Egy megrajzolt átváltozás – Az átváltozás motívuma a Férfibőrben című képregényben

Az átváltozástörténetek az irodalom és más művészeti ágak ősi témái: a képregényirodalomban manapság azonban különösen aktuális motívum. A magyar és a nemzetközi képregények is egyre inkább központi témává kezdték tenni az átváltozást. Felvidéki Miklós Némajáték című képregénye például jól mutatja, hogy milyen átváltozásokon megy keresztül egy karakter az alkotói folyamat részeként; vagy éppen a 2023 és 2024 között megjelent Átváltozás-képregényantológia-sorozat, amely különböző történeteiben egyéni karakterek sajátos átváltozásait dolgozza fel változatos ábrázolásokon keresztül, legyen szó gyermekkori emlékekről vagy megelevenedő „trashformers”-ekről. Bár a felsorolt művek eleme az átváltozás, a mélységeiben kevéssé merülnek el. Ezzel ellentétben, a kortárs nemzetközi képregénykultúra több műben is feldolgozta az átváltozást mind fizikai, mind karakterfejlődési szempontból, ennek egyik legkiemelkedőbb példája a Férfibőrben.

Az átváltozás átváltozásai

Milyen lehet madárnak lenni? – tehette fel a kérdést az ókori ember magának, amikor létezése és a világ összefüggéseit, miértjeit próbálta megérteni. Ez a fajta kíváncsiság adja az emberi léttapasztalat egyik legfontosabb, sajátos sarokkövét. Ez az olthatatlan emberi vágy megnyilvánult a korai történetekben, amelyek mítoszokká válva ma már elengedhetetlen részét képezik az irodalomnak. A görög mitológia világában számos olyan esettel találkozhatunk, ahol valamiféle átváltozás történik; olyan áldott vagy éppen átkozott esetekkel, ahol az elszenvedő látásmódja – akár átvitt, akár szó szerinti értelemben is – megváltozik. Ilyen például a híres jövendőmondó, Teiresziász esete is, aki férfiként és nőként is élt egy ideig egy-egy csodálatos átváltozásnak köszönhetően.

Ovidius – akire Horatius és Vergilius mellett „Róma egyik kedvenc költőjeként” hivatkozik Szerb Antal – nevéhez fűződik a Metamorphoses című mű, amely átváltozástörténeteivel az elbeszéléstípus alapjait fektette le. A reneszánsz nagyjai beépítették műveikbe ezeket, központi elemként kezelték őket. Ez jól megfigyelhető Shakespeare műveiben is: az Ahogy tetszikben Rosalinda férfinek öltözve férkőzik szerelme, Orlando közelébe, hogy kiderítse, a fiú tényleg viszonozza-e az iránta táplált érzéseit, a Szentivánéji álomban pedig Puck szamárfejet varázsol Zubolynak a tündérek erdejében. Viszont az idő előrehaladtával és a tudományos gondolkodás fejlődésével az átváltozástörténetek újabb változatai kerültek előtérbe, amelyek már többségükben nem a csodálatossal és a hétköznapival, hanem a tudományossal és a rejtélyessel foglalkoztak.

Ahogy Bényei Tamás is kiemeli Más alakban című tanulmánykötetében, az evolúcióelmélet és a természettudományos előretörés a 19. század második felében olyan narratívákat hívott életre, amelyek az átváltozás szörnyűséges, monstruózus oldalát helyezték középpontba, gondoljunk csak Bram Stoker Drakula, H. G. Wells Dr. Moreau szigete vagy Robert Louis Stevenson Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című műveire. Ezekben a történetekben az átváltozás már nem áldás vagy átok, nem varázslat vagy szemfényvesztés, hanem az emberi kíváncsiság és vágyak eredménye, megtestesülése. E regények kapcsán közös jegy, hogy az átváltozás, amelyhez a szereplők folyamodnak vagy amelyen keresztülmennek, az eseménysor végére fejlődéstörténetté válik.

