„Az összes filmem arról szól, hogy magányosan csak félemberek vagyunk” – Interjú Deák Kristóf rendezővel

Nyolc éve, hogy a Mindenki című kisfilmeddel Oscar-díjat nyertél. Ennyi év távlatából hogy érzed, szakmailag mennyire tudtál profitálni belőle?

Egyrészt rengeteget profitáltam az Oscar-díjból és az ismertségből, amely vele járt. Azóta minden kicsivel könnyebb. Könnyebben mondanak nekem igent azok, akikkel együtt szeretnék dolgozni. Ez óriási előny. Sokszor tettem rá kísérletet, és a mai napig folyamatosan próbálkozok, hogy az Egyesült Államokban hozzak létre egy nemzetközi produkciót. Ezt a célt még nem sikerült elérni, de közben szerencsére tudtam dolgozni magyar filmeken is. Kivételezettnek érzem magam, és nagyon boldog vagyok, hogy el tudtam készíteni egy olyan alkotást, mint az Egykutya. Az Oscar-díj egy olyan védjegyet jelent, amelynek köszönhetően az ACG Reklámügynökség is beállt a produkció mögé.

Majdnem négy év telt el az első mozifilmed, Az unoka megjelenése óta. Soknak érzed ezt az időt? Hiányzott a rendezés?

A forgatás az egyik legnagyobb flow-élmény. Nagyon tud hiányozni egy idő után. De mindvégig dolgoztam kisebb-nagyobb projekteken, amelyeknek egy része még megvalósulásra vár. Ha „fejben” elkészít egy filmet az ember, már az is segít, hogy ne essen ki a gyakorlatból. És régi vágyam teljesült azzal is, hogy komolyan foglalkozni kezdtem a tanítással.

Az Egykutya az azonos című színházi előadás adaptációja. Amikor 2020-ban először láttad a darabot, azonnal érezted, hogy szeretnél filmet készíteni belőle?

Igen, miután először láttam az előadást, rögtön elkezdtünk beszélgetni róla Bakonyi Alexával, aki a fő motorja a darab mögött álló PopUp Produkciónak és magának az előadásnak is. Adta magát az ötlet, hogy filmre vigyük. Nagyon izgalmasak a karakterek, filmszerű a darab, és fantasztikusak a fordulatok benne. Megőrülök a jó csavarokért! A Varga Lóránt által írt előadás tele van olyan fordulatokkal, amelyek szíven ütik az embert. Hamar észrevettem, hogy ez a darab kiváló alapanyag lehet egy filmhez.

A film lényege – spoiler nélkül –, hogy négy régi barát hosszú idő után újra találkozik. Emberileg mi tetszett meg a történetben és mi a közös pont a Mindenkiben és a két mozifilmedben, Az unokában és az Egykutyában?

Leginkább az foglalkoztatott, hogy ez a négy messzire szakadt barát mennyire külön világban él, de egy este erejéig mégis megpróbálnak szót érteni egymással. Ha visszagondolok, az összes filmem arról szól, hogy magányosan csak félemberek vagyunk. A Mindenkiben a főszereplő szenved, ameddig azt hiszi, hogy egyedül az ő énekhangja rossz, aztán összefog körülötte a közösség. Az unokában a tehetetlen düh akkor találja meg a csatornáit, amikor a főhős találkozik a károsult nyugdíjasokkal, és együtt kitervelik, hogyan álljanak bosszút a csalókon. Az Egykutyában a három érkező vendég úgy tesz, mintha minden rendben lenne az életükben, de ráébresztik egymást, hogy rengeteg megoldatlan problémájuk van, így óriási tétje lesz a találkozásnak.

Bakonyi Alexa nemcsak az egyik szereplője, hanem a kreatív producere is a filmnek. Egy interjúban úgy fogalmaztál, hogy múlhatatlan érdemei vannak abban, hogy megszületett az előadás és a film. Milyen volt a vele való közös munka?

Alexának olyan gyorsan jár az esze, hogy néha én is alig tudom követni. Nagyon mély, alapos tudással rendelkezik az előadás és a filmváltozat dinamikájáról. Óriási segítség volt, sokszor szinte társrendezőként tekintettem rá az előkészületek során, de a vágás alatt is. Minden kreatív kérdésben meghallgattam a véleményét. Alexa velem együtt afelett őrködött, hogy azt a csodát, amit létrehoztak a színpadon, át tudjuk konvertálni a filmváltozatba is.

Az előadást Varga Lóránt, a film forgatókönyvét pedig Vörös András írta. Mennyire kellett átírni a darabot, hogy filmen is működjön a történet?

