„Élni kell, és élni fogunk!” – Kritika a Budaörsi Latinovits Színház Ivánka bácsi című előadásáról

Keresztes Tamás Ivánka bácsi címmel rendezte meg Csehov Ványa bácsi című drámáját, és a megváltoztatott cím sejteti, hogy most valami új megvilágításba helyezi a klasszikus darabot. Az új rendezés nem próbál meg különböző színes-szagos eszközökkel szórakoztatni, és nem hat mindenáron a különböző ingereinkre, hogy a felgyorsult világunkhoz igazodjon, hanem Csehov eredeti karaktereibe kapaszkodva teremt alkalmat arra, hogy elmerüljünk ebben az iszonyú világban. Nem pakolja tele trükkökkel az előadást, hogy kiszolgálja a közönséget, hanem pusztán a színészek szakmai tudására támaszkodva engedi, hogy Csehov tehetsége megérkezzen a nézőkhöz. Sikerrel, ugyanis a háromórás előadás szinte észrevétlenül röppen el.

A címszereplő, Ivánka bácsi (Alföldi Róbert) egy megkeseredett, életunt csehovi karakter. A címben szereplő becézés, illetve az eredeti Ványa becéző alak helyett az Iván név mai fül számára még egyértelműbbé tett kicsinyítő képzővel ellátott alakja kiemelten egy gyermeki lélekre utal. Ezt alátámasztva Alföldi Róbert egy hálózsákba bugyolálva érkezik a színpadra, karaktere pedig nevetségesen, sőt gyerekesen hisztizik, vonaglik, duzzog. Alföldi mozgásában, testtartásában is szépen lekíséri ezt a csökönyös felnőtt kisfiút, ahogy összeesett vállakkal, megtörten ül a székében. Ivánka bácsi sivár életében az egyetlen reményforrás szerelme Léna (Hartai Petra) iránt. Léna viszont többször is kínosnak és szánalmasnak nevezi hatalmas vallomásait, és a néző ugyancsak érzi, mennyire szomorúak ezek a kirohanások. Ivánka, tetőzve gyerekes állapotát, minden visszautasítás alkalmával elgondolkodik, hogy véget vessen-e az életének. Ezt szintén rendkívül szánalmasan és komikusan teszi: forrasztópákát emel a halántékához, de egyből jegelni kezdi, vagy lenéz a hajó oldaláról, de azonnal visszariad – ezek mind ötletes gegek a rendező részéről, amelyekkel ráerősít a karakter nevetséges mivoltára.

Ötletes megoldások

Számos hasonló ötletet vetett be a rendező az egész előadáson át, melyek mind hűek maradnak az adott karakterhez, így éppen az apróságok által domborítja ki egy-egy jellemző vonásukat. Ilyen például a vodka kiöntése két ajtón át, az uborkásüvegek, a dadus (Takács Katalin) műhasa, műfeneke vagy a ventilátor ügyes és komikus kihasználása. Ezen a rengeteg apróságon keresztül látszik igazán, hogy milyen gondosan kidolgozott a rendezés és a színpadi megjelenítés.

Bár a cím szerint Ivánka bácsi áll a darab középpontjában, az előadásban mégis inkább a Doktor (Nagypál Gábor) és a hozzá fűződő szerelmek kerülnek előtérbe. A kintről érkezett Doktor, akiben még van élet, még van remény és tettrekészség, igazi csemege a birtok hölgyei számára. Az állandó zsémbelések között valóban üdítő ez az életöröm, és Nagypál Gábor ennek megfelelően rendkívül szerethető karaktert játszik a doktor rengeteg hibája ellenére (például, hogy részegen műt). Ugyancsak ötletes megoldás a volt beteg megtestesítése az ügyelő (Zsovák Károly) által.

A Doktor többször kifejti, hogy ő már nem tud szeretni, a szépség az egyetlen, ami még megfogja. Remek párost alkotnak Hartai Petrával, akinek gyönyörű Lénája és a Doktor között izzik a levegő, például a csodálatos térképnézegetős jelenetben, ahol Nagypál Gábor kiemelkedően alakít, pontosan tudjuk követni a Doktor szándékait, a nagy érzelmek mellé szépen illeszti a poénos megmozdulásokat. Emberi és igaz marad.

Az egész előadásra jellemző, hogy bőven ad időt a rendező az izgalmas érzések kijátszására.

Hagyja, hogy a színészek csendben sétáljanak és érkezzenek meg helyükre, így a nézőnek van ideje mindannyiuk reakcióját megfigyelni. Hagy időt a kínos, az unalmas és a feszült csendnek egyaránt. Valódi teret enged az igazi színészi játék számára, hogy teljesen elmerülhessenek a karaktereikben, és a nézőnek szintén, hogy kiélvezhesse az emberi kicsinység és a valódi érzelmek erejét.

A Doktort körülvevő nők közül még Szonya (Bartos Ági) válik központi figurává. Egy élettel teli kislány, aki szépen lassan belekényszerül a birtok vezetésébe, ám ez mégsem töri meg. Bartos Ági Szonyája mindenkiről észrevétlenül gondoskodik, és ez a nőies óvás szépen lassan Szonya jelmezével együtt egy fenntartó férfiszereppé alakul át. A legfiatalabból lesz a család legmegbízhatóbb tagja. Megrázó jelenet, amikor az ellopott morfium kapcsán két pofont is lekever nagybátyjának, ráadásul egy kvázi idegen, a Doktor szeme láttára, az pedig, mint egy megszeppent rossz gyerek, tűri a megalázást. A lány Bartos Ági alakításában a szemünk láttára nő fel, mégis meg tudja őrizni karaktere reményteli hozzáállását a világhoz.