A mai átváltozástörténetek szintén ebbe a sorba illeszkednek, a fejlődéstörténetre helyezve a hangsúlyt, megmutatva, hogy „olykor az éleslátáshoz vezető út furcsa kanyarokat produkál,”

ilyen például a 2019-ben megjelent Nimona című képregény vagy az ennek az esszének a középpontjában álló Férfibőrben is.

Átváltozás panelről panelre

A 2020-ban megjelent bande dessinée-t (a képregény médiumának francia megfelelője, ámbár maga a név, a dessinée kifejezéssel a rajzoltságra helyezi a hangsúlyt) Hubert Boulard és Fréderick Lentelier (művészi álnevén Zanzim) neve fémjelzi, bár Hubert – a képregény írója – már nem élte meg a kiadást, így Zanzimra maradt, hogy az előbbi jegyzeteiből megalkossa a történet végleges változatát. A képregény számos rangos díjat elnyert a kategóriájában, ezzel nagy elismerést szerezve nemcsak francia, de nemzetközi szinten is.

A Férfibőrben a reneszánsz Itáliában játszódik, az olvasó pedig a 18 éves Bianca történetét követheti nyomon, aki egy érdekházasság előtt áll. Gyakori reneszánsz toposzként Bianca sem ismeri jövendőbelijét, ez pedig aggasztja a lányt, egészen addig, amíg keresztanyja megoldást nem kínál a helyzetre. Bianca családjában ugyanis anyáról leányra száll egy rejtélyes álruha, egy férfibőr – ahogy a család tagjai nevezik, Lorenzo –, amelyet felöltve megtapasztalhatják, milyen a férfiak világa. A frankofón képregény a ligne claire stílusában készült, amely a régi Tintin-képregények és a szatirikus-parodisztikus Asterix-képregények sajátja. Ahogy az előbb említett példák is mutatják, ez a stílus mesebelire rajzolt karaktereivel gyakorta a fiatalabb közönséget célozza. Ennek ellenére ez a világos vonalvezetéssel megrajzolt történet az előbb említett művek gyermeki könnyedségű témáit mellőzi, és helyette olyan kérdéseket boncolgat, amely az érettebb közönséget szólítja meg.

Olyan témákat jár körbe, mint a férfi és női társadalmi szerepek hatása az egyénre, átjárhatóságuk, a vallási és világi alapokra építkező szokások feszültsége, valamint a szexualitás.

Első látásra ezek a témák – amelyeknek komolyságából, ahogy Bayer Antal is írja, Zanzim vizuális narrációja és minimalista eszköztára nem vesz el – egymáshoz képest talán távolinak tűnhetnek, így átjárhatóságukhoz szükséges egy narratív eszköz, amely nem más, mint az átváltozás.

A korábban említett 19–20. századi művek gyakran éltek az átváltozás motívumával, az ekkor született alkotások pedig a Férfibőrhöz hasonlóan közelítették meg a metamorfózist, ahol az átváltozó a másik nem bizonyos jegyeit hordozza magával, vagy teljes egészében tapasztalja meg a másik nem létét. Charlotte Brontë Jane Eyre-jében a címszereplő is átváltozáson megy keresztül, amikor a kor nemi és társadalmi normáival ellentétben nevelőnőként kezd el dolgozni Rochsternél, ráadásul kiállásában és öltözködésében is inkább a korban kialakult női ideálnak ellentmondva nyilvánul meg. Itt az átváltozás sokkal inkább metaforikus, ellentétben Virginia Woolf Orlandójával, ahol fizikailag is végbemegy – Orlando ugyanis a harmincas évei közepette hirtelen nővé változik –, és végleges is marad. A két mű elbeszélésmódja is különböző: előbbi egyes szám harmadik személyű, míg utóbbi egyes szám első személyű narrátorral operál, így nem kapunk pontos képet arról, hogyan zajlik az átváltozás, mi is történik közben. Ezt az is megerősíti, hogy Woolf nem ad pontos leírást Orlando testéről.

