Rendszerellenes monogámia – Kritika a Csaknekedkislány CSNK című lemezéről

Rögtön az album címével kezdve: a CSNK egyértelműen a zenekar nevének rövidített formájára utal, kvázi self-titled címként. Első lemezek esetében ez sokszor a kreativitás hiányát sejtetheti, ha viszont egy zenekar a harmadik albumára aggatja, óhatatlanul felmerül, hogy most mutatják meg, mire is gondolnak zeneileg és tartalmilag, azaz hogyan szeretnék önmagukat definiálni. Mindezt a kritika tárgyát szolgáló lemezről is el lehet mondani, viszont érdemes visszatekinteni előbb, mi alkotta az eddigi diszkográfiát, mely az új alapok alatt helyezkedik el.

A Csaknekedkislány zenekart elsősorban a kétezer-tízes évek magyar alterhullámába lehet besorolni. A magyar alter egy tökéletes ernyőfogalom, melyet minden hazai, szövegcentrikus produkcióra rá lehet húzni, de ebbe a hullámba olyan zenekarokat sorolnék például, mint Szabó Benedek (később csak mint Galaxisok), az Elefánt vagy az Esti Kornél. Mindegyikükről el lehet mondani, hogy a poszt-Hiperkarma/Kispál/Kaukázus generációba tartozik, ki-ki a saját csavarával gazdagítva a műfajt. A Csaknekedkislány első, 2015-ös Na ná ba bám című lemeze elsősorban könnyed és sok helyen komikus szövegeivel nyerte meg a közönségét, a zene pedig az említett átlagnál jóval bluesosabb hangszerelést kapott, mely kiegészült több szörfös elemmel (Hangosabban), valamint néhol még gypsy jazzes (Tihany) hatásokkal is.

Az első megjelenés után érdemes megemlíteni A férfi album című három számos EP-t, mely különböző állati metaforákkal írja le a fiatalkor párkapcsolati útvesztőit. Ha egyesek számára elsőre nehéz is lehetett eldönteni, mennyire veszi magát komolyan az együttes, azzal, hogy az előző albumnál látott témát ilyen friss koncepcióban prezentálták, erről is meggyőződhettünk, ráadásul a három szám merőben különböző hangulatú lett.

Bár második albumukon, a 2020-as Kobraszíven a fő téma továbbra is az emberi kapcsolatok kérdésköre maradt, ez már jóval érettebben, metaforikusabban került ábrázolásra. Hangzás terén erős áramvonalasítás történt, az elektromos orgona nagyobb szerepével a srácok ráfeküdtek az alternatív/blues-rockos irányra, redukálásra kerültek a szörfös elemek, a gyors jazzes témák pedig teljesen eltűntek, 

így egy jóval egységesebb, viszont talán kicsit kevésbé izgalmas hangzást alakítottak ki.

Azóta két év telt el, és megérkezett a harmadik lemez, mely folytathatja a második albumon megkezdett egységes vonalat, vagy újradefiniálhatja az együttes hangzását és mondanivalóját, esetleg valahol a kettő közé helyezheti magát.

Ezzel a háttérrel vágott neki a harmadik albumnak az együttes, amelynek magját számos tagcserét követően elsősorban a két alapító, Csepella Olivér énekes, illetve Konsiczky Dávid gitáros adja. Új lemezük egyszerre hozza a korábbiak biztos elemeit, gondolja némely részüket tovább, és hoz be újakat. A témákat tekintve arra lehetett számítani, hogy ha kifogynak a szerelmi csalódásokból, akkor a monogámiáról és a boldog párkapcsolatokról fognak énekelni, ami meg is jelenik a Házasság és a Kávézóban című szám formájában. Továbbgondolásra került a szülők témája, a kobraszíves Ági fia a Nincs itt című számban folytatódik, valamint a transzgenerációs problémákra kacsint ki az Aki élni akar, mely az album legkatartikusabb sorát is tartalmazza („Kijelentem, bűneimben anyám, apám nem hibás”). Ami viszont kellemes meglepetés, hogy a befelé fordulós komoly szövegek kiegészültek kifelé szóló, már-már politizáló dalokkal. A kettő közötti hidat a Megérdemlem képezi, mely első hallgatásra ismét egy családi traumát dolgoz fel, ugyanakkor a második versszakból kiderül, hogy inkább az általános autoritást kérdőjelezi meg a hatalmasoknak, vagy egyfajta „uralkodó osztálynak” kedvező politikai fásultság ábrázolásával. Ebből a fásultságból hivatott kirántani az albumot nyitó Harag is, mely esetében a „gép” által megtestesített ellenszenvet szeretné becsatornázni a szövegíró Csepella Olivér (nem érdemes túlírni, egy az egyben Rage Against the Machine). A Gólyában ma este, az album mondhatni slágere mutatja, hogy az együttes pontosan ismeri célközönségét, legalábbis aki járt már a nyolcadik kerületi közösségi házban, minden egyes sorával tud rezonálni. Ami viszont kiemeli ezeket a társadalmibb szövegeket, hogy nem olyan szájbarágósan közelítik meg az elégedetlenséget, mint például Majka a pár hónapja kiadott, árnyékboksznak ható Azt beszélik a városban című számmal, hanem egy jóval finomabb módon úgy, hogy aki erre nem fogékony, annak valószínűleg fel sem tűnik, de a Gólya közönsége például bizonyára díjazza.

