Amatőr videóklipektől Cannes-ig – Interjú Beleznai Márk filmrendezővel

Először közgazdász végzettséget szereztél. Hogyan kötöttél ki mégis a filmnél?

A Budapesti Gazdasági Főiskolán diplomáztam. Tizennyolc évesen nem volt jobb ötletem, ezért a nagy kék könyvben ráböktem arra a szakra, amelyről úgy gondoltam, hogy könnyű lesz vele munkát találni. Bár nem igazán élveztem az egyetemen eltöltött éveket, igyekeztem kihasználni a lehetőségeket, például az Erasmus-program keretében ellátogattam Hollandiába. Közben a szűk baráti körömmel elkezdtünk amatőr trash videóklipeket forgatni az ismerőseink zenekarainak, amit nagyon élveztem. A diploma megszerzése után egy évig dolgoztam egy multicégnél, de közben egyre inkább magával ragadott a klipkészítés. Emlékszem a napra, amikor eldöntöttem, hogy felmondok. Késő délután arra értem haza, hogy az egész lakás a feje tetején áll, és óriási a rendetlenség. A lakótársam egy spontán ötlettől vezérelve épp két rapper sráccal forgatott videóklipet. Végignéztem a kupin, és arra gondoltam, hogy ez kurvajó,miért nem voltam egész nap itthon. Gyorsan bekapcsolódtam a munkába, és én is elkezdtem ötletelgetni velük. Akkor fogalmazódott meg bennem az elhatározás, hogy inkább ezzel szeretnék foglalkozni. Huszonhárom éves voltam ekkor. Szépen lassan találtam meg, hogy mi érdekel igazán.

Nem volt félelmetes felmondani egy biztos munkahelyen egy olyan pályáért, amelyről nem tudhattad biztosan, hogy hosszú távon meg fogsz-e tudni élni belőle?

Bizonyos szempontból nem, mert biztosan éreztem, hogy nem a gazdasági pályán képzelem el a jövőmet. Olyan szempontból volt félelmetes, hogy előtte sokáig azt hittem, tudom, merre tartok, aztán ki kellett mondanom, hogy nem. Szerencsére volt valamennyi félretett pénzem, és kikértem a szüleim véleményét is, akik támogattak.

Mi inspirált arra, hogy ne csak klipeket, hanem önálló filmeket is készíts? A történetmesélés érdekelt?

Felemelő érzés volt, amikor a barátaimmal klipeket forgattam. 

Azt éreztem, hogy ha ennyire jó érzés látni egy forgatás végeredményét, akkor miért ne használhatnám ezt önkifejezésre is.

Igazából ezt volt a következő logikus lépés.

A METU-n [Budapesti Metropolitan Egyetem – a szerk.] készített vizsgafilmed, az Agapé a cannes-i fesztivál Cinéfondation válogatásában mutatkozott be 2020-ban, ennek köszönhetően rengetegen megismerték a nevedet itthon és külföldön is. Utólag visszanézve szakmailag mennyire tudtál profitálni ebből a sikerből?

Az Agapé óta megjelent két újabb kisfilmem, amelyeket produceri háttérrel tudtam elkészíteni úgy, hogy közben én hozhattam meg minden kreatív döntést. Nem biztos, hogy ez száz százalékban az Agapé sikerének köszönhető, de biztos sokat lendített a folyamatokon, sőt, a hatása akár még ma is tarthat. Szakmailag biztosan profitáltam belőle, anyagilag nem igazán.

Második kisfilmed, a Kakukkfióka egy fűdílerről szól, aki hosszú idő után újra találkozik a féltestvérével. Mi ihlette ezt a történetet?