Hasonló probléma merül fel az átalakulás ábrázolásával kapcsolatban a már említett Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esetében is: az egyes és többes szám keveredése, illetve a szereplők beszámolói megakadályozzák, hogy az olvasó teljes képet kapjon arról, min megy át, és mit tapasztal az átváltozó. Ezeket a példákat támasztja alá Irving Massey, aki szerint a metamorfózis ellenáll a nyelvnek: „a fizikaiban keres menedéket, nem azért, mert oda akar eljutni, hanem mert ez az egyetlen helye, ahová a nyelv nem tudja követni.” És itt jön képbe Hubert és Zanzim műve, ugyanis

ebben az átváltozás a kép (fizikai) és a szöveg (nyelv) interszekciójában helyezkedik el, vagy Scott McCloud definíciójával élve, a képregényeknél a kép és a szöveg közösen alkot és ad át üzenetet olyan módon, amelyre külön-külön nem lennének képesek,

ezzel nagyobb rálátást nyújtva az átváltozás olyan részleteire, amelyet a regények más eszközökkel tudnak csak kifejteni.

Bőrbe szőtt nemi szerepek

A Férfibőrben már a címével is azt sejteti, hogy az olvasó Bianca személyén keresztül – és egy mágikus tárgy által – betekintést nyerhet a társadalmi színtér másik szegletébe, amely az ellenkező nem szemei előtt rejtve marad; egy olyan csoportba, amely az adott korban hagyományosan mind fizikai erőben, mind szociális státusban a nők felett áll. Ez az érzet kezdetben csak egy felvetésként születhet meg az olvasóban, viszont ahogy a történet előrehalad, egyre világosabbá válik: egy nemi-társadalmi egyenlőtlenségről van szó, amelynek minden tekintetben vannak áldozatai.

Az öltözködés által történő átalakulás az, amely elindítja és előrébb mozdítja a történetet, amely a patriarchális társadalomban élő nő feleszmélésében kicsúcsosodó történetet elindítja és előrébb mozdítja.

A késő középkor, illetve a reneszánsz elsődlegesen egy olyan társadalmi berendezkedésű korszak volt, amikor a nemek viszonya mind jogok tekintetében, mind a szerelmi élet terén egyenlőtlen volt; ezek az időszakok jól tükrözik a nemek közötti elképesztően hatalmas különbségeket, kettős mércéket. A nőket és a női szexualitást a kor beskatulyázva próbálta meg irányítani, kordában tartani, falakat emelve férfi és nő között. Ezeket a falakat teszi átjárhatóvá a már említett átöltözés és az ezáltali átváltozás abban kulminálódva, hogy a nemi szerepek valójában átjárhatóvá válnak.

Judith Butler szerint a nemi szerepek nem mások, mint performanszok, cselekvések sorozatai, amelyek magukba foglalják a viselkedési formákat és normákat. Ez a társadalom által alkotott rendszer, amely és amelynek megalkotója oda-vissza hatást gyakorol egymásra, az előítéletekre építkezik, olyan előítéletekre, amelyek egészen az őskorra vezethetők vissza, és a társadalom teljes szövetébe kódolva voltak. Ennek bemutatásával kezdődik a történet is.

Bianca, a történet elbeszélője törékeny lányként, egy igazi hercegnőként tűnik fel: a femininitás megtestesüléseként, aki a magas toronyból tekint le lovagjára és jövendőbelijére. Ebben a késő középkori–kora reneszánsz idei alapszituációban egy olyan törékeny társadalmi elemként utalnak rá, akinek minden percét megtervezte a családja, hogy a legalkalmasabb pillanatban a legtöbbre „taksálják” egy elrendezett frigy keretében. Vele szemben jövendőbelije, Giovanni karddal az oldalán, a maszkulinitás példaképeként akár a lovagi erények megtestesítője is lehetne: erős, védi a gyengéket (vagy inkább a gyengébbik nemet), illedelmes. Kettejük egyházi köteléke az, ami „tovább öregbíti [Bianca] családjának hírnevét”. Viszont ez az elrendezett házasság többet jelent a nemi szerepek kontextusában, hiszen ez inkább a már említett patriarchális rendszerbe ágyazza be azt. Ebből tör ki Bianca Lorenzo segítségével.

