„Szeretek rendet teremteni a káoszban” – Interjú Gálosi Dóra filmproducerrel

Többen is mesélték a szakmában, hogy eredetileg nem producernek készültek, hanem menet közben jöttek rá, hogy ez áll a legközelebb hozzájuk. Az SZFE mozgókép – gyártásszervezés szakára jártál, gyártásvezetőként is dolgoztál rövidfilmeken. Esetedben mennyire volt egyértelmű, hogy producer leszel?

Eredetileg szociológusként végeztem az ELTE-n. Már az első év végén éreztem, hogy valami mással szeretnék foglalkozni, és már akkor is rengeteget jártam moziba. Egyszer a stáblistát nézve eltűnődtem, milyen jó lenne, ha az én nevem is ott lenne a vásznon. Miután eldöntöttem, hogy a filmszakmában akarok dolgozni, egyértelmű volt, hogy melyik terület érdekel.

Szeretek rendet teremteni a káoszban, és ez a producer egyik fő feladata.

Jelentkeztem az SZFE mozgókép – gyártásszervezés szakára, de végül nem tudtam befejezni. Az első félév után kitört a koronavírus-járvány, majd elindult az egyetemfoglalás, én pedig otthagytam az iskolát. Ezt követően három évig szociológusként dolgoztam, aztán újra elkapott az érzés, hogy mégis jó lenne filmezni. Elvégeztem a National Film and Television School (NFTS) producer mester szakát, ezzel párhuzamosan Szy Marcival elindítottuk a Forcodes Productions produkciós cégünket. A saját projektjeinken kívül más producerek mellett is dolgozom asszisztensként, és sokat tanulok tőlük.

A National Film and Television Schoolból milyen tudást és szakmai szemléletet hozol?

A brit filmes rendszer valahol félúton helyezkedik el az európai és az amerikai között. Nagy hangsúlyt fektetnek rá, hogy megtalálják a szerzői filmek közönségét. Az iskola ezt az attitűdöt képviselte, ami nagyon tetszett, és azt érzem, hogy ezt a tudást nagyon jól lehet itthon hasznosítani. Emellett rengeteget tanultam arról, hogy milyen alternatív finanszírozási formák léteznek, és hányféle különböző szereplő mozog a filmpiacon. Ezek mind nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy ma már nagyon másként látom a nemzetközi filmes piacot, mint pár évvel ezelőtt.

Producere voltál az Ether című rövidfilmnek is, amely a 2025-ös cannes-i filmfesztivál diákfilmes La Cinef szekciójában mutatkozott be. A National Film and Television School történetében ti voltatok az elsők, akik elsőévesként elérték ezt. Mesélj erről egy kicsit!

Az Ether az elsőéves vizsgafilmünk volt. Egy szerelmespárról szól, akik toxikus kapcsolatban élnek. A film a lány felszabadulástörténetét meséli el. Az alkotás mindössze két színésszel és négy forgatási nap alatt készült, kizárólag külső helyszíneken. Hatalmas élmény volt ezt a filmet tavaly bemutatni Cannes-ban, hiszen nagyon ritka, hogy egy nem diplomafilmként készült alkotás bekerül a válogatásba. Nagyon meg voltunk lepődve, amikor megtudtuk a hírt, és az első cannes-i részvételem valószínűleg örök élmény marad.

Egy fiatal producer számára mekkora ugródeszka, ha Cannes-ban szerepel egy filmje?

Cannes-ban főleg a rendezőkre figyel a szakma. Ugyanakkor rengeteg pozitív visszajelzést kaptam az Ether fesztiválszereplése óta. Azóta, hogy idén újabb két filmem is bekerült a La Cinef szekcióba, még inkább érzem a szakma figyelmét és elismerését. Egyelőre még szoknom kell ezt az érzést, de élvezem.

Többször is hallottam rendezőktől, hogy amikor részt vettek a filmjükkel egy külföldi fesztiválon, nem volt idejük a networkingre, mert egyik vetítés érte a másikat. Neked mennyire segített a cannes-i részvétel a szakmai kapcsolatépítésben?

