„A forgatás valóban olyan, mint egy hullámvasút” – Interjú Holtai Gáborral, az Itt érzem magam otthon rendezőjével

Gazdasági informatikusként végeztél, az egyetem alatt kezdtél el filmezéssel foglalkozni. Mikor döntötted el, hogy csak a rendezésre szeretnél koncentrálni?

Miután lediplomáztam a Corvinus Egyetemen, még hét évig dolgoztam az eredeti szakmámban. Ebben az időszakban történt, hogy egy rövidfilmes stáb vészhelyzetbe került, azonnal szükségük volt egy helyszíni hangmérnökre, és mivel gyerekkorom óta zenélek, és hangtechnikával is foglalkozom, utolsó utáni lehetőségként engem hívtak – holott ekkor még sosem dolgoztam filmen. A rövidfilm sikeresen leforgott, a nem várt fordulat pedig az lett, hogy még ott felkértek egy következő forgatásra is. Ekkor szerettem bele a filmezésbe, és mindent megtettem, hogy minél jobb legyek benne. Évekig dolgoztam hangmérnökként, időközben pedig otthagytam az eredeti szakmám. Az első rövidfilmemet 2011-ben rendeztem, s bár nem lett túl jó, akkor értettem meg, hogy valójában én ezt kerestem. Persze nem történt meg azonnal, de igyekeztem a saját hibáimból és mások erényeiből tanulva folyamatosan fejlődni. A döntésre sem konkrét pontként gondolok vissza, inkább egy hosszú folyamat volt, amelynek a végén én is döbbent örömmel fogtam fel, hogy ez sikerült. A szakma is így néz rám, és én is filmrendezőként tekintek magamra.

Veres Attila az állandó alkotótársad. Ő írta a rövidfilmjeid (Papírlélek, Válaszfal, Második kör) és az Itt érzem magam otthon forgatókönyvét is. Hogyan kezdtetek el együtt dolgozni?

Attila első rövidfilmjében dolgoztam hangmérnökként, a forgatáson barátkoztunk össze. Pár évvel később, amikor már főleg rendezéssel foglalkoztam, elküldtem neki egy forgatókönyvemet, hogy mondja el róla a véleményét. Miután elolvasta, hosszasan hallgatott a telefonban, és megkérdezte: „Ne írjak neked egy jobbat?” A többi pedig, ahogy mondani szokás, már történelem.

Minek köszönhető, hogy ennyire jó rendező-forgatókönyvíró alkotópárost alkottok?

Több mint tíz éve vagyunk barátok és munkatársak, többek között azért is, mert nagyon hasonlóan látjuk a világot és a történeteket. Amikor együtt dolgozunk egy munkán, van köztünk egy nagyon stabil egyetértés arról, hogy mi az adott történet lényege, és az hogyan működik filmként. Amikor forgattuk az Itt érzem magam otthont, Attila a gyártás során végig kint volt a helyszínen, így folyamatosan tudtunk közösen reflektálni az anyagra, ügyelni a konzisztenciára, adaptálódni ott, ahol szükséges. Ez egy nagyon jól működő dinamika közöttünk.

Az Itt érzem magam otthon pszichothriller. Nem volt benned félsz amiatt, hogy az első egész estés filmedet egy olyan zsánerben készíted, amelynek itthon nagyon kevés előképe van?

Amikor megszületett a fejünkben a filmterv, nem műfajokban gondolkodtunk, hanem történetben és alaphelyzetben.

Forgatás során is inkább egy sötét drámát láttam magam előtt, amely közben egyszerre abszurd, furcsa és vicces.

Igyekeztem a karaktereket a leghitelesebben ábrázolni, és koherens világot teremteni. Csak az első nyers vágat megtekintését követően kezdett biztossá válni, hogy ha műfajilag el kell helyezni a filmet, a pszichológiai thriller lesz erre a legalkalmasabb kategória.

Az Itt érzem magam otthon egy nem hétköznapi „családról” és az identitásfeladásról szól. Mi ihlette ezt a történetet?

Attilának az volt az alapötlete, hogy egy idős férfihoz beállít egy idegen fiatal, aki azt állítja, hogy az unokája, aztán újabb és újabb „családtagokat” visz oda hozzá, akikre az idős ember nem emlékszik. Érdekes koncepció volt, de valami hiányzott. Attilának aztán eszébe jutott, hogy mi lenne, ha megfordítanánk a szituációt, és egy olyan családról szólna a történet, amely „családtagokat” gyűjt magához, ezzel megteremtve egy szigorú szabályok szerint működő közösséget, amelyben mindenki szerepet játszik. Úgy éreztük, hogy ez vicces alaphelyzet, amely több rétegében reflektál a valóságra.

Említetted a sajtókönyvben, hogy az Itt érzem magam otthon hangulatát a Jórgosz Lánthimoszra is jellemző filmnyelvi megoldások is ihlették.

Hatalmas rajongója vagyok a dél-koreai filmeknek,

Park Chan-wook és Bong Joon-ho voltak talán a legnagyobb hatással rám, de természetesen Lánthimosz is fontos példakép.