A három filmem közül a Kakukkfióka cselekménye kapcsolódik legkevésbé a saját élményeimhez. A baráti körömben és a családomban nagyon sok olyan érdekes testvérdinamikát fedeztem fel, ahol eltávolodtak egymástól a felek. Az foglalkoztatott, hogy mit lehet kezdeni ezekkel a helyzetekkel, hogyan lehet lefejteni egy elhidegült testvéri kapcsolatról a szülők, nagyszülők hatását, és milyen valós ellentét feszül a testvérek között, ha egyáltalán marad ezután valami. A Kakukkfiókában az érdekelt, hogy miként jön rá a két főszereplő, hogy amit ellentétként éreztek egymás iránt, az igazából egy külső, generációkon átívelő hatás.

Az idei Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon bemutatott filmed, a Felfáztam egy válságba került kapcsolatot mutat be. Miért ez a téma érdekelt?

Mindig a legújabb filmemről beszélek a legnehezebben, és a Felfáztam számomra még nagyon friss.

A történet két kapcsolati dinamikát mutat be, az egyik vélhetően egy kapcsolat vége, a másik pedig éppen egy megismerkedés.

Azt hiszem, az érdekelt, hogy milyen, amikor valakinek két ekkora kontrasztban álló dolog egyszerre történik az életében.

A Felfáztam nyolcmillió forintos gyártási támogatást kapott a Nemzeti Filmintézettől. Hogyan tudtatok gazdálkodni ebből az összegből?

Könnyebb volt úgy gazdálkodni, hogy egy korrekt költségvetés állt rendelkezésünkre. Nem tudtunk annyit fizetni a főbb stábtagoknak, mint amennyit a piaci körülmények között kereshetnek, de ez volt az első filmem, ahol mindenki kapott fizetést, és közben ugyanúgy meg tudtuk valósítani, amit kitaláltam. Ettől függetlenül persze rengeteg munka volt. A stáb nagy része egyszerre vitt több pozíciót.

A költségvetés elosztásában segített valamennyit a közgazdász végzettséged? Tudtál producerként is gondolkozni?

Nem tudok példát mondani rá, amikor tudatosan kihasználtam volna a gazdasági ismereteimet a film készítése alatt. A munka kreatív része alapból egy teljes embert kíván, ha nem kettőt, ezért ha akartam volna, akkor sem tudtam volna belefolyni a produceri folyamatokba. Berecz Márton és Osváth Gábor személyében két megbízható producer állt mögöttem, akik végig biztos hálót jelentettek.

A Felfáztam főszereplője, Vetlényi Lili a Friss Húson megkapta a legjobb női színésznek járó díjat. Mit jelent számotokra ez az elismerés?

Lili olyan szinten beletette magát ebbe a szerepbe, hogy egyetlen percig sem éreztem, hogy rutinból dolgozna. Felszámolta saját magát, és teljesen belehelyezkedett a főszereplő, Zoé karakterébe. Maximálisan megérdemelte a díjat, és remélem, hogy ez is segít neki további szerepeket találni.

Hogyan találtátok meg a főszerepre?

Ő volt az egyik első gondolatom. A Felfáztam előkészítésekor összeállítottam vizuális anyagokat, hogy milyen karaktereket képzelek el a filmhez. Bár személyesen még nem találkoztam addig Lilivel – játszani sem láttam, de a hangját már ismertem a Jelszó a * * * * * * * * * -hoz című kurva jó animációs filmből –, de az ő fényképét tettem be az anyagba Zoé leírása mellé. Teljesen szokványos castingot tartottunk. Lili már az első körben ott volt a jelöltek között. Rajta kívül még öt-hat hasonló korú színésznőt hallgattunk meg, végül ő lett a befutó.

Immár a harmadik filmedben dolgoztál együtt Barna Máté operatőrrel és Kőváry Dániel vágóval. Minek köszönhető, hogy ennyire jól működik velük a közös munka?

Mátéval és Danival a METU-n ismerkedtem meg. Nem voltak sokan az évfolyamon, akik úgy gondoltak a filmre, mint az egyetlen dologra, amivel foglalkozni akarnak, és nincs B terv. Néhány kisebb közös munka után eldőlt, hogy egyértelmű egymásra találásról van szó, ugyanúgy, ahogy Lilit választottam ki a főszerepre. Nem volt kérdés, hogy velük akarok dolgozni a filmjeimen.

