„Mindig kitéptem a Pesti Estből a filmplakátokat, annyira magukkal ragadtak” – Interjú Sós Zoltán filmes plakátművésszel

Több mint tizenkét éve dolgozol grafikusként. Hogyan kerültél a filmszakmába?

Tinédzserkorom óta filmőrült vagyok. Mindig kitéptem a Pesti Estből a filmplakátokat, annyira magukkal ragadtak. Gyűjtöttem a filmeket is. Sokszor nem az adott alkotás érdekelt, hanem a hozzá készült werkanyag. Később, a grafikai tevékenységem mellé szükség volt valami kimozdulós munkára, így kezdtem el fotózással foglalkozni, és egy fotós és mozgóképes nyári táborban ismertem meg Sopsits Árpádot. Ott született meg a Mellékszereplők ötlete, amelyhez felkért rendezőasszisztensnek, és azóta rendszeresen dolgozunk együtt. Ezzel párhuzamosan több filmes társasághoz is odacsapódtam, így kezdtem el dolgozni standfotósként különböző produkciókban. Több filmnél is felvetettem az alkotóknak, hogy a forgatáson készített fotóimból már a plakátot is megtervezhetjük. Géczy Dávid Kellemes Apokalipszist! című rövidfilmjéhez és a Mellékszereplőkhöz is így készítettem a plakátot. Ez volt az első két munkám.

Mi adja a kiindulópontot a poszterhez? A filmből készült standfotókból válogattok?

Az említett két filmben standfotósként is dolgoztam, ezért már a forgatás során elkezdtünk dolgozni a plakáton, de általában nem ez a jellemző itthon. Jóval a forgatás befejezése után szoktak elkezdeni foglalkozni a plakáttal. Ilyenkor megszületik egy ötlet, amelyhez elkezdem böngészni a rendelkezésre álló werk-, illetve standfotókat az alapján, hogy mit lehet belőlük technikailag kihozni az adott ötlethez. Sokszor így sincs megfelelő alapanyag, mert a standfotós a forgatás idején még nem konkrét plakátötlethez készíti a képeket. Ha van stúdiófotózás, az nagyon szerencsés eset, de az is csak akkor hasznos, ha célzottan már a plakát koncepciójával készülnek a fotók.

Mindig van lehetőséged megnézni a végleges, vágott filmet, mielőtt nekilátsz a plakát tervezésének?

Eddig majdnem mindig meg tudtam nézni, de számomra az az ideálisabb eset, ha akár már forgatás előtt van egy ötlet vagy irányvonal, így célzottan tudom elkészíteni a nyers képanyagot a forgatáson a helyszínekről, karakterekről, textúrákról, részletekről. A Kellemes Apokalipszist! esetében, ahol a forgatás alatt elkezdtük készíteni a plakátot, a végső verzió is megvolt már azelőtt, hogy én bármit láttam volna a filmből. Ráadásul egy nagyon kevert hangulatú filmről van szó, így teljes egészében a rendezői elképzelésekre kellett hagyatkoznom. Szerencsére nagyon jól tudtunk együttműködni Géczy Dávid rendezővel. Sokat segített, hogy több közös stílusbeli referenciapontjaink vannak a filmvilágból.

A film főbb alkotói és a forgalmazó mennyire vesznek részt a poszter koncepciójának kitalálásában?

A nagyobb filmes piacokon egyáltalán nem jellemző, hogy bevonják az alkotót, de nem látom, hogy a mi kis filmes közegünkben miért ne tehetnénk ezt meg.

Nálunk klasszikusan a filmforgalmazónál kezdődik a munka, de én nagyon örülök, ha az alkotói csapatból is csatlakozik valaki.