Az Itt érzem magam otthont a Szaloniki Nemzetközi Filmfesztiválon is bemutatták, ahol hosszasan beszélgettünk a görög nézőkkel, többek között arról is, hogy ők hol látják ebben a filmben Lánthimosz hatását, miben hasonlít, miben más. Már egy ilyen dialógus részének lenni is igazán megtisztelő.

Az Itt érzem magam otthon két főszereplője, Lovas Rozi és Molnár Áron a Második kör című rövidfilmedben is játszottak. Gyakorlatilag rájuk írtátok a két főszerepet?

Igen, Attila úgy állt neki a forgatókönyvnek, hogy Áron és Rozi karakterére írta a két főszereplőt. Ezenkívül az is biztos volt, hogy Znamenák István alakítja majd Rudi bácsit.

Lovas Rozin és Molnár Áronon kívül olyan színészek játszanak még a filmben, mint Szervét Tibor, Gryllus Dorka, Simon Kornél, és ahogy említetted is, Znamenák István. Őket hogyan választottad ki?

Nem tartottunk castingot. Amikor elkészült a forgatókönyv, elképzeltem, hogy szerintem kikkel működne leginkább ez a film, és megkerestem őket. Szerencsére a forgatókönyv elolvasása után mindannyian azonnal igent mondtak.

A film forgatókönyvét az NFI Inkubátor Program keretében fejlesztettétek, de a gyártásra már nem kaptatok pénzt. Hogyan találtatok producert az alkotáshoz?

Az Inkubátor Program Pitch Fórumán a tíz bejutott filmből csak öt kap támogatást – mi sajnos nem nyertünk. A rendezvény után szomorúan álldogáltunk a Toldi mozi előtt, amikor Farkas Ádám producer odalépett hozzánk, és azzal nyitott, hogy szerinte ez a legjobb dolog, ami történhetett a filmmel, és csináljuk meg együtt. Mártonffy Zoltánnal együtt így a CineSuper, és az eredetileg velünk pályázó Fülöp Péter és az FP Films közösen tették lehetővé, hogy a film végül megvalósulhasson.

Milyen kompromisszumokat kellett kötnötök amiatt, hogy szerényebb költségvetésből dolgoztatok?

Rengeteg szívességet kellett kérnem a szereplőktől és a stábtól is, akik szerencsére hihetetlenül előzékenyek és kedvesek voltak velem és a filmmel. Gyorsan kellett dolgoznunk, de közben szigorúan tartani egy minimumszínvonalat, amely alá nem mehettünk. Ez nagy terhet rótt Szőke Dániel operatőrre és az egész stábra, nem volt idő sokáig előkészülni egy jelenetre, de közben a képi világot konzisztensen kellett tartani. Nem volt időnk sokszor felvenni a különböző beállításokat, a színészeknek jellemzően két-három ráindulásból kellett a maximumot nyújtaniuk. Sokszor éreztem úgy, ha valami az adott helyzetben nem sikerül, akkor abból nem lesz visszaút, nincs tartalék, nincs védőháló. Szerencsére nem történt ilyen, és az állandó feszített tempó a végeredményen se látszik.

Mennyire izgul egy rendező az első egész estés filmjének forgatása során? Nagyon kétségbe estél, ha valami nem sikerült?

Nem vagyok egy izgulós típus, de a forgatás valóban olyan, mint egy hullámvasút. Van, amikor a teljes kimerültség határán abban vagy, hogy semmi sem működik, máskor pedig úgy érzed, hogy ez pontosan az, amit akartál, sőt, annál is több. Az igazság persze valahol a kettő között van. Rendezőként az is feladatom, hogy a szereplők és a stáb érezzék, hogy értékes, jó munkát végeznek, és hogy ezt kommunikáljam feléjük, attól függetlenül, hogy az említett hullámvasúton épp a hullámvölgy legalján tartok, vagy sem.

A filmes iskolát nem végzett rendezőktől gyakran hallani, hogy az az egyik legnagyobb hátrányuk, hogy nincs kiterjedt kapcsolatrendszerük a szakmán belül. Te érzed ezt?

Igen, ez számomra is egy nehéz feladat volt, és közel tíz évbe került, mire felépítettem egy olyan kapcsolatrendszert, amely lehetővé tette például, hogy elkészítsem az első nagyjátékfilmemet. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a kitartó fejlődés és a szakmai kompromisszumok elkerülésére való törekvés idővel organikusan is megteremti az ember körül azt a közeget, amelyben tud alkotni, de természetesen ez egyénenként más és más időintervallumot jelent. Nekem tíz év volt.

Te vagy a film zeneszerzője is. Hogyan találtad ki a hangzásvilágot?

A film nyitó- és zárótételét nem én írtam, hanem azok Simon Heath, egy Amerikában élő svéd zeneszerző kompozíciói. Minden más zenét úgy írtam meg hozzá, hogy ezekhez illeszkedjen koherensen.

