„Jobb a helyszínen, élesben éleset húzni!” – Interjú Kisteleki Márton focus pullerrel

Mi volt az első filmes élményed?

Gyerekként láttam a Jurassic Parkot, amely alapjaiban határozta meg a filmekhez való viszonyomat. Magával ragadott, hogy miket képes a semmiből a vászonra teremteni az ember. Amikor a felvételin rákérdeztek a kedvenc alkotásaimra, zárójelben odaírtam, hogy Ingmar Bergmant és Pier Paolo Pasolinit is szeretem, de a filmek iránti alapélményem, csodálatom a Jurassic Parkhoz köthető.

Több mint tíz éve dolgozol focus pullerként. Hogyan kerültél a szakmába?

Amikor nyolcéves koromban megkérdezték tőlem, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, azt mondtam, filmrendező. Akkor még nem tudtam, hogy milyen szakmák léteznek a filmiparon belül. Biztos voltam benne, hogy mozgóképpel szeretnék foglalkozni, és ez később sem változott. Jelentkeztem az SZFE vágó szakára, mert abban az évben csak az az egy osztály indult. A felvételi utolsó fordulóján kiestem. Elvégeztem a Novus Művészeti Iskola videóműsorkészítő-képzését, majd ismét jelentkeztem az SZFE-re és a BKF-en az akkor először induló kameraman szakra. Végül felvettek a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolára [ma már Budapesti Metropolitan Egyetem – a szerk.], ahol többek között olyan szakemberek tanítottak, mint Miklós Mari, Szabó Gábor, Kardos Sándor, Szaladják István, Bereményi Géza, Ragályi Elemér és Hajdu Szabolcs, utóbbi az Ernelláék Farkaséknál című filmjét a mi osztályunkkal forgatta. Később elvégeztem a filmoperatőr mesterszakot is. Úgy kezdtem a filmes tanulmányaimat, hogy rendező szeretnék lenni, de egyre inkább megtetszett a közvetlenül a kamera mögötti munka. Az iskola alatt nagyon sok vizsgafilmet forgattunk, én pedig rengetegben játszottam, mert szerettem „színészkedni”. Nagyapámtól, Makay Sándortól örököltem a játék örömét, nem voltam lámpalázas. Ha nem a kamera előtt álltam, akkor mögötte. Az osztálytársaim sokszor engem kértek fel focus pullernek a vizsgafilmjeikhez. Amikor később elhívták őket operatőrnek egy munkára, engem hívtak maguk mellé. Ezekben a produkciókban is rengeteg szakmabelit ismertem meg, akik később szintén megkerestek, hogy vegyek részt azokban a filmekben, reklámokban, klipekben, amelyeken éppen dolgoztak, így gyakorlatilag egyik munka szülte a másikat. Bár eredetileg operatőrdiplomám van, rengeteg gyártásvezetőnek úgy szerepelek a telefonjában, mint Kisteleki Márton, focus puller.

Miből áll a focus puller feladatköre egy filmben?

A focus puller egy speciális pozíció a kameracsapaton belül.

A legfontosabb feladatunk az élességhúzás, de mi nyomjuk meg a felvételgombot, és mi állítjuk be a kamerát is.

A forgatás előtt egyeztetünk az operatőrrel, hogy milyen technikát szeretne használni, elsősorban a kamerát, optikákat és a kameramozgásokat határozza meg, a focus puller pedig összeállítja a teljes szettet, hogy mi mivel lesz kompatibilis. Az átlag néző nem is gondolja, mennyi apró eszköz összerakásán múlik, hogy a kamera kész állapotban legyen az adott film felvételére, és optimálisan kiszolgálja az operatőr elképzeléseit a képalkotásban. Sok laikus ismerősöm úgy tudja, a kamera egyenlő a házi videókra használt egybeoptikás kompakt gépekkel vagy manapság a mobiltelefonba beépített funkcióval. Holott egy átlagos filmes kamera monitorokkal, objektívvel, akkumulátorral, fogókarokkal, kábelkötegekkel, fókusz-, írisz- és zoommotorokkal felszerelve igazi „nehézágyú” is lehet. Mindemellett a focus puller – más néven first assistant of camera – részlegvezető a kameracsapaton belül: magát a teamet is általában ő „rakja össze”, ő hívja el maga mellé a segédoperatőrt és a camera trainee-t, valamint sokszor a monitorokat kezelő videószekciót, akik mind a keze alá dolgoznak, miközben ő egyfajta karmesterként levezényli a munkafolyamatot, hogy az operatőr kívánságai a legpraktikusabb módon megvalósuljanak.

