„Meg akartuk mutatni az emberi sorsokat a kartotékok mögött” – Interjú Zurbó Dorottya dokumentumfilm-rendezővel

Mikor és minek a hatására döntötted el, hogy dokumentumfilmeket szeretnél rendezni?

Az egyetemen filmelméletet és filmtörténetet tanultam Pécsen, majd később az ELTE-n. Az ELTE-n volt gyakorlati kurzusunk, ott készítettem először dokumentumfilmet. Az első filmem hét testvérről szólt, akik gyerekotthonban élnek, és szülők nélkül próbálnak felnőni. Meghatározó élmény volt számomra, hogy beengedtek az életükbe, és megosztották velem a nehézségeiket, örömeiket. Ennek hatására beleszerettem a dokumentumfilmezésbe, és hogy a filmkészítési folyamat során egyre mélyebben megismerhetem a szereplőimet, miközben folyamatosan formálódik és újraíródik a történet, akárcsak az élet, és együtt hozunk létre valamit.

Rendezőtársaddal, a bhutáni Arun Bhattaraijal több mint tíz éve készítetek közösen filmeket. Miért döntöttetek úgy, hogy együtt rendeztek?

Arunnal a DocNomads joint master képzésen találkoztunk 2012-ben, több mint 10 évvel ezelőtt, azóta dolgozunk együtt. A DocNomads egy nemzetközi dokumentumfilm-rendező mesterképzés. Huszonnégyen voltunk osztálytársak a világ minden tájáról, de ami a képzésben a legizgalmasabb, hogy minden szemesztert más európai egyetemen töltöttünk. Életem egyik legintenzívebb és legboldogabb időszaka volt ez. A multikulturális közeg miatt kinyílt a világ, megtanultuk a valóságot egymás szemén keresztül látni, univerzális történeteket mesélni, és filmeket készíteni más országokban, kulturális közegekben, akár a nyelv ismerete nélkül is. Ez volt a DocNomads szellemisége, amely a mi alkotói kapcsolatunk alapja is. Arunnal először a vizsgafilmjeinken kezdtünk együtt dolgozni, majd az első egész estés filmünket (A monostor gyermekei; 2017) – amely egy Bhutánban játszódó intim családtörténet – is közösen rendeztük. Hamar rájöttünk, hogy könnyen kommunikálunk, kiegészítjük egymást, én sokkal analitikusabb vagyok, míg ő sokkal gyakorlatiasabb. A DocNomadsban együtt váltunk rendezőkké, közösek a referenciáink, könnyen megértjük egymás vízióit, ami a legfontosabb egy alkotói kapcsolatban. Ezért döntöttünk úgy, hogy az első filmünk után A boldogság ügynökén is együtt fogunk dolgozni.

A boldogság ügynöke alapötletét a bhutáni kormány ötévente esedékes nemzeti boldogságfelmérése adta. Hogyan találkoztatok ezzel a témával?

Kilencszer jártam Bhutánban. Szinte a második otthonommá vált. A boldogság ügynöke ötlete akkor fogalmazódott meg bennünk, amikor A monostor gyermekeivel jártuk a fesztiválokat, és azt tapasztaltuk, hogy óriási érdeklődés övezi a bruttó nemzeti boldogság koncepciót a közönség körében. Úgy éreztük, fontos lenne megmutatni a bhutáni boldogságról alkotott idea helyi arcát személyes történeteken keresztül, elrepíteni a nézőt egy olyan világba, amely a buddhizmus és a természetközeliség miatt más értékeken nyugszik, mint napjaink individualista, az egyéni javakat hajszoló társadalmai. A bruttó nemzeti boldogság Bhután védjegyévé vált az elmúlt két évtizedben. Egy olyan fejlesztéspolitikai irányelv, amely a gazdasági növekedés és a GDP helyett más szempontok szerint értékeli az ország sikerességét. A Boldogság Kutatóintézet ötévente felkér 70-80 boldogságügynököt, hogy mérjék fel a lakosság boldogságindexét egy 148 kérdésből álló kérdőív segítségével a kormány számára. A holisztikus kérdőív kilenc területet vizsgál a lakosság életében, a pszichológiai jólléttől kezdve a spiritualitáson át a közösségi tevékenységekig pontozzák az emberi tapasztalatokat és megéléseket. Nemcsak a materiális, objektíven mérhető adatokat kutatják, mint a magántulajdon, jószágok és háztartási cikkek, hanem a szubjektívebb faktorokat is, mint például az érzéseket és a mentális egészséget, amelyeket nehéz számszerűsíteni. Az adatgyűjtés révén kapott statisztikai eredményeket megpróbálják beépíteni a törvénykezésbe, és olyan fejlesztéseket indítványozni, amelyek még „boldogabbá” teszik a lakosságot. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy mi rejlik a statisztikák mögött.

