„A zeneipar egy bizalomhiányos szakma” – Interjú a Majdnem Híres Rocksuli vezetőivel

Az iskola vezetéséből mindannyian a Sziget Fesztiválirodában dolgoztunk, innen indult a Majdnem Híres. 2005-ben elindult a PANKKK (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért), amely a könnyűzenei előadókat támogatta, és hasonló volt az NKA Hangfoglaló Programhoz. A programnak volt egy oktatási részlege is, amely nagyon kevés eredményt ért el, ezért kilépve ebből a keretből, úgy döntöttünk, hogy elindítjuk mi a hazai zeneipariszakember-képzést. A Majdnem Híres Rocksuli alapítói közt Balázson és rajtam kívül ott volt Németh Róbert, aki ekkoriban a Heaven Street Seven basszusgitárosa és a Sziget munkatársa volt, valamint Forrai Krisztián DJ, programszervező, újságíró. Mivel mind a négyen foglalkoztunk újságírással is, és úgy éreztük, szükség lenne utánpótlásra, meghirdettük a Majdnem Híres Rocksuli első képzését, a popzenei újságíró- és kommunikációs kurzust.

Az első év után úgy láttuk, hogy a zeneipari szakemberek területén iszonyú nagy hiány van, és nagy szükség van egy információ- és tudásbázis megteremtésére,

így a következő lépcsőfok már a zeneimenedzsment-kurzus megalapozása és elindítása volt.

Érdemes megjegyezni, hogy tőlünk nyugatra a „music business studies” önálló szakirányként felvehető az egyetemeken, és szerves része a hangszeres oktatásnak is. Aki zenei iskolába jár, meg kell tanulnia, hogyan működik az a közeg, amelyben később érvényesülni szeretne előadóként. A ‘90-es, 2000-es években Magyarországon egyáltalán nem volt jellemző ez a fajta felfogás.

2009-ben elkezdtük szervezni a Majdnem Híres Rocksuli zeneimenedzsment-képzését. Ekkor csatlakozott hozzánk Erika is. Rájöttünk, hogy a magyar állam nem ismeri el a zenei menedzsert mint szakmát. Végül egy év alatt sikerült akkreditálnunk a képzést, ami rengeteg munkával járt.

2010-ben indítottuk el az első zeneiparimenedzsment-kurzusunkat, és azóta is ez a Majdnem Híres Rocksuli alapképzése. Folyamatosan dolgozunk az egyéves kurzus tematikáján. Azért is előnyös, hogy nem vagyunk államilag támogatott szerv, mert így nem kötnek azok a szigorú szabályok, amelyek egy akkreditált egyetemi képzés során megszabják a tematikát, a tanmenetet. Így folyamatosan tudunk reagálni a zeneiparban megjelenő tendenciákra.

Például nagyon gyorsan kellett reagálnunk 2020-ban a koronavírus-helyzetre. Indítottunk egy minikurzust is A Covid hatásai címmel, ahol arra kerestük a választ, hogy milyen menekülési útvonalakat tud kínálni a zeneipar a benne dolgozóknak a járvány közepén.

Nem csupán elméleti, de gyakorlati tudást is nyújtunk. Ez többek között a lemezkiadóknak, fesztiválszervezőknek, klubszervezőknek is előnyös, mert a Majdnem Híres Rocksuli olyan embereket küld hozzájuk, akik már tudják, hogyan működik ez az iparág. A zeneipar egy bizalomhiányos szakma. Sokan csak azért akarnak ezen a területen dolgozni, mert sztárokkal szeretnének találkozni, és lehet ingyen bulizni, pedig nem erről szól ez a világ.

A streaming és a közösségi média a zenei piac működésére is komoly hatással volt. Mennyiben más egy könnyűzenei menedzser munkája ma, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt?

Sokkal összetettebb és nehezebb. A popzene egy tömegkommunikációs termék. A fő kérdés, hogy hogyan tudod elérni a csatornákat, ahol terjesztheted a zenéd. A YouTube, a Spotify és a többi platform ezt próbálja könnyebbé tenni, de a nagy digitális zaj miatt ma mégis sokkal nehezebb befuttatni egy előadót. Nemrég megjelent egy cikk, amely szerint egy lemezcégnek régen négy feladatot kellett teljesítenie ahhoz, hogy eljuttasson a közönséghez egy sikeres produkciót, ma pedig körülbelül negyven folyamatot kell kézben tartania a menedzsmentnek. Rengeteg a csatorna, nehéz beárazni egy produkciót. Nagyon friss tudásra van szükség. Kell egy stratégia és szaktudás, hogy a megjelenő dalt és az előadót kiemelje a sok közül. Manapság ezt a feladatot látják el a lemezkiadók és a menedzserek.