Ahogy említettem, a társadalmi szerepek skatulyába szorítják a képregény szereplőit. Bianca nő – főképp fiatal lány – lévén egyedül nem mehet sehová, habár a család kis palazzóján belül járhat-kelhet, de akkor is minden lépését kétszer meggondolva. A mű eleje ezt jól illusztrálja, amikor Biancára rászól az anyja, hogy ne rohanjon, mert „egy úrhölgy nem viselkedhet így”. Ennek a viselkedési normának a kontrasztját rögtön a történet elején megkapjuk, amikor Bianca keresztanyja társaságában a városon kívülre, az erdőbe megy – akárcsak a fiatalok Shakespeare Szentivánéji Álmában –, ahol a varázslatos férfibőrt először magára ölti. Itt Bianca – miután felöltötte magára Lorenzót – kap egy gyorstalpalót keresztanyjától, aki felvilágosítja arról, hogy hogyan járnak a férfiak.

Lorenzo bőrében a lány lehetőséget kap arra, hogy kitörjön saját skatulyájából, és felfedezze, milyen is az ellenkező nem világa. Ez azért is érdekes, mert ettől a pillanattól kezdve Bianca képes lesz önállóan felfedezni a várost, női kísérő nélkül. Ekkor szembesül azzal is, hogy jegyesének erényei nem olyan lovagiak, mint azt gondolta: egy kocsmában tivornyázva henceg a ténnyel, hogy jövendőbelije „szűzhártyája lesz a nászajándéka”. Később viszont Bianca rájön, hogy ez is csupán egy színjáték Giovanni részéről, amikor a fiú bevezeti a társadalom peremén élő, megvetett férfiak világába, akik bár az éjszakában szabadok, nappal ők is álruhában járnak, félve az üldöztetéstől és a megvető tekintetektől. Ekkor vetül fel a kérdés Biancában, hogy vajon jövendőbelije szerelmes-e belé. És itt jön elő az átváltozásművek dilemmája: hol végződik az átváltozó, és hol kezdődik az átváltozott? Hol a határ Jekyll és Hyde között? Mennyire más Bianca Biancaként és Lorenzóként?

A Biancában kialakult társadalmi kép minden alkalommal egyre inkább formálódik, akárhányszor Lorenzóvá válik, érzéseiről pedig nem tudja, kinek a tapasztalatai valójában: Biancáéi vagy Lorenzóéi.

Ezt jól mutatja az álomjelenet is, amelyet azután él meg Bianca, hogy Lorenzo képében Giovannitól csókot kapott, és amelyben Bianca és Lorenzo egyszerre, de különállóan jelenik meg. Ebben jól megmutatkozik az a fajta binaritás, amely a humanizmust jellemezte.

Alakváltó retorika

A 16. századi humanizmus az embert helyezte középpontba, kibillentve ezzel a késő középkori világrendet, ahol Isten volt a centrális erő a világban. Ekkor kezdődött meg a világ igába hajtása az innovációkkal, a tudományos élet virágzásával, amely a világ újraértelmezésével járt, kialakítva egy bináris világnézetet, amely elkerülhetetlenül marginalizálódást okozott. Ezt az újrafelosztást pedig nem mások végezték, mint a férfi doktorok, akik kisajátították az anatómiát, a tudományt, ezzel férfiasítva azt.