Óriási szerencsém van, mert az NFTS-en keresztül rengeteg szakmai kapcsolatot szereztem. Idén kilátogattam a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválra, és fantasztikus érzés volt, hogy sok ismerőssel találkoztam, akiken keresztül újabb embereket ismertem meg a szakmából. Az iskola nélkül sokkal nehezebb lett volna kiépíteni ezt a kapcsolatrendszert.

Idén két újabb nemzetközi rövidfilmedet válogatták be a cannes-i filmfesztivál La Cinef szekciójába. Az egyik a Left Behind, Still Standing, amely egy kelet-európai bevándorló nő egzisztenciális kiszolgáltatottságát és identitásválságát mutatja be. Az Etherhez hasonlóan ezt a filmet is Vida Skerk rendezte. Ennyire jól sikerült az első közös projektetek?

Igen, szinte természetes volt, hogy újra együtt fogunk dolgozni. Nagyon jól működött a közös munka az Etherben is, ezért nem volt kérdés, hogy Vida legújabb projektjébe is együtt vágunk bele.

Mi tetszett meg a Left Behind, Still Standing filmtervében?

Már akkor eldöntöttük, hogy együtt fogunk dolgozni, mikor még nem volt konkrét filmterv vagy forgatókönyv. Amikor Vida elmondta, miről szeretne forgatni, megtetszett az alapötlet. A Left Behind, Still Standing azt mutatja be, mi a közös egy kiszolgáltatott bevándorlóban és azokban az emberekben, akiket egy apró fogaskerékként kezel a rendszer, és könnyen elengedi a kezüket. Emiatt Anglia-szerte közösségek bomlanak fel, de itthon is láthatjuk, hogyan üresedtek ki az iparvárosok a rendszerváltás óta.

Mennyire jelentett kihívást a Left Behind, Still Standing leforgatásához szükséges anyagi forrás előteremtése?

Az NFTS egyike annak a kevés filmes iskolának, amely teljes mértékben finanszírozza a diplomafilmeket, és az esélyegyenlőség jegyében nem is engedi a hallgatóknak, hogy külső finanszírozást vegyenek igénybe. A kihívást nem az okozta, hogy hogyan szerezzük meg a szükséges anyagi forrást, hanem az, hogy hogyan férünk bele a meghatározott büdzsébe.

A színészek kiválasztásában is részt vettél?

Igen. Általában a színészek küldenek magukról self-tape-eket, amiket közösen szoktunk átnézni, de a végső döntés mindig a rendezőé. Az Ether és a Left Behind, Still Standing főszereplőit is Vida Skerk találta, a horvát színésznőket már ismerte, én pedig maximálisan megbíztam a döntésében.

A Fanny Capu által rendezett, családi sorsokat feldolgozó, stop motion animációs technikával készült Pickled a másik rövidfilmed, amelyet beválogattak a cannes-i programba. Ez a projekt hogyan talált meg?

Ennél a projektnél is az volt a felállás, hogy már a kész forgatókönyv előtt tudtuk, hogy együtt akarunk dolgozni, és közösen kezdtük el fejleszteni a filmtervet. A Pickled története nagyon személyes, és mindkettőnkhöz közel áll. Minden pillanatát élveztem az egész folyamatnak, hiszen az animációban egy egész világot lehet az alapjaiból megteremteni, ahol nem érvényesek a való világ szabályai, és ez teljesen más gondolkodást igényel, mint egy élő szereplős film esetében, ahol a kisebb költségvetésnél limitáltak a lehetőségeink.

A Pickled az első animációs film, amelynek munkálataiban részt vettél. Mennyiben más producerként egy ilyen alkotáson dolgozni, mint egy élő szereplősön?

Más, de ebből a szempontból egy stop motion projekt sokkal jobban hasonlít egy élő szereplősre, mint egy 2D-s animációs kisfilm, mert vannak benne díszletek és „szereplők”, pontosabban bábok. Technikai oldalról voltak különbségek, de az élő szereplős alkotásoknál szerzett tapasztalataimat itt is ugyanúgy tudtam kamatoztatni. Egy animációs projekt esetén az jelenti a nagy kihívást a producer és a rendező számára, hogy míg egy élő szereplős kisfilmet általában néhány nap alatt le lehet forgatni, addig egy animációs alkotásnál ez fél év is lehet.

