„Operatőrként gyors visszajelzést kaptam arról, hogy működik-e, amit elképzeltünk” – Interjú Bántó Csaba operatőrrel

A kolozsvári Sapientia Egyetemen a filmművészet, fotóművészet és média szakon végeztél. Azt mondtad, nem volt konkrét szakosodás, és mindenki azzal foglalkozott, ami a legközelebb állt hozzá. Mi volt az a kamera mögötti munka során, ami annyira megfogott, hogy végül az operatőri pálya felé vitt?

Nem tudok felidézni egyetlen konkrét pillanatot, amikor eldöntöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Sok szerepkörben kipróbálhattuk magunkat, többek között a rendezésben, a vágásban és az operatőri munkában is. Egy idő után azt éreztem, hogy a képalkotás áll hozzám a legközelebb, és ezt élvezem a legjobban.

Operatőrként gyors visszajelzést kaptam arról, hogy működik-e, amit elképzeltünk, vagy sem, a jelenet a kamera előtt született meg.

Ez gyors sikerélményt adott, hiszen a munkámnak azonnal kézzelfogható eredménye volt.

A Sapientia után az SZFE operatőr mesterképzésén folytattad, ahol Máthé Tibor volt az osztályfőnököd. Egy ilyen erős szakmai közegbe kerülve volt benned bizonyítási vágy vagy izgalom?

Azt nem tudom, hogy izgalom volt-e, de tisztelet mindenképpen. Tudtam, hogy az SZFE-n csak tanulni és fejlődni fogok, főleg ahhoz képest, ahol akkor tartottam, amikor felvettek. Előfordul, hogy amikor az ember fiatalon bekerül az egyetemre, az első félévet nem veszi elég komolyan és ellinkeskedi. Az SZFE-n már nem akartam ezt eljátszani. Igyekeztem a legtöbbet kihozni abból, hogy felvettek, és minél többet ellesni a tanáraimtól és az osztálytársaimtól. Az volt a célom, hogy tanuljak, fejlődjek és elérjem az ő szintjüket. Ez a folyamat a mai napig tart.

Hajdu Szabolccsal először az Ernelláék Farkaséknál-ban dolgoztál. Hogyan ismerkedtetek meg Szabolccsal?

A Filmtett Egyesület nyári táborában találkoztunk, ahol Szabolcs tanárként vett részt. Abban az évben a rendezők csoportját vezette, én pedig tanársegéd voltam az operatőr csoportban. Szabolcs összeállított egy gyakorlati feladatot a színészeknek, amit én vettem fel. Tulajdonképpen az volt az első közös munkánk. Amikor Szabolcsék az Ernelláék Farkaséknál-t kezdték el forgatni, én már Budapesten éltem, így volt lehetőségem a pótforgatási napokhoz csatlakozni. A filmet egy operatőr osztály tizenkét hallgatója fényképezte, én később csatlakoztam a produkcióhoz. Megnéztem az Ernelláék előadás-változatát, és a film első vágatát, azután kezdtünk el beszélgetni Szabolccsal, hogy milyen jeleneteket kéne még felvenni, miket kellene pótolni.

Mennyire volt egyértelmű, hogy az Ernelláék után Hajdu Szabolcs lakástrilógiájának másik két részét, a Kálmán-napot és az Egy százalék indiánt is te fényképezed?

Nem emlékszem konkrét pillanatra, amikor felkért volna. Az Ernelláék után a Békeidőn dolgoztunk együtt, valamint sok más projektben is segítettem neki, például a lakástrilógia-előadásokban is. Sodródtunk előre, és egyszer csak eljutottunk oda, hogy már a Kálmán-nap forgatásának az előkészítéséről beszélgettünk.

Szántó Fanni rövidfilmje, a Két felnőtt végig egy mosdóban játszódik, ahol a két szereplő egy beragadt ajtó két oldalán állva beszélget. Hogyan találtátok meg azt a képi megoldást, amelyben a két karaktert egyszerre látjuk, miközben az ajtó elválasztja őket?

