Hirtelen felindulásból elkövetett nagyjátékfilm – Interjú Szabó Simon színész-rendezővel

Több interjúban is említetted, hogy a színészet mentett meg attól, hogy elkallódj. Pontosan mi vonzott a színészetben gyerekként?

Édesapám amatőr színész volt, sokat láttam játszani. Ők hozták létre a hetvenes évek végén az Utcaszínházat. Szerepelt olyan filmekben, mint a Meteo, az Eldorádó vagy A legényanya, emellett színházban is játszott. Akkor még nem fogalmazódott meg bennem egyértelműen, hogy én is ezzel szeretnék foglalkozni. Volt egy gyerekkori barátom, aki kórustagként énekelt az Operában, és egy másik haverom is kacérkodott a színészettel. Mindketten elindultak a Valahol Európában musical válogatásán. Én is mentem velük, mert nem akartam kimaradni a buliból. Fogalmam sem volt róla, hogy mit is jelent a színészet, csak azt láttam, hogy ott van egy csomó gyerek, és megmutathatjuk a színpadon, hogy mit tudunk. Csak jóval később tudatosult bennem, hogy a húgommal és a barátaimmal már előtte, nyolc-kilenc éves korunkban is mindig készítettünk előadást a felnőtteknek, zenekart alapítottunk és playbackeltünk. Tehát a szereplési vágy már korábban is megmutatkozott, csak még nem volt tudatos. Tizennyolc-húsz éves lehettem, amikor egyértelműen éreztem, hogy onnantól kezdve a színészettel szeretnék foglalkozni.

Színészként gyakran találnak meg a „vicces bunkó” szerepek. Sok helyen mesélted, hogy balhés fiatal voltál. Amikor olyan figurát játszol, mint például Rojál a Moszkva térben, akkor merítesz a saját élményeidből és azokból a karakterekből, akikkel találkoztál?

Valóban balhés fiatal voltam.

Dolgoztam kidobóként is, és sokat mozogtam az éjszakában, amiből rengeteget tudtam meríteni színészként.

Biztos, hogy a sok élmény segít előhozni az ilyen karaktereket, mert az ember abból dolgozik, amit maga is megélt. Csak hogy egy példát említsek: a Moszkva térben van egy jelenet, mikor belógunk a Gellért fürdőbe. Az pont olyan volt, hogy nem nagyon kellett nekünk magyarázni az esetet, ugyanis volt rá példa, hogy hasonlóképpen sikerült bejutnunk egy nyári kis hűtőfürdőre éjszaka.

Ha már a Moszkva térnél tartunk, immár huszonnégy éves a film. Mikor láttad utoljára?

Szoktak hívni beszélgetésekkel egybekötött vetítésekre, ahol vagy megnézem, vagy bele-belenézek. Elejétől a végéig jó pár évvel ezelőtt láttam a filmet.

Szerinted miért lett belőle ekkora kultuszfilm itthon?

Laza hangvételű, hihetetlenül önazonos film, amely szerencsés csillagalakzat alatt készült. Nagyon jól állt össze a szereplőgárda és a stáb is. Török Feri jó ízléssel írta meg a forgatókönyvet, jól válogatta ki a szereplőket. Tulajdonképpen egy kortalan alkotást sikerült készíteni a kosztümös film műfajában. Azért mondom, hogy kosztümös, mert olyan ruhákat, tárgyakat kellett legyártani, megszerezni, amelyek 2000-ben már nem léteztek. Fantasztikusak a zenék és a vágások a filmben, és nagyon szép az operatőri munka. Még filmre készült a videós korszak előtt. A nyelvezetét könnyen megértik a fiatalok, sosem fog avíttnak tűnni, a témája pedig mindig aktuális lesz, mert minden évben rengeteg diák érettségizik.

Nem sokkal az első filmszereped után elkezdtél kisfilmeket készíteni. Miért akartál rendezni is a színészet mellett?

A Moszkva tér forgatása alatt kezdtem el ráérezni, hogy milyen élmény elmesélni egy történetet az embereknek, és milyen egy jó csapatban dolgozni. Nagyon megszerettem a stábot. Jóban voltunk a világosítókkal, a büfésekkel, a ruhásokkal, mindenkivel. Olyan erős, szinte családi kötelék alakult ki a stábtagok közt, amely a mai napig megmaradt. Bárkivel találkozunk, aki dolgozott a filmen, biztos, hogy megöleljük egymást, és felidézzük a forgatás emlékét, amelyet a mai napig emlegetünk. Nagyon megtetszett, hogy létezik egy munka, amelyben ki tudok teljesedni, és közben fantasztikus emberekkel tudok együtt dolgozni. Az sem elhanyagolható, hogy rengeteg történet volt és van a fejemben, amelyet szeretnék elmesélni, így autodidakta módon elkezdtem tanulni a rendezést.

