Feltéve, hogy nem ölik meg… – Kritika Nagy Gerzson Meddig él egy anya című regényéről

Fordított sorrendben olvastam Nagy Gerzson könyveit. A Meddig él egy anya keltette fel a figyelmemet az előző kettő iránt. A folytonosságot kerestem bennük, ám inkább a távolodás sajátosságát fedeztem fel a sorrendben. A Délután apámmal kamasztörténet, míg az Ablak az Ontario-tóra a rendszerváltás idején felnőtté ért egyetemista ifjúság sorsának alakulását, életválságait mutatja be.

Az új regény egy hétköznapi családról szól. A főváros külső kerületében élnek, de a szülők még hordozzák magukban a vidékről beköltözöttek idegenségét. Lányuk, a harmincas éveiben járó Ágota az édesanya betegsége és a korábban szerzett traumái miatt sem képes elkezdeni felnőtt, önálló életét, amelybe írói karrierjének kiteljesedése, de a férjhez menés és a családalapítás is beletartozna.

Naplót ír magánya és depressziója „kibeszélése” érdekében, amelyben – a cserbenhagyás és az árulás taglalása, a felettük való borongás vagy a miattuk érzett harag helyett – inkább kitalál egy fedőtörténetet öccse távozása, hallgatása magyarázatául. Ennek következtében ritmikusan váltakoznak az egyes szám első személyben elmondott, a nő útkeresését, a beteg és életunt anyával való küzdelmét elbeszélő részek, illetve a kívülálló narrátor közvetítette utazástörténet fejezetei Tom dél-amerikai kalandjairól. Az előző regényre mutató hasonlóság csak itt, ebben az elbeszélői tendenciában ismerhető fel erőteljesebb formában, hiszen az Ablak az Ontario-tóra is kettős narrátori perspektívát és időt mozgat, és ehhez ugyancsak Budapest és Amerika képezi a hátteret. A már negyvenes, Észak-Amerikában bevándorlóként, az idegenség minden következményével a helyét kereső András vet számot budapesti egyetemista életével. Talán az sem véletlen mozzanat, hogy a Meddig él egy anya férfi főszereplője is először Kanadában igyekszik boldogulni, és innen indul el, veti bele magát valamiféle rezignált kiábrándultsággal és életuntsággal a nagyvilágba, miközben ő is, mint az Andyvé lett András, a legkülönbözőbb identitású szereplőkkel, a világban ugyancsak idegenül bolyongókkal kerül kapcsolatba.

A Rejtő-féle kalandregénymodell

Első olvasásra úgy gondoltam, hogy Nagy Gerzson harmadik regénye átlagos teljesítmény. Se nem rossz, se nem jó. Viszont az élmények újragondolása során rájöttem, hogy a Meddig él egy anya nagyon is rafinált és hatásos módon kötötte le befogadói figyelmemet és éberségemet. Olvasás közben szinte teljesen elfeledkeztem arról, hogy a Tom kalandjairól szóló fejezetek valójában regényen belüli regényként funkcionálnak. Vagyis kitaláció az egész: csak a lány képzeletében léteznek.

A narráció előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a szokványos családtörténet mögött komoly csalódások, traumák, kisemberi élettragédiák húzódnak.

Végül arra is rájövünk, hogy ugyanezek idézik elő – s nem a felelőtlenség és a kalandvágy motiválják – Tom bolyongását a világban. A fiú ugyanis apja csélcsap magatartását és hűtlenségét árulásként éli meg, mivel gyerekkorában véletlenül rájött, hogy osztálytársa fiatalos édesanyjával van viszonya. E barátja felkeresése céljából megy – legalábbis a nővére által kitalált történet szerint – a dél-amerikai Valparaísóba. Annak viszont, hogy meg fogja találni, minimális esélye sincs. Leginkább azért, mert átadva magát a bűnös és rejtélyes hely nyújtotta egzotikus kalandoknak, nem is keresi.

Még mielőtt belekezdene a regényírásba, az én-elbeszélő közli velünk, valójában nem tudja, hol az öccse, aki már régóta semmilyen életjelet nem adott magáról. Édesanyja pedig, akin elhatalmasodott a demencia, ha tudná is, nem képes elárulni. Az elbeszélt történet igazságértékét azonban nem elsősorban ez a mozzanat relativizálja, hiszen a kitaláció a regény konstruktív sajátossága, hanem hogy narratívája ismert Rejtő-regények kelléktárából építkezik.

A különc angol, az egzotikus és titokzatos távol-keleti lány, a kokainárus ír kocsmáros, az idegenek, akiknek a társaságába keveredik és kirabolják a főhőst, a váratlanul felbukkanó zsibárusok és piaci kofák, akik az utazókban felismerni vélik eltűnt családtagjaik leszármazottjait,

a hajósok, vén tengeri medvék mintha csak valamelyik Rejtő-történetből léptek volna át a regénybe. És az az igazság, hogy át is léptek.

Valparaíso például Rejtő Jenő Kopó című novellájának a helyszíne, ennek kezdő sorait idézi reflektáltan az elbeszélő, amikor elmondja: „Valparaisóban nagyon egészségtelen a tél. A levegő fülledt, büdös és párás, az ég, mint egy hályogos szem, ónszínű mozdulatlansággal borong a város felett.” Amerikába is egy ronggyá olvasott Rejtő-könyvet visz magával. Érdekes, hogy az Ablak az Ontario-tóra főszereplője esetében ez József Attila-kötet, noha gazdasági szakember, nem bölcsész, mint a Torontóban ipari alpinistaként dolgozó Tomról sejthetjük.