Ők két nagyon ellentétes stílust képviselnek általában, és nagyon érdekes munka egy rendező művészi elképzelését összehangolni egy szárazabb, marketinges irányvonallal. Ezért nem is szeretek elsőre saját konkrét ötleteket bedobni, hanem csak irányokat mutatok, ettől beindul egy brainstormingfolyamat, amelybe belefér az ügyfél elképzelése, és ezek kerülnek összehangolásra. Azért mondom, hogy ügyfél, mert ezt a módszert alkalmazom tizenkét éve a hétköznapi grafikusi megbízásaim során is. Azt gondolom, hogy mindenki ötlete megvalósítható közérthetően, és a filmnéző közönség számára befogadhatóan. Itt a csavar az, hogy tulajdonképpen két, de akár több különböző „ügyfelet” is össze kell hangolni, a marketingest és a rendezőt, plusz magamat. De volt olyan filmes munkám is, ahol még nem volt forgalmazó vagy marketingcsapat sem a folyamatban, de így is sikerült a plakátdesignt a filmmel együtt egy csomagban kiadni forgalmazásra, ezzel levéve egy nehezebb feladatot a forgalmazó válláról. Mert van olyan filmforgalmazó is, aki inkább kiadja ezt egy kreatív ügynökségnek, akik külső grafikusokat dolgoztatnak egyetlen brief szerint. Ők készítenek 2-3 verziót, 2-3 kör korrekcióval, és körülbelül ennyi fér bele. Ez egy grafikus normál ügymenete alapesetben, de a filmplakátokat én egy teljesen más kasztban kezelem.

A Mellékszereplők plakátját hogyan találtátok ki?

A Mellékszereplők Telek Balázs fotóművész emlékére készült. A plakát töredezett stílusát az ő fotói ihlették, és a családtagjai portréi is felkerültek a poszterre, ahogy a filmben is fontos szerepet játszanak. A Mellékszereplők története olyan, mint egy nagy mozaik, amelyet utólag kell összerakni. Erre az érzésre erősít rá az is, hogy szórt betűkkel írtuk ki a szereplők neveit. Ehhez egyébként karakterplakátok is készültek, amit a film jellege egyáltalán nem követel meg, de ez nekem nagy mániám, számomra így teljes a kép.

A Mesterjátszma plakátjánál mi volt a koncepció?

Barna [Tóth Barnabás, a film rendezője – a szerk.] csapatából Lisztes Linda hozta a sakktáblás ötletet egy nagyon egyszerű vázlat képében. Tettünk pár kört thrilleres, modernebb irányba, de mindig hiányzott valami, végül ez a sakktáblaszerű hangulat lett az, amelyet sikerült bedolgozni az addigi tervekbe, így lett egy látható evolúciója az egésznek. A forgalmazóval, a JUNO11 csapatával fontosnak tartottuk, hogy ne az 1956-os forradalom köszönjön vissza a plakátról, hanem egy modern filmre asszociáljon a néző.

A Lefkovicsék gyászolnak plakátján a három főszereplő kapott helyet, és mindhármuk arckifejezéséből nagyon jól kivehető, hogy milyen karakterek. Ez hogyan készült?

Elsőre úgy tűnhet, hogy ez egy jól kiválasztott kép a filmből, de nem. Rengeteg láthatatlan munka van rajta. Az eddigi munkáim közül ezen a plakáton használtam a legtöbb utómunkát, többet, mint az Apokalipszisen, amely alapvetően egy fantasy jellegű kép. Egy stillfotót használtunk fel alapnak, és Breier Ádámmal két napon keresztül cserélgettük a három szereplő arcát. A kisfiú, Leo Gagel fotóját egy stúdiófotóból vágtuk be a plakátra. Rá kellett szimulálni a filmzajt, összehangolni a coloringot. Az arcát megváltoztattuk a szemöldök vonalától, de a haját nem. Szabó Kimmel Tamás arca, tekintete iránya változott sokat. A háttérben a falon mindent kicseréltünk az eredeti képhez képest, hogy vezesse a néző tekintetét. Az amerikai független filmek képi világát és színeit szerettük volna megidézni, hogy a megfelelő hangulatra asszociáljon a néző. Óriási visszaigazolás volt számomra, amikor pár hónappal később megláttam a Téli szünet (The Holdovers) magyar plakátját, amely sok szempontból rímelt a Lefkovicsék plakátjára. Pontosan e filmzsáner hangulatának megidézése volt a célom.
Egyébként a legelső skiccet Breier Ádám elképzelése alapján készítettem szinte módosítás nélkül, majd a marketingnek készült egy hasonlóan az ő szempontjaik szerint, és a végére szépen összeért a kettő.

Szerinted mitől lesz jó egy filmes poszter, és milyen szerepe van a marketinges tudásnak ebben a szakmában?