Személyes emberi sorsokon keresztül akartuk megmutatni, hogy mit gondolnak a bhutániak boldogságról és boldogtalanságról.

Mérhető-e a boldogság, és milyen élettörténeteket, vágyakat, álmokat rejtenek a számok, amelyekből az egyéni boldogságprofilokat számolják? Meg akartuk mutatni az emberi sorsokat a kartotékok mögött, hiszen van abban valami abszurd és ironikus, hogy szubjektív emberi érzéseket fordítunk le a számok nyelvére.

Mennyi ideig forgattatok Bhutánban, és mi volt a munkamódszeretek?

2019-ben kezdtünk el forgatni. Nem volt szerencsénk, mert egy évvel később kitört a koronavírus-járvány, és Bhután nagyon szigorú karanténszabályokat vezetett be. Ideiglenesen a kérdőívezést is leállították. Ez idő alatt a szereplők személyes életét követtük. 2023-ban indult újra a boldogság-kérdőívezés, így folytatni tudtuk a történetet. Több mint egy évig tartott a vágás, amellyel párhuzamosan forgattunk is. Összesen öt évig dolgoztunk A boldogság ügynökén. Egy egész estés dokumentumfilmnél ez nem számít soknak, hiszen az élet írja a történetet.

A filmben a negyvenes éveiben járó boldogságügynök, Amber Gurung munkáját követitek figyelemmel, aki házról házra jár a kérdőívekkel és kikérdezi a helyieket, hogy mennyire boldogok. Ironikus módon Amber nem elégedett az életével, hiszen nincs állampolgársága, és nem találja meg a szerelmet sem. Neki miért volt fontos, hogy szerepeljen a filmetekben? Segítséget jelentett számára, hogy a kamera előtt kibeszélheti a problémáit?

Mindenképpen. Amber a nepáli etnikumú kisebbséghez tartozik, akik közül sokaknak a ’90-es években elvették az állampolgárságát. Bhutánban ez tabutémának számít, nem beszélnek róla nyilvánosan az emberek. Amber számára misszió volt, hogy megmutassa az életét és küzdelmeit a filmben. A boldogság ügynöke az első olyan bhutáni film, amelynek a főhőse a nepáli kisebbségből érkezik, és nyíltan felvállalja, hogy nincs állampolgársága.

Amber nagyon elhivatottan és lelkiismeretesen végezte az adatgyűjtést, a helyiek pedig türelmesen válaszoltak a kérdésekre. Miért ilyen fontos a bhutániak számára a boldogságindex?

A legtöbb bhutáni ember megtiszteltetésként éli meg, ha felveszik vele a boldogságinterjút. Őszinte bizalmuk van a királyban, és mivel a bruttó nemzeti boldogság koncepció a negyedik király kezdeményezése volt, ezért szívesen nyilatkoznak az ügynököknek. Úgy érzik, hogy a vezetők és a kormány kíváncsiak a véleményükre, törődnek velük, ezért minél alaposabban szeretnek válaszolni a kérdésekre, és nem rejtik véka alá a problémáikat sem, ha épp nincs járható út, víz vagy áram a falujukban. Sokan mondták, hogy voltak olyan érzelmi kérdések, amelyeket még sosem kérdezett meg tőlük senki. Az ügynökök figyelmes és empatikus hallgatása gyakran terápiává vált az emberek számára.

