Otthonosan magabiztos – A Mordái Álom esett a szememre című új lemezéről

A népzenei dallam- és szövegvilág nehezen tud kitörni megszokott kereteiből. Ritkán lehet azt mondani, hogy különböző zenét kedvelő csoportok közös halmaza pont a népzene lenne. Viszont a Mordái éppen ilyen a magyar könnyűzenében: dalaik lelke a hazai zenei folklór, és ezt formálják nekünk sokféle módon, legyen az jazzes szertelenség, pszichedelikus lüktetés, füstös bárzene melankóliája vagy akár rockos döngetés.

Amennyire én emlékszem a népdaléneklésekre az ének-zene órákon, kevesek hajtottak ilyenkor az ötösért az átlag miatt, többen megelégedtek inkább a gyengébb jeggyel, csak ne kelljen énekelni, mert ciki, és mert mi közünk is van hozzá. De azért megismertünk jó néhány dalt, és jellegzetességeiket továbbvisszük magunkban. A múlt év végén megjelent Álom esett a szememre című lemez viszont nagyon is ösztönzően hat az éneklésre, mert nemcsak eltátogni akarjuk a sorokat, hanem pontosan, szépen együtt énekelni – vagy üvölteni – a zenekarral. Beteljesülni látszik a maguk által vallott elképzelés, mely szerint így válhat élővé, ami korábban poros, múzeumi darabként volt a köztudatban.

Ismerős koncepció

A koncepció viszonylag régi, nem újdonság az együttes történetében. 2018-ban debütált Nové Soma Népdalok című lemeze, melyen visszafogottabb hangszerelés volt jellemző, majd 2020-ban már új formában, Mordái néven, nagyzenekaros erővel jelent meg produkciójuk, melyen bevallottan is a tragikusan véget ért bostoni Morphine zenei hangzását kívánták ötvözni magyar népdalokkal. Ez már önmagában is eredeti ötlet volt – kissé lehangolt, lassabb tempót szaxofonnal házasítani a már ismert dallamokkal, igazi csemege. Emellett még a 2020-as darabot egyfajta szilajság, szertelenség jellemzi, mivel jó érzékkel hagyták, hogy a hangszerek „elszabaduljanak”. A legújabb anyagon mindez visszafogottan van jelen, pontosabban a Morphine-hatás kevésbé válik ki, másrészt a dalstruktúrák is sokkal kerekebbek, átgondoltabbak. Ezekből rajzolódik egy olyan összkép, az egész anyag jellegét meghatározó elegancia és menőség, mint egy Arctic Monkeys-lemeznél.

Mi az, ami ezt az érzetet kelti? Nové az új lemezt új zenésztársakkal is készítette, ez lehet az egyik ok, hogy az Álom esett…-nél a szemlélet több önállóságot, szerzőiséget mutat.

Megképződött egyfajta saját világ, és az egész több, mint a részek összege.

Ez a húzóereje ennek a munkának: egyfelől ismerjük a dalokat, dalrészleteket, hangulatokat, érzéseket, másfelől viszont új keretben, más színkezeléssel megváltozik a hangtáj. Ezek mellett fontos kiemelni az éneket, hiszen a frontember sokak számára a Middlemist Redből lehet ismerős. Számomra meglepő volt, hogy az ott használt, megszokott ének teljesen más stílusban milyen szépen tud adaptálódni, belesimulni ebbe a hangzásba. Sőt, még az előző Mordái-lemezhez képest is sokkal választékosabb regiszterekben mozog, vagy azt is lehet mondani, hogy otthonosan magabiztos.

A teljes anyag negyven percet ölel fel, mindössze nyolc számra felosztva, ami átlagosan ötperces számokat tesz ki. A legtöbb dalnak jól áll a hosszabb idő, csupán egyszer-kétszer érezhető, hogy kifáradnak a témák, de legtöbbször jókor jön egy cezúraszerű meghökkentő vagy jazzesen átsimuló váltás, ami fenn tudja tartani a figyelmet. A dalok sorrendjét, egészét nézve két részre lehet osztani a lemez anyagát, ezek fordulópontja a Tavaszi szél, ami előtt húzósabb, hangosabb dalok kezdik, majd utána csendesebb, lassabb hangulatok zárják az albumot. Többször hallgatva a felvételeket folyamatosan máshová kerül a fókusz, más lesz, ami beragad. Először azt gondoltam, hogy a Galagonya kezdése után a többi elsikkad, ugyanis nagyon lehengerlő nóta, minden megvan benne, ami miatt lehet szeretni a Mordáit, aztán mégis azt vettem észre, hogy a Siralmas szövegét dúdolom megunhatatlanul, vagy most épp a Lassan kocsis berobbanó gitárfutama a legfontosabb pillanat számomra. Szóval, van mit ízlelgetni, felfedezni a lemezen.

Vonzóan sejtelmes

Maguk a dalszövegek nem sok változatosságot mutatnak, leginkább szerelmi témájúak, de a népdalok nagyobb halmazát amúgy is ez a téma fedi le. A szövegek többé-kevésbé hűek az eredetikhez, ha lehet ilyet mondani a folklórban, de inkább meg vannak húzva a dalok, és rövidebbek, vagy előfordul, hogy más szöveggel megtoldottak, mint a Galagonya és az Erdő, erdő.

A teljes anyag erősen megdolgoztatja az embert, viszont az ismerősen csengő dallamok, sorok át-átlendíthetnek minket a nehezén. E kettősség miatt szolgálja ki a vájtfülűeket – a hangzás kifejezetten szép – és azokat is, akik egy-két dal erejéig áthallgatnak a rock világába. Vidámak nem leszünk tőle, de éjsötét sem lesz az élet, csupán vonzóan sejtelmes.

Még egy dolgot mindenféleképpen meg kell említenünk, mégpedig a megjelenés módját. Múlt év decembere óta az Álom esett a szememre megtalálható minden ismert platformon, de az anyagot már előzetesen, október táján hozzáférhetővé tették bizonyos, geolokációval megadott pontokon, számos esetben kirándulóhelyeken.

Ezzel a gesztussal vissza kívánják adni a zenei produktumok méltóságát, hiszen a digitális térben az alkotás silány fogyasztói termékek közé alacsonyodott,

és úgy hallgatjuk a zenéket, mint ahogy gyorsan csak túl akarunk lenni egy étkezésen egy átlagos sajtburgerrel. Azzal, hogy felmászunk egy hegycsúcsra, ünnepélyessé tesszük a zenehallgatást, és a fizikai hanghordozók időszaka juthat eszünkbe, amikor még rítus volt egy lemez megszerzése és lejátszása. Ez is bizonyítja, hogy az alkotók milyen különös gonddal kezelik szerzeményeiket. És ez nem üres póz vagy lecke, hanem mindezért érdemes felmenni egy hegyre.