2022-ben újabb rekord dőlt meg: csak Amerikában a bemutatott sorozatok száma átlépte a 2000-et, úgyhogy hivatalosan sem volt még olyan nehéz összerakni egy top 10-es listát, mint tavaly. Még sincs az embernek olyan érzése, hogy a sorozatok aranykorát élnénk, legalábbis a minőség szempontjából.
Óriási a zaj, a streaming ontja magából a középszert, de mi megpróbáltuk kimazsolázni közülük a legjobbakat. Listánkon többségben vannak az új évaddal jelentkező sorozatok, és az újoncok közül egy minisorozat is rontja az arányt. Ennek ellenére lesz mit várni az elkövetkező években is, hiszen csak két sorozat fejeződött be a felsoroltak közül. A hazai elérhetőség szempontjából a platformok között az HBO Max dominált a maga hat sorozatával, a Netflix viszont idén csak egyetlen sorozattal képviseltette magát, és még az AppleTV is beelőzte.
A gyengébb ötödik évad után a metapoénok és -utalások királya már újra megidézte a korai évadok színvonalát. Visszatértünk a Citadellába, és a Gonosz Morty-s fő történetszállal is nagy lépésekkel haladt előre a story, miközben szintén megkaptuk a szokásos egyetlen elborult ötletre felhúzott epizódokat. Az egyik készítő, Dan Harmon már egy korábbi kultsorozatában (Community) és a Rick és Mortyban ugyancsak foglalkozik magával a történetmeséléssel és annak struktúrájával. A hős útjának modelljét dekonstruálja, hogy aztán a saját szájíze szerint rakhassa össze újra. Ebben pedig valószínűleg az idei évad hetedik epizódjában ért a csúcsra, amiben konkrétan a modell atyjának, Joseph Campbellnek a szellemét is megidézi, miközben kiforgatja az általunk ismert narratív világot a sarkaiból.
Második évadával jelentkezett a sorozat, amiben meseszép helyszíneken csodálkozhatunk rá, ahogy nagyon gazdag emberekkel – a rosszmájúak szerint – nem történik semmi. Az első évad csapatából csak egyetlen főszereplőt tartottak meg, illetve a hotel nevét, ami ezúttal Olaszországban helyezkedik el. A készítő, Mike White és az HBO valamire nagyon ráérzett, mert a második évad nézettsége folyamatosan emelkedett, majd a finálé már több mint megkétszerezte az előző évadzáró számait. Erre pedig tényleg rászolgált a sorozat, hiszen a Hawaiin játszódó évad fölé tudott nőni minden aspektusában. Bár idén is voltak epizódok, amely után úgy kelhettünk fel, hogy ha másnap össze kellett volna foglalni, mi is történt benne, nem nagyon tudtunk volna mit mondani, de azzal, hogy semmi sem történt benne, már nem nagyon lehet vádolni ezt az évadot.
A sorozat remekül vegyíti a sötét humort a drámával, és egy csipet társadalomkritikával fűszerezi azt.
Idén még kiemelkedő alakításokat is láthattunk (az internet népe már most Emmyt követel Meghann Fahynak), úgyhogy a harmadik turnusnak nem lesz könnyű dolga, ha meg akar felelni majd a felfokozott elvárásoknak.
Hiába az év eleji premierdátum, a Severance-re még az év végén is emlékszünk. Nem úgy, mint főszereplőink a „kinti” életükre, ugyanis alávetették magukat egy eljárásnak, aminek köszönhetően a munkahelyi énjüket teljesen leválasztják a személyiségük többi részéről. Mark (Adam Scott) felesége tragikus halála után menekül ebbe a döntésbe, hogy legalább arra a nyolc órára megszabaduljon a gyásztól. A történet komótosan halad előre, hogy aztán az évad végén a gázra lépjen és magunkra hagyjon az idei év egyik legerősebb cliffhangerével. Az alapvetően komikus szerepeiről ismert Adam Scott remek casting volt a főszerepre, de pechjére Britt Lower ellopja a show-t alakításával. Aki kerek, egész sztorira vágyik, az inkább várjon pár évadot, mert a sorozat idén még épphogy csak elkezdte kapargatni a felszínt.
Míg a Netflix hatalmas mennyiségben önti előfizetőire a középszert, addig az AppleTV egy másik utat jár, és inkább a minőségre koncentrál. A Bad Sisters egy belga sorozat ír feldolgozása, amelyben négy nővér elkeseredetten próbálja eltenni láb alól az ötödik nővér férjét. Aki szövevényes és fordulatos krimire vágyik, annak sok újat nem fog nyújtani a sorozat, ellenben tökéletesen festi meg azt, hogyan tudja tönkretenni egy érzelmileg abuzív férj a feleségét lépésről lépésre. Az öt nővér szereposztása remek, de a férjet alakító Claes Bang tényleg maga az ördög, akinek a haláláért már egyenesen szorít a néző. A megterhelő témát sokszor már-már gyermeteg humorral oldják, ami bizonyos pontokon nagyon is ráfér a nézőre. A főcíme pedig az egyetlen, amit idén sosem tekertem át.
A Las Vegas-i stand-up királynő és a fiatal író története visszatért egy második évaddal, ami ugyancsak meg tudta csinálni azt a bravúrt, hogy minőségben az első fölé nőjön. Deborah és Ava jelenetei élményszámba mennek, ami leginkább Jean Smartnak köszönhető, aki ahogy tavaly, úgy idén is bezsebelte az alakításáért a jól megérdemelt Emmy-díjat. A sorozat folytatta a megkezdett utat és a komikus szálak mellett még mélyebbre megy a komoly témákban, amik közül a legerősebb a női komikusok helyzete a szórakoztatóiparban. Deborah-val együtt a sorozat is a csúcsra ért. Tényleg csak az a kérdés, hogy lehet-e ezt még fokozni.
