Fénybe zárt testek – Beszámoló a Faur Zsófi Galéria Human and Beyond / Ember és azon túl című kiállításáról

Az üveg egy hihetetlenül izgalmas médium, kicsit olyan, mint az ajándék Mátyás király meséjében: van is, meg nincs is. Egyszerre kemény és lágy, tömör és transzparens, nyitott és zárt. Legfontosabb tulajdonsága, hogy átereszti magán a fényt, ami így nemcsak részévé válik az alkotásnak, hanem újabb és újabb rétegeit fedi fel előttünk. Az üvegnek már az eredete is mesébe illő, legalábbis a római író, Plinius szerint, aki kötötte az ebet a karóhoz, miszerint az üveggyártás egy balul sikerült ókori ebéd terméke volna. Szerinte föníciai hajók viharba kerültek valahol a Na’aman folyó torkolatánál, így kénytelenek voltak kikötni a homokos parton. Mivel sehol sem leltek köveket, hogy az étel megfőzéséhez használt edényeket aládúcolják, a hajójukon szállított mosószódatömböket használták erre a célra. A tűz vidáman ropogott, a mosószóda kiolvadt az edények alól, azok felborultak, az ebéd mind odalett. Cserébe a homok, a tűz és a mosószóda csodás találkozásából megszületett az üveg. Aranyos történet, fonákja csupán annyi, hogy az üveg előállításához minimum 1000-1200 Celsius-fok szükségeltetik: ilyen magas hőmérséklet szabad tűzön nem jöhet létre.

A mesterek már az idők kezdete óta hutákban, speciális műhelyekben olvasztják az üveget, ahogy erre a kiállításon belül is találunk majd utalást. Akárhogy is történt azonban az üveg felfedezése, elég hamar intézményesítették a gyártását: az első ismert kézikönyv, amely Asszurbanipal király sírjából került elő egy ékírásos táblán, Kr.e. 650 körülről származik.

Áhítat és csecsebecsék

Természetesen egyelőre szigorúan ipari, illetve iparművészeti felhasználásról beszélünk. Az a gondolat, hogy az üveg alkalmas elvont gondolatok közlésére, tehát művészetet lehet vele csinálni, jóval későbbre datálható. Először a középkori katedrálisok festett üvegablakainál figyelhető meg, hogy a praktikus használati célon túl valamiféle többletet kívánnak nyújtani a szemlélőnek. Szép példa erre a rózsaablak, ahol a rózsa, mint ikonográfiai jelkép egyúttal Szűz Máriára utal, a festett üvegen átszűrődő fény pedig misztikus hangulatot áraszt. Ez különben az összes korszakra egyformán igaz: aki üveggel dolgozik, fénnyel dolgozik. A középkorban ennek pláne kiemelt jelentősége volt, hiszen a fényt a középkori misztika Istennel kapcsolta össze: a színes ablaküveg a külső (természeti) fényt isteni, misztikus fénnyé alakította, amely a templomba beszűrődve felemelte a hívek lelkét. Hogy egy időben hozzánk közelebb álló példát is nézzünk, Róth Miksa üvegablakai szintén ezt a fajta áhitatot idézik fel a mindenkori befogadóban, noha az ő szecessziós ornamentikája már a világi gyönyörködtetést is szolgálta.

Az igazán modern vonulat egyébként a ‘60-as évektől indult az úgynevezett stúdióüveg-mozgalommal, amelynek itthon Bohus Zoltán, Lugossy Mária és Lukácsi László az igazán megkerülhetetlen nagy alakjai.

Persze ettől még a nagyközönség szemében az üveg továbbra is a könnyű csecsebecsével, a dekoratív iparművészettel állt szorosabb rokonságban, annak ellenére, hogy 2022-ben például az üveg nemzetközi évét ünnepeltük.

Ekkor több izgalmas program is betekintést nyújtott abba, hogy milyen sokoldalú művészi felhasználása létezik valójában ennek az anyagnak. A Nemes Galéria tavalyi Glass in Context, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum szintén tavaly nyílt Az üveg alkímiája, illetve a jelen írásban taglalt Human and Beyond / Ember és azon túl című kiállítás mind-mind további lépéseket jelentenek ennek az izgalmas sokoldalúságnak a realizálása felé.

