„Csak úgy, mert most végre szabad” – Interjú Dér Zsolt színésszel

Az IMDb szerint összesen negyvenöt alkotásban szerepeltél, 2020 óta tizenhét kis- és nagyjátékfilmben, valamint sorozatban játszottál.

Az nem kevés. Ez két dolgot máris igazol. Az egyik, hogy a színházi és a filmes színészet valóban nehezen összeegyeztethető, és végső soron a szakma azt jutalmazza, aki egyik vagy másik mellett dönt. Illetve, hogy a producerek és rendezők most már leszokhatnának arról, hogy azzal érvelnek szerződtetések során, hogy „na ez a munka sztárt csinál belőled”. Amúgy sem értettem soha, hogy Magyarországon mit jelent ez.

Nemrég azt mondtad egy interjúban, hogy egy ideje már csak olyan projektben veszel részt, amely lehetőséget ad, hogy „beleszólj” a filmbe, amelyet elég nagy őrültségnek tartasz, vagy amely elég jól fizet. Előtte könnyebben mondtál igent a megkeresésekre?

A magyar színészek 95% -a nincs olyan helyzetben, hogy válogathasson a filmszerepek között. Nagyon sokat kell teperniük, és kiszolgáltatott helyzetben vannak. Örülnek, ha lehetőséghez jutnak és dolgozhatnak. Elsősorban nem a hírnév motiválja őket, hanem a FOMO-érzés, hogy kimaradnak a színészszakma egyik nagyon fontos részéből, a filmezésből. Egyszerűen csak dolgozni szeretnének, és pénzt keresni.

Amikor azt mondod, hogy szeretnél beleszólni egy filmbe, az pontosan mit jelent?

Ha megengedi a produkció, a rendező, akkor én beleszólok a szerepemet érintő minden kérdésbe, és kicsit az egész filmbe is. Ettől izgalmas. Belemerülni, együtt lélegezni a projekttel. Azzal hitegetem magam és másokat is, hogy az elmúlt években összeharácsolt asszisztensi, casting directori, írói, rendezői és dramaturgi tapasztalatom hasznosítható egy-egy szerep megformálásakor is. Például úgy, hogy megtanultam nem a tokámat nézni, hanem hogy jelentésében helyes-e az, ami a monitoron történik. Persze, ha erre nincs igény vagy tér, akkor csendben maradok.

A Nyersanyagban az egyik főszereplőt alakítottad. Boross Martin, a film rendezője a vele készült interjúnkban azt mondta, az foglalkoztatta leginkább, hogy a művészet segíthet-e csökkenteni a városi és a vidéki emberek közt tátongó szakadékot. Neked mi a válaszod erre?

Ez nagyon bonyolult. Persze, igen. Minden segít. De én borúlátó vagyok abban a kérdésben, hogy a művészet lehet-e társadalmilag hasznos. A szocializmus alatt is nagy energiák mentek el arra, hogy az akkor magaskultúrának tartott tartalom egy bizonyos engedélyezett része eljusson széles társadalmi rétegekhez. Voltak pozitív hatásai. A Déryné Program sem egy ördögtől való ötlet, csak mi lett belőle, mire lett használva? Tisztelet a kivételnek. Ki mondja, hogy nálunk, a fővárosban van a művészeti bölcsek köve? Micsoda nagyképűség ez.

Én a megyei szintű, helyi kulturális támogatásra, kihelyezett rezidenciaprogramokra épülő struktúrára kíváncsi lennék.

Az biztos, hogy rengeteg idő, szociális és kulturális szakember és iszonyatos politikai akarat kellene, hogy egyáltalán el tudjunk kezdeni foglalkozni újra ezekkel a kérdésekkel anélkül, hogy beleroppannának a résztvevők.

Bokor Attila filmjében a címszereplőt, a mártírhalált halt munkácsi görögkatolikus püspököt, Romzsa Tódort alakítottad. Mi vonzott ebben a szerepben?