A forgatáson nem kell napi szinten részt vennem, de muszáj folyamatosan ellenőriznem a stábot, hogy lássam, mindenki bírja-e még fejben és lelkileg.

Egy animációs film esetében ez azért is fontos, mert ilyenkor a rendező fél évet tölt egyedül egy sötét szobában, bábukat mozgatva, ami nagyon megterhelő tud lenni.

A Picklednél a gyártás melyik szakaszában kellett leginkább jelen lenned?

A fejlesztésnél és az utómunkánál. A forgatás alatt leginkább a gyártásvezető kollégáimnak volt feladatuk, például amikor egy díszletet át kellett vinni az egyik helyszínről a másikra. Ha megfelelően előkészítünk egy animációs rövidfilmet, akkor a forgatás alatt nagy gond már nem lehet.

Általánosságban mennyire jellemző, hogy kijársz a forgatásokra?

Amennyit lehet, kint vagyok. A kisfilmeknél – főleg az alacsonyabb költségvetésűeknél – a producer sokszor gyártásvezetői szerepkörben is dolgozik a projekten. Azért, amennyire lehet, próbálok producerként viselkedni, és a monitor mellől segíteni a rendező munkáját.

Hogy nézett ki a pillanat, amikor megtudtad, hogy idén két filmedet is bemutatják Cannes-ban?

Soha nem fogom elfelejteni. Vidával biztosak voltunk benne, hogy nem fogják ismét beválogatni Cannes-ba a filmünket, mivel a La Cinef lényege, hogy új rendezőkre hívja fel a szakma figyelmét, mi pedig az Etherrel tavaly már szerepeltünk ebben a szekcióban. Cannes-ban az a szokás, hogy telefonon értesítik a rendezőt, ha beválogatták a filmjét. Vida a tavalyi jelölés után elmentette a fesztivál telefonszámát, ezért meglepődött, amikor látta, hogy ismét Cannes-ból hívják, mert nem gondolta volna, hogy ismét beválogatták a filmjét. Kiderült, hogy mégis. Mivel még korán reggel volt, csak egy üzenetet küldött nekem. Amikor elolvastam, nem hittem el. Ugyanazon a napon a Pickled rendezője, Fanny mondta, hogy felhívták az NFTS-t Cannes-ból, hogy elkérjék a telefonszámát. Azonnal tudtam, hogy ez mit jelent. Nem sokkal később jött a hívás, hogy a Pickled is ott lesz Cannes-ban. Először sokkban voltam, és el sem hittem, aztán amikor Fanny felhívott, elsírtam magam örömömben. Az első 1-2 hétben csipkedtem magam, mert nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörtént, és őszintén szólva még mindig nehezen hiszem el.

Producerként a munkád nem ér véget azzal, hogy elkészül a film. Mennyire élvezed azt a részét a folyamatnak, amikor fesztiváloztatni kell az adott alkotást, és eljuttatni a nézőkhöz?

Nagyon élvezem ezt a részt. Egyébként is szeretek fesztiválokra járni, szakmabeliekkel találkozni, és felemelő érzés, amikor a közönséggel együtt láthatom a filmeket, és látom a reakciókat.

Robert Lantos egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a forgatókönyv a térkép, az irányít mindent. Szerinted mitől működik egy forgatókönyv?

Szerintem attól, hogy az írója tudja, hogy mit szeretne elmesélni, és ezt fókuszáltan végig tudja vinni a történet során. Nem szükséges, hogy földhözragadt legyen a sztori, a Left Behind, Still Standingben is megjelennek mágikus elemek. Fontos, hogy legyen íve a sztorinak. Eddig mindig olyan projekteken dolgoztam, amelyeknél személyesen is tudtam kapcsolódni a történethez, és éreztem, hogy a forgatókönyvíró érti a saját karaktereit.

Említetted, hogy szociológusként végeztél és dolgoztál is a szakmában. Ez tetten érhető abban is, hogy milyen filmeken dolgozol?

Igen, biztos, hogy van bennem egy erős szociológiai érzékenység. Szeretem a könyveket, és olvasóként mindenevő vagyok. Egyszer nagyon szeretnék dolgozni egy jó sci-fin, és valahol valószínűleg ez is a szociológiai érdeklődésemre vezethető vissza. Az ELTE-n és a gimnáziumban eltöltött évek erősen meghatározták a szemléletemet, és ez visszaköszön azokban a filmekben is, amelyeken dolgozom.