Persze szó sincs arról, hogy minden alternatív együttesnek társadalmi témákba is bele kéne kóstolnia, viszont én örömmel veszem, ha egy kedvenc ki tud lépni a „nem szerettél, miért nem, szeress újra bátran” dimenziójából, és ezt a Csaknekedkislány nagyon ízlésesen tette a CSNK-n.

Persze távol még az Európa Kiadó-szintű rendszerkritika, de pozitív, hogy egyre több együttes mer írni ilyen témában (a közelmúltból például a Felső Tízezret, illetve a Ricsárdgírt tudnám kiemelni a műfajból).

A témákban látott kontinuitás és fejlődés a lemez hangszerelésén szintén tetten érhető. A főbb csapásirány továbbra is a szövegcentrikus blues-rock, amely a második albumon vált dominánssá, ennek megfelelően több számról ugyancsak elmondható, hogy akár arról is származhatna (Tavasz, Aki élni akar). Viszont a harmadik lemez nem csak végiggurult a gyártósoron, több új elem is bekerült a korábbiakhoz képest: a párkapcsolati idillt prezentáló Házasságban és a Kávézóban című számban például spanyol gitár és zongora, az albumot záró elégikus Ábrahám és Izsákban pedig a visszafogott hangszerelést kórussal egészítik ki. Kiemelhető még a már említett Megérdemlem, ahol a kolosszális gitárriffről nekem a ’80-as évek magyar rockzenéjének aranyévei jutnak eszembe (egyáltalán nem az elavult értelemben), bár persze a Csaknekedkislány kontextusában inkább A férfi albumról a Farkast idézi. Újszerűen hatott továbbá a lépegetős basszusra épített Pánik is. Ami viszont tényleg kellemes meglepetés volt, az a klipet is kapott A Gólyában ma este. Ahelyett, hogy írtak volna még egy 170 bpm körül pörgő biztos slágert, egy basszusgroove-ra alapozott, középtempós himnuszt tettek elénk. A számok bemutatása során a srácok azt nyilatkozták, hogy egy nem angolszász hagyományra épülő, hanem inkább latinos szám jobban illik a helyhez, de két albumnyi blues-rockot követően az együttes katalógusában is rendkívül frissítően hat.

Összességében az új Csaknekedkislány-album azokat az elvárásaimat is teljesítette, amelyekről nem is tudtam. Az eddig működő elemeket továbbcsiszolták, Olivér jobban énekel, jobb szövegeket ír, mint eddig bármikor, és a hangszerelés ugyancsak szerteágazóbb, mint az előző albumon.

A CSNK egy olyan album érzetét kelti, melynek készítői pontosan ismerik közönségüket, és nem kezdenek kilencven fokos fordulatba, csak hogy új tömegeket vonzzanak be,

hanem szépen továbbnyújtják komfortzónájukat. Egyetlen dolog, ami kevésbé tetszett, az Szalai Anna vendégszereplése. Ugyan az előző albumot záró Nem bizonyra jól illett a duettjük, és A Gólyában ma estében még szimbolikus értelemben talán működik is a közös ének, a Harag szerintem kifejezetten jobb lett volna nélküle. Ezt leszámítva számomra a tavalyi év kedvenc magyar lemeze lett a CSNK, és kíváncsian várom, mivel hozakodnak elő legközelebb. Hatperces prog számok? Vagy visszatérés a szörfhöz? Poligámia? Körülbelül három év múlva remélhetőleg kiderül.

A CSNK élőben

Szerencsére részt vettem az albumbemutató első napján az Akváriumban, így hallhattam az új lemez (ha jól számoltam) nyolc számát élőben. Persze több dalt is játszik már egy jó ideje az együttes, én például a A Gólyában ma este hivatalos megjelenését már régóta nagyon vártam. A sok jövevény miatt kiszorult több korábbi sláger (Leltár, Farkas), viszont a lassú számok jól álltak a szettnek. Eddig egy kis levegőt leginkább csak a József Attila-feldolgozásnál, illetve a Nem bizony esetében lehetett venni, de most szusszanhattunk egyet a Pánik és az Ábrahám és Izsák alatt is. Az utóbbi esetében egyébként Szalai Anna és a Platon Karataev énekesei egészítették ki kórus helyett az együttest. Az egyetlen negatívum, ami feltűnt, hogy mintha a tavaly nyári Budapest Park-koncerten jobban el lett volna találva a vizuál és színpadkép, de ezek már tényleg teljesen mellékes környezeti elemek. Ahogy várható volt, a visszataps utáni A Gólyában ma este felrobbantotta a nézőteret, feladva a labdát a záró Tihanynak.