifikálhatók – különösen az istenekről szóló történetek, elvégre nehezen összeegyeztethető a politeizmus egy, egyes istenekről kizárólagos kijelentéseket tartalmazó „szent” könyv gondolatával –, így ezek a történetek kellőképp nyitottak és rugalmasak ahhoz, hogy bárki bármikor újraírhassa őket, hiszen annak idején a görög poliszokban sem történt ez másképp. Az eredeti szövegek újraértelmezésén, átírásán és kiegészítésén alapuló gyakorlatokat határozza meg Henry Jenkins kortárs média- és kultúrakutató remixkultúraként, amelynek egyaránt részese a (modern) szövegeket előállító médiaipar, valamint az ezeket a szövegeket fogyasztó, majd átalakító kreatív befogadó (prosumer).

Érdemes arról is említést tenni, hogy a görög mítoszok nem csupán a narratíva terén, de az azt közvetítő média szempontjából is hasonló rugalmasságot mutatnak. Ahogy az antik világ történetei a korban festmények, szobrok és épületek révén adaptálódtak, napjainkban ugyanilyen könnyedséggel vándorolnak filmekbe, képregényekbe, de akár zenei művekbe is.

Az eposztól a musicalig: az EPIC megszervezése

Jorge Miguel Rivera-Herrans – az EPIC szülőatyja – Puerto Ricó-i származású zeneszerző és előadóművész; noha személyes honlapján inkább történetmesélőként hivatkozik magára, aki nem hagyományos módokon közelít a dalszerzéshez, mivel látszólag disszonáns médiumokból merít inspirációt. Ezeket konkrétan meg is nevezi: a videójátékokat és az animéket említi, az előbbi a folyamatos haladás és fejlődés érzete/illúziója (sense of progression), míg az utóbbi a látványvilág és bizonyos narratív berendezkedések szintjén biztosít ihletet. Saját bevallása szerint már a főiskolai tanulmányai során elkezdett dolgozni egy, az Odüsszeia történetét (újra)elbeszélő musicalen, viszont a tényleges munkálatok és a felvételek megkezdése 2020 végére datálható, mivel Rivera-Herrans ezután, 2021 elején indította el TikTok-csatornáját, amelyet teljes mértékben a musical megvalósításának, később pedig népszerűsítésének szentelt. Joggal fogalmazunk úgy, hogy a megvalósításban kulcsfontosságú szerepe volt/van a TikToknak mint felületnek, hiszen a musical dalainak instrumentális rögzítése után Rivera-Herrans ezt a platformot használta – és használja a mai napig – meghallgatások meghirdetésére és kivitelezésére, a különböző karaktereket életre hívó énekesek és előadóművészek kiválasztására. 

Mindezt a TikTok duettfunkciója teszi lehetővé, amelynek köszönhetően a felhasználónak lehetősége van egy meglévő kép- és hanganyagra saját kép- és hanganyagával válaszolni,

így tehát a Rivera-Herrans által nyilvánossá tett dalrészletek és dalszövegek révén bárki feltölthette a saját maga által felénekelt verziót. A TikTokon belüli zenei meghallgatások szervezése nem új keletű, a Netflix A Bridgerton család című sorozata alapján készült The Unofficial Bridgerton Musical is a TikTokon szerveződött 2021-ben.

Az Odüsszeusz kalandjait újramesélő musical első sagája – tulajdonképpen az eposzi ének megfelelője – végül 2022 karácsonyán jelent meg, EPIC: The Troy Saga címmel, amely címének megfelelően a trójai háborút és annak következményeit meséli el Odüsszeusz szemszögéből, mielőtt megkezdődhetne a főhős évtizedeket felölelő hazaútja. Noha Rivera-Herrans már a release előtt is komoly rajongóbázist tudhatott magáénak TikTokon, a trójai saga debütálása után annak Warrior of the Mind című dala hamar virálissá vált a platformon, ennek köszönhetően pedig a TikTok mitológiaközössége – például a Percy Jackson-sorozat rajongói bázisa – is hamar rabjává vált az in-production fázisban járó musicalnek. A szerző ráadásul meglovagolta az első hullámot, hiszen alig egy hónap múlva, 2023 januárjában a következő sagát is megjelentette, EPIC: The Cyclops Saga címmel. A musical harmadik albumára már kicsit többet kellett várni, az EPIC: The Ocean Saga 2023 karácsonyán jelent meg.