Többek között az, hogy Máthé Tibor volt a film operatőre. Ez olyan lehetőség, mint amikor egy focista egy csapatban játszhat Lionel Messivel. Klasszikus, keresztény-konzervatív kultúrkörben nevelkedtem: Zeffirelli és Legyetek jók, ha tudtok. Ehhez jött hozzá a Fleabagből a Hot Priest nevű karakter. Imádom az egyházi divatot. Harmadrészt: egy másik színész játszott volna a Romzsa Tódorban, de végül mégsem tudta vállalni a szerepet, így talált meg Attila. Leültünk beszélgetni, és utána azt mondta, ő a hollywoodi iskolából jön, úgyhogy rám bízza, hogyan játszom el a karaktert, csak legyen személyes, és nézzek utána minden apró liturgiai részletnek. Ez is tetszett.

Főszerepet játszottál Kenderes Csaba rövidfilmjében, a Felesleges életekben, amely a filmszemlén elnyerte a legjobb rövidfilmnek járó díjat, majd bemutatták az idei Friss Húson is, és sok kritika az idei fesztivál egyik legemlékezetesebb alkotásaként írt róla. A film egy harmincas férfi és egy lány egyéjszakás kalandját mutatja be. Hogyan talált meg ez a szerep?

Kenderes Csaba régóta jó barátom. Sokat játszottunk együtt színpadon. Óriási öröm volt, amikor írt, hogy leforgatja élete első rövidfilmjét, és velem szeretne dolgozni. Nem volt kérdés, hogy vállalom-e. Csabával folyamatosan küldjük egymásnak a filmterveinket, és segítünk egymásnak. Nagyon alaposan megírta a forgatókönyvet a felesége, Gonda Kata segítségével. Minden szónak, még a szórendnek is jelentősége volt. Ezt én nem hittem el, vitatkoztunk, kiderült, hogy igaza van, hülyeségeket beszéltem. Szeretem, ha így lehet együtt dolgozni egy rendezővel. A Felesleges életeket egyébként egy leendő sorozat egyik epizódjaként képzelte el Csabi, amely egy harmincas éveikben járó baráti kör történeteit meséli el, úgyhogy várjuk a befektetőket, producereket.

A filmben egy rendkívül hosszú szexjelenet látható, amelyet szintén több kritika is kiemelt, hogy mennyire emlékezetes. Színészként milyen kihívást okozott, hogy egy ilyen intim szituációt kellett eljátszanod Mariann-nal?

Kurucz Marion volt a film intimitáskoordinátora. Fantasztikus volt a közös munka. Amikor a filmszemlén díjat kapott a film, a zsűri külön kiemelte, mennyi rétege volt a szexjelenetnek. Hermányi Mariann tényleg egy csodálatos színésznő. Nagyon szeretek vele együtt dolgozni. Biztonságban érzem magam mellette. Vicces és felkészült. Marionnal minden mozdulatot, gesztust és mosolyt átbeszéltünk a forgatás előtt. A gyakorlatok, az intimitáspróbák végtelenül hasznosak voltak. A koreográfiától nem lesz üres az adott szekvencia, nem tűnik el belőle az erotika és az izgalom. Végig biztonságban éreztük magunkat, és ettől tudtunk annyira szabadon játszani a kamera előtt. Üzenem minden filmesnek, hogy mennyire jó együtt dolgozni Marionnal, és milyen fontos az intimitáskoordinátorok munkája. Teljesen legitim szakma. Lehet jól és rosszul is csinálni. Marion pedig a legjobban csinálja.

Szerepeltél a RTL+ Premium sorozatában, a Birodalomban is, amely Kovi és a magyar felnőttfilm 90-es évekbeli felemelkedését mutatja be. Mint említetted, akkor is igent mondasz egy felkérésre, ha azt pozitív értelemben véve elég nagy őrültségnek tartod. A Birodalom esetében is éppen ez vonzott a szerepben?