Itt jön minden alkalommal az örök kérdés, hogy a filmplakát művészet-e, mennyire szabad művészkedni egy plakáton. Erre azt szoktam mondani, hogy

több művészetnek kell beleférnie, mint egy C-vitamin plakátjába, mert egy művészeti terméket szeretnénk eladni, de azért a közönség ingerküszöbét sem szabad nagyon kitolni, különben elriad.

De egy picit ki lehet, és ehhez a bebetonozott marketingszempontokat is fel kell lazítani. Kicsit lazábban kell hozzáállni a marketingnek itt a plakátdesignhoz, mint egy bármilyen cég termékeinek az anyagaihoz. Nem hülye a közönség, be tudja fogadni a szokatlanabb dolgokat is, ha filmplakátról van szó. Ha megnézzük ma a külföldi mainstream plakátokat vagy akár a kevésbé mainstreameket is – lásd a Szegény párákét, amely a művészfilmes közegen kívül is elért egy szélesebb közönséget a remekül sikerült, elborult plakátja ellenére –, azok is folyamatosan, de apránként tolják ki a határokat. Egyre több az extrémebb kompozíció vagy nagy divat ma a döntött design. Szerintem Magyarországon is vannak jó példák, például kifejezetten szerettem tavaly az Éger plakátját, és a Háromezer számozott darab kreatívjait, amely teljesen felrúgja ezeket a szabályokat azzal, hogy a főszereplő arcára ráteszi középre a tagline-t. Még csak nem is a címet. A cím valahol a sarokban oldalról olvasható, mint egy könyv gerince. Zseniális lett szerintem. A megfelelő közönségre van hangolva, mai, művészi és közérthető.

Az áprilisban mozikba került Polgárháború kapcsán arról lehetett olvasni, hogy az A24 stúdió mesterséges intelligenciával készített plakátokkal hirdette az alkotást, ráadásul azokon olyan jeleneteket lehetett látni, amelyek a filmben nem is szerepeltek. Mit gondolsz erről?

Próbáltam már AI-jal dolgozni. Ez nem úgy történik, hogy a mesterséges intelligencia teljes egészében elkészíti a plakátot.

Az AI egy eszköz, mint a vödör a Photoshopban. Arra például nagyon jó, hogy részleteiben generáljon olyan képeket, amelyeket mi nem tudtunk elkészíteni a forgatáson,

így nem kell stockfotót használni, de ezekhez is pont annyi utómunka kell, hogy a kompozíció részei legyenek. A képkeresgetéssel töltött hosszú órákon tud főleg rengeteget spórolni. A Polgárháború plakátjai is így készülhettek, illetve azt is esélyesnek tartom, hogy az már a színészsztrájk eredménye, hogy egyetlen szereplő sem került a plakátra, hiszen az pont arról szólt, hogy ne lehessen a színészeket semmilyen helyen AI-jal rekonstruálni.
A másik felére válaszolva, nem tartom ördögtől valónak, hogy olyan jelenet szerepel egy plakáton, amelyet a filmben nem látunk. Erre rengeteg példa van. Egy plakátnak a film meghatározó élményét, érzését kell átadnia. A Polgárháborúnál inkább az a baj, hogy teljesen más filmet ígér a nézőnek a plakát és az előzetes is. Egy aktuálpolitikai háborús akciófilmet mutat, miközben 80%-ban fotóriporterekről szól. Sok is a csalódott néző, pedig egy nagyon jó film, és itt látszik a marketing ereje és fontossága, hogy sokszor még a film megtekintése után is háborús akciófilmként értékelték, pedig nyilvánvalóan nem az.

Van olyan filmklasszikus vagy nagy kedvenced, amelynek szívesen készítenél plakátot, vagy akár készítettél is saját magad szórakoztatására?

Ezen még nem gondolkoztam. Nem szeretek az asztalfióknak dolgozni. Szeretem nézni a fan-made plakátokat, de nagy részük nem felel meg azoknak a feltételeknek, amelyeket szakmailag egy filmplakáttal szemben támasztunk. Amikor készítek egy plakátot, még nem tudom, milyen lesz az adott film fogadtatása. A rajongói plakátok általában olyan filmekhez készülnek, amelyeket a közönség nagy része szeret, és erre a közös, addigra már kész érzésre építenek.