Fontos tisztázni, hogy az EPIC nem helyezi modern korba a cselekményt, viszont mind a választott médium, mind pedig az elbeszélés módja és a használt nyelvezet jelentősen kibillenti a történetet annak eredeti, eposzi kontextusából. Noha alighanem magától értetődő, hogy a musicalben előforduló elektronikus hangszerek és hangtechnikák nem tekinthetők a diegézis részének – a történelmi tematikájú musicalek elég régóta jelen vannak a populáris kultúrában ahhoz, hogy ne okozzanak anakronisztikus érzést vagy disszonanciát a befogadóban –, viszont a nyelvezet (például Pallasz Athéné „badass” jelzővel ellátása az említett Warrior of the Mind című dalban), az olykor előforduló rapstílus, valamint a szerző által is megnevezett műfaji keveredések hozzájárulnak, hogy az EPIC egy friss, modern történet érzetét keltse a hallgatóban. (Hasonlóképp, mint a szintén történelmi tematikájú Hamilton és SIX musicalek.)

Az említett ihletmerítés a videójáték és a japán anime médiumából egyaránt tetten érhető a zene és a narratív szerkezet szintjén is. Különösképp az akciódús, harcokat vagy épp vitákat megéneklő dalok (The Horse and the Infant, Survive, Storm) hajaznak a két médium hangzásvilágára; a kórus és az erőteljes elektronikus hangszerek használata valóban megidézi egy-egy harcközpontú videójáték boss fight-zenéjét, vagy épp egy anime openingjét. A szerző bevallása szerint a God Games című dal esetében koncepció terén a Pokémon: The Elite Four, míg zenei téren a Kingdom Hearts című videójáték biztosított inspirációt. A műfaji vegyítés a TikTokon közzétett snippetekben is tetten érhető (még meg nem jelent sagák és albumok kidolgozatlan dalai, amelyeket Rivera-Herrans vagy a stáb tagjai énekelnek fel); például az említett God Games esetében az istenek közti erőfitogtatást megéneklő rész közben feliratok ismertetik a vitában részt vevő Arész és Athéné képességeinek a szintjét (level), illetve vizuális effektek is érzékeltetik, amikor az istenek bevetik emberfeletti erejüket. Az Odüsszeusz és Eurülokhosz összecsapását megéneklő dal esetében pedig Jorge Rivera-Herrans és Armando Julián valóban eljátsszák a karaktereik közti küzdelmet, mozgáskultúra terén is erősen utalva a videójátékok harci jeleneteire.

Nem elhanyagolható – sőt, külön értekezést igényelne – a musical rajongói közösségébe tartozó kreatív tartalomgyártók, főképp grafikusok és animátorok tevékenysége, akikkel a szerző a 2023 karácsonyán debütáló The Ocean Saga promóciójában már hivatalosan is együttműködött. A „Wolfythewitch” és „gigi” művésznevet használó artistok által készített beharangozó rajzok és animációk már vizualitásukban is erősen megidézik a japán animék stílusát, de később a szerző is megerősítette, hogy a megbízás során ő maga biztosított különféle animékből származó referenciát a grafikusok számára Poszeidón karakterének kidolgozásához (például a Death Note főszereplőjének ördögi mosolyát használta fel).

(További) narratív megoldások

A különböző médiumokból való ihletmerítés ellenére az EPIC elsődleges narrációs eszköze mégiscsak a zene és a dalszöveg. A szerző gondosan kezelt TikTok-profilján nem csupán a megjelenésre váró sagák beharangozói és dalrészletei érhetők el, hanem rengeteg önelemző tartalom is, amelyben Rivera-Herrans a musical háttérmunkálatairól, a dalszerzés mögötti gondolatmenetről, tervekről, szándékokról, illetve a dalokon átívelő motívumrendszerről oszt meg információkat a követőivel. A „kulisszatitkok” tüzetesebb megvizsgálása után kijelenthető, hogy az EPIC mögött egy olyasfajta tudatos tervezés áll, amely eredményeképp az utolsó hangszernek, vágásnak, illetve taktikai szünetnek is fontos történetmesélő szerepe van.

A szerző elmondása szerint minden karaktert egy-egy bizonyos hangszer reprezentál, a hangszer megszólaltatásának módja pedig reflektál a karakter különböző megnyilvánulásaira, érzelmi állapotára.