Már a harmadik évadával tért vissza Barry, a bérgyilkos, aki elkeseredetten szeretne átnyergelni a színészetre. Bill Hader dramedyje kétségtelenül az egyik legjobb a most futó sorozatok közül, és a komédiákat megszégyenítő módon szórakoztat amellett, hogy elképesztő erővel képes lenyomni a fejünket a víz alá. Idén az utóbbi dominált, és olyan mélységekbe vitt le minket, ameddig még sosem tette. Barry minden emberi kapcsolatát a töréspontig vitték, amelyből kiemelkedik a színész mentorához való torz ragaszkodása. Nehéz elképzelni, hogyan fűzik majd tovább a történetet, de az már biztos, hogy érkezik a negyedik évad, amely remélhetőleg valamivel könnyedebb lesz. Ránk és Barryre is ráférne.
Az ember sokszor kívánja azt, hogy bárcsak folytatnák valamelyik már rég leköszönt kedvenc sorozatát. Ugyan nem teljesen ez történt, de David Simon, a Drót alkotója újra legnagyobb múzsája, Baltimore felé fordult: már-már dokumentarista stílusban, és
olyan mélyrehatóan dolgozta fel a város problémáit, hogy egyetemi kurzusokat is indítottak annak nyomán.
Ezúttal egy megtörtént rendőri korrupciós ügyet dolgoz fel a tőle már megszokott részletességgel. Jon Bernthalt sosem fogják a legnagyobb színészek közt emlegetni, de az egyik legjobb karakterszínész, aki tökéletesen alakul át csillogó szemű újoncból korrupt zsaruvá. Az egyetlen probléma, hogy mindössze egy hatrészes minisorozatról van szó, ami nem tud olyan mélyre ásni, mint a Drót.
Egyértelműen az év legnagyobb sorozatos meglepetése a chicagói étterem konyhájáról szóló dramedy. Megkockáztatom, hogy nem volt olyan lista 2022-t megelőzően, ahol a legjobban várt sorozatok közt emlegette volna bárki. A világ egyik legjobb szakácsa hazatér, hogy átvegye a bátyja által ráhagyott éttermet. Carmennek egyszerre kell megküzdenie a konyhában rászakadó nehézségekkel, testvére öngyilkosságának tragédiájával és saját démonaival is. A sorozat a nehéz témák ellenére szórakoztató tud lenni, ami nagyban köszönhető a mellékkaraktereknek, különösen az Ebon Moss-Bachrach által megformált Richie-nek. A főszerepet gyakorlatilag Jeremy Allen White-ra írták, aki teljes évadokat vitt el a hátán a Shameless című sorozatban, ahonnan szinte egy az egyben átmentette az ott tíz évig megformált karakterét. A sorozat tökéletesen adja vissza egy konyha lüktető, pörgő atmoszféráját, amit már biztosan élvezhetünk a második évadban is.
Az már évadokkal ezelőtt eldőlt, hogy a Better Call Saul túlnőtt anyasorozatán, és már csak az volt a kérdés, hogy ez a végső évad után is így marad-e, azonban ahogy várható volt, a készítők nem okoztak csalódást. Nem kis bravúr úgy elmesélni egy történetet, hogy annak kimenetelével előzetesen nagyrészt tisztában van már a néző. Mégis lebilincselően tudtak végigvezetni minket azon, hogy vált Jimmy McGillből a legendás Saul Goodman. Bob Odenkirk már a Breaking Badben is megcsillantotta zsenijét, Rhea Seehorn személyében pedig méltó partnert kapott maga mellé, hogy az egyik legszebb szerelmi történetet vigyék képernyőre. Ha ez nem lenne elég, a sorozat bővelkedett olyan karakterekben, mint például a Michael Mando által megformált Nacho, akinek a története az egyik legjobb szállá nőtte ki magát az utolsó évadra. Keserű szájízt egyedül azért hagyhat a sorozat, mert a készítők a lezárással a lehető legszélesebb rajongótábort próbálták kiszolgálni ahelyett, hogy valami váratlannal vagy meglepővel álltak volna elő. De végül is már rögtön az elején tudtuk, hogy erre a sorozatra tényleg igaz az, hogy nem a célállomás lesz a fontos, hanem maga az út. Abból pedig az egyik valaha volt legjobban volt részünk.
Martin Freeman szerelemprojektjének minden eddigi évada kiemelkedő volt, de idén ért fel a csúcsra. A gyereknevelés és a párkapcsolatok nehézségeiről kendőzetlenül mesélő sorozat a dramedy egyik új királyává vált. Idén is sorra szállította azokat a momentumokat, mikor
egyik pillanatban még a meghatottságtól hüppögünk, míg a másikban már a nevetéstől csordul ki a könnyünk.
Most már hagyományosnak mondható, hogy minden évadban a finálé előtti utolsó vagy utolsó előtti részek az évad csúcspontjai. Ezúttal a készítők húztak egy merészet, és ezt nem a főszereplőkre hegyezték ki, hanem két alapvetően comic relief mellékkarakterre. Lényegében az egész epizód egyetlen helyszínen, egy autóban játszódik, ahol három ember beszélget, mégis annyira feszült és erőteljes az egész, hogy sokszor levegőt is elfelejt venni az ember. Azt pedig különösen jó látni, mikor egy színész előlép az árnyékból, és megvillant valami olyasmit, amit egyáltalán nem vártunk tőle. Alun Armstrong és Joanna Bacon lenyűgöző volt abban a bő húsz percben, amiben a zseniális Martin Freeman is csak asszisztálhatott a sorozatbeli szüleinek.