„Ez egy provokatív, megosztó, határokat feszegető film” – Interjú Hörcher Gábor filmrendezővel

Első egész estés filmed, a 2015-ben megjelent Drifter számos díjat megnyert, a Magyar Filmhéten például megkapta a legjobb dokumentumfilmnek járó elismerést, és a mozikban is bemutatták. Mekkora lökést adott a pályádnak ez a siker?

A Drifternek köszönhetően sok szakmabelit megismertem, köztük Hanka Kastelicovát, az HBO Max kreatív producerét. Nélküle nem biztos, hogy elkészült volna az Emma és Eddie. A filmet az HBO Maxszal koprodukcióban készítettük. A Drifter sikere ugyanakkor nem jelentette azt, hogy könnyített pályán mozogtam volna az elmúlt hét évben. Nagyon nehéz volt megszerezni az új filmhez szükséges költségvetést, külön köszönet ezért a másik koproducerünknek, a francia Christine Le Goffnak és gyártócégének, a ZED-nek.

Ricsiről, akinek az életét a Drifterben négy éven át követted, rövidfilmet is készítettél. Mi fogott meg ennyire a karakterében?

A forgatás alatt barátok lettünk, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Lehet, hogy az Emma és Eddie premierjén is ott lesz. Miközben dolgoztunk a Drifteren, kiderült, hogy rengeteg a közös bennünk, annak ellenére, hogy teljesen más szociokulturális közegből érkeztünk. Alkotóként is megihletett a személyisége, és amit doku keretek között nem tudtam elmesélni róla, azt a Ricsi című fikciós rövidfilmben sikerült.

A Ricsi rövidfilm úgy végződik, hogy a főszereplő börtönbe kerül. Hogyan alakult a sorsa azóta?

A rövidfilmben a börtön még csak fikció volt, aztán valósággá vált. Akkortájt elkövetett több kisebb bűncselekményt, amelyekért először felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, végül mégis le kellett ülnie a büntetését. Körülbelül három éve szabadult. Azóta stabil állása van, egy vidéki mezőgazdaságban dolgozik traktorvezetőként. Tavaly nyáron született meg a második gyermeke.

Mikor és miért döntöttél úgy, hogy a második egész estés filmedet egy toxikus kapcsolatban élő webkamerás párról forgatod?

2015-ben, a Drifter megjelenése után kezdtem el gondolkodni a következő filmemen. Általában olyan témát keresek, amely több irányból is érdekel egyszerre. 

Sokat foglalkoztatott a közösségi média által mutatott látszatvilág és az a gondolat, hogy a késő kapitalizmusban, amelyben élünk, mi tesszük saját magunkat árucikké.

Ez a jelenség a hétköznapokban is megfigyelhető, nem kell, hogy felnőttfilmes modell legyen az ember. Ezen túl érdekeltek a párkapcsolati problémák is. Rendkívül magas a válások száma. Úgy tűnik, az egyetlen, örökké tartó igaz szerelem egy idea. Tele vagyunk problémákkal a kapcsolatainkban. Sokszor már eleve traumákkal érkezünk, emiatt bántjuk a másikat, és ez sokszor szakításhoz, váláshoz vezet. Úgy éreztem, hogy rengeteg a ki nem beszélt probléma a párkapcsolatok körül. Ezt szerettem volna filmre vinni.

Hogyan találtad meg Emmát és Eddie-t?

Nyitott szemmel jártam, majd hosszas keresgélés után egyszer csak azon kaptam magam, hogy ott állnak előttem. Talán a szerencse vagy a véletlenek összjátéka volt ez. Az első filmem esetében is, és itt is olyan szereplőket kerestem, akik így vagy úgy a társadalom peremén élnek, fittyet hánynak a szabályokra, és megteremtik önmagukat, akár az árral szemben is. De egyszersmind olyan karaktereket akartam, akik sebezhetőek, esendőek, akik hibáznak. Vagyis olyanok, amilyenek mi mindnyájan vagyunk, csak szélsőségesebb formában.

A Drifterhez hasonlóan az Emma és Eddie-t is doku-játékfilmnek nevezitek. Mekkora szerepet kap a fikció a történetben?