Nagyon óvatosan kellett hozzányúlni az előadás szövegéhez, mert minden egyes szónak jelentősége van, még ha ez nem is tűnik fel azonnal. Vörös Andrással hónapokig dolgoztunk a forgatókönyvön.

Apró darabokra szedtük az előadást, és sebészi munkával raktuk újra össze.

Korábban nem létező jeleneteket is írtunk, több változatot kipróbáltunk. Sok szöveget ki tudunk váltani filmes megoldásokkal. Varga Lóránt, Vörös András és a négy színész rengeteg új poént szőtt bele a történetbe. Voltak olyan jelenetek is, amelyek aztán visszakerültek az előadásba is.

A filmben ugyanúgy Döbrösi Laura, Tenki Dalma, Bakonyi Alexa és Tóth Károly játszik, mint az előadásban. Milyen élmény volt csatlakozni a már összeszokott színészcsapathoz?

Alexával és Döbrösi Laurával már korábban is dolgoztam együtt, ezért nagyon vártam az újabb közös munkát. Tenki Dalmával és Tóth Károllyal még nem forgattam, de elképesztően profi és különleges tehetségek, akik nagyon komolyan vették ezt a küldetést. A csapat magjából az Egykutya senkinek sem csupán egy meló, hanem a szívügyünk. Mindenkinek az volt a célja, hogy sokan megnézzék a filmet. Olyanok voltak, mint egy család, és befogadtak maguk közé. Hatalmas öröm volt velük dolgozni.

Az Egykutya egy egy helyszínes, négyszereplős film, amely elsősorban párbeszédekkel operál. Szerinted mitől lesz jó egy kamaradráma, és mik azok a hibák, amelyekbe nem szabad beleesni rendezőként ebben a műfajban?

Egy adaptációnál meglehet a veszélye annak, hogy túlságosan színpadias lesz a film. Úgy érzem, ezt sikerült elkerülnünk. A film operatőrével, Tóth Leventével sokat dolgoztunk azon, hogy hogyan jelenítsük meg a történetet a vásznon.

Egy előadás esetén az élő reakciók is hozzáadnak a produkcióhoz, a színészeknek ki kell várniuk például, amíg nevet a közönség, emiatt a darab ritmusa teljesen más.

Eleinte nagyon féltem, hogy nem sikerül találnunk egy új filmes ritmust, akadozni fog, furcsa lesz. Ezt úgy tudtuk elkerülni, hogy rengeteget próbáltunk, és találtunk egy saját ritmust a filmnek.

Az Egykutyáról eszembe jutott Hajdu Szabolcs kamaradráma-trilógiája (Ernelláék Farkaséknál, Kálmán-nap, Egy százalék indián), amely szintén színpadi előadásokból született. Mennyire jelentett előképet?

Nem akartunk sem hasonló, sem teljesen különböző filmet készíteni, mint Hajdu Szabolcs trilógiája, amelynek egyébként nagy rajongója vagyok, az Ernelláék Farkaséknál-t különösen szeretem. Az Egykutya teljesen más típusú alkotás, másképp igyekszik behúzni a nézőt a történetbe. Mi egy ravasz, abszurd fekete komédiát képzeltünk el, amely keveredik a kamaradrámával.

„Az előzetest és a film promócióját nehezebb volt kitalálni és elkészíteni, mint magát a mozit. Mert hogyan keltsük fel a nézők érdeklődését úgy, hogy végül is nem mondhatunk semmit?” – említetted egy interjúban. Milyen szempontok szerint vágtátok össze a film előzetesét?

Már a forgatókönyv írása alatt felmerült a kérdés, hogy hogyan fogjuk tudni úgy érdekessé tenni a filmet, hogy pont a lényegről, a történetről szinte semmit nem szeretnénk előre elmondani. Bozsik Ádám a Netflix amszterdami központjában dolgozik trailervágóként. Kitalált egy zseniális ritmusjátékot és vizuális ötletet, és készített egy kicsit dadaista, szándékosan nehezen érthető előzetest, amely visszaadja azt az őrületet és energiát, amely a filmet is jellemzi, és közben a poént sem lövi le.

A beszámolók szerint percekig tartó vastaps fogadta a filmet a miskolci CineFesten. Mi játszódik le benned ilyenkor? Meg tudod élni a sikert?

A torkomban dobogott a szívem, és nagyon megkönnyebbültem, hogy veszik a lapot a nézők. De ott, abban a pillanatban sosem tudom megélni a sikert, az a pillanat mindig később ér utol.

