Egyszemélyes színtársulat – A magyar műfordítókkal készített interjúsorozata kapcsán most Patat Bence válaszol

Interjúsorozatodnak szép következménye, hogy ha többet egymás után olvasunk, láthatóvá válik a magyar irodalom fordításának néhány általános kérdése. De egyébként a fordítás kissé magányos munka, ráadásul az egzotikus nyelvek esetén kevés a szakember is. Milyen olyan fórumok vannak, ahol tudnak a fordítók közösségben létezni, egymással kérdéseket megbeszélni?

A mi helyzetünk lényegesen egyszerűbb, mint az ötven vagy száz évvel ezelőtti kollégáinké, hiszen az internetnek köszönhetően bármikor „találkozhatunk” egymással, megoszthatjuk gondjainkat-kínjainkat. Ez természetesen nem helyettesíti a személyes találkozásokat, de ha gyorsan van szükségünk segítségre, viszonylag könnyen elérhetünk akár egy nagyobb csoportot is, és szinte mindig akad valaki, aki hozzá tud szólni az adott témához. A Magyar Műfordítók Egyesületének is van saját Facebook-csoportja, de jó néhány más fordítói-műfordítói csoport is létezik, ahol fel lehet tenni kérdéseket. Szakmai programokon is lehet találkozni kollégákkal, de ezek nem olyan rendszeresek, hogy a bennünket foglalkoztató fordítási problémákat érdemes legyen addig tartogatni.

A Kortársban a magyar irodalom fordítóival készített interjúsorozatod már a nyolcadik résznél tart. Látsz olyan tendenciát a magyar szépirodalom fordításával kapcsolatban, amely általánosan, a másik nyelvtől függetlenül felmerül?

Ahhoz, hogy legyenek a magyar irodalomnak fordítói, lehetővé kell tenni a nyelv és a kultúra megismerését. Az elmúlt időszakban jó pár külföldi egyetemen szűntek meg vagy szűkültek a finnugorisztika vagy a magyar nyelv tanulásának lehetőségei, ami a fordító-utánpótlás e hagyományos csatornáját visszaszorítja. Ezt csak részben tudja ellensúlyozni, hogy az elmúlt pár évtizedben jelentősen bővült az emberek mobilitása, és az internet nyújtotta lehetőségek révén is könnyebb magyarul tanulni. Rendkívül fontos, hogy a Balassi Képzési Programokon belüli műfordítóképzés és a balatonfüredi Magyar Fordítóház stabilan és hosszú távon kiszámítható módon működhessen, máskülönben hiába várjuk, hogy „maguktól kinevelődjenek” az új fordítónemzedékek.

Míg itthon az írók gyakori vendégei podcastoknak, eseményeknek, interjúknak, addig a fordítók kevésbé szerepelnek a nyilvánosságban. A novemberi Kortársban Yu Zemin mesél arról, hogy például Kínában ez nem így van. Hogy látod, világviszonylatban a magyarországi vagy a kínai helyzet a kivételesebb? És miért lehet nemzetenként ennyire eltérő a műfordítók láthatósága?

Nehéz általános igazságokat megfogalmazni, és nem feltétlenül nemzetek között tennék különbséget. Egyrészt a „kisebb”, azaz

kevésbé ismert nyelvek irodalma esetében gyakoribb, hogy a fordítók nagyobb szerepet játszanak a művek kiadóknak való ajánlásában és népszerűsítésében,

ami valamennyire természetes is: a magyar kiadók is túlnyomórészt a világnyelveken megjelent művekből válogatnak, rendszerint nem olvasnak sem észtül, sem üzbégül, sem vietnámiul. Az adott nyelv fordítói ráadásul általában jól ismerik mind a forrás-, mind a célkultúrát, és így hasznosak lehetnek a könyvek utóéletének egyengetésében is. Másrészt nem minden műfordító szerepel szívesen a nyilvánosságban, ez valamelyest alkati kérdés is. Az viszont kétségtelen, hogy világszerte mutatkozik törekvés a fordítók láthatóságának növelésére. Erre utal a már évek óta tartó nemzetközi #namethetranslator kampány és az, hogy egyre több kiadó figyel arra, hogy fordítóinak nevét a könyvek borítóján, fülén vagy címoldalán jól láthatóan feltüntesse.

Egy műfordító feladata, hogy megpróbálja az eredeti szöveg nyelvi, gondolati, hangulati, zenei és minden egyéb vonatkozását egy másik nyelvre tükrözni. Ha egy kevésbé színvonalas szöveget valamilyen szempontból színvonalasabbra fordítok, nem vagyok jó fordító? Mennyire függ egy műfordító elismertsége az eredeti mű minőségétől?

Az én szememben az a jó fordító, aki egy meggyőző nyelvi, gondolati, hangulati világot tud alkotni magyar nyelven, és akkor is el tudja hitetni velem, hogy a szöveg magyarul született, ha az éppen izlandi gleccserekről szól.