A lemezkiadó cégek tulajdonképpen menedzsmentcégekké alakultak át. Ma egy menedzsernek szinte mindenhez kell értenie. Nem elég, hogy jó szervező és le tud kötni koncerteket. Hozzáteszem, nemcsak a menedzsereknek, de az előadóknak is ismerniük kell a zeneipari és kommunikációs trendeket, megjelent feléjük az állandó tartalomgyártási elvárás, ami sok művész számára nyomasztó.

Fokozott együttműködésre van szüksége a művésznek és a menedzsmentnek. Egymásra vannak utalva. Folyamatosan naprakésznek kell lenniük, ezért nagyon gyorsan ki tudnak égni. Márpedig ha az egyik fél kiég, az kihat a másikra is.

A zeneipar szereplőinek folyamatosan változó kihívásokkal kell szembenézniük. Például korábban senki sem gondolta volna, hogy a kluboknak egyszer majd a rezsiszámlák miatt kell izgulniuk, és a koronavírus-járvány megjelenésére sem számított senki.

Láttok valamilyen tendenciát abban, hogy nemet, korosztályt, végzettséget tekintve jellemzően kik jelentkeznek az iskola zeneimenedzser-képzésére?

Évek óta egyre több lány jelentkezik, pedig régen inkább fiúk érdeklődtek a képzés iránt. A zeneiparban kevés nő dolgozik, különösen döntéshozói pozícióban.

Óriási öröm számunkra, hogy ilyen sok lány jár hozzánk. Ennek a tendenciának az is lehet az oka, hogy a nők előtt nem nyílnak meg azok a lehetőségek, amelyek a férfiak számára igen, sokkal keményebben kell megdolgozniuk ugyanazokért a pozíciókért, ezért sokan úgy döntenek, hogy képzik magukat, mivel ez egy kiugrási lehetőség számukra.

A jelentkezők körülbelül 15%-a nem Budapestről érkezik. Nagyon tehetségesek, de vidékről rettenetesen nehéz kapcsolatrendszert kialakítani. A hallgatóink nagyjából 20%-a zenész, akik a saját együttesükben szeretnék kamatoztatni a nálunk tanultakat.

A zeneiparban mindig a zenész áll a piramis csúcsán, és egy zenekarvezető is akkor lesz jó vezető, ha tudja, hogyan működik a zeneipar.

Akadnak olyanok is a hallgatóink közt, akik a saját együttesüket akarják menedzselni, de ez nagyon nehéz, mert érzelmileg mindenki közel áll a saját zenekarához. Sokan rendezvényszervező, jogász vagy pénzügyi végzettséggel rendelkeznek, és azért kezdtek a képzésbe, mert unták a munkájukat, és érdekelte őket a zeneipar.

A hallgatók a kurzus indulása előtt felvételi beszélgetésen vesznek részt. Mit tudtok leszűrni ilyenkor a jelentkezőkről? Ha úgy érzitek, hogy valakinek nem való ez a pálya, akkor ezt megmondjátok neki?

A felvételi beszélgetésen főleg arra vagyunk kíváncsiak, hogy mik a céljaik, mivel foglalkoztak eddig. Nem a tudást mérjük. Főleg azt figyeljük, hogy mennyire van meg bennük a trendérzékenység és rugalmasság, ami elengedhetetlen ehhez a szakmához. Ha valakiben ez nincs meg, feleslegesen költ pénzt a képzésre, és nekünk sem lesz sikerélményünk. Ilyenkor elmondjuk az illetőnek, hogy talán nem ezt a kurzust kéne választania.

Mennyire jellemző, hogy egy hallgatótok külföldön szeretne elhelyezkedni mint menedzser? Van-e átjárás a hazai és a nemzetközi, például nyugat-európai, amerikai zeneipar között?

Mivel a zeneipar egy rendkívül szűk kör, nagyon nehéz külföldön elhelyezkedni.

Magyarországról egy nagyobb produkció is nehezebben kerül ki külföldre, de volt olyan diákunk, aki a külföldön is koncertező együttesét szerette volna még nagyobb sikerekig juttatni.