Az előadásban különböző felvételek, rájátszások is megjelennek, és egy-egy kivetített jelenet igen közel hozza a színészeket a nézőkhöz. Egy erős vizuális kiemeléssel közvetlenül az arcunkba tolja Léna megfáradt, könnyes tekintetét, így a szenvedését is jobban át tudjuk érezni. A Doktor és Léna utolsó beszélgetésekor hangfelvételről halljuk a színészek hangját, amelyre Hartai Petra és Nagypál Gábor némán rábeszélnek. Ez látványelemnek sem utolsó, hiszen igen bonyolult a színészek dolga egy ilyen vak szinkronizálásnál, de külön kihangsúlyozza, hogy ez a beszélgetés hogyan távolodik el a személyektől. Mintha már nem is ők maguk beszélnének.

Hiteles alakítások

A Lénát játszó Hartai Petra erős és nőies karaktert jelenít meg, aki ismeri és ki is tudja használni szépségének erejét. Sikeresen érezteti, hogy Szonyával szemben ő az idősebb, holott a két színésznő nagyjából egykorú. Komolyan veszi ezt a kicsinyes karaktert, nem forgatja ki, és ez minden reakcióját hitelessé teszi, ráadásul rendkívül komikussá alakítja. Keresztes Tamás pedig hagy bőven időt a színészeknek, hogy természetesnek hatóan reagáljanak társaik megjegyzéseire.

Sziebert Sebestyén remek fénytechnikai megoldásokat alkalmazott az előadásban.

Akár a játékba természetesen beépített, a színészek által fel- és lekapcsolgatott fényeket, akár a pontosan elhelyezett, és csupán sávként létrejövő fénycsíkokat említjük, amelyek mintha csak véletlenül világítottak volna éppen oda, ahova kell, mindennek életszerű hatása volt, ahogy a darab egészének. A kinti világ bejáratát jelentő ajtó mögött vakító reflektorok világítanak a néző arcába, így nem látunk túl a birtok sivárságán. A professzor és a felesége jelenésszerűen lép a színre, hogy felborítsák a nyugalmas életet, majd ugyanúgy távoznak az ismeretlen fényárba.

Kovács Andrea jelmeztervező munkája erősíti az orosz vidéki hangulatot a közhelyes Adidas-csíkos „szláv egyenruhával” vagy a Daduson megjelenő virágos otthonkával. Léna vörös ruhái kiemelik szépségét és nőiességét, míg Szonya kislányos ruhái gyermeki mivoltát erősítik. Szonya karakterének változását tükrözi, hogy a második felvonásra férfiruhát ölt, amely kicsit még nagy is rá, ahogyan a gazdaságot ellátó szerep sem illene a legfiatalabb lányhoz. A parókák – mint Ivánka bácsi vörös bilifrizurája vagy Vakarcs (Böröndi Bence) kócos hosszú haja – szintén remekül adnak hozzá a karakterekhez.

Kis Mari karaktere – Ivánka bácsi anyukája, aki rajong a professzorért – bizonyítja, hogy nincs kis szerep, csak kis színész. Keveset van színen, mégis remekül van jelen háttérszereplőként is. Sietve fejezi be a professzor mondatait, és jelmeze ugyanúgy erősíti nagy tudású mivoltát, hiszen kora ellenére egyetemi talárt hord számos egyetem címerével díszítve.

Érdekes szerepe van Vakarcsnak, a volt tulajdonos fiának. Böröndi Bence alakításában pozitív, vidám és kissé együgyű figura. Már a kilógó fogával karikatúrának ható megjelenése is mulattatja a nézőt. Az ő élete sem fenékig tejfel, mégsem válik keserűvé. Néma rezonőrként nyújt társaságot a szereplőknek, ahogy néha éppen arra császkál, hogy ne a semmibe beszéljenek az érzéseikről, de nem reagál rájuk, nem válaszol, nem válik partnerré. Hallgat és egy kézlegyintésre már távozik is, mintha ott se lett volna.

Horesnyi Balázs díszlettervező munkája egy, az egész előadáson átívelő metaforát biztosít.

Az alapjaiban megdőlt, zátonyra futott, már rozsdásodó hajó feldobja az előadást, mégis erősen utal rá, hogy csupán jelként és jelzésként értelmezzük a díszletet, hiszen a szereplők nyugodtan mászkálnak a hajókorláton kívül is, nem szállnak csónakba, hogy a partra evezve hagyják el a birtokot. A díszlet átvitt értelmezését külön erősíti, hogy a szövegben viszont nem köszön vissza ez a változtatás, azaz továbbra is egy birtokon vagyunk. A darab módosított alcíme azonban egyetemessé tágítja ki a darab érvényességét, hiszen az eredeti „jelenetek a falusi életből” helyett „jelenetek a földi életből” szerepel a színlapon.

A szöveg színpadi változata Enyedi Éva dramaturg és Keresztes Tamás átdolgozásában könnyed, természetes és érthető lett, de nem veszítette el a csehovi mellébeszélés jellegét, és egyes részleteket teljesen meg is tartott az eredetiből. Szerencsére nem azzal tették élővé a szöveget, hogy káromkodnak a színpadon, sőt, csupán egy-két trágár szó hangzik el a darabban, így kifejezetten diákbarát lett az előadás.

„Elmentek!” Az előadás végére visszatér a béke. A fokozatosan lekapcsolódó fények alatt Szonya biztat minket és önmagát a számlák fölé görnyedve: „Élni kell, és élni fogunk!” A sötétség hulláma lassan eltemeti a hajót és ottragadt utasait, csupán a doktor rajzai maradnak fényben, hiszen a jövő embere talán majd boldogabban fog élni.