„Mindig addig dolgozom a szövegen, amíg meg nem értem” – Interjú Detoni Xéniával, a Balassi műfordítói nagydíj 2023. évi nyertesével

Többek között Bartis Attila, Borbély Szilárd, Darvasi László, Dragomán György, Esterházy Péter, Gárdos Péter, Grecsó Krisztián, Horváth Viktor, Jászberényi Sándor, Kertész Imre, Márai Sándor, Nádas Péter, Szvoren Edina, Tóth Krisztina és Vámos Miklós művei olvashatók horvátul Detoni Xénia fordításában – és e lenyűgöző lista messze nem teljes!

A magyar kultúra horvátországi megismertetéséért 2009-ben megkapta a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet, de tevékenységét hazájában is elismerik: Esterházy Péter Harmonia cælestis című kötetének fordításáért 2005-ben elnyerte a Pulai Könyvfesztivál Küklopsz díját, Nádas Péter Párhuzamos történetek horvát fordításáért a Horvát Kulturális Minisztérium Iso Velikanović-díját a 2012-es év legjobb műfordításáért, illetve 2015-ben a Horvát Műfordítók Egyesületének Josip Tabak-díját az év legjobb prózafordításáért, Nádas Péter Emlékiratok könyve című regényének átültetéséért.

Dubrovniki otthonában, Márai Sándor A sziget című kisregényének helyszínétől néhány száz méterre ült a számítógép képernyője elé, hogy beszélgessünk.

A műfordítás mellett nagyon sok mindennel foglalkoztál, akár egyszemélyes kulturális ügynökségnek is lehetne nevezni téged. Dolgoztál színházban, hangversenyirodában, fesztiválok menedzsereként, kiadványszerkesztőként, fesztiválszervezőként, és mindvégig igen tevékenyen hozzájárultál a horvát–magyar kulturális kapcsolatok fejlesztéséhez.

Ez leginkább a ’80-as évek második felétől a 2010-es évek elejéig volt igaz. Egy ideig nagyon izgalmasnak tűnik, hogy valaki egyedül csinál valamit, de ha nincs folytatása, akkor semmit sem ér. Szerencsére már csaknem egy évtizede létezik a zágrábi Liszt Intézet, és programjaikkal a horvát intézményekébe kapcsolódnak be, ezzel természetessé téve a magyar jelenlétet. Jó látni, hogy a Liszt Intézetben sok horvát is fellép, nem csak közönségnek megy be. Az intézet igazi kulturális központtá vált, és jelenleg a gyerekeimmel egyidősek vezetik, nagyon tehetségesen.

Minek köszönhető, hogy tökéletesen tudsz magyarul?

Nem születtem magyarnak, mert apám szerb volt, viszont a Vajdaságban magyarok között nevelkedtem, magyar iskolába jártam, abban a közösségben, amely a mai napig a legdélibb többségi magyarlakta falu a Tisza mentén, Bácsföldváron. A magyar többség csupán pár száz emberen múlik, azaz a másik nyelv is ugyanúgy jelen van mindenütt. Az iskolában minden tárgyat magyarul tanultunk, de a szerbhorvátot is ugyanolyan óraszámban, mint az anyanyelvet. Akkoriban úgy gondoltam, hogy bár az állam nyelvét tudni kell, nekem valószínűleg amúgy nem lesz rá szükségem. Az élet végül úgy hozta, hogy a magánéletemet élem horvát-szerb nyelven. 1980-tól élek Horvátországban, bár az országot akkor még Jugoszláviának hívták.

Hogy lett belőled műfordító? A zene és a kultúra többi területe volt előbb, vagy az irodalom?

Mindig is érdekelt a műfordítás, de a ’80-as és a ’90-es években a könyvkiadás éppen leáldozóban volt, és a magyar irodalomra nem lett volna elég érdeklődés a kiadók részéről. Nagyon jó előkészítés és összekötő kapocs volt a zene, illetve a tolmácsolás másfél évtizeden keresztül. Igazán csak a 2000-es évek elejére érett meg az idő arra, hogy elsősorban műfordítóként tudjak dolgozni. Az akkor már felnőttként önállóan élő két fiunk is támogatott abban, hogy a már bejáratott szakmai útról le merjek térni, és a műfordítás felé forduljak.