Az évszázados tudást, amelyet a nők birtokoltak a saját testükről – beleértve a bábákat is – boszorkányságnak minősítették, ezzel kizárva a nőket a tudományból, démonizálva szexualitásukat, a domesztika kereteibe szuszakolva, ezáltal marginalizálva őket.

Mellettük még a homoszexuális embereket is, főképp a férfiakat, a társadalom peremére szorította ez a humanista férfiközpontú világszemlélet. A vallási retorika – bár már nem volt akkora szerepe, mint a középkorban – szintén ezt a marginalizálást erősítette.

A képregény már a történet elején szembesíti az olvasót a hitből fakadó elvakultsággal Bianca bátyja, Angelo atya személyében. Megjelenésében és személyiségében tekintélyt parancsoló szereplő, mintha mindig arra törekedne, hogy a többiek fölé tornyosuljon. Viszont, ami kiemeli ezt a szereplőt a többi közül, az az, hogy Zanzim két teljes oldalas panelt is szánt neki, amelyek közül az első ékesen mutatja a szélsőséges vallási retorika szerepét a nők démonizálásában. Szép Eszter Vizuális világalkotás önéletrajzi képregényekben című tanulmányában kiemeli, hogy „a képregényben leírt szöveg a vizuális világ egyik építőköve, melyet képként is értelmezünk”. Angelo első egész oldalas paneljét rendkívüli mértékben dominálja a saját szövegbuborékja, amely a tradicionális buborékos megjelenítéssel ellentétben több pergamen formáját ölti fel magára, amelyek akár az elvakult vallási retorika kiragadott részleteiként is értelmezhetők. Különösen érdekessé teszi ezt az ábrázolást, ahogy a szöveg átváltozik különböző démonokká és kísértő lényekké, ezzel pedig tulajdonképpen a panel egyik karakterévé is válik, és mint gomolygó ótestamentumi ítélet lebeg a gyülekezet fölött, csupán ítélkező szavakként, megbélyegezve a nőket és a szerinte tisztátalanul élőket. Ezt a szövegbuborékot Zanzim továbbviszi a következő oldal panelszekvenciájára, ahol már az édenkerti kígyó is ítélkezően sziszeg Biancára. Érdemes megjegyezni, hogy ebben a részben ezt mind Bianca szemszögéből látja az olvasó, míg a második teljes oldalas panelben Angelo ábrázolása sokkal inkább a gyülekezet szemszögéből történik, akik Angelo prédikációjának hevességét és angyalszerűségét emelik ki. Itt ugyanis leszálló angyalként jelenik meg, elfoglalva a panel felét, immár nemcsak retorikájával, de termetével is az emberek fölé tornyosulva.

Ezen a ponton Bianca már tisztában van a nemi-társadalmi rendszerrel, de a város hangulata egyre jobban radikalizálódik. Nemcsak a nők és a homoszexuális férfiak, de még a házasságtörő férfiak is érzik a saját bőrükön az elítélést és az üldöztetést. Végül a város elnyomottjai egy már-már bacchanaliát idéző örömünneppel szorítják vissza a radikális elnyomást: „Az általános örömünnep közepette tisztes matrónák cserélték le fátylukat maszkra, és a férjük harisnyájában szaladgáltak az utcán, míg férjeik nejük legszebb ruháját öltötték magukra.” Bianca Lorenzóvá átváltozása ekképpen túl is mutat önmagán, ugyanis ez a fejlődéstörténet nemcsak az egyén, hanem a társadalom szintjén is zajlott, és egy olyan új Biancát eredményezett, aki szabad, önálló nőként képes megélni saját szexualitását, előítéletek nélkül. Hubert és Zanzim jól rámutat arra, hogy az átváltozás nemcsak az alanyára, de annak környezetére is hatással van: a Férfibőrben megmutatja például, hogy milyen következményekkel jár, ha valakinek a teste bizonyos sajátosságokkal rendelkezik, és hogy a test és környezetének párhuzamos változása, átalakulása elkerülhetetlen.