A saját felmérésük szerint a bhutáni társadalom körülbelül 93%-a boldognak számít, az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb adatai azonban már mást mutatnak. Te milyennek látod őket?

Sokféle jólléti kutatás létezik. A bhutániak a saját országukhoz igazították a felmérésük módszertanát. Sok olyan faktort mérnek, amely az ő világnézetüket, életszemléletüket és a buddhista értékrendjüket tükrözi. A 93%-os eredmény azt mutatja, hogy a buddhista életfelfogás szerint már az is boldogságnak számít, amikor az emberek nem szenvednek. A kutatásuk sokkal inkább a közösségi, és nem az egyéni boldogságra fókuszál. 

Azt tapasztaltam, hogy a bhutániak nem boldogabbak, mint a nyugati társadalmak, ugyanolyan problémákkal küzdenek, mint a legtöbb ember a világon.

A bhutániak sokkal jobban értékelik az emberi kapcsolataikat, a családjukat, a természeti környezetet, és kevesebbet panaszkodnak. Nem hajszolják a vágyaikat. Valószínűleg ez is a buddhizmusból ered.

Nekem az tűnt fel a filmben, hogy milyen őszintén beszélnek a problémáikról, és humorral kezelik azokat. Ez a hétköznapokban is megfigyelhető náluk?

A bhutániaknak nagyon jó, egyedi humoruk van, ezt hétköznapi élethelyzetekben is tapasztaltam. Sok problémát így oldanak fel. Máshogy fejezik ki az érzelmeiket, és másként kezelik a konfliktusaikat, mint a nyugati emberek.

Mennyire váltatok részeseivé a helyiek életének a forgatás alatt?

Arun Bhutánban él, ezért folyamatosan tartotta a kapcsolatot a helyiekkel, én pedig 1-2 hónapos időszakokra utaztam ki, amikor kaptam vízumot. Amberrel, a főhőssel és a négy kiemelt mellékszereplővel a mai napig rendszeresen beszélünk, és mindig mesélünk nekik a film fogadtatásáról a fesztiválokon vagy a hazai vetítéseken. A forgatáson kívül is sokat találkoztunk, és folyamatosan mélyült közöttünk a kapcsolat. Amikor elkezdünk valakivel filmet forgatni, és belépünk az életébe, azzal már önmagában változtatunk a valóságon, és befolyásoljuk az életét. Ám ez a dokumentumfilm-készítés szépsége, hogy a kamera jelenléte katalizál. Sokszor tapasztalom, hogy a szereplők sokkal inkább reflektálnak önmagukra és az életükre amiatt, hogy film készül róluk. Sokszor a kamera jelenléte generál élethelyzeteket vagy készteti a szereplőket arra, hogy jobban küzdjenek a vágyaikért.

Immár a második filmedet forgattad Bhutánban, amelyet a második otthonodnak tartasz. Milyen életfelfogást, látásmódot hoztál onnan?

A bhutániak gondolkodásának egyik fontos jellemzője a pillanat megélése és az apró örömök értékelése. Nem sírják vissza a múltat, és nem aggódnak folyton a jövő miatt. Nem keresik foggal-körömmel a boldogságot, helyette megpróbálnak a jelenben élni.

Gondolom, Amber Gurunggal is tartjátok a kapcsolatot. Hogy alakult a sorsa?

Bhutánban elindult egy folyamat, amelynek részeként a király elkezdte visszaadni az állampolgárságot a nepáli kisebbségnek. Amber bízik benne, hogy ő is megkaphatja. Továbbra is kitartóan keresi a szerelmet, és a Tinderen szervez magának találkozókat.

Számodra mi okozta a legnagyobb kihívást a forgatás során emberileg és szakmailag?