A menedzseri múltam sokat segített, olyanokkal hozott össze a sors, akik akkor indították a kiadójukat. Műfordítói tevékenységem Kertész Imre és Esterházy Péter Egy történet című közös kötetével kezdődött. A Fraktura Kiadó, amely megjelentette, akkor még kezdőnek számított, az volt az ötödik kötetük. Szerencsére ez a kiadó gondoskodott róla, hogy ne csak egy történet maradjon, következett a Sorstalanság, és azóta szinte minden évben jelent meg náluk magyar irodalmi mű. Immár a harmincadik Fraktura-kötetnél tartunk, Nádas Péter Rémtörténetek című könyvénél.

Az internet és a média fejlődése aztán lehetővé tette, hogy véglegesen Dubrovnikba költözzek – addig ingáztam Zágráb és Dubrovnik között. A 2000-es évek elején egy ideig úgy utaztam az egyik helyről a másikra, hogy az egyik bőröndöm tele volt szótárakkal és könyvekkel.

Korábban mit ismerhettek a horvát olvasók a magyar irodalomból?

A '90-es években sokan olvasták Hamvas Béla műveit, de egy idő után abbahagyták a kiadását. Márai Sándor műve, a Gyertyák csonkig égnek csupán rövid fellángolást okozott, és igazi sikerét csak húsz évvel később hozta meg az új kiadás, amelyet a mű fordítója, Jadranka Damjanov sajnos már nem érhetett meg. A könyvből a Horvát Nemzeti Színház stúdióelőadást készített, amely bejárta az egész országot. Ez annak is köszönhető, hogy két kiemelkedő, idősebb színész játszotta. Nagy öröm, hogy azóta jó néhány Márai-kötet is megjelent horvátul.

Sok más országhoz hasonlóan Horvátországban is mind a mai napig kötelező olvasmány Molnár Ferenc regénye, a Pál utcai fiúk, az általános iskola felső tagozatán.

A mű dramatizált változatát az egyik legfontosabb ifjúsági színház gyakorlatilag folyamatosan műsoron tartja.

Vannak-e ma kifejezetten népszerű magyar szerzők? Ki az első számú írónk, akit a horvátok ismernek?

A középkorúak az előző évtizedben Esterházy Pétert és Kertész Imrét olvasták, a jelenlegiben Krasznahorkai Lászlót olvasnak. Márai Sándor az idősebb korosztály igényeinek felel meg inkább. Tóth Krisztina Pixelére sajnos nem sokan figyeltek fel, igazán csak most fedezték fel a Párducpompa révén. A fiatalok közül Jászberényi Sándor könyveit vásárolják sokan.

Az Express hetilap Best Book melléklete évente tizenkétszer jelenik meg, de a hetilap is közöl irodalmi interjúkat, recenziókat. Ez az egyetlen országos terjesztésű nyomtatott sajtótermék, amely az irodalommal komolyabban foglalkozik. Évente három-négyszáz könyvről írnak.

A tizenkét havi melléklet közül háromban biztosan esik szó magyar művekről, ami nagyon jó arány a többi kis irodalomhoz képest.

Az idei Interliberen pedig három magyar szerző szerepel a fesztivál vendégeként.

Jellemzően milyen kiadók foglalkoznak a magyar irodalommal?

A Fraktura húsz év alatt kétszemélyesből közepes méretű, azonban nemzetközileg is jegyzett kiadóvá nőtte ki magát. Néhány kisebb kiadó is ad ki magyar könyveket, legfontosabb talán az elmúlt évtizedben létrejött, igen komoly irodalmi kiadó, az OceanMore. Ők jelentették meg horvátul Krasznahorkai László csaknem minden könyvét, akit mostanában sokan kedvelnek, és nem kizárólag Tarr Béla rajongói. Ezeket a köteteket két jóval fiatalabb műfordító, Viktorija Šantić és Kovács Lea fordítja horvátra.

Magyarról hányan fordítanak aktívan horvátra?

Hatan-heten. Három lány igen aktív, ők évente egy-két új könyvvel jelentkeznek, de mellette többek között egyetemen is tanítanak. Vannak még néhányan, akiknek nagyjából kétévente jelenik meg új fordításuk, de hosszabb időtávlatban így is tekintélyes mennyiségű műfordítás jön létre. Húsz éve, amikor Magyarország volt az Interliber könyvvásár díszvendége, a piacon nagyjából tíz magyar könyv volt elérhető, és a Frakturának volt éppen két aktuális kötete. 

Az elmúlt húsz évben viszont legalább százötven magyar kötet jelent meg az újra kiadott könyveket is beleértve.

Van-e együttműködés a magyarról dolgozó műfordítók között?