Érezted bármi hátrányát színészként vagy rendezőként, hogy nincs filmes iskolai végzettséged?

Eleinte nem, mert kezdetben viszi előre az embert a hév. Később elkezdtem érezni, hogy nincs meg a megfelelő kapcsolatrendszerem és elméleti tudásom a szakmához. Az elméleti tudást idővel el lehet sajátítani képzés nélkül is, de az iskola pont azért jó, mert ott kötelezően megtanulja az ember néhány év alatt.

A Papírrepülők az első és eddig egyetlen egész estés filmed. Hogyan tekintesz ma vissza rá tizenöt év távlatából?

A Papírrepülők nagyon érdekes fejezet volt az életemben, és valószínűleg a többi stábtagéban is. Több kisjátékfilm után, komolyabb támogatás nélkül akartam készíteni egy nagyjátékfilmet. Olyan felfogásban forgattuk, mint amilyenben a Moszkva tér készült. Haverok dolgoztak együtt, barátságok, szerelmek születtek. A stábból sokaknak ekkor vette kezdetét a filmes karrierje. Volt olyan színész, aki a mai napig mondja nekem, hogy ekkor volt először szerelmes nőbe filmvásznon. A Papírrepülők egy hirtelen felindulásból elkövetett nagyjátékfilm volt. Több történetet akartunk elmesélni, amelyek tablót mutatnak az akkori fiatalságról. A kétezres évek underground elektronikus zenei előadói külön a filmhez írtak zenéket, és megtalálható benne mindenféle stílus a dubsteptől kezdve a drum and bassen át a technóig. Ha valaki előveszi a filmet sok év távlatából, azt mondja: „Ne már, ilyen volt 2008?” Azt a korszakot akartam lemodellezni, amelyben akkor éltem.

Játszottál a Kerékgyártó Yvonne által rendezett Együtt kezdtükben is, amely a Moszkva térhez és a Papírrepülőkhöz hasonlóan felnövéstörténet, generációs film fiatalokról. Milyen a viszonyod a coming-of-age műfajához?

Nagyon érdekes, hogy lassan negyvenöt éves leszek, és még mindig a coming-of-age filmek környékén evickélek. Jó érzés, hogy a mai napig tudok kapcsolódni a fiatalsághoz, és képes vagyok inspirálódni a saját fiatalkoromból. 

A coming-of-age szerintem az a műfaj, amelyet nem nagyon tud az ember kinőni. Mindig lesznek történetek a gyerekkorunkból,

pláne a legmeghatározóbb időszakból, amely nekem tizennégy éves koromtól húszéves koromig tartott. Gyakorlatilag minden egyes napunkból lehetne forgatni egy filmet.

Milyen élmény volt az Együtt kezdtükben játszani?

Megtisztelő érzés volt, hogy Yvonne felkért a filmre. Már csak azért is, mert Kapa barátommal, Mucsi Zoltánnal játszhattam együtt, akivel a Tóth János sorozat forgatása alatt szoros kapcsolatba kerültünk. Kapával jutalomjáték együtt játszani bárhol, bármiben.

Amikor felismernek az utcán, akkor melyik szereped kapcsán szólítanak meg, és jellemzően melyik korosztály?

Az idősebb generáció a Moszkva tér kapcsán szólít meg. A kicsit alternatív, underground vonalon mozgó emberek a Papírrepülőket emlegetik, amikor meglátnak. A fiatalabb korosztály a tévéműsorok és sorozatok kapcsán ismer fel. Érdekes, hogy a Tóth János sorozatot már rég nem vetítik tévében, de a mai napig sokan nézik online, és sokan onnan ismernek fel.

Mennyire ragaszkodsz ahhoz, hogy a vásznon vagy a képernyőn legyél? Ha egy ideig nem csörren meg a telefonod egy felkérés miatt, akkor kétségbeesel?

Amióta a pályán vagyok, hol csörög, hol nem. Annak nem örülök, hogy évek óta nem készült olyan film, amelyben nagyobb szerepet játszom. Volt egy időszak, amikor majdnem minden évben volt egy-két jelentősebb szerepem. Talán a Pesti balhé volt az utolsó ilyen. Ennek az lehet az oka, hogy az utóbbi években kevesebb vígjáték és több történelmi film készül itthon. Vannak még most is futó produkciók, amelyekben látható vagyok, de az igazi szerelem, a mozi, az hiányzik. Amikor megkérdezik, miért nincs mostanában szerepem, azt szoktam válaszolni, hogy azért, mert leér a lóról a lábam.