Alapvetően minimalizmusra törekedtem a zenehasználat gyakorisága és a hangszerelés terén is.

Japán dobokat, úgynevezett taikót kevertem cselló- és nagybőgőszólamokkal és zongorával, illetve helyenként férfikórussal, és mindezeket elektronikus zenei díszítéssel és effektmunkával bővítettem. Azt a határt kerestem, ahol a zenének már van jellege, és stilisztikailag jól definiálható, de nem uralja a kapcsolódó jeleneteket.

Egy 2019-es interjúban azt mondtad, hogy visszafogott vagy az online jelenlétben és az önreklámozásban. Az első nagyjátékfilmed megjelenéséhez közeledve változtattál ezen a felfogáson?

Azóta is ezen az állásponton vagyok. Szerintem elsősorban a filmről érdemes beszélni, ezért továbbra sem szeretem „reklámozni” és túlságosan előtérbe helyezni magam. Ezt érzik az alkotótársaim is. Nem szoktam posztolni a közösségi médiában, hagyom, hogy történjen a film körüli kommunikáció, és ha valaki direkt módon rám kíváncsi, akkor természetesen állok rendelkezésre – de általánosságban igyekszem elkerülni, hogy rám irányuljon a figyelem.

A filmben három ismert magyar sláger dalszövege is elhangzik. Egy Kispál és a Borz-, egy Tankcsapda- és egy Kimnowak-számé. Miért pont ezekre esett a választásotok?

Attila, a forgatókönyvíró ötlete volt. A harmadik eredetileg egy Ákos-dal lett volna.

Az volt a koncepció, hogy két különböző korszak Kossuth-díjas zenészeit emeljük be a történetbe, mellette pedig a Tankcsapdát,

amely régóta az egyik legismertebb, korszakokon átívelő magyar könnyűzenei együttes. Az utómunka-folyamat alatt kötöttük meg a jogi megállapodásokat a zenekarokkal. Ákos menedzsmentjével nem sikerült egyezségre jutnunk, ezért helyette egy Kimnowak-szám dalszövege került bele a filmbe.

Sok rendező kifejezetten stresszes időszakként éli meg a vágást. Te hogyan emlékszel vissza rá?

Ebből a szempontból nagyon szerencsés voltam. Kovács Éva Vica vágóval közösen vágtuk a filmet, otthon. Az utómunka így nyugodt, organikus folyamat volt. 2024 szeptemberére állt össze az első vágat, amely még hosszú és nyers volt, de már ebben a formájában elnyerte a hazai forgalmazónk, a Fórum Hungary tetszését. Ezt természetesen még rövidítettük az elkövetkező hónapokban, de alapvetően a filmnek nem volt túl sok verziója. A folyamat lineáris volt, tudtuk, hogy mit szeretnénk, és addig finomítottuk az anyagot, amíg meg nem érkeztünk a kívánt állapotba.

Az Itt érzem magam otthon a magyarországi bemutató előtt külföldön több díjat is megnyert, többek között a 58. Sitges Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol megkapta a legjobb fantasztikus játékfilmnek járó Méliès d’Argent-díjat. Szerinted ez mennyire alapozta meg a film körüli hírverést itthon?

Szerintem hírverés szempontjából elsősorban a széles közönség által ismert fesztiválok számítanak, ha például Cannes-ból, Berlinből vagy Velencéből hoz haza elismerést egy film. Az Itt érzem magam otthon ezekhez képest kisebb, ám szakmai szempontból komoly fesztiválokon kapott díjakat, ami a nemzetközi forgalmazás szempontjából is nagy előnyt jelentett. Használjuk a film marketingkommunikációjában, de azt gondolom, hogy nem ennek van a legnagyobb súlya a film hazai köztudatba való juttatása során.

Decemberben arról lehetett olvasni, hogy húsz országgal zajlanak tárgyalások a film lehetséges bemutatójáról.

Így van. A nemzetközi forgalmazónk, a francia Celluloid Dreams világszinten tárgyal a film értékesítéséről, és szerencsére nagyon sok helyről érkezett érdeklődés. Különös módon például Dél-Amerikában nagyon kedvelik a filmet, ott több ország is sorban áll érte.

Van már újabb filmes ötleted?

Igen. Attilával több filmterven is dolgozunk. Ezeknek az az érdekessége, hogy nem eredeti ötlet alapján indulunk most neki a fejlesztési folyamatnak, hanem adaptációkban gondolkodunk. Az elmúlt pár hónapban kiválasztottunk közösen három novellát Attila horrorirodalmi munkásságából, és mindegyiket elkezdtük alapjaiban megvizsgálni, hogy milyen módon működhetnek filmként. Alapvetően én úgy gondolom, hogy a három projekt mindegyikét meg szeretném csinálni a jövőben, amennyiben lesz rá lehetőség. A kérdés csak az, hogy milyen sorrendben.

Az Itt érzem magam otthont a Magyar Filmszemlén láttuk, a film február 19-től látható a magyar mozikban a Fórum Hungary forgalmazásában.