Amorális várakozások – Kritika Alasdair Gray Szegény párák című regényéről

Egyik este egy előkelő, terhes nő vízbe veti magát egy hídról, öngyilkossága mégsem az élettől vett végső búcsú, sokkal inkább lehetőség az újjászületésre. A holttest ugyanis Dr. Godwin Baxterhez, a különc tudóshoz kerül, aki boncolás helyett szokatlan kísérletet hajt végre, és a magzat agyát az anya koponyájába ültetve hozza létre a későbbiekben lányaként nevelt Bellát. A gyermeki elmével, de felnőtt megjelenéssel rendelkező nő szokatlanul gyors ütemben fejlődik, miközben előítéletektől mentesen ismeri meg az őt körülvevő világot, ártatlan naivitásával és örök kíváncsiságával ugyanakkor rendre megkérdőjelezi a bevett társadalmi normákat, illetve a vele szemben támasztott etikai elvárásokat. Habár beleegyezik, hogy feleségül megy fogadott apja orvos kollégájához, dr. Archibald McCandlesshez, előtte kontinenseken átívelő kéjutazásra indul frissen megismert szeretőjével, az alattomos ügyvéddel, Duncan Wedderburnnel.

Posztmodern valóságok

A regény időnként fantasztikumba hajló története valós történelmi közegben zajlik, hiszen javarészt Viktória királynő 1837–1901 közötti uralkodásának időszakát öleli fel, melyet elsősorban az ipari forradalom és annak következményei, a hirtelen urbanizáció, az osztálykülönbségekből fakadó feszültségek fokozódása, valamint az erkölcsi normák átrendeződései határoztak meg. Bella fokozatos szellemi eszmélésével párhuzamosan tehát az őt körülvevő gazdasági és társadalmi tér is folyamatos átalakuláson megy keresztül. Gray posztmodern idézőjelek közé helyezett prózája ugyanakkor maró gúnnyal és iróniával reflektál mindezen változásokra.

Így a Szegény párák egyszerre olvasható gótikus tündérmeseként, realista nagyregényként és romantikus ihletettségű neveléstörténetként, miközben mindezek paródiájaként is szolgál.

Ennek elérése érdekében a szöveg több intertextuális és narratív síkon értelmeződik. A valós történelmi mű hatását keltő áldokumentarista stílus a tényleges személyekre és eseményekre utaló szövegközi referenciák, a részletesen kidolgozott függelékek, a különböző hivatkozások, illetve a szerző őszintének tűnő bevezetője segítségével bizonytalanítja el az olvasókat. A mű jelentős részét ráadásul a szereplők által írt személyes levelek teszik ki, melyek szubjektív nézőpontjai gyakran egymásnak ellentmondva értekeznek az adott körülményekről, míg a teljes történet dr. Archibald McCandless Epizódok egy skót tisztiorvos fiatal éveiből című fiktív memoárjának keretei között bontakozik ki. A fejezeteket továbbá az aktuális eseményekhez kapcsolódó, értelmező megjegyzésekkel kiegészített anatómiai ábrák illusztrációi és a karaktereket ábrázoló portrék díszítik.

A hitelesség látszatára való törekvés a szikár, lényegre szorítkozó kifejezésmódban szintén szembetűnő. Gray tömör mondatai célzottan kerülik a túldíszítettséget, a tudományos közegből érkező orvos szereplők tárgyilagos narrációjával meg-megszakított szubjektív hangvételű levelek monológjaiból például rendszeresen kimaradnak a dagályos leírások és az érzelmi állapotok hosszas kifejtései, helyettük az akadémikus hátterű karakterek velős összefoglalásai olvashatóak. A nyelvi realizmus azonban nem minden esetben írja felül a romantikát, a regény számos játékos szóképet és áthallásos megfogalmazást tartalmaz, melyek elsősorban az erkölcsiség és a szexualitás témáinak kimondhatatlan tabuit érzékeltetik. Azokból az előkészületekből például, ahogy a férfi szerető az éj leple alatt felállítja a létráját, hogy behatoljon a nő ablakán, már maga az együttlét aktusa olvasható ki, noha semmilyen konkrét erkölcstelenség nem kerül leírásra. Az elismert katona, „Villámcsapás” Blessington beceneve pedig egyszerre utal a férfi háborús és szexuális teljesítményére, így karikírozva ki produktivitását.

A Szegény párák kritikai meglátásai a posztmodern valóságfelfogás politikai allegóriáin keresztül fejeződnek ki.

A hősnő karaktere maga a viktoriánus korszak jelképes megtestesülése, aki a legkülönfélébb származású és gondolkodásmódú alakokkal találkozik útja során. Önmagában beszédes, hogy a főszereplő születési neve az uralkodónőhöz hasonlóan Viktória, ami győzelmet jelent, a regény során azonban Bellaként, azaz „szépségként” születik újjá, ahogy a szellemi fejlődés és függetlenség szociális jelentősége is felértékelődik a korábbi birodalmi diadalok és gyarmati hódítások eredményeivel szemben. Bella szabadságvágyában nemcsak a nők és az elnyomott társadalmi rétegek, hanem a leigázott népek és a kisajátított kultúrák függetlenségért folytatott küzdelmei is felszínre kerülnek.

