Jókor, jó helyen, jó irányba – Kritika Kondor Vilmos Az utolsó magyar akcióhős című regényéről

Az utolsó magyar akcióhős lapjain egy sosem volt, fiktív történelmű Magyarország elevenedik meg, amelyben hazánk a szövetségesekkel kötött különbéke után a nyugati blokk tagjaként virágzik fel. Az 1960-as évek alternatív történelmi regénysorozatának főhőse Nemes Albert, aki bíróság elé juttat egy tolvajt. Később kiderül: a bűnözőnek köze lehet egy politikai merénylethez, Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár több mint hét éve tisztázatlan meggyilkolásához.

Nemes Albert, a detektív-főfelügyelővé előléptetett nyomozó és társa, Gosti egy szerethető, összeszokott nyomozópáros. Nemes már jól ismert precizitásához társul a kissé ügyetlen, lassú felfogású, ösztönök által vezérelt Gosti nyomozókaraktere. Gosti – polgári nevén Moldován Gyula – Nemes egykori rendőrségi partnere, jelenleg pedig egy magánnyomozó iroda dolgozója. A detektívregényekből ismert nyomozópárosokra jellemzően jól ismerik egymás természetét, a másik erősségeit és gyengeségeit. Kettősük adja a regény könnyed, humoros oldalát. Megfeleltethetők a klasszikus analitikus krimik megszokott párosainak, akár Holmes és Watson, akár Poirot és Hastings híres nyomozópárosaira gondolva. Közös jeleneteiket a humor és a veszély kettőse jellemzi – az ügy feltárásának komolysága és feszítettsége mellett egy-egy jól elhelyezett poén üdítően hat a regényben.

A humor mellett az író izgalmas, kémtörténetszerű írásait mindig fűszerezi egy pici romantikával, ebben az esetben Albert (vagy ahogyan Panni mondaná: A) két szeretőjével.

Kondor merészen vegyíti a jelent és a múltat, a valóságot és a fikciót, még ha ez néha kissé abszurd szituációkat is eredményez

– például, amikor Jávor Pál a történetben Albert édesanyjának párjaként mutatkozik be (és legalább annyira odavan érte Albert szeretője, mint az édesanyja).

A fikciós és a történelmi regény határvonalain mozgó történet ugyan a múltból merít, és hitelesen megjeleníti azt a történeti légkört, amelyben játszódik, azonban az edukatív funkció helyett sokkal fontosabb a szórakoztatás. A szerző egy máig megoldatlan, önmagában is rejtélyes és spekulációkra okot adó eseményhez nyúl. A koncepciót még izgalmasabbá teszi, hogy viszonylag szabad az átjárás a regényben megelevenített korszakok között: a szerző korokon átívelve olyan történelmi személyeket hoz kapcsolatba, akik a valóságban soha nem találkozhattak. Az alternatív történelmi idősíkon játszódó történetnek a legfontosabb összetevői a politikai cselszövések, összeesküvés-elméletek és a házon belüli intrikák. Több lehetőség vetődik fel, hogy kik lehettek a felelősek a főtitkár haláláért, de végül az író (és Nemes) minden szálat elvarr. A krimiszál mellett nem hiányozhat a misztikus Budapest, amelyet talán senki sem képes egyszerre oly romlottnak és gyönyörűnek látni, mint Kondor.

A címben szereplő akcióhős megjelölés magában hordozza az izgalmat, utal arra, hogy itt valójában egy hősről lesz szó. Olyan asszociációkat vonz, amelyek a kémtörténeteket idézik meg, azonban nem a kémé (és nem is az akcióhősé) a főszerep. Viszont azon, hogy ki a felelős a híres főtitkár haláláért, nem kell sokat gondolkoznunk: a borító hátoldalán található idézetből azonnal kiderül. Így ismerjük meg az egykori zsoldos, Markovits történetét, illetve a merénylet részleteit: hogyan vett részt a főtitkár elleni merényletben, ehhez hogyan toboroztak embereket. Markovits beszámolója a főhősnek több mint egy szimpla tényközlés: érzéseket, hangulatokat fest a regényben, amelyek már-már horrorisztikus atmoszférát teremtenek az oldalakon.

A regényt pontosság, részletgazdagság jellemzi. A vasárnapi ebédre tálalt palócleves leírása szinte ízlelőbimbóinkban is megidézi a fogást: „Ezért is készültem egy gyenge kis palóclevessel. Zsenge bárányhúsból, reszelt vöröshagymával. A legpuhább zöldbabbal. A kapor sajnos szárított, de a tejfölt ma reggel hoztam a Csarnokból” – részletezi szerényen Albert édesanyja. Az író nemcsak a bevezetőben említett évszámmal helyezi el korban a történetet, hanem történelmi események és személyek megjelentetésével is erősíti az alternatív történelmi jelleget. Emellett 

a karakterek érdeklődési köre, az őket körülvevő tárgyak és helyszínek is képesek visszarepíteni ebbe a korba egy fiktív cselekményen keresztül.