Sokat gondolkoztunk rajta a forgatás előtt, hogy hogyan jelenítsük meg a vásznon a történetet. Miután megtaláltuk a helyszínt, elkezdtünk mérlegelni, hogy milyen lehetőségeink vannak. Adta magát, hogy ha a játékidő kilencven százalékában külön-külön mutatjuk a két főszereplőt, akkor a film végén mindketten egyszerre látszódjanak, így ebben a jelenetben nincs szükség vágásra, és a néző eldöntheti, hogy melyik szereplőt figyeli. Közös ötletelésből született ez a megoldás is.

Fanni említette, hogy a helyszínkeresés során több mint száz belvárosi kocsma mosdóját megnéztétek. Te is részt vettél a terepszemlében?

Egy részében igen. Két helyszín is volt, amely az utolsó pillanatban esett ki, méghozzá egészen váratlanul és hihetetlen módon. Az egyik kocsmát lebontották, a másik szórakozóhely tulajdonosa pedig úgy döntött, mégsem szeretné, ha ott forgatnánk. Úgy éreztem, mintha el lennénk átkozva helyszín szempontjából, pedig nem kértünk sokat, mindössze egy vécéfülkét. Olyan lokációt kerestünk, ami úgy néz ki, mint egy működő kocsma mosdója, de az is fontos volt, hogy ne legyen ott senki, és tudjunk forgatni.

Mitől függ, hogy elvállalsz-e egy rövidfilmes felkérést az egész estés munkák mellett?

Nagyon szeretem a fikciós műfajt.

Hasonlóak a feladatok egy rövidfilmben és egy egész estés alkotásban.

Mivel nem kapok olyan sok felkérést, hogy válogatnom kelljen, ezért szívesen dolgozom kisebb projekteken is. Fannit az SZFE-n ismertem meg, vele bármilyen munkában szívesen részt veszek. Nagyon tetszett a Két felnőtt forgatókönyve, és örömmel fogadtam el a felkérést a filmre.

A Sünvadászatban sokszor kézi kamerával dolgoztál, ami dokumentarista hatást kelt. Hogyan alakítottátok ki a film képi világát Schwechtje Mihállyal?

Misi határozott vizuális elképzelésekkel vágott neki a projektnek. Voltak fontos képi és kamerakezelési referenciapontok, és volt a praktikum, a lehetőségek szabta korlátok. Úgy éreztem, hogy illik a történethez az a képi világ, amit kitalált, tiszta volt, hogy mit vár tőlem. Ahogy a legtöbb filmnél, a Sünvadászat esetében is a rendező koncepcióját követtem, és ha voltak javaslataim, akkor elmondtam neki őket.

A Minden csillagnak nagyon jellegzetes a képi világa a fekete-fehér színvilággal, a külső jelenetekkel és a hosszú snittekkel. A film kapcsán Olasz Renátó azt mondta, hogy nem akartátok magatokat másokhoz mérni, és az volt a cél, hogy megtaláljátok a saját hangotokat. Mondhatjuk, hogy ebben a filmben volt a legnagyobb lehetőséged a kísérletezésre?

Mindenképpen. Amilyen elveszettnek éreztem magam a forgatás első két napján, olyan felszabadító érzés volt, hogy nem kell megfelelnünk semmilyen prekoncepciónak. Minden jelenetnek olyan képi világot adtunk, amely leginkább illett a hangulatához. Menet közben nem tudtuk, hogy milyen sorrendben lesznek összevágva a jelenetek, és hogy néznek majd ki egymás után, csak egy sajátos és egységes hangulatot próbáltunk megteremteni a képekkel. Minden szekvencia képi világát ahhoz az érzethez igazítottuk, amit a jelenet sugallt. Nagyon felszabadító élmény volt, hogy ennyire szabadon dolgozhattunk, ez pedig a forgatás hangulatára is hatással volt.

Zhang Ge, a Nem én vagyok rendezője azt mondta, akkor döntötte el, hogy élete végéig veled szeretne dolgozni, amikor egy klipforgatás kapcsán találkoztatok egy kávézóban, és amikor megkérdezte, mit kérsz inni, azt válaszoltad, hogy egy langyos pohár tejet. Te hogyan emlékszel vissza az első találkozásotokra?

