„A Jókai-kód” – A Kortárs folyóirat februári számának ajánlója

Jókai Mór nevét az elmúlt években legtöbbször az Aranyember és általában a szerző műveinek középiskolai oktatása kapcsán fellángoló viták miatt hallhattuk. Sokan valóban az iskolapadban találkoznak vele utoljára, és az átlagos olvasóban valószínűleg a legismertebb négy-öt regény alapján (ha valóban olvasta, és nemcsak a filmadaptációkat látta) alkotott kép rögzül egy életre a szerzőről. A Kortársban a kerek évforduló alkalmából ezúttal Jókai életművének idősebb és fiatalabb kutatói által írt fontos tanulmányok segítségével igyekszünk felvillantani a rendkívüli életmű sokoldalúságát. „Az izgalmas és tudományos szempontból is magas értékű tanulmányok különböző nézőpontokból és módszerekkel közelítenek a Jókai-művekhez, felmutatva ezzel mind az életmű gazdagságát, mind az irodalmi módszerek, megközelítések sokszínűségét. De a tanulmányok mellett fontos az is, hogy olvasóink vegyék elő és olvassák újra (vagy először) Jókai ismert és kevésbé ismert regényeit, elbeszéléseit, verseit, színdarabjait. Nem fogják megbánni” – olvashatjuk Thimár Attilának a számhoz írt bevezetőjében.

Március 5-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban a Jókai 200 – Jókai aktualitása napjainkban címmel tartott rendezvényünkön a februári szám szerzőinek részvételével beszélgetünk minderről. Az esemény nyitott, mindenkit szeretettel várunk!

Rátérve a tanulmányokra, Fried István „Miként ha alvó rémek szerteszét / Ébredve…” című írásában Jókai kevesek által ismert elbeszélő költeményeivel foglalkozik. Az elsődleges motiváló erő, amely a szerzőt bizonyos témáknak ebben a műfajban való közreadására késztette, az volt, hogy alternatívát nyújtson a kor rossz minőségű ponyvanyomtatványait fogyasztó közönségnek. Ha ezek a művek nem is érnek fel a regények színvonalához, olvasásszociológiai szempontból fontos szerepet töltöttek be. „Megerősíteni tudom: nincs szükség a Jókai-versek »rehabilitálására«, nem esztétikai értékükkel kérnek és kaphatnak helyet a magyar költészet történetében, de eszme- és gondolkodástörténeti nézőpontból feltétlenül számon tartandók Jókai pályájának értelmezésekor.”

Megtudhatjuk-e végül teljes bizonyossággal, hogy ki volt Fatia Negra, és mennyire fontos ez a történet szempontjából? Szilágyi Márton A boldogtalanság útjain címmel Jókai egy ismert műve, a Szegény gazdagok kapcsán tesz fel izgalmas kérdéseket, áttekintve a művel kapcsolatos legfontosabb korábbi elemzéseket is.

„Jókai Kedves atyafiak című elbeszélése – egyfajta »állatorvosi lóként« – az irodalmi önreflexió szinte valamennyi, Jókai által előszeretettel gyakorolt formájára kínál példát. Folyamatosan azt a kérdést tematizálja: mi az irodalom?” – írja Hansági Ágnes Mit tanít nekünk Jókai az irodalomról? című tanulmányában, melyben egy érdekes, iróniától sem mentes művön keresztül mutatja be Jókai mai napig aktuális reflexióit az irodalmi mű mibenlétére vonatkozóan.

Fülöp Dorottya a szerző barátjának, Petőfi Sándornak az alakját megidéző Sylvester éjszakák című művet vizsgálja. „Jókai egyetlen alkalommal sem írja le Petőfi nevét a szövegben. Kiléte a közismert életrajzi referenciapontok felismerése, illetve néhány, az életművére gondosan kiválasztott allúzió révén azonosítható.”

Az oktatási rendszerről folyó diskurzusban az egyik legvitatottabb kérdés Jókai tanítása. Vinczellér Katalin, a Veres Pálné Gimnázium tanára Kibiztosított kézigránát című tanulmányában fejti ki sokéves tanítási tapasztalata alapján azt, hogy milyen módon lehetne jobban nyúlni ehhez az életműhöz a középiskolákban.

Átevezve a prózarovatra, Novák Valentin Dr. Rotács, a börtöntéka őre című novelláját ajánljuk, amelyben egy hajdani elítélt elmélkedik az aluljáróban őt faggató újságírónak arról, hogy valóban jobb-e kint, mint bent. A látszólag könnyen eldönthető kérdés már nem is annyira egyértelmű a szöveg végére érve.

„A költő nem erőszakoskodik. A költő udvariasan csak ürügyet ád egy megindulásra. A költő háttérben marad, a vers mögött, az érzése mögött s egy rajzot nyújt át az olvasónak. Ezt a rajzot az olvasó világítja át az érzésével s ekkor kiszínesedik, mint azok a látszatra szürke, igénytelen képecskék, melyeket a gyertyaláng elé kell tartani” – írja Kosztolányi Dezső japán haikufordításai elé. Februári számunkban Dobri Imre haikufüzére, az Évkör, címéhez híven tizenkét hónap rezdüléseit tárja elénk. A versrovatban ezeken túl Péntek Imre, Tatár Sándor és Endrey-Nagy Ágoston verseit olvashatják.

A kritika rovatban Zsidó Ferenc A fák magukhoz húzzák az esőt című regényéről írt Borsodi L. László. A mű, amelyben csaknem napjainkban követhetjük nyomon a hirtelen indíttatásból falura költöző főhőst, aki végül nem tud beilleszkedni ebbe a világba, a székelységről alkotott sztereotípiákat helyezi a középpontba. „Zsidó Ferenc most megjelent könyve régi adósságot ró le, közéleti és poétikai szükségszerűség. Végre megszületett egy olyan regény, amely illúziótlanul szembenéz és szembesít a székely és magyar zászlót lengetős, az alsóneműtől a hűtőmágnesig piros-fehér-zöldet és kék-aranysárgát látni akarók szólampufogtató látszatidentitásával, korunk identitásképző alakzatainak, eljárásainak hamis voltával.”

A lapszámot Bada Márta munkáival illusztráltuk.

A Kortárs februári számát az online térben is átlapozhatja a kortarsfolyoirat.hu oldalon.

Ha biztosan kézhez szeretné kapni a Kortárs friss lapszámait, ide kattintva előfizethet a folyóiratra a Magyar Posta oldalán, illetve aktuális számunkat megvásárolhatja az Írók Boltjában, valamint fellapozhatja könyvtárakban.