Követed a filmek utóéletét, amelyekhez plakátot készítettél?

Igen. Egyébként is figyelemmel kísérem a magyar filmeket, azokat pedig különösen, amelyeken dolgoztam is. Ha valamelyik nyer egy díjat egy filmfesztiválon, akkor valamikor nekem kell feltüntetnem a plakátján, tehát akkor is tudnék róla, ha nem követném nyomon. A Lefkovicsék gyászolnak plakátjához például most készült francia nyelvű verzió, vagy a Mesterjátszmához Netflix-megjelenés, ezeket is figyelem. Nagyon érdekes látni, ahogy járja az útját a design, amelyet kitaláltunk. A közös munka során kialakul egy személyes kapcsolat az alkotókkal és a forgalmazókkal is, ezért érdekel, hogyan halad tovább például a rendező pályája.

Min fogsz dolgozni legközelebb?

Egy nagyjátékfilm platátjának előkészítésén dolgozom. A filmről még nem beszélhetek, de olyan designt szeretnénk készíteni a rendezővel, amely kicsit kitolja azokat a fent említett hazai konvenciókat, ahogy teszi ezt a film is.

Korábbi interjúink a filmes szakmákat bemutató sorozatban:

„A legfőbb feladat, hogy segítsük a nézőt saját vizuális dramaturgiai eszközeinkkel” – Interjú Kovács László coloristtal

Beszereznek bármit, ami gurul, úszik vagy repül egy filmben – Interjú Bánó Péter játszóautó-koordinátorral

„A tehetség itt mindössze tíz százalékot számít, a többi kemény meló” – Interjú Fritz Zoltán art directorral

„Ha mással foglalkozom épp, ez akkor is az identitásom meghatározó része” – Interjú Muhi Zsófiával a casting director szakmáról

 „Az embernek mindig megdobban a szíve, amikor egy film új kihívások elé állítja” – Interjú Benyó Zoltán VFX-supervisorral

„Nehéz meggyőzni egy ismeretlent, hogy beengedjen fotózni a lakásába” – Interjú Bakos Gergő helyszínkeresővel

„Az én feladatom, hogy megszülessen a döntés a néző fejében, és beüljön a moziba” – Interjú Bedő Barna trailerkészítővel

„Mindig véresen komolyan veszem, hogy a lépésekkel karaktert adjak a színészeknek” – Interjú Győri Balázs zörejművésszel

„Mindenkire egyformán oda kell figyelnem, hogy a gépezet működni tudjon” – Interjú Nemes-Jeles Veronikával

Filmes szakemberek a tűzvonalban – Interjú Gonda Zsolt fegyvermesterrel

„A zenének minden esetben a képet és a narratívát kell kiszolgálnia” – Interjú Kalotás Csaba zeneszerzővel

„A vágó füle, szeme és szája vagyok” – Interjú Szigeti Krisztina naplóvezetővel

„Olyan a filmes világ, mint egy kis Tesz-Vesz város, ahol mindenki megtalálja a helyét, aki szereti ezt a pályát” – Interjú Lányi Eszterrel a filmes szakemberképzésről

„Amikor azt mondják, »Tessék!«, minden megszűnik létezni, csak a feladatra figyelsz” – Interjú Piroch Gáborral a kaszkadőrszakmáról

„A hangok titkos élete” – Interjú Zányi Tamás hangmesterrel

„A standfotós egy mázlista outsider” – Interjú Szabó Adrienn standfotóssal

„Volt, amikor élőben figyeltem meg, hogy néz ki egy halott” – Interjú Pohárnok Iván maszkmesterrel

„Régen mindig odamentem a vágóhoz, és az utolsó képkockákig küzdöttem” – Interjú Pohárnok Gergely operatőrrel

Hivatásos veszélykeresők – interjú Gulyás Kiss Zoltán és Bács Péter kaszkadőrökkel

„Ez a szakma nem adja könnyen magát” – Interjú Lemhényi Réka vágóval

„Addig írj, amíg működni nem kezd a sztori!” – Interjú Hegedűs Bálint forgatókönyvíróval

„Képek használati utasítás nélkül” – Interjú Pater Sparrow látványtervezővel

„A színpad mindennek az alfája és ómegája” – Interjú Csőre Gáborral a magyar szinkronszakmáról