Élénkebb, láthatóbb, beszédesebb – Kritika a Ludwig Múzeum Női kvóta 01 című kiállításáról

A kiállítás tematikus felépítése a női test, a női szerepek és a női művészek tárgyiasításának kérdéseivel kezdődik, majd fokozatosan feltárja a műfajokat és ábrázolásokat, amelyek a női alkotók személyes élményeit és társadalmi megfigyeléseit mutatják be. Mi tagadás, erős felütés. A tárlat üzenete messze túlmutat az esztétikán, és egy további szociokulturális jelentőséggel bír, ezzel pedig egyedi módon mesél arról, hogy a művészettörténetben a nők hogyan léptek ki az alárendelt, passzív szerepükből, és hogyan kezdték felépíteni a hangsúlyozottan női művészetet. A tárlaton látható alkotások között több ismert és elismert magyar női művész munkája található, de mielőtt részletezzük, hogy pontosan milyen festményekről és plasztikákról van szó, tekintsük át, mi volt a Női kvóta 01 című kiállítás kiindulópontja.

Nem túl rózsás helyzet

A világ sokszínűsége ellenére a női alkotók megbecsültsége még mindig hagy némi kívánnivalót maga után. A 20. század vége óta sokat változott a helyzet, de a teljes egyenlőség és az esélyegyenlőség még mindig messze van. Kutatások sora igazolja, hogy a női művészeket ma is alulreprezentálják a nagy kiállításokon és múzeumok gyűjteményeiben. Például az artnet és az Artsy által végzett kutatások szerint a világ legnagyobb múzeumainak gyűjteményeiben csupán 11%-ban találhatók meg női művészek alkotásai, ami igencsak elgondolkodtató, ha figyelembe vesszük, hogy a művészeti iskolákban és egyetemeken végzett hallgatók több mint fele nő. Ez a diszkrepancia tehát már a művészeti pályafutás korai szakaszában elkezdődik, és a felsőbb szinteken tovább gyűrűzik.

Beszédes, hogy egy 2019-es tanulmány szerint a női alkotók művei az aukciós piacon mindössze 2%-ot tesznek ki. Vagyis a nők munkáinak értékelése, mi több, elismerése a piaci szereplők szemléletében is alacsony. A galériák esetében is hasonló a helyzet: a nemzetközi és helyi galériákban a női művészek aránya szintén alacsonyabb, mint a férfiaké. Egyes felmérések szerint a galériákban kiállított művészek mindössze 20-30%-a nő, míg a legnagyobb hírnévvel rendelkező galériák esetében ez az arány még alacsonyabb.

Vitathatatlan tény, hogy a nőknek nagyon nehéz betörniük a művészeti piac felső rétegeibe, szemben a férfi alkotókkal.

De az aukciós házakban és a galériákban látott aránytalanság még hagyján, a művészeti világban elért siker másik mércéje ugyanis a díjak és elismerések megszerzése. Habár az utóbbi évtizedekben egyre több női alkotó kapott rangos elismeréseket, az arányok még mindig nem tükrözik a teljes egyenlőséget. A Tate Modern felmérése szerint a rangos művészeti díjak mindössze 20%-át nyerték el női művészek az elmúlt évtizedekben. Tehát a női művészeknek az őket övező sztereotípiákkal és előítéletekkel továbbra is ugyanúgy meg kell küzdeniük. Jó hír ugyanakkor, hogy Magyarországon a női művészek jelenléte egyre erőteljesebb a kortárs művészeti szcénában. Egy 2022-es hazai kutatásból tudjuk, hogy a budapesti kiállítóterekben bemutatott művészek körülbelül 25%-a nő, ami javulást mutat az előző évtizedekhez képest, persze még mindig messze van az ötventől.

Felelősségteljes kiállítás

A fenti számok alapján és a kezdeti sokkhatás után feltehetjük a kérdést: mi kell ahhoz, hogy jobban megbecsüljék a női művészeket? Itt kell megemlíteni a Női kvóta 01 kiállítás hiánypótló szerepét. Hiszen a női művészek megbecsültségének javítása elsősorban a művészeti intézmények és galériák felelőssége, amelyeknek hangsúlyosabban kell megjeleníteni a női alkotók értékeit. Annak érdekében, hogy a női művészek teljes megbecsültséget nyerjenek, az intézményeknek és a közönségnek is tudatosabban kell hozzáállni a kérdéshez. Ehhez pedig inkluzívabb kurátori szemléletre, a nemek közötti egyenlőséget támogató piaci szereplőkre és nyitott vásárlókra, ha jobban tetszik, nyitott műgyűjtőkre van szükség. Ugyanis láthatóság kell a női művészetnek. Ebben tesz nagy lépést előre a Ludwig Múzeum, amely 2024. október 18. – 2025. január 12. között első alkalommal mutat be kizárólag női alkotók műveiből álló válogatást saját gyűjteményéből. (A tervezett folytatásról az alábbiakban még bővebben írunk.)

A Női kvóta 01 nyitószekciója élesen demonstrálja a férfiak által alkotott női aktok hagyományát. A fogadófalon sorakozó művek azt mutatják be, miként jelent meg a női test a férfitekinteten keresztül mint modell, mint múzsa vagy mint a vágy tárgya. Ez a hagyományos ábrázolásmód egyoldalú perspektívát kínál, amely a nők érzelem- és gondolatvilágának előterébe helyezése helyett a férfiak által felépített nőképet erősíti. Az ellenpontot Nagy Kriszta (Tereskova) Kortárs festőművész vagyok című műve jelenti, amely provokatív formában hívja fel a figyelmet a nők tárgyiasítására és passzív szerepére. 