Bántó Csaba mondta egy videóban, hogy a focus puller technikailag jóval felkészültebb, mint egy operatőr. Mi az a többlettudás, amellyel egy focus pullernek rendelkeznie kell?

Természetesen ideális, mikor az operatőr is teljesen képben van az aktuális technikákkal, de dolgoztam például olyan idősebb filmessel is, aki már nem követte a mai felhozatalt. Esetleg azt tudta, hogy milyen felbontásban szeretne forgatni, és milyen optikák tetszenek neki a rajzolatuk alapján. Emellett nagyon fontos a szűrők tudatos használata is, amelyek a kép kinézetét befolyásolják. Ehhez mi nem feltétlenül digitális filtereket veszünk igénybe, hanem igazi üveglapokat teszünk az objektív elé, amelytől a kép látható változást produkál, adott esetben akár lágyít vagy a fénytörést befolyásolja, stb. Ilyenkor a focus puller ajánlatot tehet, mivel általában felkészültebbnek kell lennie, mondhatni, egy listának kell lennie a fejében, hogy ha elkezd beszélgetni az operatőrrel, fel tudja mérni és ki tudja választani, melyik technika lesz a legmegfelelőbb a számára. Volt is, hogy mondta nekem egyikük mosolyogva: „Nekem a lényeg, hogy a kamera és a lencsék meglegyenek, aztán, hogy mitől fog mindez működni, azt állítsd össze úgy, hogy neked is kézre essen.”

Azt szokták mondani, hogy az operatőrhöz a focus puller áll a legközelebb a stábban. Mi kell ahhoz, hogy jól működjön a közös munka?

Nyilván a pullernek élesre kell húznia a képet, és hatékonyan kell dolgoznia az operatőr keze alá, no meg persze nem árt az sem, ha nem felejti el megnyomni a REC-gombot! Viccelek… egy kicsit. Természetesen ez az alap hozzáállás, a magam nevében azt tudom mondani, hogy nem árt – akár csak a munkakapcsolat erejéig is – összebarátkozni egymással. Nekem az sosem volt nehéz, ha egy új képalkotóval hozott össze a sors. Mindig kíváncsi voltam, elkezdtünk beszélgetni, először nyilván közös témáról, legtöbbször filmekről. Aztán egy akár száznapos projektben már nyilván felmerülnek mélyebb, személyes témák is, és mivel én állok szó szerint a legközelebb az operatőrhöz, ezeket kitárgyaljuk, és kialakul egy cinkos, baráti, de legalábbis jó szakmai viszony. Ez azért is fontos, mert azért mindenkinek megvannak a maga rigolyái is: vannak kollégák – nemcsak operatőrök, hanem segédoperatőrök, egyéb stábtagok –, akiknél már kitapasztalja az ember, hogy mikor lehet hozzájuk szólni, mikor van az, hogy mélyen a munkára koncentrálnak, és olyankor jobb és tiszteletteljesebb csendben maradni. Ezt például jó, ha képes kitapasztalni az ember, de nyilván ez egyéb munkakörökben is így van. De egy stábnál, akik hónapokat együtt töltenek, már-már egy nagy családdá alakulnak, ott hatványozottan igaz, hogy nagyon oda kell figyelnünk a másikra, nemcsak a munka elvégzését illetően, de emberileg is. Mindenkinek lehetnek rossz napjai, és sok jelenet felvétele stresszes tud lenni, ez természetes. Ha valahol konstans kellemetlen a munkavégzés a morál miatt, az senkinek nem jó, és van, hogy a film rovására megy, bár van olyan is, aki azt vallja, hogy a szenvedés hozza meg a gyümölcsöt. Ez igaz is lehet a kemény munkára, de egymást közben ne bántsuk, ha amúgy mindenki végzi rendesen a munkáját. Forgattam már jó és rossz hangulatban egyaránt, de mindig felteszem a kérdést, hogy ha lehet jókedvűen is csinálni, akkor miért is ne akarnánk úgy.

Tudsz mondani gyakorlati példát, amikor az élességnek dramaturgiai szerepe van?

