Kalandos gyerekkor a viktoriánus Londonban – Kritika a Csokonai Nemzeti Színház Oliver! című előadásáról

Charles Dickenst az angol nyelv legkiválóbb művelőjének tartották a kortársai, éppen ezért a debreceni közönségnek is érdemes felfrissítenie nyelvtudását. Tóth Tünde rendezése olyannyira tiszteleg a szerző előtt, hogy a szöveg egy részét meghagyta az eredeti nyelven. Összefüggő mondatok, számos párbeszéd és a nyitó monológ is csak angolul hallható. Mivel ehhez felirat sem társul – még csak kivonatosan sem, nemhogy tükörfordításban –, az előadás egy részét nem fogja érteni, aki nem beszéli a nyelvet. Márpedig a családi musicalre jellemző, hogy a legkisebbektől a dédszülőkig mindenkinek szól, minden korosztály számára érdekes, élvezetes. Pont ezt a tényt nem vette figyelembe a rendező, hiszen az idősebbek, de a fiatalok közül is sokan nem beszélnek angolul, így viszont kevésbé élvezetes az előadás.

A debreceni közönség nagyon szereti a könnyed, zenés műfajokat, hiszen a legtöbb musical és operett hosszú évekig levehetetlen a műsorról. A Pál utcai fiúk több mint száz előadást élt meg, és még mindig telt házzal játsszák, de hasonlóan népszerű volt A Padlás című musical is. Valószínűleg az Oliver! is nagyon kedvelt és hosszú életű lesz.

Ennek a műfajnak a sikere a dalokban rejlik, néhány fülbemászó dallammal és egy fordulatokkal teli cselekménnyel már boldoggá lehet tenni a nézőket.

Ha választanom kellene az Oliver! és A Padlás között, hogy melyiket hagyjam műsoron, bajban lennék. Számomra mindkét előadás megunhatatlan, és mind látványban, mind pedig összhatásában hasonló színvonalú. Egyedül dramaturgiailag hagy némi kivetnivalót maga után ez az új bemutató, de ezt soha nem késő korrigálni.

Rögtön a darab elején nyilvánvalóvá válik, hol járunk térben és időben, hasonlóan az eredeti regényhez. Egy vetítésnek köszönhetően láthatjuk a Viktória korabeli Angliát, azon belül is egy árvaházat, ahol egy vajúdó nő kér segítséget. Bár az asszonyról csak az előadás végén tudunk meg többet, sorsa sejthető, hiszen a következő jelenetben, tizenegy évvel később az ő fia is az árvákkal készül vacsorához. Szegény apátlanokkal nem bánnak kesztyűs kézzel, az intézetben rend és fegyelem uralkodik. Az igazgatónő és a pedellus párosa a szigor megtestesítője. Bár megjelenésük tiszteletet parancsoló, ők a humor képviselői, a darab komorságát igyekeznek ellensúlyozni. Nem túl kedves karakterek, Tokai Andrea és Papp István alakításában mégis rendkívül szerethető és mulatságos figurák. Igaz, nem nagy szerep, de jól kiegészíti őket az elöljáró, aki úgy tűnik, a személyzetért felel. Ellenőrzi és bírálja a munkájukat, ebben a beosztásban pedig nem kaphat kását, mint a gyerekek, neki bizony sült csirke jár. Grega Csaba némajátéka a kásadal alatt ebben a néhány percben is sokat elárul a korabeli árvaházak működéséről. Jól szemlélteti, hogy ezeket a szegény gyerekeket éppen csak életben tartották, a finom falatokra nem voltak jogosultak. Persze még az unalmas kásából is csak korlátozott mennyiség járt nekik, Oliver pedig szóvá is tette, hogy ő bizony éhes maradt. Ezzel elkezdődött számára az árvaházon kívüli élet, ugyanis Mr. Bumble az első adandó alkalommal eladásra kínálja a fiút.

A legtöbb musicalre jellemző, hogy egy percre sem hagyja unatkozni a nézőt.

Akár zenés, akár prózai jelenetet látunk, pörögnek az események. Ennek ellenére Tóth Tünde rendezésében néhány jelenet túlságosan hosszúra sikerült, ami talán egy jó dramaturggal kiküszöbölhető lett volna. Általában, ha egy előadásban nincs, aki a szövegkönyvért felelne, vagy esetleg a rendező maga vállalja ezt a feladatot, akkor sajnos gyakran előfordulnak ilyen és ehhez hasonló hibák. Ettől eltekintve ez a bemutató egy jól kidolgozott koncepcióban tárja elénk a kisfiú kalandjait. Könnyű nyomon követni, hogy két jelenet között mennyi idő is telik el, és minden szereplőt pontosan annyira ismerhetünk meg, amennyire a cselekmény megértéséhez szükséges.

