Filmes szakmákról szóló interjúsorozatunkban ezúttal egy viszonylag új területet mutatunk be. Kurucz Mariont, az első magyar intimitáskoordinátort kérdeztük munkájáról, aki több külföldi filmben és sorozatban dolgozott, illetve két magyar rövidfilmben segítette a színészeket.
Sokáig gyártásvezetőként és producerként dolgoztál. Hogyan lettél intimitáskoordinátor?
Körülbelül tizenhat évig dolgoztam gyártásvezetőként és néha producerként is külföldi tévés produkciókban és reklámokban. A francia az anyanyelvem, ezért 2021-ben felkértek, hogy dialect coachként [a dialect coach feladata segíteni a színésznek, hogy a megfelelő dialektusban beszéljen az adott nyelven – a szerk.] a Szegény párákban Emma Stone-nal dolgozzak. Magyarországon az egyetlen francia dialect coach férfi, és mivel Emmának rengeteg szexjelenete volt a filmben, nőt kerestek, így engem kértek fel a munkára. A Szegény párák forgatásán ismertem meg Elle McAlpine intimitáskoordinátort. Ott láttam bele először, hogy miről szól ez a szakma, mennyire hasznos, és azonnal beleszerettem. Elle-lel összebarátkoztunk a forgatáson, és ő lett a mentorom.
Hogyan tanultál bele a szakmába?
Sokáig nem találtam képzést, mert rettenetesen drágák. Sokat olvastam, próbáltam magamat képezni, de egy idő után ez nem volt elég, és rávettem Elle-t, hogy tanítson be egy másik neves intimitáskoordinátor kollégájával. Összeállítottak egy tantervet nekem és két másik filmesnek, akik szintén ki akarták tanulni ezt a szakmát. Egy évig tartott a képzés, főleg online formában. A kurzus utolsó szakaszát már Londonban tartották, ahol színészekkel kellett együtt dolgoznunk, majd következett a vizsga. Azóta egy csapat vagyunk a londoni EK Intimacy égisze alatt.
Mi tetszett meg az intimitáskoordinátor munkában?
Nagyon izgalmas a színészekkel való munka és az a kreatív folyamat, amely során közösen
összeállítunk egy intim jelenetet, feltárjuk a karakter pszichéjét a szexuális kifejezésmódon keresztül, kitaláljuk a színészekkel, a rendezővel, az operatőrrel, hogy hogyan tudják a színészek fizikálisan elmesélni a történetet,
mi néz ki jól a vásznon. Jó érzés a színészeket biztonságban tudni, elérni azt, hogy el tudják engedni magukat, és a legeslegjobbat tudják nyújtani a forgatáson anélkül, hogy lelkileg sérülnének.
Pontosan mi a feladatod egy filmforgatáson, és mikor veszi kezdetét a munkád?
Változó, hogy mikor szállok be egy produkcióba. Általában abban a szakaszban veszi kezdetét a munkám, amikor már van kész forgatókönyv, és összeállítják a stábot. A forgatókönyv alapján készítek egy dokumentumot, amelyben kiemelem az összes intim jelenetet. Ezután konzultálok a rendezővel, sorozat esetében a showrunnerrel is, hogy ezeket pontosan hogyan képzeli el a vásznon, képernyőn, ugyanis a szexjelenetekről általában kevés derül ki a forgatókönyvből. De nem csak a szexjelenetekről van szó. Bármilyen meztelen ábrázolás esetén is szükség van ránk, például egy szüléses vagy szoptatásos jelenetnél. Ezután egyeztetek a színészekkel. Átbeszéljük, hogy ők mit gondolnak ezekről a jelenetekről, mibe egyeznek bele, és mi az, amit nem vállalnak a kamera előtt. A ruhás, jelmezes részleggel nagyon szorosan dolgozunk együtt. Léteznek olyan speciális alsóneműk, amelyekben nem látszanak a színészek intim testrészei, de mégis úgy tűnik, mintha meztelenek lennének. Az előkészületi időszakban minden információt összeszedek, és mindenkit tájékoztatok, egyeztetek minden részleggel, akikkel szükséges. A producerekkel, jogászokkal, a színészek ügynökeivel összeállítjuk az úgynevezett nudity és simulated sex ridereket, amelyeket a színészek kérései alapján írunk meg. Ezeket a színészeknek a jelenet forgatása előtt alá kell írniuk, így mindenki tudja, hogy milyen határokat kell a forgatáson betartani. A forgatáson, ha szükséges, az asszisztenciától zárt setet kérek, ami azt jelenti, hogy a megszokottnál jóval kevesebben vagyunk jelen a díszletben az intim jelenet forgatásánál. A színészekkel még aznap is próbálunk, előkészülünk, és a jelenet közben is tudok nekik technikai és koreográfiával kapcsolatos kérdésekben segíteni, támogatni őket. A rendezőnek is sokat tudok segíteni azzal, hogy együtt nézzük, hogy hogyan kerül az intimitás kifejezésre, min kellene esetleg változtatni, és persze, hogy nem lettek-e megsértve azok a határok, amelyeket a színészek előre kommunikáltak.