Valószínűleg mindenkinek ismerős lehet az a jelenet az akciófilmekből, amikor először a mesterlövész szemét látjuk élesen, majd hirtelen áthúzódik a fókusz a puskacsőre, mielőtt eldördül a fegyver. Ilyenkor a focus pullernek nagyon jól kell időzítenie. Tudni kell, hogy mikor fog eldördülni a lövés, ezt le kell egyeztetni az asszisztenciával és a fegyvertechnikusokkal, sőt a színésszel is. De ez csak egy tipikus példa. Előfordul, hogy a helyszínen támad egy ötletem, hogy hogyan tudunk hozzáadni a dramaturgiához az élességgel való játékkal. Ha úgy érzem, vevő rá az operatőr, megmutatom neki, és ha tetszik neki, úgy vesszük fel. De ezek általában olyan ötletek, amelyek másnak is eszébe juthatnak, hiszen a kép keretei közé vagyunk fogva, de van, hogy csak nekem ugrik be, hogy indulhatna az „ablakon leskelődős jelenet” mondjuk az előtérről, ahol tükröződik a főszereplő arca, majd onnan húzom át a szobában a pulpituson álló Oscar-szoborra, amelyet később el fog lopni. Előfordulhat olyan élesség-dramaturgia is, hogy direkt életlen lesz a kép, mikor egy részeg ember szubjektív szemszögéből nézzük a világot, vagy például a Larry című filmben, amikor a nekünk háttal álló szereplőn van az élesség, miközben vele szemben beszél valaki, aki meg homályban van. Ezzel erősíti azt, hogy a nézőnek itt most a háttal állóval kell lennie, vele kell azonosulnia, ahogy a tarkójának, fülének rezdüléseit, reagálásait látjuk a dialógus közben.

Mi történik, ha utólag derül ki, hogy egy jelenet nem elég éles vagy nem ott, ahol kéne?

Nem igazán javítható, minimális utómunka segíthet talán. Ha ilyen történik, az egyértelműen a focus puller hibája. Persze előfordulhat, hogy véletlenül nem a már elpróbált jelbe érkezik a színész vagy épp a kamera, és erre nehéz gyorsan reagálni, de a focus pullernek számítania kell rá, mégiscsak ő az egyetlen a stábból, aki ezen korrigálni tud. Nálunk az életlenség olyan „baki”, mint amikor a Trónok harca forgatásán nem vette észre a scriptes – de más sem –, hogy az egyik jelenetben benne maradt egy kávéspohár. Amikor a családtagjaimmal nézek filmet, gyakran veszek észre olyan hibákat, amelyek egy laikusnak nem tűnnek fel.

Komoly költségvetésű alkotásokban is előfordulhat olyan életlenségi baki, mint amilyen például a Star Warsban, amelynek az egyik jelenetében nem Mark Hamill szemén, hanem a fülén van az élesség.

Megesik, hogy hasonló hibákat hagynak egy filmben. Az a szerencsés helyzet, ha ez a helyszínen derül ki, és a focus puller szól, hogy életlen lett a jelenet, mert akkor még általában van lehetőség újra felvenni. Olyan monitorokon szoktuk húzni az élességet, amelyek a legélesebb, legtisztább képet adják. A rendezői monitorokon előfordul, hogy kevésbé tűnnek fel ezek a hibák. Én ilyen szempontból maximalista vagyok, és mindig szólok, ha nem volt jó a kép, és rosszul is alszom, ha látom, hogy például a végső vágatba mégis olyan snittet tettek bele, amely megvolt élesen is, de mondjuk a színészi játék jobban tetszett a rendezőnek egy korábbi, életlenül sikerült felvételen. De ezt el kell tudni fogadni. Jobb a helyszínen, „élesben” éleset húzni.

Milyen adottság, tudás kell ahhoz, hogy valaki jó focus puller legyen?

Van, aki szerint ez egyfajta adottság is, mint ahogy valaki ügyesebben dob kosárlabdában – nekem például az nem megy. Kell hozzá érzék. Ismerek sok olyan operatőrt, aki gyönyörűen világít és komponál jeleneteket, de nem tudná lehúzni élességben – megjegyzem, hogy ez persze nem is baj, nem ez a dolga. Jól kell húzni. Érteni kell a technikához, és haladni is kell vele, követni a változásokat, trendeket. Ismerni kell a képalkotás szabályait. Emellett jó szervezői képességre is szükség van. Azzal pedig a saját dolgát tudja megkönnyíteni, ha olyan emberekkel veszi körül magát, olyan munkatársakat hív el a produkciókba, akikkel félszavakból is megértik egymást.

Korábban említetted a Larryt, amelyet a közönség és a szakma is pozitívan fogadott. Mesélj egy kicsit erről a munkáról!