Európában kreatív iparági szinten nagy hálózatok működnek. Ezekbe be tudjuk juttatni a hallgatókat. Ahogy Balázs is említette, járt hozzánk olyan diák, aki már úgy érkezett, hogy volt külföldi kapcsolódása, dolgozott nemzetközi zenei projektben, és a Majdnem Híres Rocksuli egy újabb ugródeszka volt számára. Hálózati szinten jelenleg nem rossz a helyzet, mert Kelet- és Közép-Európából a kommunista rendszer összeomlása után indult csak meg ezekbe a hálózatokba a csatlakozás, és eddig nagyon kevesen kerültek be a zeneipar nemzetközi vérkeringésébe a régióból, ezért aki tehetséges és jól beszél angolul, annak most van rá esélye, hogy külföldön is karriert építsen ezeken a szervezeteken belül.

A koronavírus-járvány súlyosan érintette a zene- és szórakoztatóipart is. Hogyan élték meg ezt az időszakot a szakmában dolgozók?

Nagyon drámai volt ez az időszak mind az előadók, mind a zeneiparban dolgozók számára. Szinte derült égből villámcsapásként ért mindenkit ez a helyzet, úgy, hogy nem volt semmilyen védőháló, tulajdonképpen a semmibe és a bezártságba zuhantunk. Nagyon gyorsan kellett átszervezni mindent és kitalálni új működési formákat, amelyek segítettek, hogy átvészeljük ezt az időszakot. Nekünk nagyon sokat adott az a közösség ebben a helyzetben, amelyet a Majdnem Híres jelent.

Tegyük hozzá, hogy 2019 csúcsév volt a zeneipar számára, mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban, így innen még nagyobb volt az esés. Azért is, mert a live iparág volt a zeneipar húzóágazata a 2010-es években. Mivel az élőzene teljesen összeomlott, sokan elhagyták a szakmát, új megélhetési forrás után néztek, és nem is tértek vissza a nyitás után sem. Így ma óriási munkaerőhiány tapasztalható a zeneipar területén is.

Milyen arányban és mennyi idő alatt tud elhelyezkedni a szakmában, aki elvégzi a zeneimenedzser-képzést?

Ezt nagyon nehéz mérni. Volt olyan hallgatónk, aki saját fesztivált szervezett, amelyre korábban körülbelül harminc ember ment el, ma pedig háromszázan járnak rá. Ismerünk olyat is, aki egy underground zenekart menedzsel, amelynek soha nem lesz igazán sok nézője, de a saját színtéren egyre fontosabbak. Ők is a zeneiparban dolgoznak, de nem ez jelenti számukra az elsődleges megélhetést. Mint ahogy a ProArt évente megjelenő Zeneipari Jelentéséből is kiderül, Magyarországon a legtöbben másodállásban dolgoznak ezen a területen. 

Nem feltétlenül megélhetést, hanem tudást, eligazodást adunk a hallgatóknak, hogy sikerre vigyenek egy produkciót.

Ami az arányokat illeti, azt látjuk, hogy sokkal többen maradnak bent a szakmában, mint korábban. Emellett azt vettük észre, hogy egyre tudatosabbak a fiatalok. Tisztában vannak azzal, hogy mi a céljuk a képzéssel, és éhesek a tudásra.

Ez a tudatosság az egész szakmára jellemző lett, és sokat változott a helyzet az elmúlt tizenöt évben. Ma már sokkal jobban lehet látni, hogy egy adott produkció mekkora bevételt generál, mekkora az iparág.

Mire vagytok a legbüszkébbek az iskola életéből?

Arra a lojális, egymást is segítő közösségre, amely a képzéseken létrejött az évek során.

Régen, sok más szakmához hasonlóan, a zeneiparban is jellemző volt az irigység, és a szereplők nem osztották meg a tudásukat és forrásaikat. Ma azt látom, hogy létrejött egy hálózat, egy közösség, amelynek tagjai segítik egymást. Ha elmegyek egy zenei fesztiválra, koncertre, és körülnézek, mindig látok ismerős arcokat, akik nálunk végeztek, és ez fantasztikus érzés.

Amikor kitört a koronavírus-járvány, felmerült a kérdés, hogy hogyan folytassuk tovább a képzést, ha lényegében leállt a zeneipar. Rengeteget beszéltünk erről a hallgatókkal, akik azt mondták, hogy nem állhat le a Majdnem Híres. Biztattak minket, hogy folytassuk. Nagyon jólesett a támogatásuk. Szintén fontos pillanat volt, amikor nyáron egykori hallgatónk zenekara állt a Sziget Fesztivál nagyszínpadán, tizenötezer ember előtt adtak egy fantasztikus koncertet, és közben tudtuk, hogy mellettük a produkcióban, a színpad körül több Majdnem Híres-hallgató is dolgozik.