Megkérdőjelezett értékrendek

Önmagában szemléletes a könyv borítója, amely ugyan a filmfeldolgozás színészeit ábrázolja, de nem egyezik meg az eredeti moziplakáttal. A fedlapon Bella kifejezéstelen arca látható kendőzetlen közelségből, a nő élénk sminkjét viszont a férfi szereplők elmosódó színes sziluettjei alkotják, ahogy a történetben is a különböző mellékalakok igyekeznek színesíteni, formálni és kialakítani a kezdetben öntudatlan hősnő jellemét, egyéniségét, valamint feminitását. A világ körüli út egyes epizódjai gazdasági, vallási, illetve politikai konfliktusokat tartogatnak: Wedderburn hirtelen kialakuló szerencsejáték-függősége a pénz szerepével és valódi értékével szembesíti, egy idős misszionárius álszentsége pedig az intézményesített hit megkérdőjelezésére sarkallja Bellát, egy jelentős élettapasztalattal bíró útitárssal folytatott részletekbe menő beszélgetés továbbá olyan társadalmi témaköröket érintve vezet a fennálló rendszer teljes megkérdőjelezéséhez, mint többek között az oktatás, a háborúk valódi haszna, a munkanélküliség vagy a szabad kereskedelem működése.

Bella ugyanakkor beletörődés helyett változtatni próbál a világ kiábrándító körülményein, és sorra zsigereli ki az őt birtokolni vágyó férfiakat, miközben saját akaratát érvényesítve szembesíti őket elnyomó lényükkel: az együttérzés nélkül morbid kísérleteket folytató Baxterből őszinte törődést vált ki, a szexuális élvezeteket halmozó Wedderburnt addig hajszolja, míg a férfi meg nem csömörlik életmódjától, epekedő jegyesét, az idővel papucstárssá váló McCandlesst fizikailag és érzelmileg is magára hagyja, háborús hős első férjét pedig öngyilkosságba kergeti. Bella tehát csupán azzal, hogy önmagával törődik, megkérdőjelezhetővé teszi az iránta érdeklődő férfiak maszkulin vonásait, egyenesen önveszélyes fegyverré formálja azok megközelíthetetlenségét, telhetetlenségét, függetlenségét és erőszakosságát.

A regény új világrendre reagáló és annak folyamatait megkérdőjelező narratívája épp olyan releváns az ipari fejlődés által meghatározott viktoriánus korban játszódó cselekmény során, mint a mű digitális forradalommal egybeeső eredeti kiadásakor az 1990-es évek elején, vagy az újabb virtuális revolúciót és társadalmi átrendeződést hozó kortárs állapotok között készült filmadaptáció és az ezzel párhuzamos magyar megjelenés idejében. Gray általánosító kifejezésmódja, tárgyilagos stílusa és gyakran didaktikus elmélkedései ugyanakkor nem teszik elég karakteressé a szöveget ahhoz, hogy szatirikus vonásai hatásosak és emlékezetesek lehessenek. A különböző perspektívából mesélő részek mindössze a kötet sajátos szerkesztésének és illusztrációinak köszönhetően válnak el élesen, stílusukban mégsem különböznek egymástól.

Ezzel szemben a Jórgosz Lánthimosz rendezésében készült filmadaptáció éppen a történet groteszk tündérmesejellegét képes kidomborítani sajátos formanyelvi megoldásainak köszönhetően, így a szokatlan kameramozgások, a rendhagyó beállítások, a szabálytalan színészi játék, illetve a valóságtól elrugaszkodott díszletek és kosztümök segítségével megteremtett különös vizualitás remekül érzékelteti a regény szikár leírásai mögötti kifordult világképet. Noha Lánthimosz fantáziaelemekre koncentráló, felfokozott kinematografikus víziója teljesen figyelmen kívül hagyja Gray áldokumentarista megoldásainak elbizonytalanító hangvételét, és az összetett társadalomkritikai allegóriák közül is elsősorban a nemi szerepek körüli kérdésekre, a kortárs feminista diskurzus által megfogalmazott aktuális problémákra koncentrál.

A Szegény párák könyvverziója ugyanakkor hiába épül fel – egy őrült tudós kísérleteként összetákolt hősnőjéhez hasonlóan – olyan inspirációul szolgáló művek posztmodern kollázsaként, mint a Frankenstein, a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete, a Drakula, a Pygmalion, az Alice Csodaországban és folytatása, a Sherlock Holmes-történetek vagy Dickens, H. G. Wells, a Brontë nővérek és Edgar Allan Poe alkotásai, a számtalan tematikus idézeten, direkt utaláson és konkrét említésen túl Gray kevés eredeti megoldással vagy az ismert történetek újrahasznosításának gyakorlatát jellemző formai bravúrral szolgál. Így a meghökkentőnek szánt helyzetek, a moralitás és a hagyományos értékrend gátlástalan megkérdőjelezései erőtlenné válnak, különösen a teljes – fantasztikus elemekkel felnagyított – narratívát zárójelbe tevő kiegészítő fejezetek abszolút igazságának tükrében.