Intézményes formában nincs, de előfordul, hogy a fordítók kérdeznek egymástól. Persze a többi műfordító nálam egy korosztállyal fiatalabb. Zágrábban 1994 óta létezik hungarológiai tanszék, ahol két aktív műfordító is dolgozik. Együttműködnek a balatoni Fordítóházzal, és rendszeresen viszik oda a növendékeiket, akik közül legalább húszan maradtak valamennyire a fordítás környékén. Emellett a belgrádi és a zágrábi hungarológia tanszék is szoros kapcsolatokat ápol, már csak azért is, mert Belgrádban is fiatal, tehetséges műfordítók dolgoznak. Léteznek tehát lehetőségek a tanulásra, és szükség esetén van kitől tanácsot kérni.

Kisebb nyelvek esetében gyakori, hogy a műfordító nem csupán fordítja a műveket, hanem ajánl is köteteket a kiadók figyelmébe. Ez rád is igaz?

A Fraktura már korábbról szoros szakmai és személyes viszonyt ápolt Morcsányi Gézával, ezért Magvető-kötetekkel kezdték a magyar irodalom kiadását, és főleg maguk válogattak. A Fraktura vezetője, Seid Serdarević és ő nagyon hasonlóan gondolkodtak, előfordult, hogy egy adott kérdésről egy hét eltéréssel ugyanazt mondták nekem, egymástól teljesen függetlenül. Az OceanMore Kiadónak viszont én ajánlottam Jászberényi Sándort és A lélek legszebb éjszakája című kötetét. Ami a könyvtári kölcsönzéseket illeti, ez a könyv a listavezetők közé tartozik. A varjúkirály még csak idén jelent meg, de Jászberényi rövid idő alatt nagy ismertségre tett szert. A horvát sajtó meglepően sokat foglalkozott vele. Bár a horvát olvasók nagy részének vannak háborús élményei, de a népszerűsége valószínűleg nem csak ennek köszönhető.

Mennyire általános, hogy ha élő szerzőt fordítasz, kapcsolatba lépsz vele, például ha kérdéseid merülnek fel a szöveget érintően?

Mindig addig dolgozom a szövegen, amíg meg nem értem. A szerző iránti mély tiszteletemet azzal is jelzem, hogy nem kérem számon rajta, amit adott esetben húsz évvel korábban írt, hiszen ő már nem ugyanaz az ember, mint húsz éve. A szerzőkkel általában utólag szoktunk megismerkedni. Így történt például Jászberényi Sándor esetében is, aki csak a második horvátul megjelent kötete után keresett meg, és persze nagyon örültem neki.

Milyen ma a horvát műfordítók erkölcsi és anyagi megbecsülése?

Ebben az évtizedben szerencsére úgy alakult, hogy a Horvát Műfordító Egyesület határozottan kiáll a műfordítókért, többek között nevük feltüntetéséért a kritikákban, ismertetőkben. Az egyesületnek vannak a szerződésekre és a honoráriumokra vonatkozó ajánlásai, de változó, hogy a kiadók ezeket mennyire veszik figyelembe. Összességében azért kialakult egy viszonylag tisztességes átlaghonorárium.

Emellett a Horvát Kulturális Minisztériumnak van egy alapja, amelyből írók mellett műfordítók is pályázhatnak három, hat és tizenkét hónapos ösztöndíjra. Ennek összege megegyezik a horvát átlagkeresettel, és az éves ösztöndíj egy nagyjából nyolcszáz oldalas mű nettó honoráriumának felel meg. A munkáról csak beszámolót kell készíteni, illetve egy későbbi pályázat esetén igazolni, hogy a mű megjelent. Én egyetlenegyszer nem nyertem a pályázatommal, abban az évben, amikor a Párhuzamos történetek fordításáért megkaptam az Iso Velikanović-díjat.

Min dolgozol most, mik a terveid és vágyaid a közeljövőre?

Füst Milán A feleségem története című könyvét fordítom. Először körülbelül ötven éve olvastam, és amikor a film megjelenése után a kiadó úgy döntött, hogy megjelenteti, izgultam, hogy vajon ennyi idő után is megmaradt-e a varázsa. És úgy látom, hogy ez a szöveg nem kopik. A filmet egyébként nem láttam, csak akkor tervezem megnézni, amikor már leadtam a végleges szöveget. Szeretnék Füst Milántól mást is fordítani, különösen a színpadi műveit tartanám érdekesnek. A jövő évben két kötetet fogok fordítani, Tóth Krisztinától, illetve Jászberényi Sándortól egyet-egyet.