Öt éve említetted, hogy volt két nagyjátékfilmterved is, de egyiket sem támogatta a Filmalap. Hogyan élted meg?

Borzalmasan.

Rettenetes fájdalom, amikor egy rendező úgy érzi, hogy van egy ötlete, és szeretne elkészíteni egy filmet, de nem kap rá támogatást. Rosszul éltem meg, és a mai napig nehezen viselem.

Van egy filmtervünk Daoud Dániellel, a Marad az űr, amely felnőtt szemmel ifjúsági dráma, gyerekszemmel pedig sci-fi és kalandfilm. A forgatókönyvvel 2022-ben megnyertük a ScripTeast Workshop fődíját, a Krzysztof Kieslowski-díjat, amelyet a cannes-i filmfesztiválon adtak át, itthon pedig megnyerte a Cinemira Gyerek- és Ifjúsági Film Pitch Fórum versenyét. Reménykedem benne, hogy sikerül rá támogatást szerezni. Csáky Attila barátom a producere, akivel a Papírrerpülőkön is dolgoztunk. Remélem, hogy a közeljövőben el tudjuk készíteni a filmet, mert már három olyan kész forgatókönyv áll a fiókomban, amely nem valósult meg. Volt olyan, ami a fejlesztés során eljutott a harmadik fázisig, de előkészítésre már nem kaptunk támogatást.

Közösségi finanszírozásban nem gondolkoztál?

Nem tudtam volna összeszedni akkora összeget, amennyiből forgatni akartam. A Papírrepülőket pár millióból el lehetett készíteni, de jelenleg csak olyan filmterveim vannak, amelyeket többe kerül megvalósítani.

Zűrös fiatalként, majd később programszervezőként, kidobóként és DJ-ként is beleláttál a budapesti éjszakai életbe. A fővárosi undergroundról vagy a balhékról nem akartál filmet készíteni?

De, nagyon sok ilyen ötletem van. A kilencvenes évek közepétől a kétezres évek végéig számtalan olyan sztorim van, amelyet vászonra lehetne vinni. De képzeld el, mennyibe kerülne csak egy olyan jelenet, amelyben egy szórakozóhelyen tombol a tömeg! Ezt kevés pénzből nem tudjuk megvalósítani.

Mik voltak a kedvenc magyar filmjeid az elmúlt évekből?

Most valamiért csak régebbi filmek jutnak eszembe. Mondj pár címet!

Ott volt például a Hat hét vagy a Larry.

Mindkettő fantasztikus volt. Bernáth Szilárdék is úgy dolgoztak, hogy volt egy olyan ötletük, amelyet kevés pénzből meg lehetett valósítani. Imádtam a Larryt. A Hat héthez is egy olyan stábra és produceri munkára volt szükség, akik képesek elkészíteni ilyen nehéz körülmények ellenére egy ilyen jó filmet.

Háromezer számozott darab.

Az is fantasztikus volt. Nagyon tetszett a stílusa. Császi Ádám már az 1 hét című kisfilmjével is belopta magát a szívembe. A Most vagy soha! címűt nem láttam, és már valószínűleg nem is fogom megnézni. Megelőzte a híre, és elvette a kedvemet a filmtől. Ha nem lett volna a körítés, sem a reklám, sem az ellenreklám, akkor megnéztem volna. Az egyik oldalon támadták, a másikon ódákat zengtek róla. Nem értem, miért kell azonnal megbélyegezni egy filmet akár pozitív, akár negatív értelemben.

A mostani fiatal színészek közül kiket tartasz a legtehetségesebbeknek?

Sok a tehetséges színész itthon. Azért nem sorolnám fel őket, mert biztos, hogy kihagynék valakit. Megfigyelhető egy változás a hazai színjátszásban. Szerintem világszínvonalú színészeink vannak, csak tudni kell őket kezelni, és szükség lenne színvonalas filmekre. Meg kell nézni, milyen sok filmünk van, amelyet az elmúlt húsz évben külföldi fesztiválokon mutattak be, és díjat nyert. Nagyon szomorú, hogy jellemzően nem ezt a vonalat erősíti a hazai filmgyártás. Nemcsak kizárólag a magyar identitást kéne erősíteni, hanem ezt át kéne tudni ültetni olyan produkciókba, amelyek külföldön is megállják a helyüket. Lehet, hogy én ülök háttal a vászonnak, de sajnos most nem feltétlenül ezt látom.