A fordítónak szerintem nem dolga, hogy javítson az általa fordított művek színvonalán, de ez attól is függ, mit értünk színvonalon. Egy bugyuta regényből természetesen nem lehet várat építeni. Ha a szöveg nyelvileg esetlen, és az ügyetlenség nem szándékos, azon finoman lehet segíteni, hogy magyarul gördülékenyebben hangozzon. Szükség esetén egy-egy logikai gubancot is ki lehet bogozni, de ezt már célszerű a szerzővel egyeztetni.

A műfordító elismertsége valamennyire azon is múlik, hogy mennyire kap lehetőséget a brillírozásra. Ha például valaki kizárólag középszerű műveket fordít tucatszámra, kevés rá az esély, hogy felfigyeljenek a munkájára. Ha azonban alkalma nyílik kifejezetten színvonalas, irodalmi szövegeket is fordítani, bizonyíthatja a tudását, és idővel az elismertsége is nőni
fog.

Te magad is fordítasz észak-európai nyelvekről. Interjúidból és saját tapasztalatodból kiindulva szerinted mi az a legnagyobb nehézség, dilemma, amellyel nyelvspecifikumoktól függetlenül meg kell küzdenie egy műfordítónak?

Minden szöveg tartogat nehézségeket, hol többet, hol kevesebbet. És nem is mindig lehet előre látni, hogy mi okozza majd a legtöbb fejtörést. Ez lehet egy olyan szakterület, amelynek magyarul kevéssé kidolgozott a terminológiája (például számos növényfajnak nincs magyar neve, vagy említhetném akár a gleccserkutatást is), vagy a reáliák világa, ideértve számunkra ismeretlen, régi mértékegységeket, ruhadarabokat, hangszereket, hagyományokat stb., amelyeket úgy kell lefordítani, hogy lehetőleg „ne lógjon ki a lóláb” – egy japán regény szereplői például ne pörköltet egyenek.

A szójátékok és általánosságban a humor szintén külön fejezetet képviselnek a fordító dilemmáiról szóló lexikonban,

de említhetném a különböző nyelvjárások vagy nyelvváltozatok fordítását is, amely sokszor megnehezíti a magyar műfordítók dolgát. Mivel én többnyire prózát fordítok, mindig megdöbbent, hogy a versbetétek vagy -idézetek átültetése néha mennyi időt és energiát vesz igénybe.

És mi a legnagyobb szépsége a műfordításnak?

A legjobban azt élvezem, hogy minden szövegben új szerepekbe lehet és kell belebújnom, mintha egyszemélyes színtársulatként kellene előadnom egy szöveget magyar nyelven, nyilván a magam érzelmi és értelmi szűrőin átengedve, mindezt úgy, hogy közben a lehető legészrevétlenebb maradjak, és hogy a szöveg a lehető leginkább azt a hatást érje el, amelyet az eredeti nyelvet ismerő olvasókból is kivált. Emellett az is nagy öröm, hogy minden egyes szöveg más, ezért ez a tevékenység nehezen tud unalmassá vagy rutinszerűvé válni.

Van olyan szerző, mű, korszak, téma a magyar irodalomban, amelynek a fordításait kevesled?

Nincs akkora rálátásom a magyar irodalom külföldi jelenlétére, hogy bármit sokallhassak vagy kevesellhessek. Egy biztos: a magyar irodalom is legalább annyira sokszínű és érdekes, mint bármelyik másik, és szerzőink igenis megérdemelnék, hogy műveik nagyobb számban jelenjenek meg idegen nyelveken. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy az erre szakosodott intézmények – kiváltképp a Petőfi Irodalmi Ügynökség – az eddiginél sokkal aktívabban és bőkezűbben támogassák a magyar irodalom fordításán és idegen nyelvű megjelentetésén fáradozó külföldi fordítókat és kiadókat. A magyar szerzők művei a világ összes alkotásával versengenek a könyvpiacon, és ha más országok erőteljesebben támogatják saját művészeiket, akkor a mieink versenyhátrányba kerülnek. A kiadók profitorientált vállalkozások, tehát ha bizonyos könyvek fordításához és megjelentetéséhez (nagyobb) támogatást kapnak, hajlamosak azokat választani. Egyébként nem egy nemzetközi felmérés adataiból egyértelműen kimutatható, hogy a kultúrára fordított állami támogatás nemzetgazdasági szinten többszörösen megtérül. Nem szabad alábecsülni a magyar irodalmi művek, filmek, zenék és más műalkotások szerepét például a Magyarország-kép és az idegenforgalmi vonzerőnk formálásában.

Patat Bence beszélgetése Yu Zemin műfordítóval a Kortárs folyóirat novemberi számában a 84. oldaltól olvasható. A lapszám online elérhető a kortarsfolyoirat.hu-n.

Ha biztosan kézhez szeretné kapni a Kortárs friss lapszámait, ide kattintva előfizethet a folyóiratra a Magyar Posta oldalán, illetve aktuális számunkat megvásárolhatja az Írók Boltjában és a Magyar Napló Könyvesboltban, valamint fellapozhatja könyvtárakban.