A dalok egyébként – mint minden zenés előadás esetében – még inkább kidomborítják a szereplők érzéseit, személyiségét vagy épp az adott jelenet hangulatát. Bár nagyon szeretem a prózai darabokat is, a zenés előadásokkal mégis sokkal könnyebb azonosulni. Egy világszerte ismert és mindenhol sikert arató musicallel nem lehet mellélőni, hiszen elrontani is elég nehéz. Ha a cselekmény és a dalok adottak, már csak egy parádés szereposztásra van szükség, ez pedig szintén nem nehéz feladat, ismerve a debreceni társulatot.

Ötletes és újszerű megoldás a vászon használata, melyre elég csupán rávetíteni a város látképét, vagy az épület falait, így nincs szükség plusz díszletelemekre és a színpad forgója is nyugodtan pihenhet. Ezzel a technikával azonban nagyon könnyű átesni a ló túloldalára, és teljesen virtualizálni a színpadot, de ebben az esetben nem erről van szó. Egyáltalán nincs olyan érzésünk, mintha színház helyett moziban lennénk, inkább csak kiegészítésként szolgál. Azt hiszem, sikerült megtalálni az egyensúlyt a fizikai díszlet és a vetítés között.

Meglepő változtatások

A címszerep különösen nehéz feladat, mivel egy gyermekről van szó, Toók Sebestyén azonban rendkívül pontos játékkal vezeti a nézőt. Azonnal megragadja a figyelmünket, és egyetlen pillanatra sem engedi lankadni azt. Ahogy nyílik Oliver számára a világ, úgy ismerhetjük meg lépésről lépésre mi is kalandja szereplőit. Az elsők, Mr. és Mrs. Sowerberry, a temetkezési vállalkozó házaspár valódi feketehumort csempésznek az előadásba. Újhelyi Kinga és Csata Zsolt összjátéka néha kicsit morbid, mégis szórakoztató.

Érdekes megközelítés, hogy a Svindlikirály szerepét ketten játsszák párhuzamosan. Zolnai András Noel alakítja a gyermeket, Komlódy Márk pedig azt a fiatal fiút, akivé válni szeretne. Ő Fagin mester legügyesebb tanítványa, jó esélye van Bill Sykes nyomdokaiba lépni. De talán nem is az motiválja, hogy mestertolvaj legyen, hanem hogy nagy korában imponálhasson Nancynek.

Svindlikirály személyiségének kettéválasztása nem az egyetlen rendezői változtatás az eredeti műhöz képest. Ha előszeretettel hallgatjuk az interneten is fellelhető dalokat, bizony érnek majd meglepetések az előadás során, leginkább, ami a dalszövegeket illeti. Például Nancy dalait csak a dallamukról lehet felismerni, a szöveg köszönőviszonyban sincs a jól megszokott sorokkal. Ez persze önmagában nem lenne probléma, hiszen egy másik zenés műfajban, az operettben is gyakori, hogy néhány dal szövegét átköltik kicsit. Ez azonban csak akkor működik jól, ha összhangban van az adott előadással. Jelen esetben viszont némi zavart okoz, ahogy például egy zenei betét esetében megüti fülünket egy nem épp odaillő sor, amikor is a legprofibb mestertolvajt konkrétan pancsernek titulálja. Ez erős ellentmondás, amelyet nem ellentételez semmilyen irónia.

A színészek tökéletesen hozzák a rájuk osztott szerepet összhangban a darab kliséivel.

Böjte Sándor kitűnő választás Fagin szerepére. Igaz, nem épp legális pénzkeresetre tanítja a gyerekeket, de olyan mókás figura, hogy nem lehet rá haragudni ezért. Ő is kapott egy szép hosszú jelenetet, és bár színészileg mindent megtesz, hogy az érdeklődést fenntartsa, dramaturgiailag indokolt lenne lerövidíteni ezt a részt.