Ha Magyarországon még nem is, a cseheknél egészen biztosan minden év az üveg éve, náluk a műfaj gyökerei egészen a kelta időkig nyúlnak vissza: az üveg jelentősége Csehországban gyakorlatilag csak a sörrel és Hraballal összemérhető. A cseh üveggyártás már-már nem is művészet, hanem legenda: elég csak a Bohemia Crystalra vagy a Harrach-üveggyárra gondolnunk. Ezért különösen izgalmas, hogy a Faur Zsófi Galéria Human and Beyond / Ember és azon túl kiállításán a magyar művészek alkotásain kívül egy cseh művész házaspár munkáival is találkozhatunk. Martina Janáková és František Janák neve hazájuk határain túl is ismert, František Janák tanárként vendégeskedett Japánban és Amerikában, festett üvegablakai és különféle üvegobjektjei nemcsak múzeumokat, gyűjteményeket, hanem közösségi tereket is gazdagítanak.

Az üveg történetét már csak azért is láttuk jónak hosszan elővezetni, mert a kiállítás több alkotója hangsúlyozza az üveg megformálásának ősi, hagyományos voltát. František Janák egyenesen leszögezi, hogy „az üveget, az egyik legrégebbi, ember által készített anyagot ugyanolyan lelkesedéssel, örömmel fedezem fel és vizsgálom a benne rejlő technológiai és művészeti lehetőségeket, mint elődeink”. Ezzel a kijelentéssel egyúttal hangsúlyozza a régi mesterek és a kortárs művészek közti kapcsolatot, miszerint az újabb generáció a régiek életének és munkásságának folytatója. Talán emiatt hozott Janák szembetűnően sok genezis témájú alkotást a jelen kiállításra. A női testnek mint a születés helyének, az élet origójának ábrázolása kétségkívül időtlen és hatásos, de mi azért örültünk volna, ha Janák kicsit több oldalát is megcsillantja sokoldalú, portrékat, sajátos tájábrázolásokat és hommage-okat is magába foglaló művészetének. Jelen esetben az egy négyzetméterre jutó női fenekek száma kissé nyomasztóan hat, pláne a Faur Zsófi Galéria amúgy is szűk, családias, otthonosságot idéző terében. „Csak remélni merem, hogy a maki hím” – hangzik el Kondor Edit kurátor szájából a megnyitón, ahogy beszédében igyekszik a nézői tekintetet Sipos Balázs majomszobrára irányítani a túláradó női energiák ellensúlyozásaképpen. Martina Janáková műveiből szerencsére nagyobb merítést láthatunk, alkotásai összekapcsolják „az üveg és az emberi létezés törékenységét, titokzatosságát és összetettségét”. A komplexitáson túl megjelenik nála a humor, mint a férfi-nő kapcsolat ellentmondásainak feloldása (lásd Én és Te című szobrát).

Az emberi és ami azon túl van

A női energiák abszolút fókuszban vannak a kiállításon, sokszor még úgy is, hogy maga az alkotó egyébként férfi. Jó példa erre Sipos Balázs, aki ugyan elhozta nekünk a már említett kihívóan piros és (remélhetőleg) hím makit, másik két kiállított munkája azonban női minőségeket jár körbe. Az ő művészete olyan, akár egy izgalmas szituációs játék: ezúttal a női létezésbe bújik bele, a vele járó érzeteket fedezi fel. A szobrászatnak mindig is kiemelten kedves témája volt az első emberpár és az édenkert, valamint az édentől való elszakadás. Jelen kiállításon paradicsomi boldogság helyett a kiűzetés fájdalma tükröződik Sipos Balázs stilizált üveg-Évájának arcán. A szenvedéssel, a betegséggel, az élet végességével való szembesülés tragédiája az első emberpár óta öröklődik tovább a mai Ádámokba és Évákba, ezt példázza Sipos Fronthatás című alkotása az ominózus, soha ki nem fogyó viharfelhővel.