A Larry rendkívül izgalmas szakmai kihívás volt. Rengeteg improvizáció volt a filmben mind kamera, mind színész oldalról. Az egyik jelenetben a színészek csak annyi rendezői utasítást kaptak, hogy jussanak el az egyik érzelmi állapotból a másikba, és a végén verekedjenek össze, a kamera pedig több mint húsz percig forgott megállás nélkül. Egy másik jelenetben a főszereplő, Vilmányi Benett idegesen ült a szobában, majd felpattant, lesöpörte a könyveket egy polcról, és felborított egy asztalt. Amikor elkezdődött a jelenet, a Larry operatőre, Hartung Dávid barátom rám kacsintott, és azt mondta: „Kapaszkodj!” Tényleg kapaszkodnom kellett, mert hirtelen történtek az események, a szereplők szinte kiszámíthatatlanul mozogtak a kamera előtt, amit nekem folyamatosan követnem kellett élességben is. Bár az is igaz, hogy érdekes módon az ilyen felfokozott hangulatú jelenetnél hozzáadhat a dramaturgiához, ha néhány másodpercre életlenné válik a kép. 

Az átlagnéző nem is gondol bele, hogy azzal, hogy egy szereplő akár egy centit közelebb lép az optikához, már máshol van az élesség,

ugyanígy akkor is, ha hátradől, és ezt a pullerek követik azzal, ahogy a kezükkel tekerik oda-vissza az optikát vagy az erre a célra fejlesztett optikára felhelyezett élhúzó eszközt. Egyszerűnek hangzik, de ez egy alapszituáció, amelynél szintén résen kell lenni.

Az IMDB-oldaladat nézve feltűnt, hogy a mai napig rengeteg rövidfilmen dolgozol. Mi alapján döntöd el, hogy a nagyjátékfilmek és reklámok mellett elvállalsz-e olyan munkát, amiért nem fognak tudni fizetni neked? Mennyit lehet „szerelemből” dolgozni?

Nagyon szeretek filmezni. Ha felkérnek egy vizsgafilmhez, és épp nincs más munkám, ráadásul a forgatókönyv is felkelti az érdeklődésemet, akkor általában igent szoktam mondani. A szinte teljes költségvetés nélkül készülő filmek esetében rengeteg kompromisszumot kell kötni, de megvan a maguk bája. Sok remek kisjátékfilm készül, amelyek aztán fesztiválokat nyernek, és később jó érzés visszagondolni, hogy ilyenekben is dolgozhattam.

Sok külföldi film forog Magyarországon. Mennyire keresettek a magyar focus pullerek?

Sok kollégám dolgozik külföldi munkákban, szuperprodukciókban. Amikor Magyarországon forog egy nemzetközi film, a rendező és a vezető operatőr általában külföldi, a kameramanokat és a focus pullert pedig sokszor már a magyar szakemberek közül választják ki. Nagyon jó a magyar filmes munkaerő, kiválóak a kameratechnikusaink is. Én többnyire hazai produkciókon dolgozom, de voltak külföldi munkáim. A pályám elején camera trainee pozícióban dolgoztam az NBC-re készült Dracula-sorozatban, ahol anno rengeteget tanultam, azóta is hálával emlékszem vissza az ottani kameracsapatra és az egész stábra. A Szárnyas fejvadász 2049-ben pedig beugrós videóasszisztens voltam.

Van olyan külföldi operatőr, aki mellett szívesen dolgoznál focus pullerként?

Bevallom, ezen még sosem gondolkoztam el. Nyilván az embernek eszébe jutnak a nagy nevek, amilyen például Roger Deakins, Robert Richardson, Janusz Kamiński, Vittorio Storaro vagy az ugyan nem külföldi, de jelenleg a tengerentúlon is alkotó Pados Gyula és Rév Marcell, akikkel biztos nagyon inspiráló lehet együtt dolgozni. Nekem az is nagy megtiszteltetés és öröm, hogy a volt szakvezető tanáromnak, Szabó Gábornak lehettem a focus pullere az elmúlt időkben egy kis- és két nagyjátékfilmjében, miután elhívott, hogy dolgozzak bennük.

A mesterséges intelligencia egyre több területen képes kiváltani az emberi munkaerőt, vagy éppen segíti a munkát. A focus puller szakmát mennyiben érintheti?

Jelenleg még nem fenyeget az a veszély, hogy nem lesz munkánk, de valóban mostanság a forgatások szüneteiben több ismerőstől is hallom, hogy felmerül ez a téma. Az AI magát a komplett filmet is meg tudja írni és alkotni, szóval ez nem csak a puller szakmát érinti majd a jövőben. Lehet, hogy maradi vagyok, de azt gondolom, hogy bár egy szerelmes verset is nyilván meg lehet íratni a mesterséges intelligenciával, és talán még jó is lesz az eredmény, mégis azt hiszem, hogy az emberi tényező, annak minden hibájával, „koszosságával” és ezáltal további inspirációjával egy értékesebb és érvényesebb művet képes alkotni. Néha jó, ha porszem kerül a gépezetbe. Bár lehet, hogy ez egy puller szájából furán hangzik.