Fagin iskolájából került ki a leghírhedtebb mestertolvaj, Bill Sykes. Ő az az alak, akivel nem szívesen találkoznék egy sötét sikátorban, igazi főgonosz. Izgalmas feladat lehetett Kránicz Richárd számára, hiszen az utóbbi években csupa szerethető figura bőrében láthattuk. Most azonban bebizonyította, hogy egy ilyen ellenszenves szerep se fog ki rajta. Amikor csak megjelenik a színpadon, megfagy a levegő, meghűl a vér a szereplőkben és a nézőkben egyaránt. Bill szeretője Nancy, szintén Fagin iskolájának növendéke. Szász Gabriella alakításában egy kedves, tiszta szívű lány, akit nagyon szeretnek a gyerekek is.

És hogy ki fogja megmenteni Olivert ettől a züllött bandától, ahová keveredett? Egy kedves, idős úr és a házvezetőnője, akiknek egy pillanat alatt belopta magát a szívükbe ez a tündéri gyermek. Mr. Brownlow szerepében Csikos Sándort, a nemzet színészét láthatjuk, aki a lehető legszerethetőbben formálja meg karakterét. Azt hiszem, mindenki ilyen nagypapát kíván magának. Mrs. Bedwin pedig valódi dajkájává válik a kisfiúnak Oláh Zsuzsa alakításában.

Hunglish a színpadon

Összességében elmondható, hogy a nagy sikerű musical a debreceni közönségnek sem okozott csalódást, de néhány dramaturgiai változtatással még élvezhetőbb lenne. Az első felvonásban akadnak jelenetek, amelyekből lehetett volna húzni, de ez megbocsátható. Ami mellett viszont nem lehet elmenni szó nélkül, az a fordítás hiánya. 

Why beszélnek a szereplők half angolul a Hungarian közönséghez?

Persze, amikor az úri réteget parodizálják, értelemszerűen hatásos egy-két angol és francia kifejezés, de Tóth Tünde rendezésében túl sok és zavaró a le nem fordított szöveg.

Az előadás fiatalokról szól, nagyon sok ifjú színész játszik benne, és persze annál is több gyerek. Ez a fiatalos lendület magával hozza a 21. századi szleng beépítését is, ettől lesz igazán mai a produkció. Bizonyára hatvan évvel ezelőtt is használtak a gyerekek, illetve a belőlük összeálló bandák trendi kifejezéseket, rövidítéseket, de ezek ma már nem számítanak menőnek. Éppen ezért jogos és indokolt ezen a téren is aktualizálni a szöveget. Mégis néhány esetben kissé túlzónak érzem, hiszen kerültek bele olyan kifejezések és rövidítések is, amelyeket még a fiatalok se használnak, esetleg alvilági körökben tudom elképzelni, de az biztos, hogy a nagyérdemű nem ért belőle mindent.

Rákay Tamás díszlete rendkívül praktikus, többfunkciós és költséghatékony. Jelenettől függően változik például az emelet funkciója, ahol az árvaházban az igazgatónő és a dolgozók kapnak helyet, de egy kültéri helyszínen már hídként működik. Ha épp szükség van bútorokra, akkor azokat behozzák a háttérben dolgozók, a következő jelenethez pedig észrevétlenül kiviszik. Minden másra ott a vászon és a vetítő.

Minden szereplő egyéniségét jól tükrözi Lokodi Aletta jelmeze. Éles kontraszt van például Oliver jelmezei között is. Szegényes ruhát viselt a tolvajbanda tagjaként, Mrs. Bedwin azonban egy gyönyörű matrózinget adott rá. De említhetném Nancy tűzpiros ruháját, mint a züllött nő jelképét, vagy Bill fekete csuklyáját, amely már önmagában is félelmet keltő, akárcsak a viselője. Kerekes Dalma koreográfiája igen beszédes a legtöbb jelenetben, és szemmel láthatóan a gyerekek is élvezik. Teljesen összhangban van a rendezői koncepcióval, a dalok mondanivalójával és jól passzol a szereplőkhöz is.

Említettem néhány rendezői hiányosságot, ennek ellenére a magam részéről biztosan újra fogom nézni az előadást. Szívből ajánlom ezt a családi musicalt mindenkinek, hiszen ha néhol komor is a történet, bőven akad, aki humorral ellensúlyozza. Lenyűgöző, milyen jól tud együttműködni ez a sok-sok gyerekszereplő, akik fáradságot nem ismerve járulnak hozzá az egész estés szórakozásunkhoz.