Fontos megjegyezni, hogy ellentétben a stúdióüveg-mozgalom geometrikus absztrakciót és szerialitást előtérbe helyező szellemiségével, a jelen kiállításon szinte kizárólag figurális műveket láthatunk. Üdítő kivételt képeznek ez alól Edőcs Márta hidegen megmunkált üvegből készült minimalista alkotásai. Esetében a perspektíva változik: rendszereket, belső struktúrákat, sejtszerű képződményeket vizsgál. Munkái „a lassulás, a befelé figyelés, az emberi kötődések és rendszerek témáit járják körül”. Izgalmas megfigyelni, ahogy az absztrakt, organikus formák felfedezése után a fújt üveggel készült Floral kavics sorozatban mintegy bevonja az alkotásba az üveg iparművészeti felhasználását és dialógusba lép vele. Szintén rendszerben, illetve szériákban gondolkodik Borkovics Péter, akinek Körkép és Pletyka című, meleg technikával, arany- és platinafestékkel készült sorozatai többféle szögből is érdemesek a megtekintésre. Újdonságként lendületes, spontánnak ható Üvegskicceket, azaz üvegfirkákat is hozott a kiállításra: ezeknek az izgalmas „rajzoknak” a kivitelezéséhez csorgatott üveget használt.

Természetesnek érezzük, ha egy kiállítás alkotói az emberre, a humán formákra, az antropomorf megközelítésre helyezik a hangsúlyt. Vajon mi van az emberen túl?

A Human and Beyond / Ember és azon túl kiállításnak bízvást reklámja lehetne Grünfelder Judit Helló, én itt maradok illetve Hoppá! című rendkívül vidám, játékos alkotása. Művei tulajdonképpen egy komoly kérdéskört, a No Planet B témáját dolgozzák fel, egy csepp rózsás naivitással: az apró üvegasztronauta hétköznapi gesztusokkal fedezi fel a világűrt, immár állandó otthonát. Grünfelder Judit többi munkájára is jellemző a játékosság, elég csak ránézni a Balaton témájú alkotásaira. Téma és koncepció tekintetében egységet alkotnak kissé (ön)ironikus, a fogyasztói társadalom kritikájaként is értelmezhető művei. Ahogy a kis asztronauta a bolygó erőforrásainak végességére hívja fel a figyelmet, úgy a vízben sodródó elhagyott fürdőruha és a Memo málladozó tornacipője a fast fashion környezetrombolására, míg a Pakk nyuszija (így tavaszhoz közeledvén) a vásárlás ördögi körére figyelmeztet, amelyben az egyik áru mindig egy másikat fial. Külön bravúr, hogy a nyuszi körül még a buborékos fóliát is szépen megmintázza, mintha éppen most csomagolnánk ki a jobb sorsra érdemes tapsifülest.

Vajon ez a műgyűjtés kritikája is lenne? Aligha: Faur Zsófi galériájának mindig is megkülönböztető jegye volt, hogy igyekezett meghitt, otthonos térben bemutatni az egyes műtárgyakat, ahogy azok egy valódi otthon falairól (polcairól) néznének ránk. Ezzel arra buzdítja a látogatót, hogy képzelje el az adott tárgyat akár a saját otthonában. Elfogadjuk, a helyszín előnye néha hátrányára is válhat, például, amikor egy-egy megnyitó alkalmával egyszerre nagyobb embertömeget kell befogadnia. A Bartók Béla úti közönség egyébként dicsérendő módon vevő a kortárs művészeti eseményekre, azonban tagadhatatlan, hogy egymás privát szférájába nyomódva hallgatjuk a kurátori beszédet, mélyen átérezve a mögöttem álló hölgy megjegyzését, miszerint „az egyik csodálatos alkotás éppen a hátamba nyomódik”.

Végezetül elgondolkodhatunk azon, mit is jelent számunkra az üveg a hétköznapokban. „A távolságot, mint üveg golyót, megkapod” – mondja a költő, és ez a sor jól összegzi azt a látásmódot, amely az üveget egyszerre értelmezi olcsó bóvliként és egyfajta transzcendens tartalom hordozójaként. Az üvegművészek remélhetőleg képesek a szélesebb közönség számára is nyilvánvalóvá tenni azt, hogy az üveg nemcsak hétköznapjaink praktikus része, hanem épített környezetünket is gazdagítja, valamint elvont gondolatokat is képes kifejezni. A Faur Zsófi Galéria Human and Beyond / Ember és azon túl című kiállítása egy lépés lehet az áhított cél felé.