Elhívtak egy castingra, és egy magyar színész repül, ha hívják. Az általam alakított Kobra csúcsjelenete volt a castingjelenet, ahol beleláthatunk a szexualitásába, és azon keresztül egy jóval sötétebb, veszélyesebb, esendőbb személyiségként jelenik meg. Egyébként ábrázolhatnánk mi, magyar filmesek többet egy-egy karakter intim, testi világát. Rengeteget elmond rólunk, hogyan bánunk a szexualitásunkkal, mik a kinkjeink, fantáziáink. Tetszett, hogy a Birodalom foglalkozik ezzel. Úgyhogy nem volt kérdés, hogy én ezt akarom. Ennél a szerepnél is nagy szabadságot kaptam, és volt lehetőségem alakítani a karakteren. Kovács Dániel, a Birodalom rendezője hagyta, hogy a keretek között szabadon garázdálkodjak. Persze be kell vallanom, hogy egy alkotótársammal van egy sorozattervünk Magyar pornó címmel, amely teljesen más oldalról mutatja be a „legendás” kilencvenes éveket, mint a Birodalom. Az írás alatt alaposan beleástuk magunk a téma szociális, politikai és gazdasági hátterébe. Úgy álltam hozzá, hogy ha egyelőre nem is tudjuk megvalósítani ezt a filmtervet, akkor legalább kiszagolom, hogy mások mit forralnak.

Mennyire tudsz érzelmileg kötődni azokhoz a produkciókhoz, amelyekben szerepelsz? Ha egy film vagy sorozat nem találja meg annyira a közönségét, mint amire számítottatok, az mennyire érint meg?

Egy alkotás nézettségét befolyásolhatja az is, hogy mikor jelenik meg, hány ismert színész játszik benne, és hogy a forgalmazó marketingstratégiája mennyire tart lépést a kor technikáival. Volt lehetőségem ezt is kipróbálni hályogkovácsként, amikor Olasz Renátó Minden csillag című nagyjátékfilmjének forgalmazásában és marketingjében segíthettem.

Ez gyakorlatilag úgy áll ma, hogy az a valaki, aki összerakja az artmozihálózatok vetítési mátrixát, az eldönti a maga félszubjektív szakmai tapasztalata alapján, hogy ez „fekete-fehér, de vicces is, kicsit Tarr Béla beekizve, szóval az 2500 néző, tessék, tiétek a kedd meg a csütörtök fél kettes sáv”.

Minden tisztelettel, így nagyon nehéz lesz magyar moziforradalmat csinálni. Átfogó, a mozi minden ágát egybefogalmazó kulturális vízióval kell megfordítanunk egy több évtizedes rossz trendet. Nem a nézőre kell várni, hogy bejöjjön a moziba, nekünk kell bevonzani a közönséget. Sokkal több magyar tartalommal és eseménnyel.

Az áprilisi országgyűlési választási eredmények után jelentős átalakuláson mehet keresztül a magyar filmszakma. Káel Csaba távozását követően júliusban kinevezték a Nemzeti Filmintézet ideiglenes igazgatósági tagjait, a Filmreform2026 pedig a filmfinanszírozási rendszer és az intézményi struktúra megújításán dolgozik. Milyen reakciókat tapasztalsz a filmesek részéről az elmúlt időszak változásai kapcsán?

Buzog, bugyog az egész ország. Mindenki szerveződik, átalakul, kilép, átlép, belép, helyezkedik vagy épp félreáll. Ez jó. Ami nem jó, és ez nem lep meg, de végtelenül elszomorít, ahogy a különféle munkacsoportokban és szervezeti kerekasztalokon egymáshoz szólunk. Borzasztó, hogy miként beszélünk egymással. Akarva vagy akaratlanul, de folyamatosan sértegeti egyik a másikat. Képtelenek vagyunk az interperszonális tereinket szabályozni. Hogy akarjuk a 30%, az áfa, a pályáztatás vagy épp az oktatás vagy a filmarchiválás nagy és szép intellektuális kihívást jelentő kérdéseit eldönteni, ha a közös nyelvtanunk nem alkalmas erre? Most mondok valami nagyon spirituálisnak hangzó naiv butaságot, de talán nem teljesen az. Magyar Péter a kétéves országjárása alatt, legalábbis én elhiszem, hogy így volt, megváltozott, átformálódott mint politikai személy és mint ember is talán. Hogy ez nekünk mennyire jó, az majd kiderül. De ez alatt a két év alatt külön-külön mindenki elvégezte a maga belső országjárását?

Mi, mint filmszakma, elvégeztük-e azt az önismereti munkát, amely elengedhetetlen, ha valami újat akarunk létrehozni, és nem a régi reflexek szerint működni?