Lehet, hogy Jimmy sem létezik?

A két szálon futó cselekményszál – a befejezést megelőzően – csak a legritkább esetben „ér össze”. Legfeljebb annyiban, hogy a harmadik személyű elbeszélés egy-egy rövidebb epizód erejéig első személybe vált. Ezek főleg a főhős vízióit, belső beszédét leíró és idéző részletek.

Meglepő, hogy szinte az utolsó pillanatig nem gyanakodunk. Azt, hogy a lány barátját Jimmynek hívják, korszakjelenségnek véljük, hiszen a Rejtő-kultusz nyomán anno ez volt minden második iskolás fiú ragadványneve. Az anyja betegsége miatt frusztrált lány két férfi, a kissé gátlásos gyermekkori barát, Csabi és az általa megismert Jimmy iránt érzett vonzalom között hánykódik. Talán csak az a furcsa, hogy az utóbbival sem zökkenőmentes, és sehogyan sem ér révbe a kapcsolatuk.

Ágota és mély letargiába süllyedt anyja esetével szemben Jimmy nagyanyja története képez ellenpéldát. A valaha a Szépirodalmi Kiadónál dolgozó nő, akinek elmondása szerint Mándy Iván is udvarolt, családját kímélendő vonult be az idősek otthonába, ahol továbbra is aktív intellektuális életet él, és tudatosan készül az elmúlásra. „Ebbe bele kell törődni, Ágota, mondta Erzsébet, amikor elbúcsúztam. Nem lehet örökké élni.” Ennek nyomán vonja le a helyzetére vonatkozó legfontosabb tapasztalatot: „Bele kell egyezni a halálba, és elsősorban nem a saját halálunkba, hanem abba, hogy az ember meghal. Ha úgy halunk meg, hogy előtte nem egyeztünk bele, a halálunk nem a saját halálunk lesz, hanem rajtunk kívül álló, független esemény.”

Erzsébettől tudja meg Ágota azt is, hogy Jimmy rendes neve Iván, és – miként azt környezetében suttogják róla – valóban szolgált a légióban, ahol egy tisztázatlan körülmények között szerzett sérülés következtében az orvosok platinalemezzel rögzítették az állkapcsát. Ha eddig nem tudtuk, melyik Rejtő-könyv bukkan fel többször is a történetben, a név támpontot adhat. Az utolsó előtti fejezetben Tomot is egy hajón látjuk viszont, ahol vitába keveredik és végül összeverekedik egy kubaival. Eltört állkapcsát az orvosok platinalemezzel rögzítik. Lehet, hogy nevetséges, de nekem igazából csak itt „esett le a tantusz” Tom és Jimmy/Iván alakjának valódiságát illetően.

A Rejtő- és a Mándy-opusra történő utalások mellett egy epizód erejéig a Trieszti-öböl képe is feltűnik, illetve Velence, mint a „halál tere”.

Ágota és barátnője, Eszter, Tom egykori kedvese ugyanis első önálló útjuk alkalmával Olaszországba kirándulnak. Eszter majd több évtized elmúltával, az elbeszélés aktuális idejében e-mailben jelentkezik, és a „kiüresedett élet” egy másik változatát mutatja be az én-elbeszélő számára: a felső középosztályhoz tartozók életvezetésének tartalmatlan kudarcát.

Itt-ott az Ablak az Ontario-tóra egy-egy motívumára is ráismerünk a 2024-es regény narratívájában. Ilyen például a családmodell, amely általános érvényű a múlt század utolsó harmadában, a rendszerváltáskori Magyarországon, illetve a volt szocialista országok térségében. A temesvári Ildikó szülei ugyanazt a traumatikus mintát hagyják gyermekükre, mint a Debrecen környékén élő András felmenői, s ugyanez a családkép bontakozik ki a Meddig él egy anya világából is: középpontjában a családját cserben hagyó, alkoholista apával és az így mártírrá lett, a gyermekeit a szeretetével és ragaszkodásával „fojtogató” anyával.

Az anyatörténet lezárása több szempontból is szimbolikus. Ágota az öccse üresen álló erdei nyaralójába tett látogatása alkalmával szemtanúja lesz, amint két megvadult véreb üldözőbe vesz egy nemes mént, amely levetette hátáról lovasát. Sem a gazdája, sem Ágota nem tudja meg, mi lett a lóval: utolérték-e a kutyák és szétmarcangolták, vagy lerázta a támadóit.

Az elbeszélés azzal veszi kezdetét, hogy az anyja nyilvánvaló és közeledő halálát egyszerre rettegő és vágyó lány hezitálva nyitja ki a szobaajtót, amely mögött még élve találja az édesanyját. Ugyanezt a műveletet hajtja végre akkor is, amikor hazaér a nyaralóba tett, sokkoló élménnyel zárult látogatás után. Az ajtó mögül szól ki az anyja, és teszi fel a kérdést: „Mi a baj, kislányom?” A lány már többször elképzelte nemcsak azt, hogy milyen lesz az anyja halála, de azt is, hogy a barátnője segítségével megöli. Cliffhanger.