A Drifterben és az Emma és Eddie-ben is olyan szerkesztési módszert, dramaturgiai felépítést és történetmesélési metódust használtam, amelyet a fikciós film világából emeltem be a dokumentumfilm műfajába. Úgy készítek filmet, hogy dokumentarista megközelítéssel rengeteget forgatok, és akkor hagyom abba, amikor már van annyi anyagom, hogy szabadon írhatok belőle egy kerek egész történetet a vágóasztalon. Nem a konkrét részletek, tények érdekelnek, hanem a szereplők történetének az esszenciáját keresem. Ebből az alkotói szabadságból lesz a fikciós-dokumentumfilm és a doku-játékfilm.

Emma és Eddie könnyen beleegyezett, hogy éveken át kövesd az életüket és kapcsolatuk kritikus időszakait? Mi motiválta őket abban, hogy szerepeljenek egy dokumentumfilmben, miközben az életük egy részét így is kamerák előtt élik?

Mindketten nagyon médiatudatosak. Az életük része, hogy a médiában reprezentálják magukat. Tudták, mivel jár ez. Nem kellett győzködni őket, könnyen igent mondtak. De már az elején látszott, hogy más az a kép, amelyet az online térben festenek magukról, mint ahogy egy dokumentumfilmes rendező látja kettejük életét. Ez normális.

Manapság a közösségi médiában azt mutatjuk, hogy boldogok, sikeresek vagyunk, én pedig egy magas és mély pontokkal teli, teljesebb történetet szerettem volna vászonra vinni.

Éreztem, hogy ez egy olyan ütközőpont, amely előbb-utóbb robbanáshoz vezet majd. Így is történt.

Minek köszönhető, hogy lehullt az álarc, és nem tudták fenntartani a látszatot, hogy mindig boldogok?

A hosszú idő és a kialakult bizalom lehet a válasz. Talán látták, hogy egy mélyebb történetet szeretnék róluk elmesélni, amely arra ösztönözte őket, hogy egy másik arcukat is megmutassák. Tudatos döntés volt, de egyszersmind egy folyamat is. Ami a film elején még tabunak számított, a későbbiekben már nem okozott nekik kényelmetlenséget. Úgy gondolom, hogy nagy bátorság kellett nekik ehhez. Bármikor bármit letilthattak volna, akár utólag is, mégsem tették. Manapság ki vállalkozik arra, hogy cenzúrázatlanul feltárulkozzon a világ előtt? Szerintem ez az Instagram-látszatvilág idejében ma egy punkdolog. Lázadás, egy forradalmi gesztus.

A film egyik jelenetében Emma felrótta nektek, hogy nem tudja, hogy a felvett jelenetekből mit és hogyan használtok majd fel. Mennyire vontátok be őket az alkotói folyamatba? Mennyire lehet demokratikus a dokumentumfilm-készítés folyamata a rendező és az alanyok között?

Lehet és kell is, hogy demokratikus legyen a forgatás. A párkapcsolati problémák, a transzgenerációs traumák olyan intim témák, hogy csak teljes egyetértésben lehet róluk filmet készíteni. Ez az együttműködés fontos részét képezte a filmnek. Erről szól az a jelenet is, amelyben Emma az arcáról beszél, vagy az SMS-ek, amelyeket bevágtunk a filmbe. Sokat ültünk, és hosszasan beszélgettünk velük, hogy milyen jeleneteket vegyünk még fel, hogy hogyan folytatódjon a film. De ez akkor is egy kiszolgáltatott helyzet maradt számukra, még így is maradt bennük szorongás, hogy mi lesz ebből. Joggal. Ennek szólt az a jelenet, amelyben Emma kifakadt.

Sok olyan pillanat volt, amikor úgy döntöttetek, hogy inkább kikapcsoljátok a kamerát?

Amikor Emma és Eddie között előjöttek a toxikus párkapcsolat problémái, voltak nehezebb forgatási pillanatok, de leállítani soha nem kellett a felvételt. Viszont beszélni kellett ezekről a helyzetekről, ezért léptem ki a kamera mögül, és vonódtam be szereplőként én is a történetbe. A vörös vonal inkább a meztelen test, a szexualitás kezelése volt. Becsey Kristóf operatőrrel úgy találtuk ki a film képi világát, hogy véletlenül se használjuk a felnőttfilmes tartalmakra jellemző vizuális esztétikát. Statívról vettük fel a jeleneteket, sok nagytotált használtunk, gyakran tárgyak, bútorok vannak a hiányos öltözetű szereplők és a kamera között. 