A színészekkel el is próbáljátok az intim jeleneteket?
Igen, ha van rá idő és ha igénylik, akkor a színészekkel és a rendezővel napokkal vagy közvetlenül a jelenet forgatása előtt próbálunk, ruhában.
A hollywoodi zaklatási botrányok mennyire játszottak közre abban, hogy létrejött ez a pozíció a filmiparon belül?
Erősen. Már korábban megjelentek olyan vélemények, hogy szükség lenne olyan képzett szakemberekre, akik felügyelik az intim jeleneteket, de egyértelműen a zaklatási botrányok hozadéka, hogy létrejött ez a szakterület.
A nemzetközi szakmai kánon hogyan fogadta ezt a változást? Voltak olyanok, akik ellenezték?
A mentoraim azt mondták, hogy az elején nehéz dolguk volt. Senki sem tudta, hogy pontosan mit takar ez a szakterület. Kezdetben még az intimitáskoordinátorok sem voltak vele tisztában, hogy pontosan mi a feladatuk egy forgatáson. Volt egy olyan félelem néhány rendezőben, hogy kiölik a filmből a kreativitást, és a producerek sem voltak mindig együttműködőek velük.
Voltak olyan színészek, akik nem tartottak igényt a segítségre, sokszor azért, mert még nem tudták, hogy miről szól ez a folyamat, és a mai napig lehet találkozni hasonlóval.
Amikor megérkeztem ebbe a szakmába, a legtöbben már dolgoztak együtt intimitáskoordinátorral a külföldi produkciókban, és voltak már jó tapasztalataik.
A hollywoodi filmekben kötelező intimitáskoordinátort alkalmazni, vagy ez a producerek és a rendezők szabad döntése?
A nagyobb streamingcégek, például a Netflix és az HBO, és a nagy stúdiók, mint a Universal, kötelezően alkalmaznak intimitáskoordinátort szimulált szexjelenetek esetében, vagy ha a meztelenséget bármilyen formában ábrázolják, de a független filmeknél más a helyzet.
Dolgoztál Beleznai Márk Felfáztam című rövidfilmjén, amelyet tavaly a XII. Friss Hús rövidfilmfesztiválon láthatott először a magyar közönség. Hogyan talált meg ez a munka?
Ez volt az első munkám intimitáskoordinátorként, és a képzésem alatt dolgoztam a filmen. Azért vállaltam, mert nagyon tetszett a forgatókönyv, és ismertem a főszereplőt, Vetlényi Lilit, akivel egy intimitáskoordinátor-workshopon találkoztam, amelyet részben én tartottam. Lili szerette volna, hogy dolgozzon intimitáskoordinátor a filmben, és Beleznai Márk, valamint a producer, Osváth Gábor is nyitottak voltak rá. Nagyon izgalmas kihívás és fantasztikus élmény volt a Felfáztamban való munka. Ezután kezdtem el nemzetközi produkciókban dolgozni. Tavaly év végén dolgoztam Kenderes Csaba Felesleges életek című kisfilmjében. Nagyon tetszett a forgatókönyv és Csaba hozzáállása, víziója az intim jelenettel kapcsolatban, és úgy éreztem, nagy szüksége van rám a produkciónak, ezért vállaltam.