Arról is beszéltél egy interjúban, hogy fontosnak tartod, hogy a filmjeid eljussanak a közönséghez. Szerinted min múlik, hogy egy magyar alkotásnak sikerül-e elérni a nézőket? Mennyi szerepe van ebben a költségvetésnek és a film forgalmazójának?

Sok mindenen múlik. Tavaly két magyar filmnek is sikerült rengeteg nézőt becsábítania a moziba, de továbbra sem mondanám, hogy mi, filmesek tudnánk a tuti receptet, hogyan lehet eljutni a közönséghez egy alkotással. Nem tudom a képletet. Sok múlik a filmen. Fontos, hogy szájhagyomány útján is terjedjen az alkotás híre. Hogy hogyan jut el a közönséghez a film, az már a forgalmazón és a pénzen is múlik.

Az Egykutya állami támogatás nélkül készült, de azt mondtad, hogy az összes stábtag méltányos fizetést kapott, és üzleti vállalkozásként tekintettetek a filmre, miközben a büdzsé töredéke egy átlagos mozifilm költségvetésének. Anyagilag hogyan tud rentábilis lenni egy ilyen produkció?

Az üzleti vállalkozás helyett inkább úgy fogalmaznék, hogy merész vállalás. Sok olyan tényező játszott össze, amelynek köszönhetően viszonylag kevés pénzből le tudtuk forgatni az Egykutyát. Ha több napot kellett volna forgatnunk, akkor nem tudtuk volna ekkora összegből megvalósítani a filmet. Ha nem egy ilyen összeszokott csapattal dolgoztunk volna együtt, mint a négy színészünk, sokkal nehezebb dolgunk lett volna. Sokat számított az is, hogy az ACG Reklámügynökség nagyon erős marketing- és PR-támogatást tudott nyújtani a filmnek. Nem lehet minden típusú filmet így elkészíteni, és nem minden produkció van ilyen szerencsés helyzetben, de muszáj bátornak lenni. Fontos továbbá, hogy nem szabad csak a magyar közönségre építeni. Meg kell próbálni megcélozni a külföldi piacot is, és számolni többek között a határon túli magyarokkal is.

Ez a felfogás szerinted hiányzik a magyar filmekből, hogy próbálják megcélozni a külföldi piacokat is?

Az a fajta felfogás hiányzik, hogy hogyan lehet midcult filmet készíteni, amely művészi értéket is képvisel, de közben könnyen fogyasztható és szórakoztató. Egy ilyen típusú mozit már könnyebb eljuttatni külföldre is. Amikor felnőttem, a kilencvenes években tele volt a tévé kelet-európai filmekkel.

Jó lenne, ha nem szökőévente fordulna elő, hogy a szomszédos országban – amellyel egyébként közös a történelmünk – készült filmet nálunk is sokan megnézzék.

Ha el tudnánk érni, hogy a környező nemzetek kíváncsiak legyenek egymás filmjeire, rögtön egy nagyobb piaccal tudnánk számolni.

Milyennek látod a hazai független filmek helyzetét?

A külföldi produkciók körülbelül 700 milliárd forintot vittek ki az országból adókedvezmény formájában az elmúlt tíz évben. Ha erre telik, akkor miért nem jut a századrésze a magyar tehetségeknek? Semmiképp sem szabad megszüntetni, elzárni ezeket a támogatásokat. Ugyanakkor nagyon büszke vagyok azokra a kollégákra, akik NFI-támogatás nélkül készítenek filmeket. Most már én is megtapasztaltam, hogy mennyire nem egyszerű ez a feladat, de nagyon izgalmas. Reisz Gáborék és Hajdu Szabolcsék kitaposták az utat. Nyílt egy új út, de ez nem járható minden film forgatása során. Állami támogatás nélkül rengeteg fontos magyar alkotás nem készülhetett volna el.

Mi volt a kedvenc magyar filmed az elmúlt egy évből?

A legutóbbi nagyon erős filmes élményem Sós Bálint Dánieltől a Minden rendben volt. A srácot alakító Sáfrány Ágoston játszott az első játékfilmemben, a Foglyokban, hatévesen. Nagyon örültem, hogy ilyen komoly színész lett belőle. Hajdu Szabolcs is fantasztikusan játszik. A forgatókönyv és a rendezés is nagyon erős.

Úgy tudom, több angol nyelvű filmterv fejlesztésén is dolgozol egy ideje.

Babonás vagyok, úgyhogy nem szeretek a jövőbeli filmjeimről beszélni. Az egyik legnagyobb tervem egy romantikus komédia, valamint egy alacsony költségvetésű sci-fi-filmtervem is van. Mindkét történetnek óriási szíve van, és nagyon pozitív kicsengésű sztorik.

Az Egykutya október 2-től látható a magyar mozikban.