Nagyon nehéz terepen forgattunk. Mivel A boldogság ügynöke tulajdonképpen egy road movie, rengeteget utaztunk. Bhutánban négy országút van, ezek himalájai szerpentinutak. Gyakran elmossa őket az eső, és előfordulnak sziklaomlások is, emiatt csak 20 kilométer per órával lehet haladni. A legnagyobb kihívást a fizikai, logisztikai nehézségek okozták. Házról házra jártunk, hegyet másztunk, cipeltük a technikát.

A filmnek nagyon erős a képi világa. Arunnal ti voltatok az operatőrök is. Mennyire okozott kihívást, hogy két szerepkörben kellett dolgoznotok?

Ez a dokumentumfilmezés egyik nagy kihívása. Egy valós szituáció közben meg kell találni azt a beállítást, amellyel esztétikusan meg lehet mutatni az adott eseményt. Sokszor olyan helyzetekben forgattunk, amelyek többször megismétlődtek, így ki tudtuk dolgozni a film vizuális stílusát. Tudatosan megterveztük, hogyan vesszük fel az interjúkat, és hogyan lépünk be a szereplők hétköznapi életébe a belső monológjaik által.

Az első filmed, a Könnyű leckék egy szomáliai menekült lány magyarországi beilleszkedéséről szól, A monostor gyermekei egy bhutáni családot mutat be, most pedig egy boldogságügynökről készítettél dokumentumfilmet. Szerinted mi a közös a három alkotásban?

Mindhárom film szellemiségét meghatározza, hogy a DocNomadsban tanultam, ahol a világ minden tájáról érkeztek osztálytársaim. Kinyílt számomra a világ, és megismertem más kultúrából származó embereket, akik máshogy gondolkodnak és látják a valóságot.

Filmjeimben fontosnak tartom megmutatni a hétköznapi történések mögött húzódó mély emberi drámákat, a kapcsolatok dinamikáját, a vágyak, álmok és félelmek rejtett, láthatatlan arcát.

Éppen ezért gyakran foglalkozom kultúrák, identitások, értékek és minták találkozásával. Ezekhez a történetekhez vonzódom, az olyan intim élethelyzetekhez, ahol a kulturális másságot áthidalva megmutathatjuk az idegenben az ismerőst, az univerzális értékeket, azokat az érzéseket, amelyek összekötnek minket, bárhol is nőjünk fel a világban.

Szerinted hogyan fogadják majd a filmet Bhutánban?

Nagyon fontosnak tartottuk, hogy kritikusabban tekintsünk a bhutáni társadalomra, és beszéljünk azokról a szociális problémákról, amelyek tabunak számítanak náluk. Szeretnénk, ha A boldogság ügynöke bemutatása után beszélgetést tudnánk indítani a szegénységről, az alkoholizmusról, a fiatalok és a nepáli kisebbség helyzetéről. Kíváncsiak vagyunk, hogy miként szembesülnek majd a bhutániak a saját hétköznapjaikkal. A magyar emberekhez is tud szólni a film, mert ezek a problémák univerzálisak.

Szeretnél még forgatni Bhutánban?

Mindenképp. A témák tárháza Bhutánban kifogyhatatlan, de egyelőre nincs konkrét tervem, mert még nagyon benne vagyunk ebben a filmben. Januárban mutatták be a Sundance Filmfesztiválon, azóta folyamatosan hívják újabb fesztiválokra. Elindult a magyar forgalmazás, és külföldi mozikba is el fog jutni a film.

Számodra mi volt A boldogság ügynöke legnagyobb tanulsága?

Nem kell mindig hajszolni a boldogságot. Csodálom a bhutáni emberek életszemléletét, ahogyan megküzdenek a tragédiákkal. Mindig látnak reményt, és nagyon erős bennük az elfogadás.

A boldogság ügynöke május 2-től látható a hazai mozikban a Mozinet forgalmazásában.

2024.04.30-án több moziban látható premier előtt a film a Magyar Film Napján

2024.05.01. 19:00 Puskin mozi - premier előtti vetítés és közönségtalálkozó Almási Kittivel és Gyárfás Dorkával

Facebook esemény:https://fb.me/e/5QlkVddas

Jegyvásárlás: https://puskinmozi.hu/filmek/boldogsag-ugynoke