Elsősorban nemzetközi filmekben dolgozok, de ha mellette van időm, szívesen besegítek kisjátékfilmekben, ha tetszik a projekt.
Egyrészt azért, hogy segítsek a színészeknek és a rendezőnek, stábnak a munkámmal, másrészt, hogy megmutassam, hogy konkrétan miből áll az intimitáskoordinátor munkája. Ráadásul nagyon szeretem a kisjátékfilmes forgatások hangulatát.
A magyar nagyjátékfilmeknél mennyire terjedt el, hogy alkalmazzanak intimitáskoordinátort?
Itthon még nem jellemző. Bár most már mindenki tud róla, hogy létezik ez a szakterület, ezért a folyamat már elindult.
A Magyarországon készülő külföldi filmek forgatására szívesen hívják az itteni intimitáskoordinátorokat?
Most már igen, egyre inkább. De a legtöbb esetben még külföldi szakember dolgozik rajtuk.
Hazánkban a Werk Akadémián indult el az első intimitáskoordinátor alapképzés, ahol te is tanítasz. Hogyan épül fel a képzés?
Egy alapszintű filmes képzéssel indul a kurzus. Ezután olyan különféle szakmai tematikák következnek, mint az intimitáskoordinátori munka folyamatai, a beleegyezés és a trauma pszichológiai aspektusai, ezeket többen tartjuk intimitáskoordinátorok. Jön színész is, rendező is, operatőr is órát tartani, majd következik a gyakorlat.
Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó intimitáskoordinátor legyen?
Az adott produkciótól és a színészektől is függ, hogy kivel tudnak jól együtt dolgozni. A filmes tapasztalat elengedhetetlen. Egyébként sem könnyű ez a szakma, de ha valaki nem tudja, hogyan zajlik egy filmforgatás, nagyon gyorsan elveszti a fonalat. Mindenképp szükséges az emberi test mozgásával, a testtel való történetmeséléssel kapcsolatos tudás elsajátítása és egy olyan fizikai nyelv ismerete, amelyet az intim jelenetek kibontakoztatásához használhatunk. Fontos némi operatőri látásmód is, hogy az illető tudja, hogyan lehet képekkel elmesélni egy történetet. Hihetetlen mennyiségű empátia és flexibilitás kell ehhez a szakmához. A szerepünk színészenként, rendezőnként, helyzetenként változik. Nagyon kell érezni az energiákat a térben.
Korábbi interjúink a filmes szakmákat bemutató sorozatban:
Négylábúak a vásznon – Interjú Halász Árpád filmes állatkoordinátorral
„Jobb a helyszínen, élesben éleset húzni!” – Interjú Kisteleki Márton focus pullerrel
„Mindig kitéptem a Pesti Estből a filmplakátokat, annyira magukkal ragadtak” – Interjú Sós Zoltán filmes plakátművésszel
„Nehéz meggyőzni egy ismeretlent, hogy beengedjen fotózni a lakásába” – Interjú Bakos Gergő helyszínkeresővel
Filmes szakemberek a tűzvonalban – Interjú Gonda Zsolt fegyvermesterrel
„A vágó füle, szeme és szája vagyok” – Interjú Szigeti Krisztina naplóvezetővel
„A hangok titkos élete” – Interjú Zányi Tamás hangmesterrel
„A standfotós egy mázlista outsider” – Interjú Szabó Adrienn standfotóssal
„Volt, amikor élőben figyeltem meg, hogy néz ki egy halott” – Interjú Pohárnok Iván maszkmesterrel
Hivatásos veszélykeresők – Interjú Gulyás Kiss Zoltán és Bács Péter kaszkadőrökkel
„Ez a szakma nem adja könnyen magát” – Interjú Lemhényi Réka vágóval
„Addig írj, amíg működni nem kezd a sztori!” – Interjú Hegedűs Bálint forgatókönyvíróval
„Képek használati utasítás nélkül” – Interjú Pater Sparrow látványtervezővel
„A színpad mindennek az alfája és ómegája” – Interjú Csőre Gáborral a magyar szinkronszakmáról