Odüsszeuszt a gitár képviseli, és attól függően, hogy épp állhatatos hadvezérként vagy sebezhető, honvágytól égő családapaként nyilvánul-e meg, más-más gitár szólal meg az éneke mögött. Az előbbi esetében egy durvább hangzású elektronikus gitár, míg az utóbbi esetében egy akusztikus, nejlonhúros gitár. Feleségét, Pénelopét a brácsa reprezentálja, és bár a karakter javarészt csak jövőbeli sagákban és dalokban jelenik majd meg ének szintjén, viszont amikor Odüsszeusz Pénelopé után vágyódik, a gitár mellett a brácsa is felcsendül a háttérben. Ennek mintájára a fiuk, Télemakhosz kíséretében egyaránt megjelenik a gitár és a brácsa, megidézve a szüleit, viszont mivel a karakter Pallasz Athéné pártfogását és barátságát is élvezi, így dalainak az indie zongora is állandó kísérője, amely a bölcsesség istennőjének fő motívuma.

A szerző rendkívül kreatív módon bánik az istenek hangzásbéli megjelenítésével is, ez különösképp a kórushasználat terén nyilvánul meg. Míg Odüsszeusz éneke esetében a háttérben felcsendülő kórust legtöbbször a legénysége biztosítja, tehát a kórus a diegézis része, hiszen olyan karakterek szólalnak meg, akik a cselekmény adott pillanatában jelen vannak, az istenek esetében a kórus sokszor a semmiből tűnik elő – vagy a diegézis szintjén jelen sincs –, ezzel még inkább hangsúlyozva isteni kilétüket. Ami az isteni képességeket illeti, Rivera-Herrans elárulta, hogy Athéné egy úgynevezett „quick thought” technikát alkalmaz, amelynek értelmében képes a partnere elméjét egy másik dimenzióba húzni, ahol mentális párbeszédet folytat fele, miközben a valóságban megáll az idő, ezen túl képes láthatatlanná is válni, illetve megtévesztés céljából kivetíteni az alakját bárhová a térben (projection). Az istennő képességei a musicalben szöveg szintjén nincsenek megmagyarázva, viszont a projection jellegzetes hangeffektje, illetve a háttérben felcsendülő zongoramotívum mindig elárulja, ha Athéné a közelben van, még ha a főhős nem is tud róla. Különösen fontos jelenet, amikor a Ruthlessness című dalban Poszeidón halállal fenyegeti Odüsszeuszt a küklopsz, Polüphémosz megvakítása miatt, a tengeristen haragját kifejező harsogó trombita mögött pedig alig észrevehetően megbújik néhány kárörvendő zongoraakkord, mintha Athéné azt üzenné Odüsszeusznak, hogy ő előre figyelmeztette, következményekkel jár, ha nem végez Polüphémosszal.

Ugyancsak kiemelendő, hogy a musical a zenei eszközök mellett az Odüsszeia eredeti médiumának, az eposznak a narratív eszközeit, az eposzi kellékeket is megidézi és aktívan használja. Nyilván a témához kötődő eposzi kellékek (rendkívüli téma, rendkívüli hős, deus ex machina, csodás lények jelenléte stb.) adottak, ezeknél talán érdekesebb lehet az enumeráció, azaz a seregszemle, az anticipáció, azaz a jóslat, amelyek már rögtön a legelső dalban (The Horse and the Infant) feltűnnek, de voltaképpen idesorolható az in medias res történetkezdés is, hiszen a hallgató már a musical első dalában a trójai falóban találja magát.

Az EPIC: The Musical több szinten is a kortárs populáris kultúra egyik legizgalmasabb projektjének tekinthető. A görög mitológia remixelése aktuális és trendkövető, a szerző pedig jól láthatóan képes megteremteni az egyensúlyt a hagyománykövetés és az inkluzív újítások között, legyen szó akár a forrásszöveg átírásáról (például az eredeti műben férfiként megjelenített szélistent, Aioloszt Kira Stone énekesnő hívja életre a musicalben), akár a musical mint műfaj és médium újragondolásáról, kibővítéséről. A vizuálisan domináns médiumokból – mint a videójáték és az anime – merített inspiráció kreatív narrációs technikákat teremt, amelyekről maga a szerző nyilatkozik a közösségi médiában megosztott tartalmaiban, egyfajta „antikapuőr” szerepben tüntetve fel magát. A musical TikTokon való megszervezése, vizuális kibővítése és promóciója rendkívüli platformtudatosságról árulkodik, a rajongói tartalomgyártókkal való nyílt együttműködés pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a közönség még évekig feszült figyelemmel kísérje a fokozatosan megjelenő sagákat. A musical következő albuma 2024. február 14-én érkezett The Circe Saga címmel.