Miken dolgozol jelenleg?

Épp most fejezünk be egy kosztümös tévéfilmet Szabó Gáborral. Sokat nem mondhatok még róla, de egy történelmi eseményt dolgoz fel, érdekesen vegyítve stílusokat mind jelmezben, mind látványban. Mindezt olyan kameratechnikával teszi, amelyet rendhagyó módon kifejezetten erre a filmre kellett összerakni, kikísérletezni, szóval a kameracsapat szempontjából kihívás volt. Nem sokkal előtte egy hetvenhét napig forgatott akciósorozatban voltam, robbantással, fegyverekkel, helikopteres felvételekkel. Közben pedig mindig becsúszik egy-egy reklám, klip vagy imázsfilm. Ez is nagyszerű dolog ebben a szakmában, hogy olyan helyekre juthatsz el, olyan emberekkel ismerkedhetsz meg és olyan álmokat valósíthatsz meg, amik nem mindennapiak. Szóval, nem unatkozom!

Korábbi interjúink a filmes szakmákat bemutató sorozatban:

„Mindig kitéptem a Pesti Estből a filmplakátokat, annyira magukkal ragadtak” – Interjú Sós Zoltán filmes plakátművésszel

„A legfőbb feladat, hogy segítsük a nézőt saját vizuális dramaturgiai eszközeinkkel” – Interjú Kovács László coloristtal

Beszereznek bármit, ami gurul, úszik vagy repül egy filmben – Interjú Bánó Péter játszóautó-koordinátorral

„A tehetség itt mindössze tíz százalékot számít, a többi kemény meló” – Interjú Fritz Zoltán art directorral

„Ha mással foglalkozom épp, ez akkor is az identitásom meghatározó része” – Interjú Muhi Zsófiával a casting director szakmáról

 „Az embernek mindig megdobban a szíve, amikor egy film új kihívások elé állítja” – Interjú Benyó Zoltán VFX-supervisorral

„Nehéz meggyőzni egy ismeretlent, hogy beengedjen fotózni a lakásába” –Interjú Bakos Gergő helyszínkeresővel

„Az én feladatom, hogy megszülessen a döntés a néző fejében, és beüljön a moziba” – Interjú Bedő Barna trailerkészítővel

„Mindig véresen komolyan veszem, hogy a lépésekkel karaktert adjak a színészeknek” – Interjú Győri Balázs zörejművésszel

„Mindenkire egyformán oda kell figyelnem, hogy a gépezet működni tudjon” – Interjú Nemes-Jeles Veronikával

Filmes szakemberek a tűzvonalban – Interjú Gonda Zsolt fegyvermesterrel

„A zenének minden esetben a képet és a narratívát kell kiszolgálnia” – Interjú Kalotás Csaba zeneszerzővel

„A vágó füle, szeme és szája vagyok” – Interjú Szigeti Krisztina naplóvezetővel

„Olyan a filmes világ, mint egy kis Tesz-Vesz város, ahol mindenki megtalálja a helyét, aki szereti ezt a pályát” – Interjú Lányi Eszterrel a filmes szakemberképzésről

„Amikor azt mondják, »Tessék!«, minden megszűnik létezni, csak a feladatra figyelsz” – Interjú Piroch Gáborral a kaszkadőrszakmáról

„A hangok titkos élete” – Interjú Zányi Tamás hangmesterrel

„A standfotós egy mázlista outsider” – Interjú Szabó Adrienn standfotóssal

„Volt, amikor élőben figyeltem meg, hogy néz ki egy halott” – Interjú Pohárnok Iván maszkmesterrel

„Régen mindig odamentem a vágóhoz, és az utolsó képkockákig küzdöttem” – Interjú Pohárnok Gergely operatőrrel

Hivatásos veszélykeresők – interjú Gulyás Kiss Zoltán és Bács Péter kaszkadőrökkel

„Ez a szakma nem adja könnyen magát” – Interjú Lemhényi Réka vágóval

„Addig írj, amíg működni nem kezd a sztori!” – Interjú Hegedűs Bálint forgatókönyvíróval

„Képek használati utasítás nélkül”– Interjú Pater Sparrow látványtervezővel

„A színpad mindennek az alfája és ómegája” – Interjú Csőre Gáborral a magyar szinkronszakmáról