Ez a színtiszta kritikai hang pedig áttörést jelent a megszokott művészeti narratívában, miközben a nők saját személyes élményeinek és érzelmeinek művészeti megjelenítését helyezi előtérbe.

Ezen a ponton máris közelebb kerülünk a kiállítás egyik fő üzenetéhez, a feminista művészet kibontásához. A tárlat ugyanis részletesen bemutatja, hogy a hetvenes évek feminista szemléletű művészete miként nyitott utat a női alkotók előtt. Ezt reprezentálják Drozdik Orshi és Kele Judit alkotásai, amelyek új kontextusba helyezik a női test és identitás ábrázolását. Köztük érdemes kiemelni Drozdik Medikai Vénuszát, amely az orvosi tekintetnek kiszolgáltatott testet mutatja be, miközben a patriarchális hatalom által kontrollált női test történetét is megjeleníti.

Ez és az ehhez hasonló alkotások élesen szembesítik a látogatót azzal a valósággal, hogy a nők miként tudják újradefiniálni saját szerepüket a művészeti világban. Joggal mondhatjuk, hogy a feminista művészek munkái tabudöntögetők, és céljuk nem más, mint a figyelemfelkeltés és a társadalmi párbeszéd erősítése – már ami a nők helyzetét illeti –, amelyre óriási szüksége van a művészetnek. A Ludwig Múzeum tehát saját gyűjteményével hívja fel a figyelmet azokra a kiváló művészekre, akik a hatvanas évek végétől napjainkig értékes és egyedi életművel büszkélkedhetnek. A kiállításon szereplő művészek között meg kell említenünk Ladik Katalin, Natalia LL, Németh Ilona és Zuzanna Janin alkotásait szintén, amelyek egytől egyig a női test, identitás és szerepek ábrázolásának sokszínűségét tükrözik.

Társadalmi tükör

A kiállítás második része rávilágít arra, hogy a nők milyen műfajokat és témákat választottak az elmúlt évtizedekben. A változatosság lenyűgöző: a konceptuális művészet, a performansz, a videóinstallációk és a fotográfia egytől egyig megjelenik a női alkotók kifejezésmódjai között. Zuzanna Janin munkája például a női test időbeli változásait és az öregedés tapasztalatát helyezi középpontba, miközben felhívja a figyelmet arra, hogyan küzd a női identitás a társadalmi elvárások és normák nyomása alatt. Németh Ilona és Eva Koťátková érzéki és provokatív művei az identitás, a hatalom és a szexualitás kérdéseit boncolgatják. 

Ezek a művek egytől egyig erőteljes társadalmi kritikákat fogalmaznak meg, és elgondolkodtatják a nézőt arról, hogy a művészet miként szolgálhat eszközként a társadalmi igazságtalanságok korrigálása érdekében.

A Női kvóta 01 tehát nem pusztán a női művészek munkáinak bemutatásáról szól, hanem arról is, hogy a nők miként találták meg a hangjukat abban a művészeti világban, amely sokáig szinte kizárólag a férfi művészekre fókuszált. Ugyanakkor a tárlat arra szintén emlékeztet, hogy a női alkotók küzdelme még nem zárult le, és ma is folytatódik a harc az egyenlőségért.

Meg kell említenünk a kiállítás komplex és átgondolt térkialakítását ugyancsak, melynek köszönhetően a látogatók számára könnyen követhető a kurátori koncepció. Az alkotások elrendezése logikus és áramló, ez pedig csak tovább segíti a narratív megértést. Az installációk és a művek között elegendő tér áll rendelkezésre ahhoz, hogy minden egyes alkotás a maga teljességében érvényesüljön, de a kiállításhoz tartozó kísérőszövegek minőségét ugyancsak dicséret illeti – informatívak, de nem túlzsúfoltak.

Sztereotípiák kereszttüzében

Bár a kiállítás egyszerre szól nőknek és férfiaknak, meg kell hagyni, hogy nőként különösen megérintő. Mert azt valóban csak egy nő értheti, hogy milyen a nemre vonatkozó sztereotípiák kereszttüzében érvényesülni. Ez nem valami feminista elmélet, hanem a hétköznapi valóság. Személy szerint az anyaság, a női test változásai és a társadalmi elvárások között lavírozva inspiráló volt látni, hogy ezek a témák miként jelennek meg a művészet világában.

A tárlat egyszerre megrázó és felszabadító, már csak azért is, mert pontosan rávilágít arra, hogy a női művészet nem pusztán a reprezentációról szól, hanem a saját női képünk megtalálásáról.

A Ludwig Múzeum ezzel a kiállítással példát mutat, és saját gyűjteményének bemutatásával erősíti a művészeti és társadalmi párbeszédet. Remélhetőleg a jövő generációit is arra ösztönzi majd, hogy megkérdőjelezzék a status quót, és bátran alkossanak, szabadon kifejezve saját egyedi nézőpontjaikat.

Ahogy fentebb utaltunk rá, a kiállítás sikere pedig folytatást ígér, így hát a Ludwig Múzeum 2025. január 24. és március 23. között bemutatja a Női kvóta 02 című kiállítást is, amely az ősszel megkezdett diskurzus folytatása lesz, és további női alkotók műveit tárja a nagyérdemű elé. Érdemes lesz majd követni.