Egy videóklip-forgatásról egyeztettünk, amikor először találkoztunk. Zhang Ge már a megjelenésével is felhívta magára a figyelmet. Két kutyával lépett be a kávézóba, akik a kinézetük ellenére nagyon barátságosak voltak. A videóklip, amelynek a forgatásáról beszélgettünk, akkor másodlagos volt, elsősorban Zhang Ge személyisége kezdett el érdekelni. Nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Kiderült, hogy viszonylag közel lakunk egymáshoz. Onnantól kezdve többször összefutottunk munkán kívül is. Nem volt kérdés, hogy ha van egy filmötlete, akkor szívesen dolgozom benne.

Zhang Ge azt mondta, nagyon szeretett veled dolgozni, és kézjelekből és füstjelekből is tudtad, mire gondol a forgatáson. Minek köszönhető, hogy ilyen jól együtt tudtok dolgozni?

Szerintem az előbb említett baráti viszonynak. Ha az ember nem támadásként él meg egy javaslatot, és teret ad a másik elképzeléseinek, sokkal könnyebben megy a közös munka. Minél többet dolgozik együtt két filmes, annál inkább megismerik egymás látásmódját és ízlésvilágát.

A Nem én vagyok sajtóvetítése utáni kerekasztal-beszélgetésen úgy konferáltak fel, mint „minden magyar film operatőrét”. 2020 óta hét nagyjátékfilmben dolgoztál, mellette rövidfilmeket is fényképezel. Volt olyan konkrét pillanat, amikor érezted, hogy megérkeztél a szakmába?

Örülök minden felkérésnek, és szerencsésnek érzem magam, hogy ennyi emberrel és ennyi filmben dolgozhattam. Nem tudok felidézni egy konkrét pillanatot, amikor úgy éreztem, elindult a karrierem. Szeretem ezt a szakmát, és örülnék, ha normálisabb körülmények között tudnám folytatni a munkám, de nincs okom a panaszkodásra.

Elsősorban szerzői filmeken dolgozol. Ez mennyire tudatos?

Elsősorban ilyen filmekhez kapok felkéréseket. Szívesen dolgoznék más alkotásokban is.

A szerzői filmeknél komoly előny, hogy a rendezők nagyobb teret adnak az operatőr elképzeléseinek, míg egy nagyobb apparátusú produkciónál ez kevésbé jellemző.

Ugyanakkor hiszek benne, hogy létezik járható út a kettő között.

Közel negyven filmes szakmai szervezet – köztük a Magyar Filmoperatőrök Egyesülete és a Magyar Operatőrök Társasága – csatlakozott a Filmreform2026 kezdeményezéshez. Operatőrként milyen változásokat szeretnél látni a magyar filmszakmában?

Erről nagyon hosszasan tudnék beszélni. Rengeteget olvastam a témában, és sok szakmabelivel beszélgettünk róla. Ha csak minimális változás történik a mostani állapothoz képest, már az is jót tenne a hazai filmgyártásnak. Elsősorban a filmkészítés lehetőségét kell megteremteni, amely legtöbbször anyagi alapú, mindemellett a megfelelő körülmények biztosítása nagyon fontos, és nem utolsósorban elengedhetetlen, hogy a minőségnek legyen következménye, azaz egy sikeres film, legyen az szakmai vagy közönségsiker, garantáljon újabb lehetőségeket egy alkotónak.

Min dolgozol jelenleg?

A B kamera operatőri munkák [A B kamera operatőre a fő operatőr mellett dolgozik, és a második kamera felvételeit készíti, amelyek kiegészítik a film képi világát – a szerk.] mellett, van egy rövidfilmes felkérés, illetve Szabinak [Hajdu Szabolcs – a szerk.] van egy filmterve, amelynek hamarosan elindulhat az előkészítése. Azt még nem tudjuk, hogy pontosan mikor valósulhat meg, de mindenképp örvendek az újabb lehetőségnek.