Sajnos nem hiszem. Ezt azzal együtt mondom, hogy a Filmreform munkacsoportjaiban hatalmas, valódi és komoly munka folyik, amelyben én nem is veszek részt, csak a partvonalról aggodalmaskodok. De hogy ne legyek ennyire pesszimista, az igaz, hogy mintha megszűnt volna valamiféle kollektív nyomás. Sokkal könnyebben kezdenek bele a filmesek egy szerelemprojektbe csupán azért, hogy alkossanak. Talán már nem élet-halál kérdése, hogy elkészül-e egy-egy film. A választás másnapján felhívott egy operatőr barátom, és mondta, hogy megbukott az Orbán, nem csinálunk-e egy rövidfilmet. Csak úgy, mert most végre szabad. Átküldtem neki pár könyvet, ő pedig rábökött az egyikre.

Pályád során nagyon különböző rendezőkkel dolgoztál együtt. Mitől érzed azt egy forgatáson, hogy jó kezekben vagy?

Ez főleg attól függ, hogy milyen határokat húzok meg, és elég világosan mondom-e el az igényeimet. Nagyon szeretem, ha rám bízzák, hogyan dolgozom, és azt is, amikor együtt rakjuk össze a szerepet. Ősszel jelenik meg Hartung Attila nagyjátékfilmje, A pokol élővilága, amelyben egy kis szerepet játszom, mégis nagyon szoros együttműködésben dolgoztunk Attilával. Donáth Péter Simon című lírai és kísérleti rövidfilmjénél nem a forgatáson, de előtte beszélgettünk rengeteget addikcióról, gyerekkorról. A helyszínen már csak azt kellett mondania, hogy most ide álljál, mert itt süt jól a nap. Komáromy Bese játékos és személyes weird horrorjait nem kell értenem színészként. A maguk saját és izgalmas útjukat járják, én meg élvezem, hogy benne lehetek. Ősszel érkezik egy négy részes pszichothriller, a nagyszerű Kovács István rendezésében, amelyre már most nagyon büszke vagyok. Az előkészítéstől kezdve a forgatáson át az utómunkáig együtt dolgozhattam Pistával, akiben igazi alkotótársra lelhettem. Szóval rengeteg jó módszer van, amely elvezet a színészhez, akár amatőr, akár profi. Nem biztos, hogy instruálni kell. Lehet, hogy csak sokat kell vele kávézni.

Említetted, hogy elkezdtetek dolgozni egy rövidfilmen.

Bár tudom, hogy a rajongók őrjöngve várják a Dub Hard II-t [Dér Zsolt Dub Hard című rövidfilmjének folytatása – a szerk.], de Dani újabb kalandjaira még várni kell, ne haragudjatok. Az új kisfilmemet jóval régebben írtam ujjgyakorlatként, és egy Tar Sándor-regényrészlet ihlette. A rendszerváltás januárjában egy magyar család születésnapi ünneplésének borzalmait követjük végig. A Szomszédok találkozása a Gonosz halottal. Telenovella, testhorror. Általában úgy írok, hogy sokáig szorongok, aztán szétküldöm a forgatókönyvet. Mindenki mond egy sokkal jobb ötletet, amelyet „ellopok”, aztán megmutatom a színészeknek, akikre írtam a történetet, és ha elvállalják a szerepet, ők is átírhatják a karaktereiket, és akkor már biztos lesz belőle valami.

A már említett alkotásokon kívül miken dolgozol még mostanában?

Színészként Komáromy Bese legújabb rövidfilmjében leszek, most Szántó Fanni új filmjét készítjük elő, itt asszisztensként dolgozom. A Mindenki Mozijában most rakjuk össze a januárig tartó moziműsort, beszélgetéseket és külsős vetítéseket. Van egy új szerelemötletem, amit elmondok, de ha valaki ellopja, azt megátkozom. Elkezdtem megszervezni Magyarország első rövidfilmes moziját. Lesz havi műsor, egyórás bontásban, klipszünetekkel. Kortárs és nemzetközi rövidek minden mennyiségben és tematikában. Végül is, ha rossz, akkor is csak tíz percig tart, nem? Szóval egy rövidfilmszentély lesz. Támogatók, befektetők és filmőrültek, ha érdekel, hívjatok. Kell pénz, de pár liter festék is jól jönne.