„Meg kellett ragadnunk a megismételhetetlen pillanatokat” – Interjú Csizmadia Attilával, a Fesztiválország rendezőjével

Mi az első fesztiválélményed?

Ha talán nem is az első, de ami azonnal eszembe jut, az egy LGT-koncert a Sziget nulladik napjáról. Az ott átélt közösségi élmény és a többi emberrel való közös rezgés volt számomra a csúcspont. Olyan volt, mint egy hosszú ideig tartó katarzisélmény.

Az utóbbi években több magyar dokumentumfilm is megjelent a hazai könnyűzenei életről, stílusokról és előadókról, olyanok, mint a BP Underground, a Mi vagyunk Azahriah, a Kaláka – A Kárpátoktól a Karib-tengerig, a Balaton Method és az Anna and the Barbies – Álmatlan. Szerinted mennyire feldolgozott a magyar könnyűzenei színtér filmes szempontból?

Úgy látom, hogy nem eléggé. A hazai könnyűzenei színtér elképesztően széles, mi pedig kicsi ország vagyunk, kis filmes piaccal. Ezenkívül

a dokumentumfilmekkel szemben még mindig érezhető egyfajta távolságtartás a magyar nézőkben.

Nehezebben váltanak jegyet a moziban az ilyen műfajú alkotásokra. A Fesztiválország készítésekor fontos szempont volt, hogy szórakoztató legyen, és ne azt érezze a közönség, hogy egy tévéműsort néz.

Mikor és minek a hatására döntöttetek úgy, hogy dokumentumfilmet szeretnétek készíteni a hazai zenei fesztiválkultúráról?

Rendezője és ötletgazdája voltam a magyar romkocsmakultúrát bemutató Romokból websorozatnak, az azonos című dokumentumfilmben pedig íróként és szerkesztőként vettem részt. Olyan popkulturális témákat keresek, amelyek az elmúlt évtizedekben sokaknak okoztak örömöt. A fesztiválkultúra is pontosan ilyen jelenség. Ezek az események több millió embernek okoztak boldogságot, és nyújtottak különleges közösségi élményt. Úgy éreztem, hogy ezt a témát itthon még senki nem dolgozta fel ilyen formában. Elkezdtem kutatni, és láttam, milyen érdekes karakterek vannak a hazai fesztiválkultúra mögött. Nagyon megfogott, hogy fiatal fiúk, lányok együtt elindítottak egy közösségteremtő eseményt, és értéket hoztak létre. Az ő mentalitásukat akartam átadni a filmben, hogy higgyünk az álmainkban, és tegyünk érte.

A Fesztiválország közvetlen NFI-támogatás nélkül készült. Eleve úgy indultatok neki, hogy nem is pályáztok a Nemzeti Filmintézetnél?

Igen. Egyrészt mindenképp független filmet szerettünk volna készíteni, másrészt nem is lett volna időnk pályázni. A kiemelt, nagy márkák megértették a Fesztiválország üzenetét, és beálltak a film mögé támogatóként. Teljes alkotói szabadságban tudtunk dolgozni. Bár közvetlen állami támogatást nem vettünk igénybe, társaságiadó-kedvezményt felhasználtunk a filmhez.

A filmnek Topolánszky Tamás Yvan volt a társrendezője. Hogyan osztottátok fel a rendezői feladatokat?

Amikor megkerestem a Fesztiválország producerét, Sümeghy Claudiát, a filmet forgalmazó JUNO11 vezetőjét, elmondtam neki, hogy szeretném, ha dolgozna mellettem egy társrendező. Tamást kértem fel a feladatra, aki a film egyik operatőre és társproducere is volt. A munka során ő javaslatokat tett, és én hoztam meg a végső kreatív döntéseket. Németh Viktorral, az alkotás másik operatőrével rengeteget dolgoztak a film vizualitásán. Ideális munkamegosztás működött köztünk Tamással. Az egész JUNO11 kreatív csapatként dolgozott ezen a filmen, és mindig mindenkinek meghallgattam a véleményét. Nem hiszek a diktatórikus rendezői felfogásban.

Egy csapat akkor tud igazán jól együtt dolgozni a marketingen és a forgalmazási feladatokon, ha magáénak érzi a produkciót.

Mindenképp ki szeretném még emelni Márton Dániel nevét, aki elképesztően kreatív vágó, nagyon erős rendezői szemlélettel.

A széles közönség által ismert fesztiválok (Sziget, Volt Fesztivál, Balaton Sound, Bánkitó Fesztivál, Művészetek Völgye, Ördögkatlan Fesztivál) mellett sok kisebb, tematikus, egy-egy műfajra, underground stílusra koncentráló rendezvény létezik hazánkban. Hol húztátok meg a határt, hogy mik azok a rendezvények, amelyeket a játékidő vagy a film kohéziója miatt kihagytok a történetből?