A Friss Hús filmjeit nem csak a fesztivál helyszínén, a Puskinban mutatták be. A díjazott alkotásokat több fővárosi és vidéki moziban is lehetett látni a nyáron, illetve ősszel is lesznek vetítések. Mennyire figyeled a közönség visszajelzéseit?

Kíváncsi vagyok a nézők és a szakmabeli barátok, ismerősök véleményére is, hogy ők hogyan látják kívülről, mert mint említettem, nekem még nagyon friss élmény, hogy elkészült ez a film, nehéz külső szemmel tekinteni rá. Elég sokat lógok a Letterboxdon, és rá-ránézek a saját filmjeimre érkezett kis kritikákra is, amely jó eséllyel közepesen egészséges szokás, de valószínűleg sok rendező ugyanezt teszi a saját filmjével.

Mi az, amiben szerinted rendezőként leginkább fejlődtél az Agapé megrendezése óta?

Megtanultam a „kraftot”, a szakma elsajátítható készségrészét, annak a jó és rossz oldalaival együtt. 

Az Agapénál még nem voltam tudatos, amikor kitaláltunk egy képet, bevilágítottunk egy jelenetet, vagy színészt vezettem, azóta viszont úgy érzem, jóval tudatosabban használom a filmnyelvet.

Ennek az a hátránya, hogy ilyenkor az ember hajlamos veszíteni a frissességéből, kísérletező kedvéből és a kíváncsiságából. A következő feladat, hogy a tudatosabb attitűd és az „örömfilmezés” valamiféle áldásos elegyét megtaláljam.

Az utóbbi években egyre kevesebb magyar szerzői filmes rendező kap állami támogatást a filmjéhez. Az idén ősszel és télen mozikba kerülő hazai alkotások többsége NFI-támogatás nélkül valósult meg. Gondolom, a legnagyobb célod, hogy elkészíthesd az első egész estés filmedet. Milyennek látod a helyzetet és a saját lehetőségeidet?

Jelenleg nincs nagyjátékfilmtervem. Ha lenne, akkor tudnék róla beszélni, hogy mennyire látom NFI-kompatibilisnek, amely sajnos egy valós mérlegelés a filmtervek kapcsán mostanában. Belefér-e tematikailag, formailag, az esztétika, amit képvisel, stb. Ami az Inkubátor Programmal történik az elmúlt két-három évben, az mondjuk nagyon nem biztató.

A pályatársaid körében milyen hangulat uralkodik?

Ők sem derűlátók. Személyesen ismerem a legtöbb fiatal filmest, akik már pályáztak az Inkubátor Programba az első nagyjátékfilmtervükkel és a pitch megnyerése után, az előkészítés közben, egy e-mailben mégis inkább elutasították őket. Ezek nagyon demoralizáló visszajelzések az egyetlen magyar filmfinanszírozó szervezet részéről. Talán az adhat okot a bizakodásra, amit mondtál, hogy egyre több olyan magyar film kerül a mozikba, amelyek nem kaptak állami támogatást. Ezeknek a rendezőknek sikerült valahogy alkotókedvvé alakítaniuk a csalódottságukat, és találtak olyan producereket, akik valahogy kerítettek hozzá forrást. Ez példaértékű lehet a fiatal alkotók számára. Egyelőre azt látom, hogy kevés kivétellel a független alkotások is igyekeznek esztétikailag közel maradni a hagyományos filmipari keretek között létrejött társaikhoz, valahogy „nem lemaradni”, pedig a low- és no-budget izgalmas, alternatív, invenciózus formai terep lehetne.

Min dolgozol jelenleg?

Pihenek. A nyár elején lett kész a Felfáztam, majd miután bemutattuk a Friss Húson, úgy döntöttem, tartok egy pihenős nyarat. Most egy ideig kiengedek, és inkább befogadok, mint alkotok. Mondjuk, közben már itt is van a szeptember.