Például a család színe elé állított Jávor Pál bemutatásakor előkerül a demizson és a Zsolnay levesestálkészlet is. Szó esik Walter Lászlóról és az általa szerzett Ruszkik haza és a Szívemben bomba van című slágerről.

A szöveg nyelvezete választékos, intellektuális, pikírt humor jellemzi. „Mert maga még sosem hallott hülye hétvégi bűnözőkről, akik átruccannak Bécsbe betörni, Brüsszelbe kocsit lopni vagy Triesztbe csempészni? – sorolja Nemes Makovits gyanúsításakor. A történet elbeszélője is maga a főfelügyelő, így az olvasó elől semmi nem marad rejtve, illetve Nemessel együtt vehet részt a merész és szórakoztató gondolatkísérletben. Az összeesküvés-elméletek és nemzetközi kapcsolatok labirintusában a szálakat követve perdöntő bizonyítékok tárulnak az olvasó szeme elé.

Viszont az író látásmódja és az általa macskakőről macskakőre felépített fiktív valóság eredményezi, hogy a történet irodalmi műként tudja kifejteni hatását, nem kínálja magát (például filmes) adaptálásra. Korábban a Budapest noir esetében láttunk arra kísérletet, hogy egy Kondor-regényt átültessenek a mozivászonra, Gárdos Éva alkotása azonban nem hozta meg a várt sikert. Kondor szépen árnyalja karaktereit, cselekedeteikkel, döntéseik motivációinak megismerésével közelebb kerül hozzájuk az olvasó, ismeretlen ismerősökké válnak. Ez a részletgazdagság az oldalszámokban is megmutatkozik: az egyes kötetek mind 500-600 oldal körül mozognak – ez egy esetleges játékfilm-feldolgozást komoly kihívások elé állítana, ahogyan azt a korábbi adaptáció is példázza.

A főváros általában központi szerepet kap Kondor Vilmos regényeiben – ahogyan ezt a könyvcímek is mutatják –, Az utolsó magyar akcióhős viszont a Második magyar köztársaság-ciklus köteteihez képest kevésbé „kérkedik” a valós és fikciós elemeket ötvöző világépítéssel.

Budapest utcái, városrészei és kávézói úgy szövődnek bele ezekbe a történetekbe, mintha mindennapi életünk részei volnának.

A terek, helyszínek jól belesimulnak a történetmesélésbe. Nem tudálékos és erőltetett, sokkal inkább közelebb hozzák az olvasót a történethez. „– Na, de a Városligetbe? Pont a Városligetbe? […] – Hová máshová? Talán a Parlament elé? Vagy Újpest szélére?” – hangzik el az új bérlakások építésének helyével kapcsolatban. Az író nem taglalja, hogy az adott városrészben történő építkezés miért jó vagy épp nem jó döntés, nem célja az ismeretek átadása az egyes helyszíneket illetően. Így Az utolsó magyar akcióhősnek sikerül kikerülnie azt, amit a 2008-as Budapest noir esetében kérkedésnek vagy tanító szándékú leírásnak is érzékelhetünk.

A város magasztalásának minimalizálását leszámítva a trilógia harmadik kötete is hozza a már megszokott Kondor-stílust. Ezt nem lehet a könyv hibájaként felróni, hiszen nem kényelmesedik el sem az író, sem a történet, a regény jól fokozza a feszültséget a növekvő tétek számával. Akik számára nem ismeretlenek Kondor írásai vagy a regényciklus, azoknak is izgalmas rejtéllyé válhatnak a nyomozó melletti karakterek, az új megoldandó bűnügyek apró részletei. A valóság és fikció, a valós személyek és a hozzájuk kapcsolódó kitalációk keveredése bizarr végeredményt is szülhet, viszont talán ez az ismerős ismeretlenség is hozzátesz a regény sikerességéhez.

Alighanem elmondható ez a sikeresség a regény szerzőjéről is: Kondor Vilmos a magyar hard-boiled krimi kiemelkedő alakja. A zsánerelemek teljesítésén túl az író szövegeit elevenné teszik a hétköznapi élet mozzanatai, a mögötte meghúzódó írói életszemlélet – így válik átélhetővé akár a legkevésbé hétköznapi történet is az olvasó számára.