Egy ilyen dokumentumfilm szerkesztése tulajdonképpen egy elengedési folyamat is. Nincs akkora játékidő, amelybe beleférne, hogy bemutassuk az összes meghatározó zenei eseményt. Nehéz döntéseket kellett hoznunk. Át kellett gondolni, mik azok a főbb események, amelyek leginkább hozzájárultak a magyar fesztiválkultúra kialakulásához, és kik azok a szereplők, akik ezekhez kapcsolódnak. Arra törekedtem, hogy olyan eseményeket mutassunk be, amelyek egy-egy szubkultúrához is tartoznak, és kifejezik a magyar fesztiválfelhozatal sokszínűségét. Azok a rendezvények kerültek be a filmbe, amelyek egy-egy pluszszínt vittek ebbe a szcénába. Ki kellett hagynunk olyan fesztiválokat is, amelyek egyébként fontos színterei a szcénának, de a legelemibb szempont mégis az volt, hogy nézhető, egységes alkotás legyen a film.

A középkorú korosztály számára a Fesztiválország nyújthat egy nosztalgikus élményt, míg a tizenévesek már ebbe születtek bele. Szerinted mennyire rezonál másképp a filmmel egy huszonéves és egy ötvenéves néző?

Próbáltunk minél több generációhoz szólni. Amellett, hogy olyan előadókat szólaltattunk meg, mint Sisi, Pogány Induló, Carson Coma vagy Beton.Hofi, igyekeztük bemutatni a fesztiválok múltját is. Az eddigi vetítések során volt arra példa, hogy kiderült, hogy a Szigetre járó harmincas nézők – köztük fellépők is – a filmből tudták meg, hogy hogyan indult itthon a fesztiválkultúra. A vetítéseken azt tapasztaltuk, hogy a fesztiválokra járó fiatalok elképesztő érdeklődéssel figyelik, hogyan alakult ki ez a színtér. Nyilvánvalóan egy film nem szólhat minden korosztálynak, de huszonéves kortól felfelé minden generáció részéről érzem a kíváncsiságot.

A filmben sok régi felvétel is szerepel a magyar fesztiválokról. Egy-egy archív anyag, tévéfelvétel felhasználásáért olykor komoly összegeket kell fizetni. Hogyan szereztétek be ezeket?

Megkerestük azokat, akik készítették ezeket, és örömmel hozzájárultak, hogy felhasználhassuk őket. A legtöbben nagyon segítőkészek voltak, és örömmel támogatták a missziónkat, hogy elkészüljön ez a produkció. Volt olyan, aki meg is köszönte, hogy nem maradt a fiókban az általa készített felvétel, és moziban nézheti vissza a sok éve rögzített anyagot. A Fesztiválországban szereplő zenészek is segítettek a dalaikkal a filmben.

Mi volt a legnagyobb nehézség a forgatás során?

A legnagyobb kihívás az volt, hogy száz százalékban kihasználjuk az időt, amit egy fesztiválon forgatással tölthettünk. Reggeltől sokszor másnap hajnalig dolgoztunk. Nem volt rá lehetőségünk, hogy újra felvegyünk egy jelenetet, mert másnap véget ért a fesztivál, vagy már nem volt ott a színpadon az előadó, akit meg akartunk szólaltatni. Meg kellett ragadnunk a megismételhetetlen pillanatokat. Ehhez nagyon rugalmasnak kellett lennünk, és rengeteg előkészítésre volt szükség.

Mennyire más élmény filmesként részt venni egy fesztiválon, mint közönségként? Át tudtátok érezni a hangulatot, vagy ilyenkor a technikai feladatok teljesen lekötik az embert?

Nagyon érdekes élmény. A backstage-élmény önmagában is izgalmas. Ott voltunk a fesztiválokon, csak hátulról vagy oldalról figyeltük a koncerteket. Bár fárasztó volt, de nagyon érdekes volt megélni ezt.

Amikor az operatőrök elindultak a kamerákkal vágóképeket készíteni, abban az volt az izgalmas, hogy egy másfajta szemszögből figyelték a fesztivált.

Senki nem érezte munkának a forgatást, inkább egy szerelemprojekt volt a tavalyi nyár.

Több magyar fesztivál is lehúzta a redőnyt az utóbbi években, a Volt 2023-ban, a Balaton Sound 2024-ben, a Bánkitó és a Kolorádó pedig idén kerültek utoljára megrendezésre. A zeneipari szakértők szerint a koronavírus utóhatásai, a gazdasági helyzet és a fiatalok koncertre járási szokásai miatt jelentősen átalakul a fesztiválipar, és még több rendezvény szűnhet meg a jövőben. A jelenségre a Fesztiválország is reflektált, bár a film forgatásakor még nem lehetett tudni, hogy a Bánkitó és a Kolorádó is megszűnik. Te hogyan látod ezt a tendenciát?

Az elmúlt 30-40 évben folyamatos változások figyelhetőek meg a fesztiváliparban. Minden kulturális szcénáról elmondható, hogy jönnek-mennek az újabb szereplők. Ahogy a filmben is elhangzik, ez nem válság. Fesztiválok mindig is lesznek, csak folyamatosan átalakul a piac. Természetesen mindig nagy hír, ha megszűnik egy régóta megrendezésre kerülő fesztivál, de lehet, hogy jön majd egy másik rendezvény, amely viszi tovább az adott szubkultúrát. A fesztiválipar átalakuláson megy keresztül, mint általában a világunk.

A Fesztiválország producerei a Magasságok és mélységek és a Véletlenül írtam egy könyvet című filmeket is jegyző Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan, kreatív producere Csizmadia Attila. A film 2025. szeptember 18-án került országszerte a mozikba a JUNO11 Distribution forgalmazásában.