„Legtöbbször ösztönből érzem, hogy mit lehet kezdeni egy kis csoportnyi gyerekkel” – Berg Judittal Thimár Attila beszélgetése olvasható a friss Kortársban

Kezdjük a gyerekirodalommal kapcsolatos sztenderd kérdéssel. Mennyire tud egységes lenni az irodalomfogalmunk, milyen aspektusokból más a gyerekirodalom és a felnőttirodalom, s ennek részeként külön kell-e foglalkozni a gyerekirodalommal, vagy egy természetes mozdulattal a felnőttirodalom mellé beosztva?

Ez nagyon-nagyon nehéz kérdés. Sok szempontból úgy gondolom, hogy egységes irodalom van, és bizonyos szegmensét felnőttek olvassák, bizonyos szegmensét gyerekek, egy részét pedig felnőttek olvassák fel gyerekeknek, optimális esetben azért, mert jónak tartják azokat a műveket, vagy azért, mert olvasókat szeretnének nevelni, akik aztán alkalmasak lesznek arra, hogy azt a bizonyos felnőttirodalmat olvassák és értelmezzék. Emellett van az ifjúsági irodalom, egy olyan mezsgye, ami hagyományosan a gyerekirodalomhoz tartozik, de rengeteg felnőttet ismerek, beleértve saját magamat is, akik nagyon szívesen olvassuk az ifjúsági irodalmat. Egyszerűen csak azért, mert jó történetek, szívvel-lélekkel, fordulatosan vannak megírva, öröm és izgalom bennük lenni. Sok esetben az egyedüli különbség egy felnőtteknek szóló könyvvel szemben az, hogy egy ilyen kötetben jellemzően gyerek vagy fiatal szereplők vannak, és nem felnőttek.

Igen, ez fontos különbség, ám ha megszámolnám, akkor a Ruminiben is többen vannak az „öregek”…

Nyilván a gyerekeknek szóló könyvben is vannak felnőttek, de szerintem a jó gyerekirodalomnak kritériuma, hogy legyen benne olyan szereplő, akivel a gyerekek tudnak azonosulni valamilyen módon. Enélkül nehéz lenne sikeres könyvet írni. Az pedig nagyon ritka, hogy egy gyerek egy felnőttel azonosuljon.

De a szereplőktől eltekintve is sok szempontból indokolt lehet a gyerek- és a felnőttirodalom elválasztása. Tartalmi okokból is, a célközönség miatt is, és azért is, mert

egészen másként lehet megítélni egy gazdagon illusztrált, kisgyerekeknek szóló könyvet, ahol a rajzok rengeteget hozzátesznek a szöveghez.

Egy díj esetében sem tudjuk összemérni egymással a felnőtteknek szóló műveket, az ifjúsági regényeket és a gyerekeknek szóló, illusztrált könyveket. Például egy felnőtt Darvasi-regényt nem tudsz összevetni Kertész Erzsi Pantherájával, sem Rádai Andrea Rókazsoltjával, mert egy csomó szempontból nem összehasonlíthatók, más koordináta-rendszerben működnek.

Otthon például a gyerek- és a felnőttkönyveket egy könyvespolcra teszed-e? Ez szerintem egy nagyon jó vízválasztó. Számomra az is dilemma volt egy időben, hogy például ne rakjam-e külön polcra a verseskönyveket meg a drámákat. Ömlesztve legyen a szépirodalom, vagy műnemenként csoportosítva? Az ifjúsági könyvek általában bekerülnek a nagy könyvespolcra, de a kimondottan gyerekkönyveket én szeretem külön tartani, és nem csak azért, hogy a gyerekek elérjék. Amikor a gyerekeim kirepülnek, akkor is valószínűleg egy külön szekrényben fogom tartani ezeket a könyveket.

Közben tapasztaljuk azt a megkülönböztetést is, hogy a felnőttirodalom művelői gyakran úgy beszélnek a gyerekirodalomról, mint a kistestvérről. Sőt, az olvasók fejében is él egy sztereotípia, hogy ha valaki felnőtteknek ír, az egy író, aki gyerekeknek ír, az csak egy mesélő anyuka.

Ilyennel találkoztál?

Igen, nagyon sokszor. Sőt, az is megtörtént, hogy megkérdezte valaki: „Jó, jó, hogy már van tizenöt könyved meg négy gyereked, de amúgy dolgozol is?”

[…] És hogy lehet kezelni ezt a húsz éve folyamatosan írt Ruminivel, hogy mindenkinek te mesélsz? Hiszen belekerültél egyfajta országos családanya szerepébe.

Ezt egyrészt nagyon szeretem csinálni, másrészt testhezállónak is érzem. Ebben a húsz évben tényleg kialakult ez a fajta reakció sok emberben, de egyre kevésbé hoz zavarba. Megtisztelőnek érzem, amikor a bizalmukba avatnak az emberek, gyakran meghatódom attól a reakciótól, amit kapok az olvasóimtól, és nem érint kínosan, mert alapvetően nem tartom magamtól idegennek ezt a szerepet.

Sokszor éreztem korábban, hogy pedagógusnak születtem, ami nálunk egyébként családi hagyomány.

Anyukám is, nagynéném is tanár volt, a testvéreim is azok lettek, sőt, én is tanári diplomát szereztem. A tanári szobák illata és egy jó iskola hangulata nagyon ismerős, közel áll hozzám. Legtöbbször ösztönből érzem, hogy mit lehet kezdeni egy kis csoportnyi gyerekkel, hogyan lehet őket strukturáltan mozgatni, megszólítani, lekötni, és ha azt látom, hogy unatkoznak, hogyan lehet azonnal váltani.