Ahol az ő műsoruk kezdődött, ott a mi kameránk leállt, és ahol az ő forgatásuk véget ért, ott kezdődött a miénk.

Részben innen is az alcím: a képen kívül.

Volt olyan pillanat, amikor benne volt a pakliban, hogy Emmáék visszalépnek a forgatástól, és kútba esik a film?

Ahogy a filmben is látszik, a szereplőink nagy amplitúdóval élik az életüket, ebbe mi is óhatatlanul bevonódtunk. Köztem és köztük is voltak veszekedések. Olykor szélsőséges dolgok is elhangzottak. De másnap mindig feloldódtak a feszültségek. Ez benne is van a filmben, mert része a személyiségüknek.

Hét éven át forgattatok, és 250 órányi felvételt rögzítettetek. Már a forgatás alatt elkezdtétek a vágást?

Előre meghatároztuk Emmával és Eddie-vel, hogy fél évig forgatunk, majd abból összevágunk egy félórás anyagot, amelyet közösen megnézünk, és utána eldönthetik, szeretnék-e folytatni. Elmondtam nekik, hogy hosszútávfutó típusú filmes vagyok, és sokáig fog tartani a forgatás. Én sem gondoltam, hogy hét évig tart majd. A forgatás alatt párhuzamosan vágtunk is, mert úgy kezdtünk neki a filmnek, hogy nem volt meg a teljes költségvetés, ezért menet közben kellett támogatást szerezni. Sokat vágtunk, hogy legyen mit bemutatni a nemzetközi fórumokon. Több szakmai workshopon is részt vettünk, mint például az amszterdami IDFA-n [International Documentary Film Festival Amsterdam – a szerk.] vagy a dok.incubatoron. Ezeken is sokat formálódott a film szerkezete.

Milyen érzés volt filmesként ilyen sokáig belelátni egy párkapcsolatba?

Nagyon hálás vagyok Emmának és Eddie-nek. Óriási teljesítmény, kemény munka, hogy ezt a hét évet végigcsinálták, hogy ilyen mélységben feltárulkoztak, és megmutatták nemcsak a jó tulajdonságaikat, de az árnyoldalukat is. Erre kevesen képesek. Amikor megnézték a kész filmet, tetszett nekik, semmit nem akartak megváltoztatni rajta. Pedig olyan dolgot tárnak fel az életükből, magukból, amelyet sokan nemhogy másnak, de még maguknak sem szeretnek bevallani. Én ezt nagyra becsülöm a mai közösségi média látszatvilágába burkolódzó társadalmunkban.

Milyen fogadtatásra számítasz a közönségtől?

Ez egy provokatív, megosztó, határokat feszegető film. Megjelenik benne a párkapcsolati abúzus, ráadásul a két főszereplő a közös intimitásukból él, sok kényes témát érint a történet. De ez is volt a cél. Oda mutat, ahol igazán fáj: azokra az emberi játszmákra, amelyekbe mindnyájan belekerülhetünk. Ezek sokszor könnyedek és viccesek, de hamar szorongatóvá és bántóvá tudnak válni. Annak, hogy a film főszereplői valós emberek, és ez a valós életük, különös jelentősége van. Míg a fikciós történetekben a párkapcsolati drámák a katarzis és „happy end” segítségével átsegítik a nézőket saját életük ellentmondásain, addig egy dokumentumfilm arra ösztönöz minket, hogy újragondoljunk bizonyos kérdéseket a saját életünk, párkapcsolatunk vonatkozásában. Azt remélem a filmtől, hogy elindít majd változásokat, gyógyító beszélgetéseket egy-egy kapcsolatban.

Az Emma és Eddie: A képen kívül április 25-től korlátozott ideig látható a kiválasztott mozikban a Vertigo Média forgalmazásában, május 21-től pedig a Max felületén.