Szy Marcellel közösen alapítottátok a Forcodes Productions produkciós cégeteket. Milyen céllal indultatok?

Marcival már dolgoztunk együtt, ő volt a producere Füzes Dániel Hogy ne győzzünk című rövidfilmjének, én pedig gyártásvezetőként vettem részt benne. Már akkor eldöntöttük, hogy szeretnénk újabb projekteket vállalni együtt. Én ezután egy időre abbahagytam a filmezést, Marci pedig folyamatosan győzködött, hogy térjek vissza, és dolgozzunk újra együtt. Ez meg is történt. Azért indítottuk el a Forcodes Productionst, mert éreztük, hogy jó csapatot alkotunk. Mindketten a gyártási oldalról érkezünk, ezért jól megértjük egymást. Mindketten sok rendezőt ismerünk, és sok barátunk van a szakmában. Úgy éreztük, hogy szeretnénk producerként együtt dolgozni velük, és új alkotókat felfedezni.

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában megvalósuló Jó szerencsét! producere is vagy, amelyet Varga Gábor rendez majd. Milyen szakaszban van most ez a film?

Aláírták a gyártási támogatásra beadott pályázatunkat. Várjuk, hogy a Nemzeti Filmintézet átutalja a megítélt összeg első részét. A mostani helyzet miatt ez a folyamat nyilván valamivel lassabban halad, kicsit várnunk kell. Akkor csatlakoztam a projekthez, amikor már elkészült a film treatmentje. A forgatókönyvet Kocsányi András és Noll-Batek Kristóf írta. De a fejlesztési folyamatban természetesen Gáborral mi is részt veszünk. Producerként abban segítek nekik, hogy megvalósuljon a művészi szabadságuk, de közben gyártási szempontból is megvalósítható legyen a projekt, ugyanis rendkívül alacsony költségvetés áll majd rendelkezésünkre.

Jelenleg hány filmen dolgoztok?

A Jó szerencsét! mellett egy másik nagyjátékfilmen, Füzes Dániel Ellentétes alapállás című alkotásán, amely rövidesen az utómunka fázisába léphet, ezenkívül pedig rengeteg rövidfilmen dolgozunk.

A magyar filmszakmát jelenleg az a kérdés foglalkoztatja leginkább, hogy Káel Csaba filmügyi kormánybiztos távozása után hogyan kellene átalakítani a Nemzeti Filmintézet működését és a filmfinanszírozást. Producerként hogy látod, milyen változtatásokra lenne szükség a magyar filmszakmában?

Nemrég érkeztem meg a Filmreform 2026 sajtótájékoztatójáról, ahol a magyar filmszakma szervezetei átadták Nagy Ervinnek a „white paper” javaslatcsomagot, melynek minden pontjával egyetértek.

A filmiparunk nemzetközileg is elismert, mind a szervizmunkák, mind a fesztiválsikerek tekintetében, de fenntarthatatlan, hogy az elmúlt időszakban a legtöbb sikeres hazai alkotás gyakorlatilag emberek lelkesedéséből készült.

Nem is tudok semmit hozzátenni ahhoz, amit a szakmai szervezetek megfogalmaztak a javaslatcsomagban, nagyon jó iránymutatásnak tartom.

Amikor Pálfi Györggyel beszélgettünk áprilisban a Tyúk kapcsán, elmondta, hogy nagy probléma, hogy a Nemzeti Filmintézet néhány kivételtől eltekintve nem ad pénzt nemzetközi koprodukciókra. Szerinted hogyan kéne ezen változtatni?

Tökéletesen egyetértek. Ha az NFI nem nyújt támogatást a nemzetközi koprodukciókhoz, akkor nagyon nehezen tudunk becsatlakozni a külföldi körforgásba. Ezenkívül vannak olyan ismert rendezőink, akik nem száz százalékban Magyarországtól várják a teljes támogatást, mert mellette külföldről is tudnak pénzt szerezni a filmjükhöz. Ha a magyar állam nem ad pénzt a koprodukciókra, akkor ezeknek a rendezőknek is sokkal nehezebb a dolguk.