[…] Nem könnyű helyzet. Ha jól meggondolom, prózairodalmunkból Ottlik, Mészöly, Tandori nem küzdöttek azzal, hogy egy csomó gyerek nyüzsög mellettük, miközben írnának.

Viszont én rengeteg ihletet, inspirációt kapok a gyerekektől, ellesek egy csomó dolgot, mert minden életkorban látom, hogy mi érdekli őket, milyen a humoruk, mi az, amitől lelkesek lesznek, és mi az, amit már rég nem tartanak menőnek.

Másrészt az is nagyon hatékonnyá teszi a munkát, hogy amikor az ember anyukaként kezd bele az írásba, és az óvodás gyerekek mellett van napi másfél órája, amikor alszanak ebéd után – optimális esetben –, akkor ezt az időt ki kell használni. Olyankor nem szedem le az asztalt, nem csinálok semmit, én abban a másfél órában írok. Nincs időm túlgondolni, nincs időm elveszni a saját gyönyörű gondolataimban és halmozni a jelzőket: én arról írok, ami nekem fontos.

A szűk időkorlát megtanítja az embert céltudatosan leírni azt, ami a fejében van, megtanít sűríteni,

megtanít a lényegre törni, és szerintem ez egy gyerekkönyv esetében nagyon fontos, mert a mellébeszélős, csapongós, szépelgős dolgok a gyerekeknek nem jönnek be.

[…] A kísérletező kedv most is él benned?

Most olyan értelemben nem kísérleteztem, hogy írtam egy új Ruminit, meg fog jelenni ebben az évben, meg egy kisebb Ruminit a RuMINI sorozatba, ami közepesen tapasztalt olvasóknak szól, de most egyik sem volt nagy kísérlet. Legfeljebb annyiban, hogy tudok-e öt-hat szálon futtatni egy történetet úgy, hogy az élvezhető legyen. Ez most az első olyan Rumini, hogy kénytelen voltam egy Excel-táblázatot csinálni, amelyben van tizenöt vagy tizenhat oszlop a legfontosabb szereplőknek, de nem is csak egyenként, hanem vannak, akiknek kettesével, hármasával, a sorokban pedig a napok, külön megadva, hogy éppen ki, mikor, hol van, és különböző színekkel jelölve, hogy melyik történetszálban hol tart, melyik helyszínen van éppen a szereplő, hogy lássam, aznap, amikor ez történik, ő hol van, át tud-e menni innen oda. Elképesztő bonyolult és szövevényes lett a történet. Az Excel-tábla nélkül nem tudtam volna megírni. A táblázat úgy néz ki, mint egy hatalmas patchwork
szőnyeg.

[…] Van egy téma még, amiről mindenképpen beszélnünk kell. Az alkotói pályád mellett elvállaltad 2023-ban a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum elnökségét is, így közelről és pontosan látod a tevékenységét. Szerinted mennyire tud sikeres lenni egy ilyen szervezet, és mennyire tud segíteni abban, hogy az olvasás, a könyvolvasás ne kopjon ki a divatból, sőt, esetleg egyre nagyobb mértékben térjen vissza a gyerekek világába?

Szerintem tud és muszáj is, hogy aktívan tevékenykedjen, mert sok fronton kikopófélben van az olvasás. Amikor íróként hívnak ide-oda-amoda, akkor azt tapasztalom, hogy nagyon sok gyerek olvas, hiszen olyan iskolába meg olyan könyvtárakba hívnak, ahol éppen szükség van a sok olvasó gyerek kíváncsiságának kielégítésére, de kár volna tagadni, hogy alapvetően kikopik az olvasás. És nagyon sok szülő, pedagógus és könyvtáros próbálna újat és jót mutatni, csak nincs elég információ, gyakran nem tudják, mihez lehetne nyúlni.

Ráadásul a szakmabeliek között is nagy igény van arra, hogy legyenek beszélgetések, szakmai és szerzői jogi képzések. Legyen számos olyan dolog, ami az ő munkájukat, aktivitásukat és kapcsolatrendszerüket erősíti. A HUBBY kimondottan ilyen célból született tíz éve. Megpróbáljuk tájékoztatni az olvasóközönséget. Iszonyatosan fontos, hogy minél többekhez eljussanak az információk.

Egyrészt nagyon jó lenne – és ez itt a vágy része –, hogy legyen olyan aktív gyerekkönyvkritika, ami valóban minőségi, de nem túl szakmai, hanem a nagyközönségnek szól,

hozzáférhető és megbízható. Mert amire a kritikus azt mondja, hogy ezért és ezért nem jó, az tényleg azért és azért nem jó. Ismerek sok esetet, hogy amikor a szerző vagy kiadó odaadja az újságíróknak a recenziós példányt, az újságíró azt gondolja, hogy most egy pozitív, dicsérő cikket kell írni róla, de a kritika nem ez. Nagyon jó lenne, ha a HUBBY rendszeresen tudna valódi kritikákat közölni.

Egy másik fontos téma, hogy igyekszünk legalább az Év Gyerekkönyve díj kapcsán folyamatosan kommunikálni, hogy mik voltak az adott esztendő legjobb könyvei.

Az interjú teljes terjedelmében a Kortárs folyóirat friss lapszámában a 46. oldaltól olvasható. A lapszám online elérhető a kortarsfolyoirat.hu-n.

Ha biztosan kézhez szeretné kapni a Kortárs friss lapszámait, ide kattintva előfizethet a folyóiratra a Magyar Posta oldalán, illetve aktuális számunkat megvásárolhatja az Írók Boltjában, a Magyar Napló Könyvesboltban és a Ludwig Múzeum shopjában, valamint fellapozhatja könyvtárakban.